Kérem, megint elsült a miniszterelnök feje, eget rengető robajjal, nem is akárhol sült el, hanem a kirgizisztáni Csolpon-Atában, minek okából a művelt közönség nem képes másról sem beszélni, sem tudomást venni, pedig akad még pár dolog a világban, ami tegnap történt, és jóval fontosabb. Rajtam ne múljon: én ugyanis legalább tudom, mit mondott.

Nagyobb baj, hogy ő nem tudja, mit beszél.

Tegyük hozzá: szokás szerint. De mondja, szintén szokás szerint.

Akkor, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, vegyük az inkriminált mondatokat, éspedig a kormány hivatalos oldaláról, mert csak tiszta forrásból idézünk, ezt remélhetőleg senki sem fogja letagadni. (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/magyarorszag-keszen-all-a-magyar-turk-egyuttmukodes-uj-fejezetenek-megnyitasara)

„Magyarország mindig is figyelemmel kísérte a türk identitású országok együttműködését. A modern világban is megőrzi nyelvét, kultúráját, hagyományait, tiszteli, ápolja türk gyökereit. A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban - fűzte hozzá. Az a nép lehet erős, amely büszke nemzeti identitására. Korábban sértésnek szánták, hogy Magyarország Európában a legnyugatibb keleti nép, de a türk országok fantasztikus sikerei, gazdasági és politikai fejlődése miatt ma már dicséret, ha keleti népnek nevezik a magyarokat - jelentette ki. Megdőlt a régi világrend, amelynek dogmája szerint a tőke és tudás Nyugatról áramlik Kelet felé, hogy ott olcsó munkaerőt keressen. Az új világrendet alapvetően a Keleten felemelkedő államok fejlődése határozza meg. A magyar miniszterelnök elmondta: 2010-es kormányra kerülése óta Magyarország nyitott a türk országok felé a kölcsönös tisztelet, a sajátosságok és realitások figyelembe vételével. Magyarország 2014 óta megfigyelő a türk nyelvű államok parlamenti közgyűlésének munkájában, 2017-ben pedig csatlakozási kérelmet nyújtott be a nemzetközi türk akadémiához, és ma már az eddiginél is szorosabb együttműködésre törekszik a türk nyelvű államok együttműködési tanácsával. A türk tanács tagállamai egyre fontosabb szerepet játszanak a magyar külpolitikában.Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Kazahsztánnal évek óta stratégiai partnerség szintjén vannak a kapcsolatok, és ez a cél Kirgizisztánnal, illetve Üzbegisztánnal is.” (kormany.hu)

Mondotta pedig mindezeket egy olyan tanácskozáson, amelynek témája a sport és az ifjúság lett volna. De akkor is mondotta volna, ha a maghasadás vagy a szőnyegcsomózás a téma, le merem fogadni.

Az nem is csoda, hogy a művelt közönség felhorkant, éspedig mindkét (három? négy?) politikai oldalon, az a csoda, hogy min. Hogy mit talált fontosnak. Azt mondja ugyanis mindenki: „Ez turanizmus!” Balról jogos felháborodás hangjai hallatszanak, jobbról már fenik is a kést az MTA Finnugor Tanszékének. Fenik annak már régóta, de most, hogy a Főméltóságú is turanista módon nyilatkozott, végre már tán csak be lehet záratni, hogy aztán szép, színes meséket mondjunk arról a múltról, amiről igen keveset tudunk, de amit mégis, az nagyon ellentmond a mostani turánoknak.

Kérem szépen, szeretnék mindenkit megnyugtatni: ez nem turanizmus.

Ugyanis a turanizmus nem ez.

Ez rosszabb a valódi turanizmusnál. Ez szamárság, amit a két világháború közötti áltudományos-nacionalista körök hajdani szívós propagandamunkájának köszönhetően ismerünk ma is turanizmus néven. Köze nincs a valamikori, tudományosnak elismert elmélethez.

Nagyon nem akarok visszamenni az időben, mert kötetet lehetne megtölteni a kérdés történetével. Nem akarok és nem is fogok sem a magyar nép, sem a magyar nyelv eredetével foglalkozni, többek között azért sem, mert tudományos szempontból az első értelmezhetetlen, előtte meg kéne határozni szabatosan és pontosan a „nép” fogalmát, a második meg lehetetlen. Itt és most azzal fogok foglalkozni, hogy ki mikor és mit mondott ebben a kérdésben.

