Ez ám a szép játék, gyerekek, az amerikai elnök fejreáll Helsinkiben, aztán hazarepül, talpára billen, közben mindenki lökdösi, mert megérdemli, valószínűleg megint lábra áll, és így fog billegni még jó ideig. Valószínűleg azért, mert kerek a talpa és nehezék van benne, bár a legutóbbi szereplése után mindennek nevezném, csak súlyos egyéniségnek nem.

Körülbelül annyit nyom a latban most már, mint egy filléres keljfeljancsi a hetivásárból. Amerika népe sok mindent látott, hallott már, mindenféle elnököktől, nekem személy szerint Clinton mondata tetszett a legjobban (I did not have sexual relations with that woman), vagyis mikor tagadta a nemi kapcsolatát Monica Lewinskyvel, de dobogós még George W. Bush aranyköpése is (Read my lips: no new taxes), ami körülbelül azt jelentette egy választási kampány részeként, hogy nem fog új adókat bevezetni, aztán persze megtette. Trump elnök mélyrepülése Helsinkiben minimum harmadik helyezett, bár szerintem megérdemelné az ezüstöt is azzal a kijelentésével, hogy

„Putyin elnök azt mondja, nem Oroszország volt. Nem látok okot arra, miért lenne így.”

De legalább egy Benedict Arnold-különdíj mindenképpen járna érte, egyezzünk meg. Mondjuk ha ezt én mondom, itt, a nyóckerben, az nem különösebben kellemetlen az amerikai elnöknek, elképzelhető, hogy talán nem lesznek pont miattam álmatlan éjszakái, de sajnos egész Amerika ezt mondja. Mármint, hogy árulás történt, az elnök árulta el az országot. És nem mellesleg: erről is van szó.

Hogy Trump a kampány alatt tudott-e az őt támogató orosz hátszélről, azt sem állítani, sem tagadni nem merném, nem is dolgom, eldönti ezt majd a Mueller-bizottság és a független amerikai bíróság. De hogy egy amerikai elnök nyíltan saját emberei és végső soron országa ellen forduljon a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, az valóban példa nélküli – még tábornokkal is csak a fentemlített Benedict Arnold esetében fordult elő.

No, de vissza is fordult!

Más ember ilyenkor megszaggatná ruháját, lemondana, szőrcsuhát öltene és elvonulna a sivatagba vezekelni. Trump ehelyett fordult egyet. (https://444.hu/2018/07/17/trump-kozolte-elfogadja-a-hirszerzes-allitasait-de-akkor-sem-tortent-orosz-beavatkozas-az-amerikai-elnokvalasztasba)

„Kongresszusi törvényhozókkal folytatott keddi megbeszélésen jelentette ki Donald Trump: mégis elfogadja a hírszerzési szervek megállapításait a témában, történt orosz beavatkozás a 2016-os amerikai elnökválasztásokba.

A zártkörű megbeszélés elejére beengedtek pár újságírót, akik még azt is hallhatták a kijelentését azzal nyomatékosítja az elnök, hogy támogatja és továbbra is bízik az amerikai elhárításban és titkosszolgálatokban.” (444)

Ugyebár, Helsinkiben azt mondta, az egész világ előtt, hogy nem látja okát, miért ők (az oroszok) lettek volna, akik beavatkoztak, most viszont azt:

„Nem látom okát, miért ne ők lettek volna.”

És ezzel, úgy véli, minden el van intézve.

Szokás szerint. A tények nem számítanak, ez már az igazságon túli (post-truth) világ.

Hát nincs elintézve semmi. Hazaérkezése után adott interjúiban továbbra is kitart hóbortjai mellett, szerinte Oroszország még csak nem is ellenfele az Egyesült Államoknak, az Európai Uniót viszont az ország legnagyobb ellenségének nevezi. Már próbálták felhívni a figyelmét arra, miszerint annyira nem vagyunk az ellenségei, hogy a legfőbb szövetségesei vagyunk, de meg sem hallja, úgy látszik, az a célja, ami a lovagnak, aki sebhelyekkel borítva, horpadt páncélban tántorgott be a királyi udvarba.

- Hát te hol jártál, jó Sir Bedivere?

- Harcoltam királyságunk ellenségeivel északon, keleten és délen!

- Keleten nincsenek is ellenségeink!

- Már vannak.

Abban, hogy még saját pártja és leghívebb emberei is ellene fordultak, csak árulást lát, ő sosem hibázik, mindenki hülye, egyedül ők ketten helikopterek a Putyinnal. De honnét ez a mindennel szembeszálló, eltökélt önbizalom?

A Financial Times egyik elemzése kimutatta. (https://www.afr.com/opinion/the-trump-doctrine-coherent-radical-and-wrong-20180716-h12roz) Onnét, hogy Donald Trump nem tudja, mi is az amerikai elnök dolga. Magyarul is megjelent ebből egy kivonat a napi.hu-n (https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/donalt-trump-usa-nemzetkozi-vilag-rendszer-doktrina.666261.html.666261.html), csak ajánlani tudom.

Trumpnak ugyanis az a kényszerképzete, hogy Amerikát naggyá kell tennie, és ez csakis gazdasági úton lehetséges. Tény, hogy az állam polgárai meglehetősen kedvelik, ha jól működik a gazdaság, magam sem haragudnék valami hasonlóért, de nem minden a gazdaság. Trump a fellendülés érdekében – és ne feledjük, szó nincs arról, hogy az Egyesült Államokban komoly válság lenne! - ugyanis alárendelte a külpolitikát a gazdasági elveknek, amint az különben nálunk is történt. A siker legalább akkora Amerikában, mint Magyarországon. Ugyanis a diplomáciának fontos, meghatározó eleme a gazdasági érdek, egyik fő mozgatórugója, csak éppen ha legfőbbé lép elő, abból épp olyan szörnyűségek következhetnek, mint amikor az ideológia veszi át az irányítást.

