Míg a világ az ukrajnai helyzetet alakító javaslatokra figyel, az Egyesült Államok egy másik, nem kevésbé fontos tárgyalássorozatot is folytat, melynek hasonlóképpen magas a tétje – még Ukrajna számára is! – éspedig Iránnal. Ezek eddig Ománban zajlottak, de a következő fordulójuk valószínűleg már Európában lesz, legalábbis a tegnapi jelentések szerint.

(Képünk illusztráció)

Csak remélhetjük, hogy nem Budapesten, mert van nekünk elég bajunk ajatollahok nélkül is, de egyelőre lássuk a tárgyalások eddigi eredményét – amit nemlétezőnek kell tekintenünk – aztán olvassuk el Vjacseszlav Iepureanu elemzését a jelenlegi helyzetről, végezetül pedig töprengjünk el azon, mit változtat meg a Közel-Keleten a tegnap hatalmas robbanás, ami Bandar Abbas kikötőjében történt.

Tárgyalások vagy szócséplés?

Mint az Iran International írja:

„Az Irán és az Egyesült Államok közötti közvetett tárgyalások szombaton lezárultak, mindkét fél bemutatta a tárgyalások kereteit és megvitatta a különböző kérdéseket, de megállapodásra nem jutottak.
Egy magas rangú amerikai vezető a négyórás tárgyalást eredményesnek minősítette, és jelezte, hogy a következő forduló Európában lesz, Omán továbbra is közvetítőként fog fellépni.
Egy magas rangú amerikai vezető szerint a tárgyalások négy órán át tartottak, és eredményesnek minősültek. Mindkét fél javaslatot tett a jövőbeli tárgyalások kereteire, de a szombati találkozón nem született megállapodás.
Egy másik, a tárgyalásokat jól ismerő forrás azt mondta, hogy a következő fordulóra valószínűleg a következő két héten belül sor kerül.
Ugyanakkor hozzátette, hogy az amerikai delegációnak időre van szüksége az iráni fél által benyújtott információk és javaslatok áttekintésére.
Ez a forrás azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok a jövőbeli tárgyalások helyszínének a delegációja számára kényelmesebb helyszínt részesít előnyben.”

Magyarul: nesze semmi, fogd meg jól. Khamenei az iráni médiában történelmi példákat idézget, például megemlítette, hogy a második síita imám, Hasan ibn Ali – akit a síita muszlimok az igazságos vezetés mintaképének tartanak – 661-ben ellentmondásos békeszerződést kötött gyűlölt ellenségével, Mu'awiya-val. Khamenei szerint ez a szerződés az iszlám hosszú távú érdekeit szolgáló, jól megfontolt lépés volt. És felhívta a figyelmet arra is, hogy nem tartott örökké, de akkor és ott hasznos volt – ami a síita vezetés átmeneti engedékenységére utal, hiszen időre van szükségük, hogy felállhassanak az utóbbi év folyamán kapott ólompofonok után. Akkor vegyük Iepureanu mester elemzését Irán jelenlegi helyzetéről.

Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy támogassa Izraelt egy Irán elleni katonai támadásban, ha a tárgyalások nem járnak sikerrel – nyilatkozta Donald Trump amerikai elnök a Time magazinnak adott interjújában. Egy ilyen műveletre való felkészülés már látható az amerikai hadihajók Perzsa-öböl környékén történő összevonásából. Nem kizárt egy korlátozott izraeli támadás az Egyesült Államok közvetlen részvétele nélkül, bár ebben az esetben rendkívül nehéz lenne helyrehozhatatlan károkat okozni a nukleáris infrastruktúra kulcsfontosságú objektumaiban – csak az amerikai fél rendelkezik olyan fegyverekkel, amelyek képesek megsemmisíteni a jól védett, mélyen a föld alatt elhelyezkedő célpontokat. De még egy amerikai-izraeli közös művelet esetén sem garantált, hogy Irán egyszer és mindenkorra elveszíti az atomfegyverhez jutás lehetőségét.

Miről beszélünk?

A Donald Trump-kormányzat a Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormánnyal együtt az elmúlt hónapokban mindvégig egy Irán elleni nagyszabású katonai műveletről tárgyalt, amelyet a The New York Times szerint már 2025 májusára terveznek.

E kiszivárogtatások szerint az izraeli légierő az amerikai repülőgép-hordozó csapásmérő csoportok repülőgépeinek segítségével elektronikus hadviselés és erőteljes kibertámadások egyidejű alkalmazásával légi fölényt akar szerezni Irán felett. A nukleáris létesítményeket, beleértve a föld alatt található és betonplafonokkal védett létesítményeket is, állítólag amerikai GBU–57-es bunkerromboló bombákkal (a robbanófej tömege csaknem három tonna) támadnák.

Egyelőre azonban a bombázásokról szóló hangzatos állami nyilatkozatok és a gazdasági szankciókon alapuló „maximális nyomásgyakorlás” megújított kampánya ellenére Trump egy nemrégiben a Fehér Házban tartott négyszemközti találkozón világossá tette Netanjahu számára, hogy a tárgyalásokat részesíti előnyben annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Más szóval Trump gyakorlatilag visszatért az előző Joe Biden-féle kormány álláspontjához, amely a diplomáciát tekintette az Iránra gyakorolt nyomásgyakorlás fő eszközének.

Ennek fényében nyilvánosságra került, hogy Irán 2025 elején jelentősen felgyorsította az urándúsítás ütemét, így hónapokon (és nem éveken) belül viszonylag kezdetleges, de teljesen működőképes nukleáris robbanófejek előállítására lesz képes. Egyes becslések szerint ez az idő nem is hónapokban, hanem hetekben mérhető, ha az iráni vezetés meghozza az erre vonatkozó politikai döntést.

Mennyire valószínű egy Irán elleni katonai művelet?

Ennek valószínűsége a nyár beállta előtt a nullához közelít – Trump 60 napos határidőt szabott meg az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokra. Ugyanakkor Izrael még mindig fontolgat egy korlátozott katonai akciót 2025 nyarán vagy őszén, amely nem igényelné az amerikai szövetségesek nagyfokú bevonását. A tárgyalásokat ott inkább időhúzásnak tekintik. Ha csak Izrael támadna, az egyik lehetőség a szimbolikus csapás lenne – nem helyrehozhatatlan károkat okozva, ellenben valódi tárgyalásokra kényszerítve az iráni vezetést.

Magán a Trump-kormányzaton belül is megosztottság alakult ki az iráni atomprogram katonai megoldását illetően. Különösen J. D. Vance alelnök és Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott ragaszkodik a mérsékelt megközelítéshez, és a tárgyalásokat támogatja, míg Mark Rubio külügyminiszter és Michael Waltz, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a lehető legkeményebb megoldás mellett kardoskodik.

Április 12-én Ománban közvetett tárgyalások kezdődtek az amerikai és az iráni fél között. A tárgyalásokkal egyidejűleg azonban Witkoff különmegbízott közölte az iráni kormány számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan feltételeket, köztük az urándúsító létesítmények teljes leállítását és leszerelését.

„Vörös jelek a Hadak Útján”

A USS Harry S. Truman és Carl Vinson repülőgép-hordozók által vezetett két repülőgép-hordozó csapásmérő csoport kísérőhajókkal és összesen több mint 120 harci repülőgéppel a Közel-Keleten állomásozik. Az Arab-félszigettől délre található az amerikai USS Georgia atom-tengeralattjáró, amelynek fedélzetén 154 Tomahawk cirkálórakéta van. És ehhez még nem számoltuk a Vörös-, az Arab- és a Földközi-tengeren tartózkodó egyes más haditengerészeti flottaegységeket.

A Koreai Köztársaságból hat MIM–104 Patriot SAM-rendszer ütegét szállították át a közel-keleti hadszíntérre, amihez 73 C–17-es katonai szállító repülőgép bevetésére volt szükség. Ezenkívül jóváhagyták a THAAD-rendszer további ütegeinek telepítését.

Végül hat B–2 Spirit stratégiai, alacsony észlelhetőségű bombázó érkezett az Indiai-óceánon lévő Diego Garcia- szigeten álló bázisra, amelyek becsült értéke egységenként 1 milliárd dollár, valamint legalább hat KC–135R Stratotanker légi utántöltő repülőgép. Úgy vélik, hogy csak a B–2 képes hatékonyan alkalmazni a GBU–57-es bombákat, és most az ilyen típusú harcképes bombázók teljes flottájának fele az Iránhoz közeli műveleti területen található.

Eddig mind az amerikai repülőgép-hordozó csapásmérő csoportok, mind a B–2-es bombázók a jemeni houthik elleni csapásokat hajtották végre. Ez egyrészt erődemonstráció és nyomásgyakorlás a houthik fő külső partnerének és szponzorának tekintett iráni rezsimre, másrészt a rajtaütésekkel nyilvánvalóan egy Irán elleni hadművelet lehetséges akcióit gyakorolják be. Amely azonban nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek az Ovális Irodában székelő Móricka elképzeli.

Figyelemre méltó, hogy az iráni nukleáris létesítményeknél jóval kevésbé biztonságos jemeni célpontok elleni alacsony intenzitású légicsapások mindössze három hét alatt (2025. április elejétől kezdődően) 1 milliárd dollárba kerültek, és az elért eredmények becslések szerint igen szerény eredményt hoztak.

Mi kell ahhoz, hogy katonailag megoldjuk Irán „nukleáris problémáját”?

A The New York Times cikke szerint a művelet egyik terve amerikai légicsapások és izraeli különleges erők földi rajtaütéseinek kombinációját tartalmazza. Ugyanakkor a szárazföldi komponens hosszú előkészítési időt igényelt – az előzetes becslések szerint 2025 októberéig tartana –, és egy ilyen terv megvalósítása kétséges.

A különleges erőknek nem csak egy létesítményt kell megsemmisíteniük (ahogyan az nemrég Szíriában történt), hanem egyszerre többet, az ország különböző részein. Mindenesetre ahhoz, hogy a szárazföldi akció szabadságát megszerezzék, előbb egy nagyszabású előkészítő hadjáratra lenne szükség az iráni fegyveres erők ellen, megzavarva és dezorganizálva a csapatok irányítását, és valószínűleg a politikai döntéshozatali központokra is csapást mérve.

Az izraeli légierő kétszer is csapást mért Iránra, 2024 áprilisában és októberében, bizonyítva, hogy az iráni légvédelem képtelen megvédeni magát vagy a védelmezett célpontokat. A feltételezések szerint összesen négy orosz S–300-as SAM-rakétaüteget semmisítettek meg, ami után – és azóta is – Irán gyakorlatilag védtelenné vált a légitámadásokkal szemben.

Egy kizárólagosan légi hadjárat esetén a nagy átütőerejű bunkerromboló bombák kulcsfontosságúvá válnának, ahogyan az is, hogy a repülőgépeket a levegőben fel lehessen tankolni a rövid időn belüli „több hullámból álló” támadásokhoz. Az izraeli légierő mindkét esetben kritikusan függ az amerikai támogatástól.

Izrael rendelkezik bunker elleni bombákkal, és sikeres használatukat be is mutatta a Hezbollah egyik bejrúti külvárosában tartott gyűlés elleni csapás során, amikor a mozgalom vezetője, Hasszán Naszrallah életét vesztette. Szakértői becslések szerint azonban csak a GBU–57-esek alkalmasak az iráni, mélyen a föld alatt fekvő célpontok elpusztítására. Még ha az amerikaiak bele is egyeznének a GBU–57-esek átadásába, Izraelnek nincsenek erre a célra megfelelő hordozó repülőgépei.

Ráadásul a durva becslések szerint összesen legalább több száz harci repülőgépre lenne szükség az összehangolt akcióhoz minimum több napig, ha nem hetekig: bomba- és rakétahordozókra, fedező vadászgépekre és légtérellenőrző felderítőkre. Az izraeli légierőnek mindössze hat KC–707-es katonai utántöltő repülőgépe van, ami nem lesz elegendő a várhatóan szükséges légi utántöltéshez.

Más szóval a művelet nagyságrendekkel nagyobb, mint az iraki (1981-ben) és a szíriai (2007-ben) egyes nukleáris létesítmények elleni izraeli csapások esetében.

Garantált az eredmény?

Még amerikai részvétellel sem.

Az iráni nukleáris létesítmények elleni művelet rendkívül bonyolultnak tűnik, és nem csak azért, mert a bázisok és repülőgép-hordozók több ezer kilométerre vannak a célpontoktól, hanem azért is, mert a számos célpont (pontosabban azok, amelyekről a hírszerzés tudomást szerzett) hatalmas területen szétszórva, többek között nehezen megközelíthető hegyvidéki területeken, részben a föld alatt helyezkedik el, és erős műszaki védelemmel van felszerelve.

A houthik elleni jelenlegi hadjárat azt mutatja, hogy pusztán a légicsapásokkal rendkívül nehéz eredményeket elérni; például a B–2-esek által eltalált jemeni lőszerraktárakat tartalmazó földalatti komplexumokat gyorsan újjáépítették, egyszerűen új alagutakat ásva. Irán esetében a feladat sokkal bonyolultabb: kizárólag légitámadásokkal valószínűleg nem lehet teljesen megsemmisíteni a nukleáris infrastruktúrát.

Először is, a nukleáris program számos különböző létesítményt – termelési, kutatási és katonai intézményeket – foglal magában, és ezek közül csak néhányról tud a nagyközönség, a szakértők és nagy valószínűséggel az izraeli és az amerikai hírszerzés is. A kulcsfontosságú létesítmények a föld alatt, akár 100 méteres mélységben vannak. Még a GBU–57-es bombák is csak 60 méter mélységig hatolnak be, ami azt jelenti, hogy több támadásra lenne szükség.

Másodszor, az urán fegyverminőségűvé dúsítására szolgáló centrifugákat tartalmazó termelőüzemek viszonylag gyorsan újjáépülhetnek (már a NAÜ felügyelete nélkül és sokkal rejtettebb helyeken), majd az ilyen létesítmények elleni tartós csapások (úgynevezett „fűnyírás”) stratégiájára lenne szükség a jövőben meghatározhatatlan mélységben, valószínűleg hosszabb ideig, mint az Izraellel szövetséges amerikai kormányzat elnöki mandátuma.

A Trump által tárgyalt tervek azonban, ha hinni lehet a kiszivárgott információknak, azt feltételezik, hogy Irán atomprogramját jelentősen lelassítják, visszavetik a fejlődésben, de nem szüntetik meg. A program garantált felszámolásához azonban valószínűleg az ország teljes megszállása vagy a meglévő rezsim felszámolása és egy súlyos belső válság lenne szükséges.

Az Irán elleni támadás eleve elrendeltetett?

A fő kockázatot nem csak az jelenti, hogy egy katonai művelet után Irán megtarthatja a katonai célú nukleáris program fejlesztésének képességét, hanem az iráni államiság nagymértékű destabilizálódása is, amelyet Afganisztántól a Gázai Övezetig terjedő válságok sorozata követhet. Egyes becslések szerint az iráni atomprogram már átlépte azt a küszöböt, ahol a kutatási és ipari létesítmények megsemmisítése megszüntetné az elért eredményeket.

Felvetődött egy másik kérdés a csapással kapcsolatban, amely nemcsak Izraelt, hanem más szomszédos országokat is érinthetne. A Reuters egy magas rangú iráni tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy Irak, Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Katar és Törökország hatóságainak Teherán továbbított egy figyelmeztetést, amely szerint bizonyos, igen komoly következményekkel járhat, ha elősegítik az amerikai és/vagy izraeli hadműveletet.

2023 októbere óta az izraeli hadsereg jelentős előnyre tett szert a határok mentén, lerombolva azt a rendszert, amelyet Irán már régóta kiépített Izrael elrettentésére:

– A Hezbollah politikai képességeit és katonai kapacitását Libanonban aláásták.

– Szíriában megszűnt Bassár el-Aszad Iránnal szövetséges rezsimje.

– A palesztin frakciók jelentősen meggyengültek.

Ezen eredmények sorának utolsó állomása az iráni nukleáris képességek felszámolása lenne, amíg a Trump-kormányzat hivatalban van az Egyesült Államokban – nem biztos, hogy egyhamar lesz még egy ilyen lehetőség. De közvetlen amerikai segítség nélkül Izrael nem lesz képes megbirkózni egy ilyen feladattal, és Trump egyelőre elszántan kitart a tárgyalások mellett.

Akkor tehát Trump tárgyalni akar, Khamenei tárgyalni akar, csak éppen nem értenek szót? Ez sem egészen így van, de az tagadhatatlan, hogy minden közel-keleti béke elképzelhetetlen, míg Teheránban a jelenlegi teokratikus rezsim uralkodik. Csakhogy Irán minden, nukleáris programját érintő csapást azonnali hadüzenetnek tekint(het), és egy eszkalálódó konfliktusban a győzelemre ugyan nincs esélye, de arra igen, hogy veresége előtt hatalmas pusztítást végezzen a térségben, ezért jobb lenne, ha az Egyesült Államok és Izrael találna egy másik gyenge pontot, amit támadva alkura kényszeríthetnék az ajatollahokat.

Lehetséges, hogy megtalálták.

Robbanás a kikötőben

Tegnap ugyanis hatalmas robbanás történt Bandar Abbas Shahid Rajaei nevű kikötőjében. A detonáció méreteire jellemző, hogy mostanáig 25 halálos áldozata volt és több, mint 750 személy sebesült meg benne súlyosan. Az eddigi elemzések szerint Kínából érkező nátrium-perklorát robbant fel, méghozzá nem is kevés, amelyet a szilárd tüzelőanyagú, általában közepes hatótávolságú iráni rakétákban használatos ammónium-perklorát előállításához használnak fel. Hogy mennyi nátrium-perklorátról lehet szó, ahhoz csak támpontjaink vannak, egy korábbi szállítmány mérete például, melyet a Jairan teherhajó juttatott el ugyancsak Kínából szintén Bandar Abbasba, 24 konténerből állt, ami körülbelül 250 olyan közepes hatótávolságú rakéta tüzelőanyagához elegendő, amilyenekkel Irán Izrael elleni tömeges támadásait végezte az utóbbi időben. Megjegyezném, hogy most nem lehetett szó a Jairanról: az március végén kirakodott, és most Csittagongban van, de akad még iráni teherhajó rajta kívül is szép számmal.

Azt tehát látjuk, hogy legalább egy tömeges rakétatámadás elmarad, és a houthik sem játszhatják kedvelt tűzijátékaikat iráni eszközökkel egy darabig. Az előző szállítmánynál több nátrium-perklorát ugyanis elpusztulhatott, kevesebb aligha – nem lett volna semmi értelme alig pár konténer hihetetlenül kényes és veszélyes vegyi anyagot végighajókáztatni Sanghajtól a Perzsa-öbölig, ha már ilyesmit kell szállítani, minél többet visznek, annál jobb.

Az esemény részleteiről az Iran International megszólaltatott egy szakértőt is:

„A szombati robbanás a Shahid Rajaei kikötőben valószínűleg rakéta-üzemanyaggal volt kapcsolatos, nem pedig hagyományos vegyi anyagokkal – mondta Adrian Fazaeli rakétaszakértő az Iran Internationalnak adott interjúban.
„Ez a típusú anyag normál körülmények között nem robban fel csak hő vagy levegő hatására” – mondta Fazaeli. „Elsődleges robbanásra van szükségük a gyulladáshoz és a robbanáshoz.”
Fazaeli szerint a robbanás intenzitása, a gomba alakú felhő és a füst színe mind arra utalnak, hogy rakétagyártáshoz használt alumíniumvegyületek voltak jelen. „A fehér füst, amit láttunk, nagyon hasonlít a rakétagyártáshoz használt, alumíniumot és oxidálószereket tartalmazó üzemanyag égésének füstjéhez” – mondta.
Hozzátette, hogy a robbanás időpontja egybeesett a Kínából vásárolt üzemanyag vagy üzemanyag-prekurzor kirakodásával, ezért nem valószínű, hogy az incidens ipari gondatlanság miatt történt.
„Nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy ezt biztonsági hiba okozta” – mondta Fazaeli. „Különösen azért, mert Irán hazai szilárd üzemanyag-keverő berendezései nemrég megsemmisültek, és Iránnak valószínűleg Kínából kellett kész üzemanyagot vásárolnia.”
Fazaili szerint a körülmények arra utalnak, hogy a robbanásban katonai célra szánt anyagok pusztultak el, amelyeket Irán rakétaprogramjához szántak.”

Nos, az elmondható, hogy Irán rakétaereje pillanatnyilag erősen meggyengült. Izrael mereven elzárkózik attól, hogy bármi köze lenne az esethez, és érdekes módon még Teherán sem vádolja ezzel Jeruzsálemet hivatalosan, pedig máskor nem fukarkodnak az átkokkal Izrael kapcsán: azt viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy az említett Shahid Rajaei nevű kikötő a Forradalmi Gárda egyik legfontosabb bázisa, innen indulnak a houthiknak és más proxy-szervezeteknek szánt fegyverszállítmányok és ide futnak be az iráni – és orosz! – árnyékflották hajói is. Szóval, már a kikötő kiesése is komoly érvágást jelent.

Kinek állt érdekében ez a robbanás? Izrael tagad és nem is nagyon akarják ráfogni, az Egyesült Államok szolgálatai jelenleg nem biztos, hogy vannak olyan állapotban, hogy egy ilyen léptékű akciót meg tudjanak szervezni, Oroszországnak és Kínának csak kára származott a történtekből, Ukrajnának jól jött ugyan, de nem valószínű, hogy képes lett volna egy ilyen műveletre... mindenesetre a két hét múlva megtartandó tárgyalásokon már egy jóval gyengébb Irán ül le az asztalhoz az amerikaiakkal.

Végső soron az iráni nukleáris fegyverek – melyek jelenleg vagy léteznek, vagy sem, de könnyen előállíthatóak volnának – nem csak akkor hatástalanok, ha nem sikerül őket elkészíteni.

Akkor is hajítófát érnek, ha nincsen őket célba juttató eszköz, vagyis esetünkben rakéta.

Ha Khameneinek lesz is atombombája, most egy darabig maximum postán adhatja fel, juttathatja célba.

Érdekesen fognak kinézni azok a tárgyalások.

Szele Tamás