Vegyük előre a mostani miniszterelnököt, mert ő vagyon leginkább kéznél. Azt mondta: „ A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban.” Hát, ezt nem ő mondta először, hanem Anonymus (aki Álmost és Árpádot tartotta Attila leszármazottainak) meg Kézai Simon. Na, ugye, mondanák a mai turanisták, azok a régiek még emlékeztek őseredetünkre.

Azok a régiek egész érdekesen emlékeztek dolgokra, Anonymus például római katonaságot vizionál a Duna–Tisza közére, aminek a honfoglalás idején szaga-nyoma nem volt ott, de már jó ideje. A vezetők előkelő leszármaztatása meg olyannyira nem ritka a történelemben, hogy Caius Iulius Caesar egyenesen Vénusz istenasszonytól származtatta magát – velem lehet alkudni, ha Álmos Attilától származott, ám legyen, viszont akkor mondjuk ki azt is, hogy Vénusz volt Caesar szépanyja (de legalább tényleg szép volt).

Hogy a hun eredetmondában mennyi az igazság, nem tisztem itt eldönteni, szerintem ugyan nem sok, de ez magánvélemény – azonban mi a helyzet a turanizmussal? Hát csak annyi, hogy először is finn találmány. Ha hiszik, ha nem. Úttörője a finn nyelvész, Matthias Alexander Castrén,  aki arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turánizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokon nyelvű népeinél, így Magyarországon és Törökországban is. Élt 1813-tól 1852-ig.

De hát egy finn nem inkább a finnugor elmélet híve kéne legyen?

Dehogynem. Csakhogy a tudományos finnugor nyelveredeztetés sokáig nem állt ellentétben a turanizmussal. Igen ám, csakhogy akkor még a turanizmus is tudományos elmélet volt, olyan művelőkkel, mint Vámbéry Ármin! Lássuk, mit mondott Vámbéry a kérdésben.

„Természetesen következett tehát ebből az a reménységem, hogy Középázsiában az összehasonlító nyelvtudomány segítségével világosságot vető sugarat lelhetek, mely eloszlatja a homályt a magyar őstörténelem sötét tájairól.”

Hogyne reménykedett volna: előtte alig pár évtizeddel indult útnak hasonló céllal Körösi Csoma Sándor, aki őshazát, őstörténelmet ugyan nem talált, de megvetette a modern tibetológia alapjait, ha már arra járt. Mi a helyzet Vámbérynél a nyelv eredetével? Világosan megmondja:

„...a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű...” (Magyar és török-tatár szóegyezések)

Tehát nem találja csak finnugornak vagy csak turáni-türknek, hanem mindkettőnek találja – amint azt ma is mondja a valódi tudomány.

De akkor honnét a szembenállás a két nézet hívei között? Annak bizony a Bach-korszak az oka, mikor a politika megfertőzte a nyelvészetet is, a büszke magyar – főleg Kossuth menekülése után – a törököt testvérnek hívta, mivel pedig a mi népünk már akkor is fekete-fehéren gondolkodott, aki turanista volt, azt hazafinak nevezték, aki finnugrista volt, azt Habsburg-bérencnek, és ez máig így maradt bizonyos körökben. Mivel meg a politika már akkor is mocskos eszközökkel élt, sok hazugság, hamis idézet akkor szivárgott be a köztudatba, ilyen a „halzsíros rokonság” kifejezés például, aminek használatával Vámbéryt próbálták vádolni, finnugrista részről, és amit sosem mondott vagy írt le – de ugyanilyen a Habsburg történelemhamisítás legendája turanista részről. Egyszóval nem kímélték a hazugság eszközét már tudós eleink sem. A végén a valóban tudományos állásponton álló Vámbéry kiszállt a vitából, mondván:

„A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis. (Vitatkoztak a nyelvészek, de a kérdés meg nem oldódott)”

A kérdés nem oldódott ugyan meg teljes bizonyossággal és nem is fog, de a tudomány álláspontja már akkor tisztázódott: a magyar nyelvnek nincsen csak finnugor vagy csak türk-turáni eredete, a kettő együtt lehetséges csak.

Aztán ez jó darabig így is maradt, de az első világháború előtt nem sokkal megalakult a Turáni Társaság, éspedig azzal a jelszóval, miszerint „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!” Csak ezt már nem Vámbér Ármin mondta volt, hanem Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök. (Miniszterelnököket vagy arra aspirálókat nem volna szabad orientalisztika közelébe engedni, az is biztos). Ebben a társaságban szabadultak el aztán az agyak is, az indulatok is, ebből vált ki a tudomány pártjára állókból a Körösi Csoma Társaság, a nacionalista politikát választókból a Turán Szövetség, pedig hát elvben ez egy nyelvtani kérdés kéne legyen, csak politika lett belőle. Hanem az is érdekes, ki volt a Turáni Társaság első fővédnöke: bizony Habsburg József Ferenc főherceg.

Ejnye már: akkor most finnugristák a Habsburgok vagy turanisták?

Száz szónak is egy a vége, a turanizmus politikai szárnya a maga valóságtól teljesen elrugaszkodott elméleteivel igen sok és hasznos szolgálatot tett a magyar szélsőjobboldalnak, valóságos háttér-ideológiaként működhetett volna – ha összefüggő lenne, de sosem volt az, ahány ősmagyarkodó turanista, annyi nézet, elmélet, a jobbfélék sámánkodnak is, a legalaposabbak szerintem megtalálták a sámángombát. Vámbéry bottal zavarná el őket a nyelvtudománynak még a környékéről is.

De abban megegyezhetünk, hogy ez a szélsőjobboldali, politikai turanizmus még csak nem is turanizmus, mert köze nincs az eredetileg nyelvtudományi elmélethez.

Itt kérek elnézést a kérdés tudós szakértőitől (a nem tudósoktól viszont nem), de mélyebben nem mentem bele az elemzésbe, az már amúgy is inkább az ő dolguk lenne, én csak a turanizmusról akartam elmondani, mi fán terem.

Akinek van ideje, olvassa el Móra Ferenc rövid írását „A turánok” címmel, igen jót fog szórakozni az 1923-as állapotokon – nem sokat változott a helyzet azóta sem. (http://mek.niif.hu/05200/05283/05283.htm#129

Hát akkor most mi lesz?

Azt a turáni Öregisten se tudja. De még Numi-Tórem Atyácska sem. Az MTA nem áll most jól, a kormányzatnál főleg nem, mégse hinném, hogy a délibábos nacionalistáknak van annyi érdekérvényesítő képessége, hogy tanszékeket zárathassanak be – bár, nem is olyan rég zárták be a társadalmi nemek tanszékét is, más körök kedvéért. Ha a mai magyar rendszer hivatalos ideológiájának választja a politikai turanizmust, azzal bizony a huszadik század magyar szélsőjobboldali nacionalizmusának az örökségét veszi át és vállalja. De inkább hinném, hogy a miniszterelnök egész egyszerűen tökéletesen tudatlan ebben a kérdésben, és beszélt, mert mozgott a szája. Nem is tudta, mit mond, de nem is nagyon érdekelte. Ő úgy gondolja, van abban a helyzetben, hogy mondhat már akármit – csak sajnos egyetlen halandó ember sincs így.

Nem mellesleg, van a beszédének egy olyan félmondata is, ami sokkal riasztóbb a turáni meséknél. Az, hogy „Az új világrendet alapvetően a Keleten felemelkedő államok fejlődése határozza meg.”

Hát bizony, ezt az „új világrend” kifejezést, ezt nem szenvedhetem: a második világháború előtt és alatt a szélsőjobboldalé volt, ma meg az összeesküvés-elméletek félkótya híveié.

De a magyar miniszterelnök láthatóan hisz abban, hogy Közép-Ázsia legcégéresebb gazemberei valamiféle új világrendet teremtenek meg.

Na, ettől jobban tartok, mint a turánoktól.

Ettől az új rendtől.

Amihez persze szükséges a politikai turanizmus is.

Ettől szólal meg nálam a vészjelzés.

Szele Tamás