Következnek is.

Tekintsük Trump ellenségképét. Kikre haragszik?

„A szövetségeseket és az ellenségeket a gazdaság és a kereskedelem szempontjai szerint választja el, ami ellentmondásban van azzal a helyzettel, hogy az USA számos szövetségese - nem is akármilyen országok: Japán és Németország - egyben külkereskedelmi többletet ér el vele szemben. A végeredmény az, hogy az elnök rátámad országa hagyományos szövetségeseire, ahogy tette ezt például a NATO-csúcson az EU-val szemben, amelyben olyan szervezetet lát, amely támogatja országa gazdasági ellenfeleit.” (napi.hu)

Ilyenformán nyilvánvaló, hogy a Trump-doktrína szerint Amerika legkívánatosabb szövetségese Gabon, Tuvalu és a Tonga Királyság lenne, ugyanis azok gazdaságilag sosem fognak akár csak a közelébe sem kerülni. Ezt bizonyítja az is, hogy Trump birodalmakban, befolyási övezetekben gondolkodik, nem érdeklik az elvek, voltaképpen a világpolitikát egymással versengő nagyvállalatok harcának tekinti, melyben sokkal többet számít a vezérigazgatók egyénisége és a cégek gazdálkodása, mint az alkalmazottak és fogyasztók milliárdjai.

Nyilvánvaló, hogy ez az út vezethet gazdasági fellendüléshez, de csakis a konkurencia teljes betonba döngölésével. Trump arról feledkezik meg, vagy inkább azt nem is tudta soha, hogy nem az élet van az üzletért, hanem az üzlet az életért.

Hogy nem érdemes minden áron és mindenben győzni, mert nem is lehet, hogy ha a szomszédomnak, barátomnak rosszabb, mint nekem, az nekem sem jó, hogy lehet – és kell is! - együtt örülni a dolgoknak, hogy az átmeneti árulások, sanda alkalmi szövetségek ellenünk fordulhatnak és végső soron sosem éri meg elkövetni, megkötni őket.

Most azt hiszi, ügyes volt és nagy diplomata, mert egy sajtótájékoztatón azt mondta, amit a különben legkevésbé sem baráti partnere elvárt tőle, aztán, mikor hazament, vígan elrikkantotta magát: „de végig keresztben volt az ujjam!”

Elnök úr, legyen erős: a maga ujja a világon senkit sem érdekel, és nyugodtan ideérthetjük bé nejét is. Van, amit teszünk, van, amit nem. Nem hazudozunk, és nem követünk el árulást sem saját népünk, sem szövetségeseink ellen. A maga gazdaságközpontú külpolitikája a nemzetközi diplomácia tökéletes ellentéte – egy ideológiaközpontú is az volna. A diplomácia ugyanis nem annak művészete, hogyan győzzünk mindenki ellen és minden körülmények között. A diplomácia egészen egyszerűen nem erről szól.

Hanem arról, hogy a saját szempontjainkat és mások érdekeit figyelembe véve találjuk meg azt a kényes egyensúlyt államaink viszonyában, mely mindannyiunknak biztosítja a békés fejlődés és gazdasági virágzás lehetőségét.

Mindannyiunknak, kérem. Nem csak magunknak.

Épp ezért vannak halálra ítélve hosszú távon ezek az egyoldalú diplomáciai doktrínák: mivel hosszú távon szembe mennek a teljes nemzetközi közösség összes érdekével, fenntarthatatlanok és többnyire birodalomépítési kísérletekhez, aztán nagy, kiterjedt háborúkhoz vezetnek. Melyeket a nagyobb közösség ellenében az alakuló birodalmak törvényszerűen elveszítenek, hiszen egyedül vannak a világ ellen – melyre rátámadtak.

A játék akkor kezd ennél is szomorúbb lenni, mikor több ilyen birodalomkezdemény van egyszerre a porondon, mint a második világháború elején - vagy most. Senki se gondolja, hogy Putyin Oroszországa békés, demokratikus állam, mely csak szuverenitását és érdekeit védi. Kína kicsit más tészta, de azért az is birodalomkezdemény, és elnök úr, a fenének van kedve egy világégéshez csak azért, mert ön, valamint az említett államokat vezető kollégái tökéletesen hülyék a diplomáciához, de annyira, hogy azt sem tudják, mi a célja.

Ezt már az amerikai közhangulat is tükrözi. Nem lehet leerőltetni sem Washingtonban, sem Budapesten mindenki torkán, hogy az ellenségünk a barátunk, a barátunk az ellenségünk, az árulás helyes, a becsület helytelen és a fekete fehér.

A valóságon túli (post-truth) univerzum össze fog ütközni a reális világgal, és cafatokra szakad. A légvárak, ködlovagok, hétfejű mesesárkányok semmit sem érnek egyetlen szilárd tárgy ellenében sem. Elhiszem, hogy önnek nem számít, mi igaz, mi nem, hiszen az üzletben csak a sikeres végeredmény számít – de ez nem üzlet, hanem politika.

Arra nem számíthatunk, hogy megjön az esze, az nem túl valószínű, arra viszont igen, hogy ápolók jönnek előbb-utóbb és elviszik önt az esze után.

Ugyanis az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem lehet egy keljfeljancsi.

Szele Tamás