Forgókínpad

Forgókínpad

Mozgalmas idők

2018. április 15. - Szele Tamás

Hát, kérem, gond van. Mit írjak? Százezer, százhúszezer, százötvenezer? Mindig lesz, akinek kevés. Olyan is, akinek sok. Győzött a forradalom? Akkor meg kéne mutassam a forradalmat is, a győzelmet is, és bajban lennék. De az biztos, hogy valami nagyon fontos zajlik – ha hagyják, hogy végbemenjen, világraszóló is lehet a vége, csak keveseknek érdeke, hogy így legyen.

Igen, a tegnapi tüntetésről van szó. Kiment ugyanis rengeteg ember Budapesten az utcára és követelt. Ugye, egy tüntetés általában erről is kell szóljon, az a nem mindegy, hogy hányan követelnek és mit.

Mármost ez a tegnapi megmozdulás, hogy úgy mondjam, vertikális volt. Itt, Magyarországon hozzá vagyunk szokva a horizontális, vízszintes politikához: leng az inga balról jobbra, jobbról balra, a mi logikánk az egyik oldalt a másikkal váltja, le, aztán vissza, erre karrierek épültek, sőt, villák, stadionok is, ez eddig olyan biztos alap volt.

Oszcillálunk.

Bele is döglünk, ugyanis mivel ez egy mechanikus mozgás, a politikusokat arra készteti, hogy a hatalmi váltóhoz alkalmazkodjanak, ne a valós problémákkal foglalkozzanak, és ha valaki ezt szóvá teszi, kétfelől esnek neki, mondván, hogy szentséget tört. Mert bezzeg a nyugati demokráciákban. A nyugati demokráciákban is van ciklikus mozgás, de csak a reális feladatokkal való foglakozás mellett, nem az a politikai tevékenység fő célja, hogy 1. az ember megszerezze, 2. az ember megtartsa a hatalmat.

Erre fel a tegnapi tüntetés mintha vertikális lett volna. Merőleges a tengelyre, sőt, nem is síkban, hanem térben. Kiment rá mindegyik ellenzéki vagy annak mondott politikus, mert hátha meg lehet lovagolni a hullámot, hátha lehet szörfözni egyet (nekem pont ez nem tetszett: nem raknék magamnak olyan házat melybe háziúr települ. Pláne nem X. vagy Y.). Kimentek ugyan, de mint az ábra mutatta, piszokul nem róluk volt szó. Igen, ott voltak, kösz. Illetve részemről nem kösz, viszont ez a show nem az övék volt. A legszebb azért Orosz Mihály Zoltán lehetett, a 24.hu őt is látta a tömegben ballagni, mint vert hadat, törött hajót. Ő például nem tudom, mi ellen tiltakozott: azért haragudott, hogy nyolc évig sérthetetlen volt?

De akkor miről szólt a dal, ha végre már nem pártpolitikáról?

Tulajdonképpen mélyebbre nyúlt valamivel – azért is lehetett ennyire általános – és egyszerűen a Fidesz kétharmados győzelme ellen tiltakozott a tömeg. A választási törvény ellen – ami valóban pokoli kotyvalék -, a csalások ellen. No, azokat viszont tényleg ki kéne vizsgálni. De az bizonyos, hogy már megint kevesebben szavaztak a kormánypártra, mint az ellenfeleire, és mégis a Fidesznek van kétharmada.

Na, ez az, ami nem lenyomható a szavazók torkán.

Ha a kormánypárt beéri egy szerényebb eredménnyel, mondjuk valahol 51-55% körül és lepaktál egy ellenfelével, mindenki azt mondta volna: ez egy ilyen ország. De nem érte be, hiszen 1998 óta vereségből kovácsol győzelmet (akkor még koalíció útján tette), és most nagy disznóságokra készülődhet, ezért kell neki egymagában a kétharmad. Ahhoz, hogy ezt az ember meglássa, nem kell felsőfokú orákulumképzőt végezni, sőt, még levelezőit sem: látja ezt mindenki, akinek van egy csepp esze.

