Erős földmozgások zajlanak a magyar politikai életben, a vasárnapi választás mindenkit váratlan helyzet elé állított – nem számíthattak a szereplők ilyen mértékű kormánygyőzelemre, vagy, a saját szempontjukból ekkora vereségre. Kudarc ez, hatalmas kudarc, és korántsem csak annyiról szól, hogy az ország mostani vezetése folytatja áldatlan uralmát.

Elég sokan el fognak tűnni a magyar belpolitikából, az eredmények, jobban mondva eredménytelenségek hatása alatt lemondott pozíciójáról Szigetvári Viktor, Hadházy Ákos – és bizony, bizony lemondott Vona Gábor. Le a pártelnökségről, de még a parlamenti székéről is. Épp, hogy csak tagja marad a Jobbiknak, amely pár nappal ezelőtt még az ország vezetésére készült (bár ezt remélhetőleg ők sem gondolták komolyan). Az bizonyos, hogy ha akármilyen kevés közük is lehetne a hatalomhoz, az valóságos rémálom lenne – de hát nincs, nem is lesz. Vona meg önérzetesen távozik, el a jobbfenéken, bezárja a boltot, ha őt nem támogatta a nemzet, akkor bevágja a durcát és nem játszik vele tovább.

A Jobbik szerepe különben a legnagyobb kérdések közé tartozott mindig is. Megalakulásakor, 2003-ban Vona még Orbán Viktor „Szövetség a Nemzetért” polgári körének tagja volt, feltehetően nem is a későbbi és korábbi miniszterelnök szándékai ellenére hozta létre a pártot, legalábbis a megalakulás hírét Orbán rokonszenvvel fogadta. Kellett hozzá egy év is, hogy némiképp szembe kerüljenek, legalábbis hivatalosan – ugyanis a Jobbik nem az lett, aminek szánhatták. Eredetileg a polgári körök mozgalma, ugyebár, a 2002-es választások elvesztése miatt alakult, és az volt a célja, hogy részint teret adjon a szocialista-szabad demokrata kormány elleni tiltakozások szervezésének, másrészt az, hogy együtt tartsa, összefogja a Fidesz és – akkor még – a MIÉP tagjait, egy bármikor mozgósítható tömegbázisként működjön (emlékezzünk: a mobiltelefont nevezték „csodafegyvernek”, mert SMS-ben szervezték a megmozdulásokat). Ez így, ilyen formában beterelte a Fidesz aklába a volt miépes szavazókat és párttagságot is, csak éppen nem volt hely ebben a mozgalomban olyan radikalizmusnak, amit nem Orbán Viktor irányít.

A Jobbik 2003-as megalakulása viszont azt jelentette, hogy van bejegyzett pártja a korábban inkább többé, mint kevésbé földalatti mozgalomként szervezkedő szélsőjobboldali bőrfejűeknek, mindenféle nacionalista szélsőségeseknek, van egy törvényes fórumuk, amin keresztül hallathatják a hangjukat. Ennek persze a legszélsőségesebb eszmék vállalása volt az ára: de akkor még úgy tűnt, Vona és társai örömmel elfogadják ezeket. Sőt, ők terjesztik. A Fidesszel amolyan „se veled, se nélküled” viszonyban voltak, körülbelül úgy, mint a vendégmunkás a főmérnökkel: ha egy feladat annyira koszos volt, egy demonstráció annyira vállalhatatlan, hogy még a polgári körök hírnevén is foltot ejtett volna, azt rábízták a Jobbikra. Meg a kényes, kínos dolgokat is: a 2006-os válságban és a tévé ostromában kulcsszerepet játszottak, magát az ostromot is az a Toroczkai László vezette részben, aki most a Jobbik alelnöke és Ásotthalom polgármestere. Legalábbis maga a támadás azért indult meg, mert az MTV-ben nem olvashatott be egy petíciót.

Hivatalosan azonban – legyünk hivatalosak – sem a Jobbiknak sem a Fidesznek nem volt köze a zavargásokhoz, azok csak indulatos magánemberek akciói voltak, ugyebár. Tehát egyik párt ellen sem indult vizsgálat. 2007-ben már a Jobbik szervezte a Pride megzavarását, sőt, az ő nem hivatalos orgánumuk volt az akkortájt közismert kurucinfó, mi több, 2007. augusztus 25-én zászlót bontott a Magyar Gárda. Ez ugyan fennállása idején végig megosztotta a párt tagságát – egyesek örültek, hogy van már saját hadseregük is, mások tartottak az ellenőrizetlen elemekből összeverődött, agresszív csapattól, így 2008-ban a Jobbik három alapítója ki is lépett. De minden azt mutatta, hogy a szélsőséges nacionalizmus hullámát lovagolva a párt töretlenül vágtat már nem is a Parlament, hanem egyenesen a bársonyszékek felé. Más kérdés, hogy a külpolitikában hibát hibára halmoztak, a vezetőség tagjai jószerével most is ki vannak tiltva a környező országokból, az arab országokkal ápolt jó kapcsolat – melynek az antiszemitizmus volt a kovásza – a menekültválság idején visszaütött, az orosz támogatás is lelepleződött, maga Dugin sem tudja kibeszélni a pácból Kovács Bélát és valószínű, hogy a Fidesznek azért náluk jobb kapcsolatai lehetnek Moszkvában, legalábbis velük a cár atyuska tárgyalt, a Jobbikkal csak a bojárok.

