Sok van, mi csodálatos, de az emberi feledékenységnél nincs semmi csodálatosabb – mondaná ma Szophoklész, és mondom én helyette. Hozzátenném: a magyar sajtó amnéziája még az átlagos emberi feledékenységnél is meghökkentőbb: hiszen az ember mégis illik emlékezzen arra, amit leírt, vagy ha nem emlékszik, meg kell legyen a saját archívumában.

Mottó: „Érd-elágazásban a 40a vonalon maradt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es Ezüstpart expressz. Kerülővel folytatta az útját.

Kedd délelőtt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es vonat Érd-elágazásnál rossz irányban közlekedett tovább. A vonatnak itt Tárnok felé kellett volna haladnia, azonban maradt a 40a vonalon, majd Érd állomáson is áthaladva Százhalombattán állították meg.

A MÁV-nál az a döntés született, hogy a Fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját célállomása felé. Mivel a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nincs villamosítva, a járat szergejes előfogatot kapott Százhalombattán: Dunai Finomító tartalékát, a 316-os Szergejt küldték a feladatra.” (Iho.hu)

Nem részletezem, mert már megtettem ezerszer, mennyire megalázó, mikor a kormány lakájmédiájában finoman fogalmazva is szerény képességű munkatársak nevezgetik „fosnak” (ez náluk „gúny”, a „független, objektív sajtó” rövidítése – ne kelljen soha a humorérzékükből megélniük, mert nem fog menni) azt, amit nem kevés fáradtsággal írunk minden nap.

Nos, azzal kell kezdenem, hogy leborulok Bogár László képességei előtt. Nekem nem kis munkámba és viszonylag sok pénzembe kerülne, hogy olyan dolgokat írjak le, olyan következtetésekre jussak, ami neki láthatóan minden erőfeszítés nélkül és ingyen is megy. Hiába, képtelen vagyok annyit és olyant inni, hogy ez nekem sikerüljön, inkább meg sem próbálom.

Van, amikor kifejezetten tragikomikusan hatnak a reklámok, például ebben a mostani esetben is. Olvasgatom a „Kommerszant” című orosz kormánylapot, nem azért, mert mazochista vagyok, hanem mert mindent el kell olvasni, ha érteni akarjuk a helyzetet, és különös cím ugrik elém.

Ha az ember sokat olvassa a híreket és nem túl rossz a memóriája, egészen érdekes összefüggésekre bukkan. Teljesen más okból veszem elő naponta a nemrég betiltott orosz OVD-infót naponta – a perbe fogott orosz ellenzékiekkel kapcsolatos híreket keresem rajta – ma mégis olyasmire bukkantam, ami nálunk is van, Amerikában is, csakhogy náluk, orosz földön is megterem.

Ez az írás sem lesz mindenki kedvence, pedig nem sok köze van az aktuális politikai helyzethez. Magam is mérlegelve írom: nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de a fennálló állapot semmiképpen sem megfelelő. Azonban nem tudnám megmondani, mit kéne vagy lehetne tenni: maga a helyzet abszurd.

Ha már tegnap a deep fake-ről írtam, hiszen elérte a magyar politikát is, ma előveszem régi témámat, az álhíreket is. Erről aztán mindenkinek lesz véleménye, ugyanis az álhír épp a véleményt használja ki, erősíti meg. Arra alapul a működése, meg a formális logikára, elhamarkodott általánosításra, csoportszellemre, hiszékenységre – így együtt.

Írtam én már erről máshol, máskor, sőt, kétszer-háromszor is, de úgy látom: senki sem értette meg, tehát írok róla külön, hátha átlépi az ingerküszöböt. A deep fake-ről van szó, ami most látszólag bőséges humorforrás a kormánymédia számára, Karácsony Gergely esete kapcsán. Jelezném: nem vicc ez, csak még nem tetszettek felfogni, mivel van dolgunk.

Nem tehetek róla, Gajdics Ottó mai írásáról az óvodai középcsoport jut eszembe, mert ott szokás ujjal mutogatni egymásra, a nyelveket nyújtogatni és az bizonygatni, hogy „a Pisti hülye!” „nem iiis, a Jani a hülye!” „nem iiis, a Pisti a hülye!” és ez eltarthat akármeddig. Okos ember nem is kezdi el az ilyesmit, én most mégis válaszolok rá.