A magyar kormányról és rendszeréről még a rosszakarói sem mondhatják el, hogy nem hűséges természetű. Nincs az a rossz, kivitelezhetetlen, hamvába holt ötletük, amihez ne ragaszkodnának körömszakadtáig, legyen szó az isztambuli egyezmény bojkottálásáról, a kultúrkampfról vagy a techóriások elleni harcról, ami az online tér teljes elfoglalását célozza.

Most épp ez utóbbival fogunk foglalkozni, abból az alkalomból, hogy ők is ezt vették elő megint (illenék már ők kapják a labdákat, és ne ők adogassák, csak az még odább van). Hogy szó szerint idézzük a hírt a Magyar Nemzetből:

„A szólásszabadságot és az információáramlást sérti a Facebookon hullámszerűen bekövetkező indokolatlan személyes profilfelfüggesztés gyakorlata. Szakértők szerint szükség lenne a közösségi oldal szabályozására magyar jogszabályokat alkotni, viszont olyan adatvédelmi kérdésekben, mint a személyes okmányok bekérése, a magyar hatóságoknak nincs mozgástere. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke javaslatot tett arra, hogy a kormány alkosson a közösségi médiáról jogszabályt, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhassa ennek jogosságát.”

Tetszett hallani az előbb azt a hatalmas dübbenést? Igen, az a nagy kő volt, ami most esett le sok millió kommentkuruc és fotelhuszár szívéről, akik műszaki analfabétaként eddig minimum ellenük elkövetett gyilkossági kísérletnek tekintették, ha egy szaftosabb anyázás, de akár zsidózás, cigányozás, buzizás vagy hasonló után a Facebook kicsit letiltotta őket. Általában örökre nem szoktak tiltani, hiszen a felhasználóból élnek, viszont nagyon gyakran ártatlanul tiltanak, nekem például tekintették gyűlöletbeszédnek egy írásomat, aminek az volt a címe, hogy „A gyűlölet ellen”, de az tény, hogy a nyílt náci beszédet azért mindig büntették eddig, ha tudomásukra jutott. Na, de majd most, lehet rájuk rendőrt hívni, és a hivatásos szociopaták reményeik szerint rákényszeríthetik magukat és nézeteiket a többi felhasználóra.

Napirenden volt ez korábban is, csak a politikai aranyhalak nem emlékeznek rá. Még februárban indult az offenzíva (vagyis inkább évekkel korábban, de eleinte csak elszórt támadásokat láttunk), amikor a Pesti Srácok tüntetést rendezett a Google, a Facebook és a YouTube ellen, mivel azok letiltották egy videócsatornájukat. Éspedig azért tiltották le, mert kiment rá egy pedofil tartalom. Igaz, ezt a pedofil filmecskét, melyen csak épp az nem volt értelmezhető, ki, hol és mikor cselekszik, csak az látszott, hogy mit, eredetileg cigányellenes propagandának szánták, de van az úgy, hogy a fontos merény kifordul medribül. Tüntetett hát az online sajtótermék és sleppje azok ellen a szolgáltatók ellen, amelyek nélkül meg sem jelenhetnének. Sőt, Varga Judit igazságügyi miniszer is létrehozta a Digitális Véleményszabadság munkacsoportot. Ennek a roppant fontos sóhivatalnak az egyik ülésén vetette fel Péterfalvi, miszerint:

„A személyes profilok felfüggesztésének felülvizsgálata legyen magyar kompetencia.”

Mondjuk nekem erősen az az érzésem, hogy már a tüntetés és az azt megelőző propagandahadjárat mögött is kormányigény állt: tessék demonstrálni, legyen probléma, hogy legyen miről törvényt hozzunk!

Aztán jött a koronavírus, és ez a bátor törekvés – mely pedig már tavaly áprilisban tartalmazott egy olyan javaslatot a Századvég részéről, hogy vegyék a Facebookot magyar állami tulajdonba, legalábbis a „magyar” részét – elhalni látszott. Bizony, csitult a cselszövény, ugyanis hipp-hopp kiderült: a techóriások, közösségi oldalak, szolgáltatások nélkül a magyar társadalom térdre rogyik a karantén idején és megadja magát. Se oktatás nem lett volna online lehetőségek nélkül, se home office. Sőt, szinte semmi, persze, kazánt kovácsolni vagy hibrid kukoricát termeszteni kissé nehézkes otthonról, azonban az, hogy valamelyest kibírta a magyar gazdaság a többhavi kiesést, kétségtelenül a techóriásoknak volt köszönhető – amint az is, hogy a magyar társadalom nem bomlott atomjaira.

Akkor most próbáljuk megérteni a Péterfalvi-féle javaslat lényegét.

Vegyünk egy példát.

A kocsma tudvalevőleg különböző italok forgalmazására való, mely italok többségének van alacsonyabb vagy inkább magasabb alkoholtartalma. Ezt jogszabály is elismeri.

Mármost képzeljük el, hogy bemegy Pistike az italmérésbe, iszik egyet-kettőt, ezzel nincs is semmi baj, amennyiben Pistike nagykorú és a saját pénzéből iszik. Azonban mondjuk, hogy Pistike tízet is megiszik, ha nem húszat. Egyre trágárabb, kötekedőbb, a pultoslány, Malvinka szól neki, hogy „részeg vagy, Pista, menj haza”. Pista válaszul elhelyez a márványasztal közepén tíz sört, egy fél liter töményet és némi répafőzeléket ömlesztve és egy tételben, majd újabb italt követel. Malvinka nem szolgálja ki, ellenben eltávolítja a helyiségből, majd nekiáll a romeltakarításnak, mindenféle átkokat morogva a foga között.

Az ám, de Pistike ismeri a jogait! És ha Péterfalvi módján értelmezi ezeket, odamegy az első rendőrhöz. Panaszt tesz nála, mivel mások kaphatnak italt a kocsmában, de ő nem, és ez diszkrimináció. A rendőrnek pedig, ha Péterfalvi győz, és győzni fog, vele kéne mennie a kocsmába, fel kéne szólítania Malvinkát, hogy szolgálja ki az urat. Ha Malvinka erre még mindig nem hajlandó, akkor Malvinkát kéne elvinnie, az még nincs a javaslatban, hogy ez esetben a kocsmát kapja meg Pistike, de nyugalom, bele fog kerülni. Malvinka hiába hivatkozik az előzményekre, azokat ő már eltakarította volt, tárgyi bizonyíték nincs, mert senki sem fog üveg alatt őrizni ilyesmit, a törvény pedig világosan szól: mindenki kaphat italt, aki tud fizetni érte, ha valaki nem kap, annak sérülnek a jogai.

Persze, még felvetődik a kérdés, hogy kié a kocsma, mert ha állami, akkor tiszta sor, ha azonban magáncég, a tulajdonosnak vannak ugyan bizonyos jogai, felállíthat házirendet, mint egy italmérő Kövér László, de annak az államnak a törvényeit, amelynek területén a becsületsüllyesztő áll, ő sem írhatja felül.

Mármost ez így van a kocsmával, de nincs így a közösségi oldalakkal, azok ugyanis fizikailag mindenhol vannak és sehol sincsenek. Amit a mostani magyar jog nagyon nem kedvel. A többi nemzeti jogrendszer sem: a világméretű szolgáltatás sok szempontból értelmezhetetlen, illetve a szolgáltató cég telephelyére vonatkozó törvények kéne legyenek az irányadóak, ez a Facebook esetében – mert ez a hercehurca leginkább arról szól – a kaliforniai törvényeket jelentené, ugyanis a cég Menlo Parkban van bejegyezve.

Ezt akarják áthidalni azzal, hogy a „magyar Facebook” legyen az intézkedés tárgya, amivel csak az az aprócska gond van, hogy „magyar Facebook” nem létezik. Nincs. Ahogy magyar Google vagy YouTube sem, ezek a cégek egészen egyszerűen nem nemzetállami alapon szerveződnek, fiókintézetekkel és leányvállalatokkal, a Facebook alapvetően egy moderált felület, amin lehet használni magyar karakterkészletet is, amint lehet használni egyéb nyelvűeket szintén. Hatalmas leleplezésként szokta tárgyalni a kormánymédia, mikor „megtalálják a cenzorközpontot” Dublinban, Varsóban, Berlinben – ezek nem cenzorközpontok, hanem moderációs központok, ugyanis ha ezek nem volnának, nem csak az összes neonáci szabadulna rá a közösségi oldalra és tenné földi pokollá huszonnégy órán belül, hanem példának okáért az összes pedofil is, meg kábítószert és fegyvereket adnának-vennének rajta. Izgalmas és nem kevéssé kockázatos vállalkozás lenne egy moderálatlan Facebookon mozogni, nem is ajánlanám senkinek.

Szóval akkor az lesz a rend, Péterfalvi módján, hogy Pistike leírja, miszerint milyen tulajdonságokat, szokásokat és nemi preferenciákat tulajdonít mondjuk a „mocskos libernyákoknak”, ezt észleli az algoritmus, letiltja Pistikét, aki panaszra megy a NAIH-hoz vagy Digitális Véleményszabadság munkacsoporthoz vagy más illetékes elvtársakhoz, azok megvizsgálják az ügyét a maguk módján, és karhatalom segítségével ha kell, de őt visszahelyezik jogaiba, tehát libernyákozhat tovább.

És gondoljuk meg: ha a magyar hatóságok vétót emelhetnek annak tárgyában, ki nem használhatja a közösségi oldalt, lehet nekik vétójoguk abban is, ki használhatja. Akár direkt módon, akár indirekte is. Képzeljük el az indirekt gyakorlatot: mozgósítják a lelkes híveket és addig jelentenek egy, a kormány által nem kedvelt személyt, amíg azt le nem tiltja a gépi algoritmus. Nem nagy feladat, nekem például egészen egy héttel ezelőttig több hétre letiltotta a rendszer a csoportokban való megosztást, okoztak is vele némi jövedelemkiesést, gondolom, azt is így intézték a jóakaróim. Mármost a letiltatott személy panaszt tesz, ha már van ilyen hatóságunk, megvizsgálják az ügyét és – nem helyezik vissza jogaiba. A hatóság helyesnek találja az algoritmus döntését, mehet panaszra Sztálinhoz.

Könnyen történhet ilyesmi az online médiával is, láttam már napi százezer fölötti olvasottságú, kedveltségű lapot egyetlen kép miatt eltüntetni, a nyomaival együtt a Facebookról, még a helyét sem érdemes keresni (a kép nem volt pornográf vagy törvénysértő, a forrása volt rossz – a képszerkesztő nem vette észre, hogy az al-Kaida egyik kiadványából származott). És nem, nem kormánypárti vagy jobboldali lap volt. Egyvalaki jelentette és ki is lőtték. Szóval, ahogy az Index esetében látjuk, a 444, HVG és a 24.hu esetében látni fogjuk, a kormány igenis az online médiatér fölötti teljes uralomra törekszik, legfeljebb időnként kevés, máskor több sikerrel.

Ahogy a véget nem érő „szabadkőműves-vita” is voltaképpen a magyar szellemi élet fölötti teljes uralomról szól, ez a javaslat sem azokat a billentyűzetbetyárokat és falmelléki, földszintes neonácikat védi, akik most úgy örülnek neki.

Ez arra szolgál, hogy intézményein keresztül a magyar kormány dönthesse el, ki használhatja a közösségi oldalakat, mikor és mire. De a Magyar Nemzet írásában Simon János politológus be is vallja:

„– A politikai kampányokban a mobiltelefonok szerepét átvette a Facebook, korábban az sms-eknek volt nagy szerepe, most a közösségi médiának. Ha a politikai kampány hajrájában a személyes profilokat tömegesen letiltják, megbéníthatják a kormányzati erőt, és erre komoly esély is van a következő választáson.”

Jó, hát ezek ilyen kaliberek, ezeknek a Facebook egy nagyra nőtt SMS-üzenőfal. És ha a kormány akar bénítani, az rendben van, az tehesse meg, de másnak erre lehetősége ne legyen. Értem én, persze.

Jogi szempontból minimum aggályosnak találom a javaslatot, műszaki-fizikai szempontból viszont még lehetetlennek is, hiszen nincs külön „magyar Facebook”, amit igazgatni lehessen.

Mi történik az olyan szolgáltatásokkal, amelyek jogi szempontból ellenőrizhetetlenek?

Azok használatát betiltják, kérem szépen.

Tehát a cél világos, épp úgy, mint az Index és általában a sajtó esetében is:

„Szerezzük meg vagy verjük szét!”

Azért ez olyan szolgáltatások esetében – és most nem is annyira a Facebookra, hanem a Google-re gondolok – amelyek a járvány második hulláma esetén létfontosságúak volnának az országnak, mintha kissé elhamarkodott lépésnek tűnne.

De lehet, hogy nem lesz Facebookunk, ahogy annyi mindenünk nincs már.

Javaslom, hogy reggel, a mosdó meglátogatása előtt mindenki ellenőrizze tulajdon alfelét, van-e már rajta hatósági pecsét, másként szólva az övé-e még, avagy már állami tulajdon, mert ha az, akkor a használatért díjat kell fizetni.

Ha a magyar állam rátette már a kezét, akkor meg két lehetőség van: vagy ők fogják használni a saját céljaikra, vagy szétrúgják, de mindenképpen nekünk lesz rossz.

Ez az ország nem vigyázott a sajtójára, nem vigyázott a tudományos akadémiájára, az oktatási rendszerére, az egészségügyére és még annyi másra. Nem fog vigyázni a közvélemény utolsó fórumaira sem.

Emberek: legalább a seggünkre vigyázzunk.

Arra esetleg képesek vagyunk.

Szele Tamás