Forgókínpad

Forgókínpad

Orbánnal a fasz kivan

2018. január 15. - Szele Tamás

Elnézést kérek az olvasóktól a kissé szabadszájú és ráadásul becsapós címért: most speciel nem a miniszterelnökről lesz szó, bár vele is kivan, hanem hűséges fegyverhordozójáról, a jeles múzsafiról, bizonyos Orbán János Dénesről. Aki a kormányfőnek tudtommal nem rokona, csak ismerőse és minden ismeretségnél fontosabb, hogy igen nagy híve.

No, de a politikai hűség olyan természetű, hogy időnként bizonyítani kell, különben B. listára kerül a mameluk, mint a másik jelentős múzsafi, L. Simon László, aki hanyag volt, nem bizonygatta szívének mély indulatját, nem tett gyakorta hűségesküket, nem sóhajtozott a miniszterelnök erkélye alatt, lassan már virágot sem küldött, egyszóval elkanászodott – aztán már csak a sajtóból tudta meg, hogy kirúgták, az idei választásokon meg már egyéni körzetben nem is indul, a listán sem kapott szabad szemmel is látható helyet. Pedig milyen ígéretes karriert futhatott volna be! Most meg majd visszavonul a birtokára, melyet közmunkások művelnek, dalolgatván, és termeli a barackmagot.

Hanem Orbán János Dénes gondos atyafi, vele ilyen meg nem eshet. Akkora hűséget esküdött szombaton is a kormánynak és a konzervatív elveknek, hogy szinte bele se fért a Magyar Időkbe, de kiengedték belőle a levegőt, összehajtogatták, és úgy már igen. (http://magyaridok.hu/velemeny/polkorrekt-irodalmi-atiratok-2673538/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201801)

Hát akkor lássuk, mit ostoroz ő, mitől óvja a hont kivont szablyával?

Természetesen a liberalizmustól. De figyeljük csak keresetlen szavait, letisztult nyelvezetét, ezt a pontos, tárgyra törő fogalmazást!

Sajnos egyesek értelmezésében a nyugati civilizációhoz való tartozás abban nyilvánul meg, hogy a hasonszőrű kreténségekkel kicsiny hazánk életébe is bele kell rondítani. Például a liberális szellemi transzvesztiták rácuppantak Jókai Mór, Katona József, Berzsenyi és más klasszikusok tankönyveinkből való kisöprésére is. Nemtelen és nemzettelen, az idők próbáját ki nem állt kortárs művekre cserélnék nagyjaink műremekeit.”

No, ez ugyan magasan kezdi, lássunk még belőle!

Semmi sem számít, csak az újidiotizmus, az aberráció, az ember polkorrekt gendermajommá formálása.

Az angolszász univerzitások behülyített, degenerált diákjai a „halott fehér csávók” (dead white dudes) tanrendből való kiebrudalását követelik. A halott fehér csávók alatt Arisztotelészt, Platónt, Dantét, Shakespeare-t meg hasonszőrű fehér, hímnemű műkedvelőket kell érteni, helyettük színes bőrű és feminista filozófusokat, gyarmati írókat szeretnének tanulmányozni ezek a szerencsétlenek, akik a fél napot az egyetem védett zónájában (safe place) töltik, és ott szipognak a történelem és a jelenkor mindenféle kisebbségeket és a hülyéket sújtó igazságtalanságán.

Sajnos egyesek értelmezésében a nyugati civilizációhoz való tartozás abban nyilvánul meg, hogy a hasonszőrű kreténségekkel kicsiny hazánk életébe is bele kell rondítani. Például a liberális szellemi transzvesztiták rácuppantak Jókai Mór, Katona József, Berzsenyi és más klasszikusok tankönyveinkből való kisöprésére is. Nemtelen és nemzettelen, az idők próbáját ki nem állt kortárs művekre cserélnék nagyjaink műremekeit.”

Mondja, jó uram, mondja még!

Mert – próbáljuk a polkorrektség torz szemüvegével szemlélni – micsoda felháborító mű például a Bánk bán! A Gertrudis ellen elkövetett erőszak a fent említett operában történteket is felülmúlja. Nem mellékes, hogy egy liberális germán muttiról van szó, aki egy multikulti burkus központból érkezett… Ráadásul Melindát is megerőszakolják… Micsoda sötét, ostoba mű, na gyorsan cseréljük ki trendi kortárs valamire, amely, teszem azt, a genderproblémát boncolgatja. Legfeljebb úgy maradhatna benne a tantervben, ha a szexista konzervatív Bánk bánt gyilkolnák meg benne, és Biberach meg Ottó elszívnának egy füves cigit, miközben a nemváltó műtétről folytatnának párbeszédet.”

És így tovább, da capo al fine, a végét nyugodtan össze lehetne kötni az elejével, ha közben meg is csavarnánk, megkapnánk a publicisztikai Möbius-szalagot, a végtelenített, kétdimenziós seggnyalást. No, de mire gondolt a költő, midőn fenti sorait írta?

A költő a honoráriumra gondolt és az anyagi biztonságra. Rendben van, annak apropóján szólalt meg, hogy a firenzei operában átírták a Carment. Azt, kérem, magam sem találom szerencsés ötletnek, de sajnos nap, mint nap megesik, hogy jön egy dramaturg meg egy rendező és átírnak egy klasszikus darabot, ez színházban bevett szokás, és az ő kockázatuk. Ugyanis ha tetszik a közönségnek, jó, ha meg nem tetszik, az pont az ő bajuk lesz. Én a sikeres történeten nem változtattam volna, de hát nem is ismerem a firenzei közönséget, lehet, ők szeretni fogják. Az meg az ő dolguk.

Mindenesetre azt leszögezhetjük, miszerint Firenze – egyelőre! - nem magyar felségterület.

Nem értem, honnét veszi, miszerint a magyar klasszikusokat 1. kihajítanák a tantervből (ez, míg a tanterv az EMMI kezében van, különben is Balog miniszter hatásköre), 2. valakik át akarnák írni a klasszikusaink cselekményeit, 3. a liberálisok szellemi transzvesztiták lennének. Mondjuk a liberalizmust ilyen vádakkal (meg dekadenciával, gyengeséggel és hasonlókkal) Göbbels illette először, tőle tanulhatott OJD, csakhogy Göbbels doktor vádjait kissé cáfolja a tény, hogy ezek az állítólag gyenge és perverz liberálisok a sátáni bolsevikiekkel együtt úgy pocsékká verték a felsőbbrendű Harmadik Birodalmat, ahogy az meg is érdemelte. Tény, hogy egyes nyugati egyetemeken pillanatnyilag központi kérdés a gender-probléma, de ebben nem a kultúra megváltoztatásának szándékát látom – Arisztotelész mindig is Arisztotelész marad – hanem a helyi rendszerrel való szembenállás, ellenzékiség jelét. De ez meg legyen az ő dolguk, ebben a kérdésben nem foglalnék állást.

Hanem a magyar klasszikusokat senki, de senki nem akarja átírni. Megjelent ugyan pár egyszerűsített kiadás az utóbbi időben, a tanuló ifjúság számára, de az sem nyúl a cselekményekhez: inkább húz, rövidít, és a nyelvezetet korszerűsíti, aminek megítélését a pedagógusokra bíznám: de hogy a szereplők és a cselekmények változatlanok maradnak, az hétszentség.

Akkor mi van? Semmi, nincs veszély, nincs mi ellen védekezni, OJD lovag üres mezőben vagdalkozik rettentő pallosával, úgy is, mint kiváló és meglehetősen túlfinanszírozott múzsafi.

Ő az írását egy teljes Berzsenyi-poémával zárja, azzal a felkiáltással, hogy ezt nem engedi bántani és ebben minden benne van.

Berzsenyit én is szeretem, épp ezért nem akarnám idekeverni. Inkább idézném magának Orbán János Dénesnek egy meghatározó művét, ha nem is teljes terjedelmében, de ez is megmutatja a költő visszafogott, konzervatív elveit, neoklasszicista nyelvezetét, undorát a szexuális szabadosság és a trágárság iránt, valamint mély elkötelezettségét a nemzet ügyében.

Orbán János Dénes

Laurával a fasz kivan

Hölgyem, Önnel a fasz kivan,
miért, hogy folyton énekel?!
Hölgyem, maradjunk annyiban,
hogy a művészet érdekel,
szeretem a harmóniát,
s a harmónikát is, de fel-
háborít, hogyha a csöndbe,
tiszta pohárba belehánynak

Hölgyem, én szekrényben lakom,
egy senki vagyok, nincstelen,
és ez a szekrény az Öné,
és Ön leszop, ha akarom...”

Nem folytatom, nehogy belezavarodjon a széles olvasóközönség a mértéktelen műélvezetbe.

Íme, egy gondos atyafi műve, mely lehetne egy ondós gatyafié is.

Maradjunk annyiban, hogy irodalmunk klasszikusait ugyan senki sem támadja, de ha ilyen álszent, korrupt és nem is túl tehetséges figurák védik őket, akkor már tényleg nagy a baj.

OJD-vel a fasz kivan.

 

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása