(Jonathan Swiftnek, tisztelettel)

Kérem, én azt hiszem, rájöttem, mi történik velünk, mi zajlik hónapok, talán évek óta a szemünk láttára és fényes nappal. Nem fognak neki örülni, ha elmondom – de elmondom. Viszont sokkal könnyebben tudom érzékeltetni egy példával, mintha egyenesen a közepébe vágnék. Az a lényeg ugyanis, hogy az emberevés is lehet szalonképes.

Tehát, tegyük fel, hogy én megbolondulok, és be akarom vezetni Magyarországon a kannibalizmust. Az emberevést. De legalábbis engedélyeztetni szeretném, elfogadottá tenni, ugyanis tudtommal nincs törvényünk, mely tiltaná – maximum a tisztiorvosi.

Ha én ezzel kiállok a nagyközönség elé vagy aláírásokat kezdek gyűjteni az ügy érdekében a köztereken, szerencsés leszek, amennyiben nem vernek agyon vagy húznak fel az első fára jogosan felháborodott honfitársaim. Hiszen az ember ösztönösen irtózik az ilyesmitől. Tehát nem így kell csinálni.

Hanem akkor hogy?

Először is, megkeresek egy jobb nevű történészt, és felkérem, hogy tisztes honoráriumért írjon egy népszerűsítő cikket a néhai aztékok vallásáról, melynek szerves része volt a rituális emberevés. Ugyanígy felkeresek egy ismertebb embert, aki sokat utazik, és járt már Pápua Új-Guineában, őt arra kérem, írja meg, milyen szépen, békésen élnek az ottani kannibálok, a természettel harmóniában, legfeljebb néha embert esznek, na bumm. Aztán publikáltatok egy tanulmányt a gépkocsibalesetek halálozási rátájáról egy közlekedésrendészeti szakemberrel. Egyiket sem ingyen, szép pénzt fizetek értük.

Egy irodalomtörténésszel elővétetem Jonathan Swift keserű szatíráját, a „Szerény javaslatot”, melyben emberevést javasol a nyomor ellen – Swift tehetetlen gúnyból írta ezt, de mi kezeljuk teljesen komoly programnak, melyet csak a kor viszonyainak köszönhetően nem sikerült megvalósítani.

Mindezen írásokat szétszórom a sajtóban, némi pénzzel, befolyással elintézem, hogy a szerzőket meghívja beszélgetésekre a Klubrádió, az ATV, az RTL Klub és aki még hajlandó erre.

Ezek után konferenciát rendezek egy jobban svejfolt szállóban „Kannibalizmus: bűn vagy lehetőség?” címmel. Erről is tudósítások jelennek meg mindenfelé.

Elterjesztem a jelszót: „Az emberevés szokatlan, de nem ártalmas!”

Innentől már majdnem magától megy a verkli, a Facebookon egyesek mellém állnak, előszámlálják, mennyi éhezést lehetne enyhíteni az emberhússal, és nem is halnának bele annyian évente, mint az autóbalesetekbe, egyszóval kifejezetten humánus valami, ha elég nagyvonalúak és tág látókörűek vagyunk, mások nekem esnek, egyszóval pörög a téma a köztudatban. Kannibál kultúrnépek neve kerül elő, középkori példákat ásnak ki.

Na, akkor már el lehet kezdeni mozgalmat szervezni, aláírást gyűjteni, mert az emberek nem az első indulatukra hallgatnak: hozzászoktak ugyanis a megszokhatatlanhoz, elfogadhatatlanhoz.

Esztendőre meg már mérik is az embersonkát a mészárszékek.

Hogy miről is jutott ez eszembe?

A Jobbikról és a technikai koalícióról.

A Jobbik ugyanis mereven tagadja, hogy bárkivel is technikai koalícióra készülne.

Az ellenzéki pártok is tagadják, hogy erre készülnének a Jobbikkal.

A közbeszéd mégis erről szól.

Akkor itt valaki hazudik: vagy azok, akik minden tagadás ellenére technikai koalíciót követelnek, vagy azok, akik tagadják - mert nem kizárt, hogy titokban folynak a tárgyalások.

Vérfagyasztó ötletem tárgya a következő: mi van, ha azok a tárgyalások már réges-régen lezajlottak, a technikai koalíciót megkötötték, csak éppen még titkolják?

Ugyanis ha egyből bejelentették volna, sok választónak fordulna fel a gyomra.

Így viszont, hogy erről szól a közbeszéd, a csapból is ez folyik, hozzászokunk a gondolathoz, veszekszünk rajta egymás között, támadjuk és pártoljuk, tehát mikor bejelentik, már nem lesz sokkoló, még meglepő sem - és így nem is vesznek el szavazatok.

Mi van, ha az egész propaganda-hadjárat célja a szoktatás?

Mi van, ha nem készülnek az árulásra, hanem már régóta el vagyunk árulva?

Mi van, ha jövőre legális lesz az emberevés?

Mint a példa mutatja: lehet az is szalonképes – és attól már csak egy lépés az elfogadás.

Szele Tamás