Hírek és álhírek

2022. szeptember 15. - Szele Tamás

Ma érdekes kérdést kell boncolgatnom, bár távolról sem tűnik kardinálisnak a dolog – míg meg nem nézzük közelebbről. Arról van ugyanis szó, hogy mi az igazság és mi nem az, mi közölhető és mi nem. Az különösen pikáns a történetben, hogy a problémát a Normális Élet Pártja vetette fel, egy népszavazási kezdeményezés keretében.

A HVG vette észre, hogy a választásokon 0,7 százalékot elért párt szeptember hetedikén hét különböző népszavazási kezdeményezést adott be a Nemzeti Választási Irodának. Jogukban áll? Jogukban áll. Lássuk a kérdéseket, bár csak az egyikkel foglalkoznék, azzal, ami a szakterületemhez tartozik, de legyünk pontosak.

Egyetért-e Ön azzal, hogy népszavazás döntsön az Alkotmányról

Egyetért-e Ön azzal, hogy a hamis hírek közlése büntetőjogi felelősséget vonjon maga után?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a pártok és pártalapítványok hirdetésre és reklámeszközök használatára nem költhetnek?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a tömegközlekedési eszközökön mindenki ingyen utazhasson?

Egyetért-e Ön azzal, hogy csak olyan gyógyszert alkalmazzanak, amit legalább három évig humán kísérletekkel teszteltek?

Egyetért Ön azzal, hogy a közéletben tevékenykedő választott tisztségviselő csak büntetlen előéletű személy lehet?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a készpénz korlátozásmentes használata alapvető jog legyen?

Lehetne említeni, hogy készpénzt Magyarországon másfél millió forint alatt magánemberek és cégek is, afölött magánemberek korlátlanul használhatnak, lehetne mondani, hogy a párt elnöksége bajban lenne, ha elkezdenék vizsgálni a büntetlen előéletet, de ne említsük, koncentráljunk a második kérdésre, mely büntetni rendelné a hamis hírek közlését.

Mintha magam kértem volna. Csakhogy ingoványba tévedtünk, mert hogyan lehet egy hírről megmondani, igaz-e vagy sem?

Az világos, hogy ha híre kél, miszerint Műkörmös Micike vagy Kockáshasú Pista, a nevess valóságshow-szereplők elhunytak autóbalesetben és közben vígan élnek, sőt, gépjárműben se ültek hetek óta, az egy hamis hír vagy álhír. Annak terjesztését lehet büntetni, sőt, kell is.

Azonban mi van, ha a hír valóságtartalma nehezen ellenőrizhető? Akkor tessék ellenőrizni, ha nehezen is, mondaná a bíróság. Rendben, vegyünk egy példát, és hogy ne mondjanak részrehajlónak, vegyük azt a Médiaforrás című orgánumból, mely most ugyan tetszhalott, nyáron jelent meg rajta utoljára közlés, de régebben a Normális Élet Pártja orgánumának számított.

Azt írták benne 2020. augusztus elsején, miszerint:

„Berlinben félmilliónál több ember tüntetett a koronavírus miatti értelmetlen intézkedések ellen

A tüntetők megunták a média és a politika hisztériakeltését, ezért vonultak az utcára!

A Berlinben augusztus elsejére meghirdetett koronavírus intézkedések elleni tüntetés óriási tömegeket mozdított meg! A szervezők egymillió embert vártak, és látva a tömegeket, ezt meg is közelítették!
Dacára annak, hogy a rendezvényről semmilyen hivatalos média nem adott hírt, és persze még most sem, a történelmi nagyságú megmozdulás ellenére!

Hiába keres rá valaki a google oldalán, ott is cenzúrázzák, ezért csak a megjelentek által feltöltött beszámolók, képek és élő közvetítések segítségével szerezhetünk erről tudomást.”

Ez a demonstráció már akkor is erősen kétséges volt, Berlin nagy és népes város, de félmillió-millió tüntető 3,645 millió lakosból? Még ha sokan érkeztek máshonnan, akkor is sok.

Persze, hogy sok, annak idején alaposan utána jártam, a BBC tudósítása szerint olyan húszezren lehettek, ami sokkal reálisabb mennyiség. Akkor tehát hamis a hír és büntetendő?

Hamisnak hamis, de egy jogi eljárásban az alperes vagy képviselője azzal érvelhetne, hogy nem találja hitelesnek a BBC tudósítását, az a Háttérhatalom orgánuma, nem hiszi, amit mondanak. Ilyen van a jogban: ez az az eset, amikor egy szakértői vélemény hitelességét vonják kétségbe. Akkor a bíróság dönt: vagy más szakértőt jelöl ki, vagy elfogadja hitelesnek a véleményt mégis, amit megfellebbeznek és húzódik az eljárás, mint a rétestészta. Mármost esetünkben az alperes felvonultathat kismillió orgánumot, ami szerint igenis legalább egymillióan voltak az eseményen, a vád ugyanannyit, ami szerint húszezren is alig, a végén meg kell kérdezni a berlini rendőrséget. Ők akkoriban tizenhétezerre becsülték a megjelentek számát.

Ez már csak perdöntő, nem?

Nem, ugyanis a védelem még mindig mondhatja, hogy nem hisz a német rendőrségnek, sőt, magának a német államnak sem, mert az is a Háttérhatalom befolyása alatt áll. Akkor a bíróságnak azt kell eldöntenie, van-e olyan, hogy Háttérhatalom. A védelem meghívja szakértőnek Nógárdi Györgyöt, aki szerint van, a vád Krekó Pétert, aki szerint nincs, addigra már az egész magyar média erről az ügyről szól és késhegyig menő viták zajlanak benne, viszont maga az alapkérdés – tehát, hogy igaz volt-e a hír – csak akkor dönthető el, ha eltekintünk minden véleménytől, szakértőtől, nézettől és egyéb hasfájástól. Ha az illetékes hatóság, jelen esetben a berlini rendőrség adatait fogadjuk el. Akkor viszont a hír hamis, tehát büntetendő a közlése.

Hogy aztán ezt az ítéletet nem fogadja majd el az alperes, fellebbez, elmegy a Kúriáig? Az természetes.

Azzal együtt, hogy a hamis hírek terjesztése jelenleg is büntetendő, általában helyreigazítás közlését és pénzbírságot szabnak ki ilyesmiért, bár ezek – mint a HVG-nek a párt részéről Nagy Gábor elmondta – „nevetséges szankciók”. Hát jó. Akkor viszont maguk alatt vágják a fát.

Ugyanis a bíróság nem szerkesztőség (és ők se nagyon láttak még olyant belülről), a sajtó meg nem kocsma, hogy bicskázzanak benne, ha valaki nem tetszik. Mi van akkor, ha egy hír tegnapelőtt igaz, tegnap már hamis? Elsősorban az van, hogy attól ma még megint lehet igaz, de ez sem ilyen egyszerű. Épp az elmúlt két napban gyűlt meg a bajom egy ilyennel.

Dióhéjban arról lett volna szó tegnapelőtt, hogy mikor az ukrán offenzíva felszabadította a Harkivi Terület nagy részét, elfogtak volna olyan orosz tanárokat, akik orosz propagandát kellett volna terjesszenek az ukrán tanuló ifjúság körében. Az alaphír egy Verhovna Rada-képviselőtől származott, és Iryna Verescsuk miniszterelnök-helyettes nem ellenőrizte, mikor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az elfogottak tizenkét év börtönre számíthatnak az ukrán törvények szerint. A törvények szerint valóban ennyi járna: ha lennének elfogott tanárok. Tegnapra ugyanis kiderült, hogy dezinformációval van dolgunk, az ukrán és az orosz szervek egybehangzóan (ez is ritkaság) jelentették be, hogy egyetlen orosz tanárt sem fogtak el a Harkivi Területen, tehát nem csak vádlottak nincsenek, de ügy sem.

Ha mindkét fél ennyire egyetért, akkor igaz lehet. A történet valami félrehallott pletykából származhatott.

Igen, de egyfelől mára kiderülhet, hogy mégis mindenki rosszul tudta, esetleg megint félrehallanak egy pletykát valamelyik oldalon, másfelől meg ha engem valaki feljelent azért, mert tegnapelőtt megírtam a hírt a tanárokról (igaz, tegnap megírtam a cáfolatát is, de az nem fogja az eljárás tárgyát képezni), akkor megint csak meg kell vizsgálni a hír igazságtartalmát, ami a dolgok jelen állása szerint fizikailag lehetetlen, ugyanis ki kéne küldeni hozzá egy független bizottságot a Harkivi Területre, amely végigjárja Kupjanszkot és Izjumot, végigkérdez mindenkit és megállapítja a tényállást a harci cselekmények közepette. A bizottság maximum Odesszáig vagy Kijevig juthatna el, az ukrán hatóságok nem engednek civilt a harci zónákba, ugyanis bajuk eshet, ahogy számtalan kollégának esett is már. Szóval: a valós helyzet megállapíthatatlan, bár most nem a vélemények eltérése, hanem fizikai okok miatt.

Enyhébb formája ennek az, amikor egy tömegbaleset halálos áldozatainak számába kötnek bele, mondván: reggel még csak nyolcvan áldozat volt, délután már száz, mikor hazudott a sajtó, reggel, vagy délután? Mindkét esetben igazat mondott, ugyanis időközben elhunytak a súlyos sebesültek... de ettől még a reggeli gyorshírt lehetne perelni a délutáni alapján.

Lényegében véve tehát elmondható, hogy a hamis hír vagy álhír közlésének tiltása és a közlés büntetésének szigorítása nagyon könnyű és erkölcsi szempontból helyes dolog is.

El tudom képzelni, hogy ha ebből népszavazás lenne, rá is voksolnának.

Ellenben a hamis hír vagy álhír egzakt meghatározása jogi szempontból majdnem lehetetlen, így ha véleményekre hagyatkozunk – és egyes esetekben mindegy, hogy szakértő vagy laikus véleményekről van szó, mindegyik lehet elfogult – bármely hír minősülhet többé vagy kevésbé hamisnak, ugyanígy többé vagy kevésbé igaznak. A példaként felhozott berlini esetben is van igazságmagva a történetnek, valóban volt demonstráció, az a nem mindegy, hányan vettek rajta részt.

Egy esetben eldönthető tökéletesen, hogy egy hír hamis: akkor, ha valaki halálhíréről szól, és az illető besétál a bíróságra tanúsítani, miszerint él.

De például ha valaki azt írja, hogy mindent rosszul tudtunk eddig, a víz kilencven fokon forr, a derékszög száz fokos, a Föld meg lapos, már szakértői véleményekre vagyunk utalva.

A párt kérdése jelen társadalmi állapotaink között nem azt jelenti, ami oda van írva, az ugyanis a fentebb vázolt nehézségek miatt csak eldönthetetlen peráradatot okozna. De nem is ezt akarták ők kérdezni. Hanem azt, hogy: