Forgókínpad

Forgókínpad

Bulgakov és a politika

2022. szeptember 19. - Szele Tamás

Annak, hogy ez a történet Mihail Afanaszjevics Bulgakovval esett meg, valójában semmi jelentősége. Megtörténhetett volna bármely élő vagy elhunyt íróval, bármely országban, és ahogy a világot ismerem, meg is fog még. Inkább annak illusztrációjaként mutatom be, hogy miként szülnek rendkívüli helyzetek rendkívüli baromságokat, és azokat hogyan használja fel a propaganda.

bulgakov1.jpg

Épedig bármely propaganda, ugyanis Bulgakov esetét erre is lehetett használni, arra is, csak épp bárki használta, eszköz lett a hírből, erre görbült, arra görbült, most próbálom én kiegyenesíteni. Nem lesz könnyű, mert az alapja igaznak tűnik. Mármint az, hogy augusztus végén az Ukrán Írók Országos Szövetsége a kijevi Mihail Bulgakov Ház és Múzeum bezárására szólított fel, mert műveiben „becsmérelte Ukrajnát”.

Az ukrán írószövetség a bulgakovi életmű három részét jelöli meg, amelyekben adott szereplők mondanak elég randa dolgokat Ukrajnáról úgy általában. A három idézet együttvéve nem adna ki egy gépelt oldalt, de, mint tudjuk, a tartalom a fontos, nem a terjedelem, még akkor sem, ha Bulgakov teljes életművéhez képest ez mikroszkopikusan kevés is. Mindenesetre leszűrtek ebből a három idézetből, melyek mindegyikét valaki mondja, tehát nem a szerző véleményéről van szó, egy olyasmi tanulságot, hogy:

Bulgakov valójában a hírhedt „orosz világnak” az egyik előfutára, és ez egyértelműen tükröződik veszélyes könyveiben, ahol nemcsak a cárt és a monarchiát dicsőítette, hanem a benne rejlő embertelen kegyetlenséget, az oroszok és az orosz nemzet fő jellemzőjét is. Az Ukrajnával szembeni megvető és arrogáns hozzáállása csak őszinte haragot és undort vált ki.”

Mikor én ezt megláttam, olyan két és fél hete, csak annyit mondtam: ezek sincsenek maguknál. Aztán kezd kiderülni, hogy maguknál ugyan vannak, pénzüknél nincsenek, de erről később.

Egyelőre maradjunk ott, hogy ilyeneket állítani Bulgakovról képtelenség. És vagy olyanok írtak a különböző kormányok lapjaiba oroszbarát oldalról „az ukrán barbárság ellen” a szerzőről, akik életükben nem olvasták egy sorát sem, vagy olyanok, akik olvasták ugyan, de mintha őket magukat is Bulgakov írta volna. De hiszen ő is írta, ahogyan – látni fogjuk – az Ukrán Írószövetség sem egyéb a TÖMEGÍR-nél a Mester és Margaritából.

A közvélemény kettészakadt, volt, aki oroszbarátságból védelmezte az általa nem ismert szerzőt, volt, aki ukránbarátságból szidalmazta, én magam Bulgakov-barátságból csendben maradtam és szégyelltem magamat, szidtam a fogam között azokat a hülyéket, akik ezt elindították. Minek még Bulgakovot is belerángatni? Szidjátok Jefremovot, Gajdart, Katajevet (ő még ráadásul odesszai is volt), belefér, de ne szidjátok Bulgakovot vagy Ilfet és Petrovot. Az különben érdekes helyzetet teremt, hogy Petrov és Katajev édestestvérek voltak, szóval nem olyan egyszerűek ezek a dolgok, mint a faék meg a politikai állásfoglalás. Különben Ilja Ilf is odesszai volt, csak őt ott még nem Ilfnek, hanem Ilja Arnoldovics Fajnzilbergnek hívták, ami a moszkvai szerkesztőségekben nem csengett túl jól, ezért változtatott nevet. Zárójel bezárva. Száz szónak is egy a vége: annak, amit ma „orosz világnak” hívunk és borzadva nézünk (már aki), Bulgakov nem előfutára volt, hanem ellenfele, csak akkor sztálinizmusnak hívták.

De akkor bezárták a múzeumot?

Dehogy zárták, nem is fogják.

A Meduza alaposan körbejárta a témát, megkérdezett mindenkit az ügyben, a legvégén magát a szakminisztert is, az ő írásukat kivonatolom.

Kezdjük azzal, hogy a Bulgakov Múzeum egy jól működő kulturális intézmény, tea- és kávéház is van benne, jönnek-mennek az emberek, igazgatója Ljudmila Gubjanuri. A nyolcvanas évek vége óta működik, Bulgakov természetéből fakadóan minden van benne, csak orosz nacionalizmus nincs, ellenben a kijevi polgárok szívesen bérbe veszik az arra alkalmas helyiségeket családi ünnepek céljaira (azért ilyenkor nem az eredeti bútorokat használják). Szóval egy egészen jól prosperáló kultúrközpontot látunk, amit a közönség is szeret, bármit is beszéljenek egyesek Bulgakovról.

Mivelhogy a kijevi (és általában az ukrán) közönségnek megvan a maga saját véleménye az ügyben, amit Igor Szjundjukov, ismert történész és tudós, a Den című összukrán lap szerzője fogalmazott meg:

Bár Mihail Bulgakov semmiképpen sem tartozott az önálló ukrán államiság hívei közé (ami hátteréből, neveltetéséből és, ha úgy tetszik, meg nem élt osztályelőítéleteiből szükségszerűen következett), meggyőződéses ukrán-szkeptikus volt, és általában véve szkeptikus gondolkodású ember, aki megszokta, hogy az „általánosan elfogadott” igazságokat a „kétségek szűrőjén” engedje át: soha nem volt ukrángyűlölő. Őszinte, meggyőződéses humanista volt.”

De akkor mi a helyzet az írószövetséggel?

Az bizony egy sóhivatal. Elnöke, a 64 éves Mikhailo Szidorzsevszkij 2014 óta áll a szervezet élén. Korábban újságíró volt. Pályafutását 1985-ben a Komszomolszkaja Pravda című újságnál kezdte Zsitomirban. Szidorzsevszkij több regionális és összukrajnai újság szerkesztőségét vezette, újságíróként és íróként szovjet és ukrán díjakat és kitüntetéseket kapott. Az Ukrán Írók Országos Szövetsége 1934-ben alakult meg Kijevben, a szovjet írók első összukrajnai kongresszusán. Az elnök szerint ma háromezer írót tömörít Ukrajna különböző régióiból, kivéve az önjelölt LNK-t és DNK-t, valamint a Krímet. A szakszervezet központi irodája Kijev kormányzati negyedében, az egykori Lieberman-házban, Kijev egyik legnagyobb kúriájában található. Hanem hát fenn az ernyő, nincsen kas: 2015 óta évente csak 920 ezer hrivnyát kapnak a költségvetésből (mai árfolyamon számolva mintegy másfél millió rubelt, körülbelül tízmillió forintot). Ez idén néhány hónapra volt elegendő, figyelembe véve a helyiségek karbantartását, a közüzemi számlákat, a fizetéseket, a rendezvényeket és az alacsony jövedelmű írók támogatását. Szidorzsevszkij szerint 2022-ben először hétmillió hrivnyát (11 millió rubelt) utaltak ki az Írók Szövetségének – a költségvetést a parlament megszavazta, de a pénz a háború miatt soha nem jutott el teljes egészében a szervezethez.

Kezd körvonalazódni a támadás oka. Az is tagadhatatlan, hogy a szövetség tagsága többségében nyugdíjas korú, mint Szidorzsevszkij elnök mondta:

Igen, azt mondják nekünk, hogy „miféle szakszervezet ez, ez egy sztálinista kolhoz, nagyapák és nagymamák ülnek ott”. Az a probléma, hogy az írók többsége valóban elért egy bizonyos kort, de nem szabadulhatunk meg tőlük néhány ember javára, akik azt hiszik, hogy örökké fiatalok maradnak.”

Nem is az életkoruk a baj, hanem a módszer, amit alkalmaztak. Világos, mi mozgatta a szálakat: a szövetségnek nem volt pénze, de voltak fizetetlen számlái, és Szidorzsevszkij kínjában elővette a régi szovjet receptet: „Ha nincs pénzed, nyald ki a Párt fenekét”. Párt most nincs, de van nemzet: így sikerült a törleszkedés, vagyis sehogy, mert csak általános felháborodást váltott ki, még Kijevben is. Ljudmila Gubjanuri fél kézzel dönti romba a Bulgakovot érő rágalmakat:

Filológusként azt mondhatom, hogy ha akarom, bármit be tudok bizonyítani a művészi szöveggel, ha nem mutatom be a kontextusát. Be tudom bizonyítani belőle, hogy Bulgakov űrhajós volt, szakács, meleg – bármi. Ez nagyon egyszerű. Az embereknek pedig nincs idejük vagy kedvük elmélyedni és olvasni. Bulgakov nem volt sem imperialista, sem sztálinista. Ha Bulgakovot a sorok között olvasod, akkor megérted. Bulgakov elsősorban szatirikus.”

Eközben az Írószövetség azt javasolja, hogy a Bulgakov-múzeumot Alekszandr Koszics zeneszerzőről elnevezett múzeummal váltsák fel, és a múzeum összes relikviáját a Nemzeti Irodalmi Múzeumba helyezzék át archiválásra. Mármost Koszics is jó ember volt, rendes ember volt, maradandó nyomot is hagyott az ukrán kultúrában, ő is érdemelne múzeumot, csak éppen ő nem ebben a házban lakott, hanem pont szemközt, a túloldaliban. Így aztán előállt az a különös helyzet, hogy a Bulgakov-házra is tettek egy Koszics-emléktáblát, az írószövetség hívei, a szemköztire is, Bulgakov hívei. Koszics ezentúl két, egymással szemközti házban lakott, ami akármilyen nagy ember is, nem lehetett egyszerű dolog számára. Ezt a helyzetet már maga Bulgakov írta!

De mit mond a szakminiszter, akinek dolga eldönteni ezt a kérdést?

A Mihail Bulgakov-múzeum körüli vitára az illetékes kijevi minisztérium is reagált. Az ukrán kulturális minisztérium nem látott veszélyt az ukrán népre és államiságra az író munkásságában. Alekszandr Tkacsenko ukrán kulturális miniszter az egyik sajtótájékoztatón elmondta:

Furcsa volt számomra az írószövetség nyilatkozatát olvasni. Nem tudom, mi zavarta őket a kijevi Bulgakov Múzeumban. Bulgakov kijevi állampolgárnak született. Igen, volt néhány – hangsúlyozom – fikciója, bizonyos szereplők megjegyzései egyes műveiben Ukrajna huszadik század eleji felszabadító harcáról. De sem a múzeum, sem az emlékmű nem hibás. Azt hiszem, az Írószövetségnek más dolga is van, mint a Bulgakov-múzeum sorsának eldöntése. A mi álláspontunk egyértelmű: a múzeumhoz semmiképpen sem szabad hozzányúlni.”

Akkor ennyi, pont került az egyébként igen ostoba vita végére. Amiből az a tanulság, hogy Bulgakov legelső sorban is Bulgakov volt, és nem érdemes pár elszórt kijelentésén lovagolni hazafias szempontból. Nagyobb hazafiatlanság volna pár kiragadott idézet miatt megfosztani az ukrán népet tőle, mint elfogadni, hogy ő bizony nem volt a legnemzetibb gondolkodású. Bulgakovot szeretni nem oroszpártiság, kárhoztatni nem ukránbarátság: lám, maga a mostani ukrán kulturális miniszter is az ő pártján áll. Ez ostoba túlzás volt, túlbuzgóság, valószínűleg némi anyagi támogatás reményében, bár ahogy elnézem, az írószövetség ezek után nem több dotációt fog kapni, ellenben kevesebbet még kaphat. Fegyvert adtak az Ukrajna-ellenes propaganda kezébe az ostobaságukkal.

Nem csak Ukrajnában ilyen a kultúrharc. Hamarjában egész rakás magyar írót tudnék mondani a legnagyobbak közül, akik bizony kegyetlen dolgokat mondtak a magyarságról általában (Ady), a hazafiságról (Karinthy), a vallásról (Babits, József Attila, Radnóti), nevetségessé tették a fegyveres erőket és a rendvédelmi szerveket (Rejtő Jenő) vagy nehéz időkben később vállalhatatlan marhaságokat írtak le (a huszadik századi szerzők többsége). El tudnám képzelni azt a Költőcske Mihály Írószövetséget, amelyik nálunk is be akarná záratni a múzeumaikat vagy ki akarná törölni őket a tantervből – Adyval kapcsolatban ez pár éve már majdnem meg is történt, csak a fontos merény kifordult medribül, Takaró Mihálynak sem sikerülhet minden.

Summa summarum: Bulgakovnak semmi köze a mai politikához, se ukrán, se orosz oldalon. Bulgakovnak a Patriarsije Prudihoz van köze, a Mesterhez, Margaritához és Wolandhoz.

Viszont ezt a történetet írhatta volna ő is. Nagyon rá vallana.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása