Nehéz helyzetben van a krónikás, ha a ma hajnali megelőző csapásról akar beszámolni, melyet Izrael mért a Hezbollah dél-libanoni központjaira és erőire. De mindenképpen kell írni erről, mert ez a legfontosabb és legaktuálisabb hír, jóllehet a nemzetközileg elismert és megbízhatónak tekinthető hírforrások jelenleg még a kávéjukat kavarják és álmosan pislognak vagy – ha amerikaiak – még alszanak.

(Képünk illusztráció)

Ritkán írok sportról, magam sem tudnám megmondani, miért, talán, mert keveset is foglalkozom vele, pedig voltam én majd’ két évig sportújságíró is – igaz, azóta se sok versenyt vagy mérkőzést néztem meg. Most viszont sporttal kell foglalkoznom, ugyanis az ismert történelem egyik legkülönösebb szélhámossága esett meg az oroszországi Permben: olyan már volt, hogy pénzt hamisítottak, olyan is, hogy értékpapírt vagy műkincset, de olyan még soha, hogy egy egész nemzeti kosárlabda-válogatottat!

(Képünk illusztráció)

Vannak hírek, amelyek megrázzák az embert, vagy mert letaglózzák, vagy, mert olvasásuktól röhögőgörcsöt kap az ember, én speciel a második állapotba kerültem, mikor elolvastam a Demokratában a Szörényi Levente-interjút. Sok újat nem lehet megtudni belőle, az nem újság, hogy Szörényi erősen nemzeti-konzervatív gondolkodású, de az írás poénjai kihagyhatatlanok. Kezdjük rögtön a címmel:

„Mindnyájan István és Koppány fiai és lányai vagyunk”

(Képünk illusztráció)

Amerre lát az ember, mindenfelé háborús gócok alakulnak ki, mióta 911 napja Oroszország rátámadt Ukrajnára és tavaly október hetedikén a Hamász orvul betört Izrael területére, olyan dúlást, mészárlást végezve, amilyenre a keresztes háborúk óta nem volt példa, pedig ez arrafelé nagy szó. A Vörös-tengeren a houthik lövöldöznek a teherhajókra, de erősen melegszik a tajvani helyzet is, Észak-Korea meg csak ül csendben, mint vérnyúl a fűben, és reszelgeti a nukleáris robbanófejeit.

(Képünk illusztráció)

Ma megint a Carnegie intézet egyik tanulmányát veszem elő ismertetés céljából, ugyanis olyasmire hívja fel benne a figyelmet szerzője, Sarah Labowitz, amit sokan nem is gondolnának. Nevezetesen arra, hogy a klímakatasztrófa, az egyre gyakoribb természeti csapások gazdasági válságot is okozhatnak.

(Képünk illusztráció)

Érdekes elemzés jelent meg a Carnegie Alapítvány honlapján*, nem is a tartalma különösen érdekes benne, hanem inkább a szerzője. Eugene Rumer ugyanis vezető munkatárs ennél az alapítványnál, valamint a Carnegie Oroszország és Eurázsia programjának igazgatója. Mielőtt a Carnegie-hez csatlakozott, Rumer 2010 és 2014 között az Egyesült Államok Nemzeti Hírszerzési Tanácsának Oroszországgal és Eurázsiával foglalkozó nemzeti hírszerzési tisztviselője volt. Korábban kutatói kinevezést kapott a Nemzetvédelmi Egyetemen, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetében és a RAND Corporationnél, valamint dolgozott a Külügyminisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanács stábjában. Ennek fényében lássuk, mit gondol a jelenlegi helyzetről egy komoly szolgálati múlttal bíró, tapasztalt amerikai illetékes – kevés illetékesebb személyt lehetne mondani, mint ő.

(Képünk illusztráció)

Ugyan minden tekintet a Kurszki Területre szegeződik, ahol a tegnap esti hírek dacára lassulni látszik az ukrán előrenyomulás üteme, ne feledkezzünk meg a Közel-Keletről sem – és Oroszország ottani tevékenységét se tévesszük szem elől, ugyanis az nagyban meghatározza a régió viszonyait. Lássuk, mit ír erről az ISW. 

(Képünk illusztráció)

Roppant érdekes tanulmányt közöl a Moscow Times Dmitrij Gorcsakov, a Bellona Intézet Vilniusi Környezeti Átláthatósági Központjának nukleáris szakértője tollából. Azt latolgatja a szerző, hogy mi lenne a kurszki atomerőmű sorsa, ha netán elfoglalnák az ukrán csapatok.

(Képünk illusztráció)

Hogy mi történik a Kurszki Területtel, az egyelőre a jövő titka, de mindenképpen fontos szerepe lesz a bekövetkező eseményeknek a háború alakulásában. Igen ám, csakhogy akármekkora is a mostani győzelem, egységes nyugati stratégia nélkül valószínűleg nem sokat fog érni. Ennek a stratégiának a körvonalait vázolja fel Nataliya Bugayova az ISW által közreadott tanulmányában. Lássuk a javaslatait!

(Képünk illusztráció)

Azt senki sem tagadhatja, hogy Apti Alaudinov tehetséges ember. Nagy kár, hogy katonának állt, mert képességeit tekintve ha gyermekmeséket vagy fantasztikus regényeket és novellákat írt volna, fényes karriert fut be, és bemutatja a világnak az egyébként fájóan ismeretlen csecsen irodalmat. Erre sajnos nem került sor, de Alaudinov tehetsége teret követel magának és meg is kapja ezt, bár sajátos formában.

(Képünk illusztráció)