Emiatt – és a győzelem szemtelensége miatt – ment ki az utcára az a temérdek ember. Hogy aztán ez hova fejlődik, azt meg nem mondhatom ebben a pillanatban. Én csak remélném, hogy a magyar belpolitika elveszti pártjellegét és mozgalmibbá válik, ugyanis a rendszerváltás idején is az döntötte el a helyzetet – már a különlegesen szerencsés világpolitikai konstelláción kívül – hogy tömegek jöttek rá: a politika nem arról szól, amivel a politikusok foglalkoznak. A politika arról kéne szóljon, hogy kinek milyen jog jár, miféle folyamatok zajlanak a társadalomban, hogyan kapcsolódunk a világ többi részéhez, egyáltalán, közös ügyeinkről – ehelyett akkoriban arról ment a késhegyig fajuló vita a kormányzó elit köreiben, hogy Szűrös vagy Pozsgay? Reform vagy másféle reform? Aztán eldőlt, hogy egyik sem, és persze megint visszazökkent a kötött pályáról szabadulni kívánó szerelvény a vágányra, csak közben volt egy váltó. De azért csak sín ez is.

Különben is, miért nem bízhatunk a politikusban? Ugye, azért választjuk meg, hogy oldja meg a problémákat. Tulajdonképpen vállalkozó. Ha megoldja őket, ott marad munka nélkül, mikor lejár a mandátuma, oda a pénze is. Tehát bölcsen gondoskodik arról, hogy részint semmiféle gondot meg ne oldjon maradéktalanul, részint pedig támadjanak új problémák is, melyek szintén arra várnak, hogy ő megoldja őket. Ez annak a titka, miért élünk már több, mint száz éve „átmeneti időkben”.

No, tehát akkor: mi lészen a tegnapi tüntetés után?

Sík mezőben hármas út. Négyes, de az, amin jöttük, nem játszik.

Alakulhat széles körű, öntisztuló mozgalom, valami olyasmi, mint a Solidarnosc volt, ami kiharcolja a választási törvény helyrepofozását, háttérbe szorítja a pártalapú politikát, és rákényszeríti a megválasztott politikusokat, hogy tegyék is a dolgukat, ez lenne a legjobb megoldás. Bár 1989-90-ben ezzel kellett volna kezdeni, az akkori, sokkal jobb gazdasági helyzetben, mert most nehéz lesz. Ja: azt hittük, ezt csináljuk. Könnyű elcseszni.

Vagy elsikkad a mozgalom, a hetente ismétlődő tüntetések módszere eddig nem volt sikeres, esetleg ráül az egészre valamelyik párt. Azzal vége is a mesének. Ugyanis ez a sok ember nem lesz mindig és minden körülmények között utcára vihető, ezek nem írtak alá szerződést senkivel. Ha nem alakít nagyot nekik a mutatványos, mennek tovább.

A harmadik, legrosszabb lehetőség egy új párt megjelenése a palettán, ebbe szoktak fulladni az új kezdeményezések – felveszik őket a vármegyéhez közepes pozícióba, írnoknak, aztán mindjárt változik a leányzó fekvése. Ettől őrizkedni kéne.

Persze, az első megoldás járna némi társadalmi átalakításokkal is, mely a fennálló rendnek távolról sem érdeke, például többen foglalkoznának azzal, amihez értenek is, és ez teljesen felborítaná a hazai lopásmechanizmust, tehát annak kedvezményezettjei részéről igen komoly átok-gyilok-hadjáratra lehet számítani. Látják ők is a veszélyt, nem hülyék ők, hanem sikkasztók. Ahhoz a pályához meg ész kell.

Mondjuk ez a hadművelet már a demonstráció előtt megkezdődött, mindenki emlékszik a beígért törő-zúzó, gyújtogató rohamosztagok apokaliptikus képére a kormánysajtóból, csak sajnos a rohamosztagok nem jöttek el. Más dolguk volt, alkalmatlan volt nekik a hely és az idő, és különben is, lekésték volna az ötórai teát. Mellesleg nincsenek is. Mondjuk az Origo ezt úgy pertraktálja, miszerint „a szervezők megijedtek, és nem merték behívni őket”, bár ez már az óvodai kiscsoport szintje. Urak, urak, kormánymédiumok urai, nem jött össze, lássátok be, gyengék vagytok, mint a borecet.

No, szóval izgalmas idők jönnek.

Meg mozgalmasok.

Vagy nem.

Meglátjuk.

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása