Tulajdonképpen mindig van egy bezzeg, és ezt a bezzeget mi sosem gondoljuk végig. De maga a bezzeg is azért van, mert nem gondoljuk végig a dolgokat. Most éppen a bukaresti események miatt folyik a közösségi oldalon a bezzegezés, hiszen „bezzeg ők merik, bezzeg ők teszik, bezzeg ők tüntetnek”. Ami kétségtelenül igaz, csak nem ilyen egyszerű a dolog.

(Fotó: Mediafax.ro)

Mert az igaz, hogy bezzeg Bukarestben és Románia más városaiban tüntetnek, a kormánypárt korrupciója miatt. Sőt, tulajdonképpen az egész tiltakozási mozgalom is azzal kezdődött olyan másfél éve, hogy a kormány rendelet útján meg akarta változtatni a büntető törvénykönyvet, éspedig olyan sikkasztóbarát módon, hogy arra kevés példát találni a történelemben. Igaz, lehetett tudni, hogy erre készülnek, de akkor is érdekes volt – gyakorlatilag kétszázezer lej, vagyis tizennégymillió forint alatt már nem is lett volna bűn a sikkasztás, a családtagok nem lettek volna vizsgálhatóak sikkasztási ügyekben, szóval volt mi ellen tiltakozni, de épp a tüntetések hatására ez a rendelet nem lépett érvénybe. Igaz, a helyzet sem sokat javult, szóval van mi ellen tiltakozni most is, de azt se feledjük, hogy nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti tömegtüntetések is vannak, a román kormánypárt szintén sok embert képes mozgatni az utcán.

Olyan egy hónappal ezelőtt épp a kormányzó PSD tartott egy körülbelül százezres demonstrációt a kormány politikája mellett. Ezt kívánja ellensúlyozni a mostani demonstrációsorozat, melyet elvben a külföldi országokban élő román munkavállalók tartanak – a számháborúnak nincs sok értelme, az atrocitásokba fulladó péntek esti tüntetésen a hivatalos Agerpres szerint olyan hatvanezren lehettek, bár tömeg létszámát megbecsülni nem könnyű.

„Bukarest, augusztus 10./Agerpres/ - Több mint hatvanezresre duzzadt a bukaresti Victoriei téren tüntető tömeg. Újabb dulakodás tört ki a csendőrök és demonstrálók között.

Amikor 21 órakor a diaszpórában élők tüntetésén részt vevők egyszerre elkezdtek világítani telefonjukkal, miközben a román himnuszt énekelték, a demonstrálók egy csoportja agresszívan nyilvánult meg, ezért a csendőrök ismét könnygázt vetettek be.

A bukaresti katasztrófavédelem tájékoztatása szerint eddig 172-en szorultak orvosi ellátásra. Kilenc személyt szállítottak kórházba, közülük ketten csendőrök.

Korábban a csendőrség Facebook-oldalán figyelmeztetett, hogy erőszakos megnyilvánulásaikról ismert labdarúgó-szurkolók jelentek meg a Victoriei téren, és felhívást intézett a békésen demonstrálókhoz, hogy határolódjanak el tőlük, ne keveredjenek konfliktusba velük. (Agerpres)”

Tegnap este már csak tizenötezer tüntetőről beszélhettek Bukarestben, ami azért szintén nagy szám, És tegnap este már nem voltak számottevő atrocitások, amint tegnapelőtt is erősen lehetséges, hogy provokátorok robbantották ki az összecsapást. Akkor az történt, hogy két csendőrt (egyikük a hírek szerint hölgy, ő súlyos fejsérüléssel és nyak-gerinctörés gyanújával került kórházba) körbevettek és ütlegelni kezdtek a rendbontók, elvették a fegyverüket is, ellenben a békés tüntetők közül többen is próbálták megvédeni őket, míg társaik a segítségükre siettek. Ezt követően rendelték el az erőszakos tömegoszlatást. A csendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be, majd bevonultak a térre, kiszorítva a tüntetőket a környező utcákra. A csendőrök kordont vontak a tér köré, hogy ne térhessenek vissza az emberek.

Ugyanakkor minden forrás a tömegbe vegyülő bajkeverő csoportokról számol be, amelyek azért voltak kezelhetetlenek, mert nem tömbként mozogtak, hanem kisebb egységenként vegyültek a sokadalomba.

Nyilván lesz valamiféle következménye az eseményeknek, habár arra azért nem vennék mérget, hogy kormányváltás lenne belőle, amint arra sem, hogy egy bukaresti kormányváltás komoly változásokat hozna: az ellenzék nem kevésbé korrupt, csak most éppen nem ők vannak kormányon, és akár a kormánypárt, akár a vele szembeállók ideológiáját nézzük, mindkét oldal kezd elcsúszni nacionalista irányba, ami valóságos garanciája annak, hogy ne születhessen jó megoldás semmire sem.

Rendben van, itt tartunk most. De nem lehet nem észrevenni azt a „bezzeg-mentalitást” a közösségi oldalakon, amivel sokak azt sóhajtozzák: „bezzeg, ők mernek tüntetni”.

Igen, mernek, csak sajnos sokra nem mennek azzal sem.

„Bezzeg, ha nálunk lenne ilyen...”