Közben sokasodtak a romaellenes, homofób vagy antiszemita akciók, megkockáztathatjuk az állítást, hogy 2010-ben ezek juttatták be őket a Parlamentbe, sőt az uniós parlamentbe is, ahol körülnéztek és úgy találták ez kellemes hely, maradni akarnak. Tény, hogy a 2010-es választásokon 855 436 voksot kaptak, ami 16,7 százalékot és 47 képviselőt jelentett. Ebben a ciklusban őrjöngő ámokfutásnak nevezhetjük a tevékenységüket, már azzal kezdték a szereplést, hogy Vona gárdamellényben jelent meg az alakuló ülésen, de felsorolhatatlanok az akkori tetteik, Gyöngyöspatától a zsidók listázásáig és tovább..

Ez a lendület még érezhető volt 2014-ben is. A Jobbik a tavaszi országgyűlési választáson 1 millió 20 ezer voksot, azaz 20 százalékot kapott listán, ami 23 helyre volt elég az immár 199 fős parlamentben. De a baloldali ellenzék még így is erősebb volt náluk, ha összevonva nézzük a számokat – most is erősebb. Ekkortájt kezdődött a Jobbik „néppártosodása”, a szélsőséges elemek párton kívülre szorítása (azért nagyon messzire nem kergették őket, legyenek éznél, ha kellenek), a „cukikampány”, amit a hardcore bőrfejűek először értetlenül, aztán undorral néztek, ahogy a szavazóbázis is kóválygott a változásoktól, mint vasorrú bába a mágneses viharban. A Fidesz időközben sok, eredetileg jobbikos ötletet megvalósított, de valószínűleg akkor győzte le a radikalizmust monopolizáló pártot, mikor kitört a menekültválság. Kitört, mert kitörték, a menekülők nem maguktól tömörültek a Keleti előtt, hanem azért, mert vasúton küldözgették őket egyik táborból a másikba, csak éppen térkép, nyelvtudás és többnyire pénz nélkül, így törvényszerű volt a feltorlódásuk a komolyabb vasúti csomópontokon. A Fidesz ekkor egyszerűen kisajátította a menekült-ellenességet, a Jobbik nézett, mint hal a szatyorban – és megpróbált legalább látszólag megváltozni, két árus nem adhatja el ugyanazt az bóvlit. Ebből lett a cukisodás.

Ami mostanáig tartott: Vona Gábor, látván, hogy nem sikerült a kormányt leváltania, sőt, a pártnak nem is születtek átütően jó eredményei, tegnap Facebook-posztban mondott le.

„Lemondok az elnökségi tisztségről. A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.” - írta.

A Jobbik a vasárnapi választáson listán 19,34 százalékot ért el, ami jelen állás szerint 25 képviselői helyhez elég.

Vona lemondása elszabadított az indulatokat párton belül, mint az Index jelenti (https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/09/vona_lemondott_parlamenti_mandatumarol_is/):

"A Jobbik egyik alelnöke, Toroczkai hétfőn délelőtt a Facebookon ment neki Vonának. Azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot". Erre Vona nem, csak egy másik alelnök, Sneider Tamás reagált. Ő azt írta, nem túl bajtársias dolog nyilvánosan nekimenni Vonának, és valójában minden alelnöknek is le kellene mondania, Toroczkainak is, aki ráadásul szintén benne volt a néppártosodásban. Később Novák Előd is arról írt, hogy Vona Gábor inkább tehertétel lett a Jobbiknak.” (Index

Tehát Vona jobbra el, Toroczkai a vármegyésekkel a háta mögött valószínűleg beszáll a pártelnökségért folyó küzdelembe, Sneider sem hagyja magát, őt, meglehet, a Betyársereg fogja támogatni, szóval lesznek érdekes fejlemények, kérem, talán elszáll pár pofon is a szélben. Aztán majd, ha eldől a radikális nacionalisták házon belüli vetélkedője, a nyertest – és a vesztest is – megforgathatják a különböző politikai, gazdasági, nemzetbiztonsági stiklik miatt, egyszóval valószínűnek tűnik, hogy komoly eredményt most ért el utoljára a Jobbik, de szakadhat is és el is tűnhet.

Marad utána 660 millió forint adósság, melyet Simicska nem akar és enm is fog kifizetni – hogy fizetné? Ő kormányváltást rendelt tőlük, és nem hozták ki neki.Sőt, legfrissebb híreink szerint megszűnik a Magyar Nemzet és elhallgat a Lánchíd Rádió is.

A magyar demokratikusnak nevezett ellenzéket viszont sikerült majdnem teljesen széttépjék, a puszta létükkel, illetve a soha fel nem ajánlott, de végig lebegtetett közreműködési lehetőséggel. Ez alapos munka volt, hosszú időbe telik majd, míg kiheverjük.

Akkor most mi van?

Semmi különös: Vona jobbra el, Toroczkai jobbról be, Sneiderrel csatázva, a következő felvonásban eldől a darab kimenetele.

A Fidesz pedig rendel még egy kávét és elégedetten hátradől

Ez a mór megtette kötelességét, ez a mór mehet.

Szele Tamás