Utóbbi időben páran említették, hogy miért nem foglalkozom nagy és fontos ügyekkel, pont most, mikor épp a Haza sorsa dől el, miért figyelek apró, lényegtelennek tűnő részletekre a titánok csatája közepette. Ennek több oka is van, az első rögtön az, hogy minálunk a titánok is földszintesek, ha ugyan nem alagsoriak, másrészt meg – az apróságok nagyon fontosak tudnak ám lenni.
Hogy jó előre summázzam a dolgot: a Siklósi Beatrix-ügy filozófiai mélységűvé vált. Éspedig klasszikus, ógörög filozófiáról beszélek. Mindez abban a politikai pillanatban történt, amikor a magyar közbeszéd első számú témája az, hogy mi a rasszizmus és mi nem az – a kifejezés kezd teljesen kiüresedni és indulatszóvá válni, hogy aztán a hétköznapok részévé váljon.
Kezicsókolom, én tegnap mindmeghaltam. Itt a Baross téren, a Keleti közelsége miatt. A szomszédok is, közösen haltunk meg mind, rövid volt az agóniánk és remélem fájdalommentes is. Erre részben a leírásokból, részben pedig abból következtetek, hogy nem vettük észre. Szóval lehet, hogy mi már zombik vagyunk vagy kísértetek, de hogy nem tudunk róla, az biztos.
Moldova György ír az egyik szatírájában (A börtönválogatott) a „hifelo” bűncselekményéről, ez pedig a „hirtelen felindulásban elkövetett lopás” volna, amiről én egészen mostanáig azt hittem, hogy vicc. Ilyen nem létezik. Elképzelhetetlen. Jelentem: Moldova próféta volt. Mégis létezik. Sőt, sikerült ráadásul folytatólagosan elkövetni, közgyűjtemény rovására!
Avagy Wilbour Theodor fregattkapitány, más néven Piszkos Fred. Szóval, jelentem, sikerült megfejtenem, mi az egyetlen dolog, amihez G. Fodor Gábor nem ért, mert különben olyan sokoldalú, mint egy tetrakontaoktaéder, legalább negyvennyolc oldala, hetven éle, huszonhat sarka van, szóval minden helyzetre felkészült, ami a magyar politikában előfordulhat.
Tehát nem Panama-csatorna. A hír rövid és őszintén szólva nem túl kellemes, bár nem is túl kellemetlen – felhördülésre és örvendezésre egyaránt alkalmas kis mértékben, pártállástól függően. Arról szól, hogy a Pesti Srácok tévécsatornát indít, mely „könyörtelenségével” szeretne kitűnni. Hát, ha nem értenék a dologhoz, most megkongatnám a vészharangot – de értek. Nincs nagy baj, csak kicsi.
Tetszenek tudni, melyik a legnagyobb politikai erő Magyarországon? Nem válaszolom meg a kérdést, mert mindenkinek a saját pártja az, és emiatt nincs kedvem nehézlovassági sértéseket váltani, pedig már napok óta edzésben vagyok bizonyos írásaim miatt. De aki azt hiszi, hogy egyik vagy másik párt a legnagyobb erő az országban, bizony téved.
(Fotó: 444)
Ha már elkezdtünk foglalkozni a dusnoki anyakönyvezetlen, kezeletlen kisded történetével, folytatjuk is, igaz, nem túl nagy kedvvel, ugyanis az ügy jelentőségénél aránytalanul komolyabb érzelmi vihart kavart. Erről mindenkinek volt véleménye és nem is tartotta magában – a vélemények nem volnának közérdekűek, ellenben az ügyben tapasztalt fejlemények azok.
(Fotó: RTL Klub)
Azt sem tudom, kérem, hol kezdjem, olyan bonyolult ez a történet: az a lényege, hogy tort ül az ostobaság és az összeesküvés-elméletek hívői a díszvendégek ezen a toron. Most épp Dusnokon ülik a tort, azonban bármikor, bármelyik pillanatban feltűnhetnek bárhol az ország területén és a homályos szamárságaik nevében fenekestől felforgathatják a világunkat.
(Fotó: KaloHírek)
Persze nem akkora ez a történet, mint a valamikori botrány, amibe belebukott Nixon elnök, de meglepő hasonlóságokat mutat azzal a történettel, amit végül Woodward és Bernstein kollégák göngyölítettek fel. Például van benne illetéktelen behatolás zárt területre, voltaképpen betörésnek is nevezhetjük, van érzékeny adatok jogosulatlan kezelése – egyszóval benne van a fél törvénykönyv.
(Fotó: Ripost)
