Forgókínpad

Forgókínpad

Tévedésünk története

2018. március 07. - Szele Tamás

Kérem, csak annyit mondhatok, nagyon kell vigyázni, azért adott nekünk szemet a Jóistenke, hogy nézzünk vele. Még tudnék ilyen magvas bölcsességeket mondani, de inkább ráhagyom a Coelhóra és Oravecz Nórára, mint a kortárs irodalom nagyságaira, inkább arról beszélek, hogyan lehet félrenézni manapság dolgokat.

Ugye, jöttem a Gangesz partjáról, hol álmodoztam a déli verőn, bár inkább gang volt az a Gangesz, és nem annyira álmodoztam, mint inkább olvasgattam a hírek között.

A heverőn.

Konstatálom, hogy az idei tavasz legdivatosabb ruhadarabja a kényszerzubbony lesz, mondhatni muszájdzseki, van belőle minden színben, narancstól barnáig. Istenem, választási év van, ilyenkor az egész ország indul sulyokvetésben, repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg.

No, nézzük a barna ötven árnyalatát, mi újság a Jobbik háza táján?

Nem titkolom: a legveszélyesebb magyar politikai csoportnak tartom ezt a cukiskodó szalonnáci alakulatot, akik alig várják, hogy valahogyan a hatalom sáncain belülre keveredjenek, és végre levehessék a szalonképes álarcot, megmutathassák azokat a szép, villogó metszőfogaikat. No, de mit mondanak mostanság? Azt, hogy egyetlen jelöltjük sem lép vissza más jelölt javára, legyen az erős, gyenge vagy bármiféle. (https://24.hu/belfold/2018/03/06/a-jobbik-semmilyen-mas-part-javara-nem-lep-vissza/)

A közleményük szerint

A párt képviselőjelöltjei semmilyen más párt jelöltjének javára nem mondanak le jelöltségükről. Budapest 15-ös számú választókerületében, azaz a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre vonatkozásában az a hazugság terjed, hogy hajlandó lennék visszalépni bárki javára. Nem áll szándékomban az MSZP-DK jelöltjének javára történő visszalépés, mivel nekik és a Fidesznek köszönhető az, hogy hárommillió koldus országává tették hazánkat. A Jobbik választási programja 67 oldalon keresztül mutatja be, milyen konkrét lépésekkel kívánja Magyarországot a mostani leszakadóról felemelkedő pályára állítani. A párt kormányképességét bizonyítja az is, hogy mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állított.”

Írja pediglen mindezt Makai Tibor, a Jobbik XVIII. kerületi képviselőjelöltje.

No, ha nem, hát nem: Ugocsa non coronat, valamint ebura fakó, csak azt nem teljesen értem, hogy ezek szerint milyen alapon fogadja, sőt várja el ez a párt más pártok jelöltjeitől, hogy lépjenek vissza a javára? Úgy gondolják, hogy rajtuk kívül mindenki súlyosan szellemi fogyatékos? Hát, ezzel a mentalitással csak azt tudom javasolni nekik, miszerint tartsák magukat távol az üzleti élettől, ugyanis piszok nagy csőd szokott lenni abból, ha egy nem túl tőkeerős vállalat mindenkit hülyének néz.

Ennyit a fjordokról, lapozzunk. Még mi újság?

Az, hogy a második kerületi Jobbik aláírásokat akar gyűjteni a Maccabi játékok megrendezése ellen, a Nolimpia mintájára, mert azt mondják, ez is felesleges pénzkidobás volna, mint az elmaradt játékok vagy a vizes VB. Terjed a hír a közösségi oldalon, mint ostrom után a kolera.

Hát számoljunk, kedves Watsonom.

A Maccabi játékokat a magyar állam mindösszesen kétmilliárd forinttal támogatná, ezzel szemben azt sosem fogjuk megtudni, a vizes VB igazából mennyibe is került a költségvetésnek, én olyan kétszáz-kétszázharminc milliárd közé tenném az elégetett pénz mennyiségét, de ha újabb adatok derülnek ki, felmehet akár háromszázmilliárdra is. Ehhez képest a kétmilliárd villamospénz. Akkor mi a baj a Maccabi játékokkal? Kétmilliárdot egy BLSZ 2-es helyi csapat szokott kapni.

Hát, talán az lehet a gond, hogy nem feltétlenül nyilaskeresztes származásúak a játékok résztvevői. Mielőtt bárki diszkriminációt kiáltana, jelezném, hogy bármely emberi közösségnek joga van saját berkein belül sportjátékokat rendezni – legfeljebb az eredmények csak a közösségen belül lesznek érvényesek. Ha viszont mindenki indulhatna minden versenyen, akkor a női maratont is nyerhetné férfi, tehát versenyezni bárhogyan lehet, csak az eredmény nem lesz általános érvényű. Legfeljebb a győztes lesz a legszebb nyúl a halpiacon. Ezen felesleges is pampogni, sportszempontból ez irreleváns, a Mátészalka-Abádszalók meccsen sem játszik a Fradi. Az már más kérdés, hogy a meccs nem lesz örök rangadó.

No, ezen is kizsörtölődtem magamat, mikor észreveszem a terjedő írás dátumát.

Hát igen.

Pont egy évvel ezelőtti.

Akkor vissza az egész. Vagyis... a Jobbik már akkor is néppártosodott, cukiskodott, tagadta az antiszemitizmus vádját. De akárhogyan is légyen, egy éves hírt terjeszteni bizony félrevezetés a javából, akkor is, ha választási kampány van. Az olvasók kilencven százaléka nem fogja megnézni a dátumot. A Jobbik kicsit sem ártatlan, nehezen hinném, hogy aki egy éve még antiszemita volt, azóta betért és szorgosan tanul a bármicvójára, de erre nem is lenne szükség: szükség arra volna, hogy tűnjenek már el a fenébe a politikai színtérről ezek a báránybőrbe bújt farkasok.

Akkor viszont marad a kérdés: minek kell harmadlagos frissességű híreket terjeszteni, kampány ide vagy oda? Csak megjegyezném, hogy soha még ennyi ócska, lejárt, már évekkel ezelőtt is hamis hír, mém nem keringett a Facebookon, mint most. Emberek, kiszakadt a kamu-zsák? Mellesleg: erről a kormányról, erről a jobboldalról (és baloldalról) nem érdemes semmit sem hazudni, nem kell kicsit sem túlozni, az is bőven elég volna, ha az igazat mondanánk.

Hazudni róluk felesleges.

És hiteltelenné teszi az igazságot is.

Bayerzsoca hisztériás rohamot kap egy videón? Igen, csak az egy összevágott, régi felvétel, nem is értem, minek kellett elővenni, termel az a legény naponta annyi bolondgombát, hogy csak győzze olvasni az ember.

Orbán Viktor akkor sem lesz részeg, ha photoshopos mémeken terjesztjük róla. Vagy ha részeg lesz, azt négy fal között intézi, mert nem hülye. Felesleges lecigányozni is: tudtommal nem roma, és ha az lenne, akkor sem ez volna vele a baj. A fia sem tagja a Jobbiknak, tessék már leolvasni a mémen található QR-kódot a telefonnal: azt írja: „Te mindent elhiszel, amit a neten találsz?”

Gond van itt, feleim. Nagyon nagy gond.

Az egyszerűbb lelkek úgy vélik, a politikában minden eszköz megengedett. Nem így van: a gyalázkodás és a hazugság olyan fegyver, ami a használója ellen fordul. A lovagi tornát sem a trágyadombon rendezik, aki lócitrommal hajigál, könnyen elcsúszhat benne.

Úgy látom, a magyar politikai élet szereplői – mert azt ne tessék hinni, hogy ezt nem lelkes pártaktivisták művelik minden oldalon – addig viaskodtak Nietzsche sárkányaival, míg maguk is sárkánnyá nem váltak.

Erre mondható, hogy bárki is győzzön rablót cserélünk haramiára, amennyiben minden így marad.

És így marad.

Ne hazudjunk, emberek. Ne torzítsunk. Ne ferdítsünk.

A valóság, ha rászánjuk magunkat a megismerésére, sokkal félelmetesebb, mint bármilyen hazugság.

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása