Akkor itt és most oszlassunk el egy alapvető félreértést. Én nem kultúrharcolok, és nincs sem ideológiám, sem haduram, sem világforradalmam vagy bármi hasonlóm. Úgy vagyok evvel, mint Ady volt: gyakrabban hajt a korcsma gőze, mint a Szentlélek, viszont ha valaki beleszól a munkámba vagy irányítgatni próbál, annak letöröm a derekát.

Látszólag érthetetlen és felháborító. Azonban, ha jobban megnézzük: tényleg az, csak épp ellenkezőleg. Szóval, igen érdekes világ lesz nemsokára a Nyugati téren, amit ráadásul korábban Marxról neveztek el, és abban az időben senki sem gondolta volna, hogy vallási ellentétek helyszíne lesz. Már, ha lesz, mert egyelőre csak a lehetőség van meg erre.

Itt van nekünk ez a Pistikénk, bocsánat, Viktorkánk, és kérem, kedves család, nem kéne mindig kiengedni a házból, mert ahányszor kimegy a térre, annyiszor művel valami marhaságot. Értem, hogy míg levegőn van, addig sem otthon tombol, de mégis, javasolnám a szobafogságot, legalábbis egy időre, különösen a tegnapi, temesvári beszéde után, mert mindenkinek jobb lesz így.

- Jó napot, Hacsek, mi volt magával, hogy pár hete nem láttam, hála Istennek?

- Hagyja csak, Sajókám, elkaptam a másodfokú córeszt.

- De már meggyógyult?

- Nem, viszont már nem akut.

- Akkor múlik?

- Dehogy múlik. Most már krónikus.

Kérem, így alakult, rossz hírrel ne sokat teketóriázzunk: az Egyesült Királyságban nagy többséggel győzött a Konzervatív Párt az előrehozott választásokon. Johnson tizenkilencre lapot kért és most nyert: az ország pedig nem torpant meg a szakadék felé vezető lejtőn, hanem gázt adott. Ennek sok következménye lesz és egyik sem kellemes – de lássuk a részleteket.

Sztahanovi műszak volt tegnap a Törvénykombinátban, bocsánat, a Parlamentben, csak úgy gördültek ki egymás után a futószalagról az új törvények, csillogva-villogva sorjáztak – mondjuk a minőségi ellenőrzés ilyenkor elmarad, elvtársak, hogy meglegyen a darabszám a terv túlteljesítéséhez, de hát valamit valamiért, vagy mennyiség, vagy minőség.

Itt állok, kérem, egy nagyon nagy fa tövében, és készülök belévágni a fejszémet, pedig azt se látom, hol van ennek a teteje. Szóval, sok lesz most a feltételes mód, a kételkedés, a logikázgatás, és kevés a következtetés, de azért nem érdektelen, miképpen próbálja az ember a mai világban a sok bába, bocsánat, hírforrás között meglelni a gyermeket vagyis a valóságot.

Tüntetés volt tegnap, szép, nagy, alapos tüntetés, és most emiatt nagyon nehéz az én dolgom. Ugyanis az egyik politikai oldal azt várná, hogy megénekeljem a Győzedelmes Forradalmat, a másik, hogy jelentéktelen csoportosulást emlegessek, a harmadik, hogy neki tulajdonítsam a kormány „meghátrálását”, a negyedik... na, szóval ebben az országban csak győztesek élnek.

(Fotó: szinhaz.org)

Kérem, az egyik szemem nevet, a másik meg röhög. Az igaz, hogy van egy kis harag is a derültségemben, de erről majd később – egyelőre annyit, hogy a mi Egres Bélánknak már megint sikerült eltalálnia szarva közt a tőgyét, megint olyasmibe tenyerelt, amiből csoda lesz, ha képes kimászni. Már a budapesti trágyaszag vállalásakor nagy volt neki a kabát, azt hiába is akarja bizonygatni, hogy ő az Angyal Ügyvédje.

„Hanta-palinta, régi dunna, kis katona, ugorj a Tiszába” – dudorássza az ember hírolvasás közben a gyermekmondókát, és tényleg leng a hantapalinta, előbb jobbra, aztán balra, öröm nézni, az embernek az az érzése támad, hogy ami ennyit mozog, megy is valahova, de nem, egy helyben lengedezik, mint az apamén szerszáma, és körülbelül ugyanarra is jó.