Mottó: „Érd-elágazásban a 40a vonalon maradt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es Ezüstpart expressz. Kerülővel folytatta az útját.

Kedd délelőtt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es vonat Érd-elágazásnál rossz irányban közlekedett tovább. A vonatnak itt Tárnok felé kellett volna haladnia, azonban maradt a 40a vonalon, majd Érd állomáson is áthaladva Százhalombattán állították meg.

A MÁV-nál az a döntés született, hogy a Fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját célállomása felé. Mivel a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nincs villamosítva, a járat szergejes előfogatot kapott Százhalombattán: Dunai Finomító tartalékát, a 316-os Szergejt küldték a feladatra.” (Iho.hu)

- Jó napot kívánok, jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre.

- Adjon Isten, a bilétát gondolja, konduktor uram?

- Maga hülyének néz engem?

- Eszemben sem fordulna meg bolonddá tartani az urat!

- Na, adja csak, míg szépen vagyunk... ez mi?

- Ez egy biléta, a Magyar Középponti Vasúttársaság pesti indóházában váltottam.

- Hivatalosnak látszik, de hát a dátum... 1846. július tizenötödikére szól.

- Bizony, akkor indultam el.

- Na, várjunk. Ha maga akkor indult, hány éves most?

- Pontosan a 222-edik esztendőmbe fordulok Szent Istvánkor.

- Akkor magának nem kell semmiféle jegy, maga ingyen utazik.

- Tudom én azt, konduktor uram, csak megtartottam emlékbe.

- De ez a Budapest-Vác vonalra szól.

- Nem mindegy az magának, hova utazom én ingyen?

- Nekem mindegy, csak azt hittem, Vácra akar eljutni.

- Nem, kérem, Európába indultam, csak lekéstem a tűzvész miatt a váci postakocsit.

- Na várjon, hogy volt ez?

- 1846. július 15-én indulánk, az első magyar vasúti járattal, két mozdony vonta felvirágozott szerelvényünket. Akkor még fiatal voltam és bohó, alig 46 éves, keblemet feszíté a kor szabad szelleme, de mások is így voltak – utazott velünk egy Petőfi nevű poéta, ki megélhetése okából tudósította a Hölgyfutárt az eseményről, olyannyira belelkesült, midőn látá mellettünk a tájat vígan elsuhanni, hogy versre fakadt, valami olyasmit írt, hogy „Száz vasutat, ezeret..”

- Tudom, tanultuk.

- Nohát, oskolában tanítják? Én csak utazgatok, utazgatok, az élet meg zajlik...

- És aztán mi történt?

- Velünk tartott József nádor is, családostól, láttam, mikor Dunakeszin tíz perc pihenőnk vala s én pipára gyújték. Egy perc híján órányi volt az utunk, ám mikor megérkeztünk, Vác lángokban állt: nem ünnepelt senki, maga a nádor is az oltásban segédkezett. Magam is, így hát lekéstem a csatlakozást a postakocsihoz. Mit tehettem? Visszaszálltam a pesti járatra és abban bíztam, hogy tán legközelebb szerencsém lesz.

- És?

- És azóta utazom.

- Nem mondja, hogy azóta sem jutott el Európába!

- Ahogy vesszük. Egyszer, 1919-ben láttam egy francia lobogót a szegedi állomáson, de kiderült, hogy csak a megszálló zuávok tették ki, aztán láttam uniós zászlót az egyik bátaszéki átszállásnál pár éve, de jött pár kopasz utas, és letépték erős szavakat mondogatva.

- Na várjon, maga azt mondja, hogy 176 éve utazik a magyar vasúton és még mindig nem ért oda, ahova indult?

- Pontosan.

- Urambátyám, segítek én magán. Európába a legkönnyebben az Orient Expresszel juthat el, évente egyszer jár, épp holnap lesz a napja, hogy átmegy Budapesten az ellenvonat, Párizs felé. Szépen elbumlizik valamivel Pestig, megszáll egy olcsó helyen, reggel kimegy a Keletibe, vált egy jegyet és holnapután már Párizsban reggelizik.

- Hej, öcsém, ha az így menne! De nincsen passzusom.

- Mije nincs?

- Passzusom, certifikátom, no, hogy mondják manapság... igazolványom.

- Hogyhogy nincs?

- 1846-ban még senkinek sem volt igazolványa, ha utazni ment egy vándorlegény, írtak neki egy passzust, valahogy úgy, hogy „szeme: barna, haja: barna, termete: rendes” és mehetett. De még ezt is csak ritkán kérték, főként német, burkus földön volt szokásban. Úri embertől sértés lett volna követelni, neki elég volt a szava.

- Az baj, mert akármennyire is schengeni tagállam vagyunk, a határon be kell mutatni valami iratot.

- Tudom én azt, ezerszer nekimentem már a határnak, de semmiféle papírom nincs, csak ez a jegy.

- Azért az mégsem járja, hogy maga ennyi ideje kering a Kárpát-medencében.

- Tudja, beláttam, hogy ha a határon iratok nélkül át nem jutok Európába, addig kell bolyonganom, míg Európa a helyembe nem jön, ide, ahol vagyunk.

- Elvileg már itt van.

- Én is azt hittem 2004-ben, de aztán kinéztem az ablakon. Épp Kőbánya-alsón vesztegeltünk, a látvány meggyőzött: kizárt dolog, hogy ez Európa volna.

- Mond valamit...

- Lehet, hogy Európának késése van?

- Lehet, a Corona expressznek a múltkor három órányi volt, pedig az csak egy szerelvény, Európa egy egész kontinens, annyival nagyobb, hogy ekkora késés is elképzelhető.

- Látja, öcsém, maga igazi vasutas, mindent meg tud magyarázni, csak attól még nem változik meg semmi. Mondja, mikor érünk Fonyódra?

- Ha így megyünk, akkor soha.

- Hogyhogy? Ez nem a Miskolc-Fonyód 15607-es Ezüstpart expressz?

- De az. Csak éppen most hagytuk el Érdet.

- Pedig Tárnok kellett volna következzen.

- Bizony, remélem, eljutunk Százhalombattáig, ott csak rendbe lehet hozni a dolgokat.

- De hát ez hogyan lehetséges?

- Valahogyan becsúsztunk a battai személy elé, és az ő vonalukra kerültünk.

- Akkor ők meg Fonyódra mennek?

- Alighanem.

- Mégiscsak szép dolog ez a menetrend. Vasútnál első a pontosság, mondta nekem valamikor száz éve egy Rejtő nevű fiatalember, ő is Párizsba indult, iratok nélkül, csak ő el is jutott oda. Hanem, fiam, volna nekem egy ideám.

- Mondja, urambátyám!

- Ahogy a dolgokat nézem, mi eltévedtünk.

- Így van.

- Mi van akkor, ha nem is Európának van késése, hanem Magyarország tévelyeg? Érvényes jegyünk van az Unióba, csak rossz a menetrend, nem figyelt az állomásfőnök, rossz utasítást kapott a váltóőr és azért kóválygunk össze-vissza? Európa meg csak vár minket a Gare de'l Esten, indulás előtt telegramot is küldtük, hogy érkezünk, de csak a pusztában vándorlunk, elhagyott vaspályán, utunkat vesztve?

- Csak ki ne tévedjünk végleg Európából, mert az is lehetséges.

- Ne bizony. De mit tehetünk?

- Várjunk, míg elérünk Százhalombattáig és rendbe rakják a dolgokat.

- Fiam, abban nagy gyakorlatom van. 176 éve várok erre.

- Százhalombattára?

- Nem, hanem arra, hogy rendbe rakják a dolgokat. Na, mindegy, üssük el az időt valamivel: tud tarokkozni?

- Nem én.

- Nyugalom: bőven lesz ideje megtanulni.

Szele Tamás