Érdekes nap volt a tegnapi, több szempontból is, de minket most a miniszterelnök érdekel. Ugyanis képes volt a Fidesz harmincadik születésnapján – igen, az is tegnap volt – bejelenteni politikai ellenfeleinek megfigyelését és listázását. Ennek vannak előnyei és hátrányai, mint annyi mindennek a világon, csak valahogy a hátrányi számosabbak és komolyabbak.

De vegyük a dolgot részletesen. Mit mondott ez az ember a Kossuth rádióban? (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/jovot-is-valaszt-maganak-magyarorszag)

„Magyarországon körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre.

Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében - jelezte, hozzátéve, hogy ezért is terjesztették elő a Stop Soros törvénycsomagot.”

Mondott előtte és utána is sok mindent, de újat semmit – ez az új a tegnapi kinyilatkoztatásában. Tekintve, hogy korábban pedig arról beszélt, miszerint elégtételt kívánnak venni, csak menjen le a választás (és nyerjék is meg), ez a tegnapi gondolat egy fenyegetéssorozat része. Ami lehet ugyan politikai eszköz, de ha belegondolunk, hogy Orbán Viktor nagy, török barátja, Erdogan padisah is először bejelentette a megtorlást, aztán érdekes módon meg is kezdte, de annyira, hogy máig tart, hát valahogy nincs kedve az embernek ezt a fenyegetést üres politikai-retorikai eszköznek tekinteni.

Egy ilyen fajta kapanyél már elsült. Helyes tehát megvizsgálni minden kapanyelet, melyik van élesre töltve.

Azt nem kétlem, hogy egy győztes választás után Orbán Viktor egészen pontosan azt tehet majd, amit akar, azt is fog tenni, és semmi jót nem akar. Aki azt hiszi, felnőtt ember létére, hogy ezt a rendszert jog és törvény képes megakadályozni bármiben, menjen vissza az óvodába, és hallgasson meséket Piroskáról meg a farkasról.

Azonban, ha félreteszem a belőlem jogosan előtörő aggodalmat és haragot, elém bukkan az első, ám leglogikusabb kérdés.

Ki az a kétezer?

És tényleg. Hogyhogy csak kétezer?

Ha a magyar helyzetet biztos távolságból, pár ezer kilométerről, alkonyati fényben néznék, fél szemünket behunyva, az lenne az adekvát válasz, hogy az ellenzék prominens alakjai, vezetői, gondolkodói, szervezői és hangadói. Az ötszáz bizony, aki dalolva megy, lángsírba velszi bárd, Szodoma tíz igaza, akikért az Úr nem veszejti el a várost.

Viszont mi testközelből látjuk az eseményeket, és pontosan tudjuk, hogy „az ellenzék” így, ilyen formában nem létezik. Egy ellenzék nincs, viszont van sok ellenzék, mindegyik az Igazság kizárólagos birtokosa, minden pártelnök és szellemi vezető zsebében szabadalmazott Bölcsek Kövével, messiás- valamint küldetéstudattal és a tarsolyban marsallbottal. Melyikre gondolt a költő?

Már várom a nyilatkozatháborút ebben az utolsó hétben, a különböző főmuftik és mandarinok részéről, melyikük fér bele a kétezerbe és melyikük nem. Valószínűleg tüntetnének is egymás ellen, elvégre komoly elismerés az, ha valakit maga a miniszterelnök nevez ki az Állam ellenségének, de annyi idejük nincs.

Kár.

Baromi jó cím lenne az, hogy „A Kossuth téren húszezren verekszenek azért, hogy ki legyen közülük az a kétezer.” Persze, a tényekhez az ambícióknak semmi köze, olyan lenne ez a vetélkedés, mintha Akhilleusz rárontana a Laokoón-családra, akiket épp fojtogatnak a kígyók: „El a kezekkel azoktól az isteni, ezüstösen csillogó teremtményektől, nem vagytok méltók megküzdeni velük! Ide nekem Poszeidón kígyóit! Én vagyok a hozzájuk való hős!”

Akkor hát ki a kétezer? Civilek, pártok, értelmiségiek vagy útkaparók?

Orbán Viktor ugyan azt mondta, hogy „név szerint” ismeri őket, de attól bölcsen őrizkedett, hogy akár egyet is megnevezzen: hiszen ezzel pont a játék lényegét tette volna tönkre. Azt, hogy akárki közéjük kerülhessen. Mert nézzük a dolgokat logikusan: ha és amennyiben a kormány név szerint ismeri mind a kétezer ellenségét, és ennél több ellensége nincs, akkor:

1. Nyugodtan fel lehet oszlatni a polgári titkosszolgálatokat ezek letartóztatása után, ugyanis működésük feleslegessé válik. Megvan minden ellenség.

2. Épp ugyanilyen módon és ezért felesleges bárkit névvel vagy név nélkül feljelenteni politikai alapon, már most is felesleges, hiszen az érintetteket név szerint ismerik, és nincs több érintett.

3. Mivel azonban a névsor titkos, bár szám szerint limitált, akárki közéjük kerülhet.

Nos, a magam részéről csak aktív, ellenzéki gondolkodású emberből többet számolnék kétezernél, tízes nagyságrendekkel többet, tehát a mennyiség alapvetően marketingeszköz: azt sugallja, hogy a bálvány ennyi áldozattal beéri majd, és utána meg lehet majd lapulni.

Dehogy éri. Ez, hogy úgy mondjam, virtuális kétezer, irányszám, ami lehet kétszázezer vagy kétmillió is, szükség és igény szerint, különben is, ha majd megkezdődnek a koncepciós perek, megszületnek az első ítéletek, ember legyen a talpán, aki számolni meri őket, és ha meri is, az eredményt nyilvánosságra hozza. A kétezer csak egy szám, mint a negyvenkettő, ide azért alkalmas, mert már túl van a hétköznapi utánaszámolás szintjén.

A kétezer esetünkben – kis szójátékkal élve – egy irracionális szám.

Kétezer – akármennyi.

Kétezer – amennyibe te is beleférsz.

Persze, hogy több lesz az elítélt, akár nagyságrendekkel is, ha sor perül a perekre. És jogi szempontból mindegyik ártatlan lesz: jogállamban a politikai vélemény vagy annak kinyilvánítása nem büntetendő és nem is büntethető. Az más kérdés, hogy egy magyar politikai perhez mi köze lenne jognak és törvénynek?

Mondta pedig ezt a miniszterelnök pártjának születésnapján, Nagypénteken.

Egy, nagyrészt politikai koncepciós per áldozatának kivégzése évfordulóján.

Hát, van egy stílusa ennek az embernek.

Rajtunk meg fogott a kínai átok.

Érdekes időkben élünk, hogy a fene enné meg őket.

Mind a kétezren.

Szele Tamás