Az, kérem, közismert tény, hogy a világon minden jó valamire, de főleg sörnyitónak, mert olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó. Azonban az már valóban csodálatos, ahogy a Romániában bevezetett kijárási tilalom a magyar kormánynak, illetve a kormány sajtójának arra alkalmas, hogy indokoljanak vele egy esetleges magyar kilépést az Emberi Jogok Európai Egyezményéből.

Ma reggel az a hír, hogy nincs nagyon sok rossz hír. Bár így is akad elég, harminckilenc új fertőzöttet találtak és sajnos egy brit állampolgár el is hunyt az éjszaka folyamán – nyugalmasabb időkben ez hónapokra adna munkát a sajtónak, de most rezignáltan beérjük azzal, hogy közöljük a hivatalos adatokat. Már ameddig közölhetjük, mert meglehet, rövidesen az is tilos lesz.

Akkor most nem szavazták meg, kérem, mármint a felhatalmazási törvényt, mely esetnek számos és teljesen lényegtelen következménye van, ugyanis mindenképpen meg fogják szavazni, csak egy hét késéssel. Ámde nem volt tanulság nélkül való a tegnapi nap, a szemfüles ember sokat tanulhatott online, ha figyelmesen követte a híreket.

Lássuk, mi a helyzet a felhatalmazási törvény körül, mert a jelek arra mutatnak, hogy a rossz hírek özönében valahogy mindenki pártpolitikai kérdésnek hiszi, holott épp a pártpolitika végét jelenti ennek a javaslatnak az elfogadása – sok egyéb mellett. És a közönség szokás szerint hajlamos a leegyszerűsített, hazug propagandát előnyben részesíteni a bonyolult tényekkel szemben.

Figyelem, disztópikus tartalom következik, optimisták kérem, kerüljék. Szóval, azért ez a cím, mert pár napja írtam én egy ilyen című kis dolgozatot a járvány utáni világról, csak azóta sokat ment a világ hátrafelé, meg érdemes említeni pár dolgot, amit akkor nem érintettem – szóval, folytatom a jövőbe révedést.

Akkor, ugye, hétfőn felgyújtják a Reichstagot, ez már benne van a programban, aztán jönnek a szokásos folyományok. Diktatúra, rendeleti kormányzás és valószínűleg sürgősen nyitunk pár uránbányát kényszermunka céljából.

Míg az emberiség legjobb elméi éjt nappallá téve fáradoznak azon, hogy kiutat találjanak a koronavírus-járvány okozta válságból és mentsük, ami menthető, Magyarországon természetesen sikerült megoldani a kérdést, szintén természetesen a konyhaasztal sarkán vagy a sufniban, erről nincsenek pontosabb adataim. Bár gyanús, hogy moszkvai ötlet alapján.

Akkor nézzük, mi is volt tegnap. Már azon kívül, hogy jelképes fordulópontjához érkezett a mostani rendszer története, ennyien még sosem találgatták ugyanis mintegy fél órán keresztül, mi a csodát beszél a miniszterelnök, és este meg legalább ugyanannyian rémültek meg a katonai akciócsoport megjelenésétől egyes vállalatoknál.

Cseppben a tenger, mondanám, ha nem ellenkező volna a helyzet: épp a tengerben van egy csepp, egy budapesti fiatal és egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy kerül ki belőle. De nincs egyedül, sok magyar – és nem magyar – állampolgárt érinthet a kérdés világszerte, szóval érdemes továbbgondolni a dolgot, mert bármelyikünk lehet családja, barátai révén rövidesen érdekelt ilyen ügyekben.

Amint látom, elég sokak elméje megmozdult a jelen helyzetben, többen is eltöprengtek azon a nem épp szalmaszálnyi kérdésen, hogy mi lesz a világgal a járvány után. Magam is megtettem, nagy kár, hogy megtette Bogár László is: annyi rendes ember van a világon, miért pont neki kellett? Azért, amiért a rendes és rendetlen embereknek általában: mert ebből él.