Akkor, kérem, nagyon kellemetlenül alakulnának a dolgok minden békeszerető polgár számára. Bukarestben is elég komoly indulatok dolgoznak a tömegek lelkében, nálunk valóságos viharok tombolnak ugyanott – és amikor mindenki utcára megy, az nem csak barátainkat és üzletfeleinket jelenti, hanem tényleg és szó szerint mindenkit. Azokat is, akiktől Isten mentsen meg. Különben pedig volt nálunk is több ilyen nagy utcára vonulás, az utóbbi időkben ezek békésen zajlanak, de volt olyan is, amikor nem. Amikor valóban tombolni kezdett a sopánkodó polgártársak által olyannyira hiányolt népharag.

Már, ha ugyan népharag volt az, ami tombolt.

Igen, a rossz emlékű 2006-os évről beszélek, annak is az őszéről.

Tessék már belegondolni, hogy ha Budapesten összejönne egy százezres tüntetés (különben a netadó elleni majdnem ekkora volt) és azt nem fegyelmeznék a szervezők, ha elszabadulnának az indulatok, abból micsoda őrjöngés lenne, és nem is annyira politikai értelemben. De hiszen láttuk volt tizenkét éve. Az, hogy a 2006-os megmozdulásokat én mindennek találom, csak spontánnak nem, más kérdés – de azért a mostani magyar kormány ellenzéke gondosan ügyel arra, hogy akármekkorára is sikerül egy tüntetés, ne szabadulhasson ki az ellenőrzés alól. Bár mondjuk itt sem a békés tüntetők volnának a veszélyesek, hanem az ilyen-amolyan kis csoportok, amelyek 2006-ban is mindenféle valóban kellemetlen dolgokat műveltek, például megostromolták a tévé székházát, kocsikat borogattak, gyújtogattak, sőt, ellopták Mazsola és Tádé figuráit is.

Szóval, ha végiggondoljuk a bezzeget, amennyiben bezzeg minálunk szabadulnának el az indulatok, az nem volna épp a legkellemesebb, és akkor még ott van a hogyan tovább kérdése. Amint Bukarestben nem járna túl nagy változásokkal akár egy teljes kormánycsere sem, nálunk is maximum rablókat cserélnénk haramiákra. Körülbelül minden sarkon megjelenne egy-egy magát kormányképesnek nevező erő, és ezek egymással kelnének birokra: mivel a hivatalos ellenzék már végigzongorázta az összes lehetséges és lehetetlen koalíciós változatot, már mindenki szövetkezett mindenkivel és mindenki ellen is, nem túl valószínű, hogy életképes kormány állhatna össze egyhamar. Csak valami olyan formáció jöhetne létre, ami nem sokkal különb a mostaninál, illetve másképpen rossz.

És nálunk is fénysebességgel csúsznának el a dolgok nacionalista irányba.

Szóval a nagy bezzegezésben ne feledjük: ez egy másik ország, ahol más mentalitás érvényesül. Aki spontán, népi forradalom után sóhajtozik, annak jusson eszébe, hogy azt nem lehet á la carte rendelni, és nem is törvényszerűen igazságos. Vagy hasznos.

Azt egy pillanatig sem állítanám, hogy amiben most vagyunk, az jó lenne vagy akár csak kicsit is elviselhető. De azt sem, hogy ennél már bármi más jobb lenne, ugyanis lazán el tudok képzelni sokkal rosszabb forgatókönyveket is.

Tessék elképzelni például egy Torockai vezette kormányt, mely a spontán népi megmozdulás hullámán vonul be a Parlamentbe. Vagy a szélsőjobb bármely más árnyalatát, kormánypozícióban.

Esetleg egy „rendteremtő” kormányt, ami azonos a mostanival, csak végtelenül megerősödnek a pozíciói, mert „megmentette az országot a zűrzavartól”, mint Erdogan Törökhont.

Vox populi, vox Dei? Nem tudom... ha így lenne, érvénytelen volna sok minden, kezdve az Újtestamentummal, hiszen az is „a nép” vagy „a tömeg” volt, amelyik Barabbást kiáltott – ha minden spontán tömegmegmozdulás azonnali politikai következményekkel járna, egészen változatos lenne az életünk (habár így is az), de nem biztos, hogy a legjobb értelemben válna izgalmassá.

Egyszóval, ha jobban megkaparjuk, hogy mit is jelent a „bezzeg ott tüntetnek, bezzeg itt nem”, arra jutunk, hogy azt jelenti „menjen már ki egy közepes néptömeg az utcára és vívja ki az én saját politikai nézeteim győzelmét, de azt és semmi mást – utána meg gyorsan húzzon haza!”

Ugyanis az nehezen várható, hogy mindenkinek egyforma legyen az igazsága, és forradalmi helyzetben az sem valószínű, hogy a néptömegek bölcsen megkeressék a közös pontokat. Az ugyanis már politika volna, nem forradalom.

De messzire keveredtünk Bukaresttől és az ottani eseményektől. Amelyeknek, mint említettem, valamiféle következményük egészen biztosan lesz, csak az kérdéses még, miféle.

De ez a két ország nagyon különbözik, a kialakult helyzet még sokkal inkább, Bukarestből nézve – bármilyen fájdalmas is ez számunkra – nem Budapest a világ közepe, és ez talán fordítva is igaz, két eltérő állam van eltérő helyzetben.

Ebből következően egymás módszereinek átvétele is értelmetlen volna, más eredménnyel jár egy bukaresti demonstráció, mint egy budapesti.

Az analógia esetünkben hamis.

Ne sóhajtozzunk, ne bezzegezzünk.

Keressük meg a saját megoldásunkat, ami nálunk érvényes és hatékony.

Nincs recept, nincs arkánum, nincs mindent gyógyító, univerzális terápia.

Szele Tamás