Névtelen írásokat akkor sem szokás figyelembe venni, ha egészen komolyak és írógéppel készülnek, hiszen nem véletlenül nincsenek aláírva. Az Amerikai Egyesült Államok azonban most kénytelen komolyan venni egyet: soha nem látott politikai helyzet alakult ki miatta, és senki sem tudja, mik lesznek a következményei.

A „névtelen levél” tulajdonképpen egy véleménycikk (de utálom ezt a kifejezést... csak sajnos esetünkben még mindig ez a legpontosabb), ami a New York Timesban jelent meg (https://www.nytimes.com/2018/09/05/opinion/trump-white-house-anonymous-resistance.html) és nagyon érdekes állításokat tartalmaz. Az már alapvetés a mai világpolitikában, hogy Donald Trump elnök, hm, szóval nem teljesen épelméjű. Aki annak fogadja el, talán még nála is hülyébb. Elég ezer és egy motiválatlan, indulati alapon hozott döntésre gondolnunk, elég számításba vennünk, hogy az ígéretesnek induló szingapúri találkozón sikerült általánosságoktól hemzsegő, semmitmondó záróokmányt aláírni, botrányos helsinki fellépését Putyin mellett már fogcsikorgatva figyelte a világ és az Egyesült Államok egyaránt – Kína-politikája több, mint káros, gazdasági döntései az egész világot éppúgy fenyegetik, mint Amerikát, szóval elmondható, hogy ha döntéseit nézzük, elnöksége idején az volt talán az egyetlen helyes elhatározása, mikor becsukta az ablakot az Ovális Irodában, mert abból az egyből nem származott kára senkinek. A Twitter hivatalos közlönyként való használata, az összeesküvés-elméletek mániákus támogatása mind-mind egy teljesen hiteltelen, önálló gondolatok nélküli, összeomlóban lévő személyiséget mutatnak, amely nem bírja el a rárótt felelősség terhét.

Most csak nagy vonalakban zengtem a dicséretét, ugyanis vannak terjedelmi korlátaim is (bizonyos hosszúság felett el sem tetszenek olvasni, amit írok), de szükség, igény és megfelelő honorárium esetén összeállíthatom balfácánságainak és őrültségeinek teljes gyűjteményét is, bár több kötetre rúgna.

Mármost a New York Times inkriminált cikke, melyet egy magas rangú tisztviselő írt a Fehér Házból, egy névtelenségét őrző kormánytag (!) azt állítja, Trump környezete, az általa kinevezett emberek tisztában is vannak ezzel. Nem csoda: hiszen tudja ezt az egész világ, legfeljebb azon felebarátaink, akik ilyen vagy amolyan okból előnyt remélnek Trump elnök valamely lépéstől, görcsösen igyekeznek megmagyarázni, miszerint zsenivel van dolgunk, csak mindenki olyan buta, hogy őrültnek látja. Bonyolult a világ, de nem ennyire: Trump valószínűleg alsó hangon is zavart tudatú ember, aki beszűkülten látja a valóságot, erősen egocentrikus, cezaromániás és képtelen felmérni tettei következményeit. Mármost ez közelről, ha mindennapi munkakapcsolatban vannak vele, fokozottan látszik.

„A cikkből az is kiderül, hogy a Fehér Házban egy 'csendes ellenállás' zajlik Trump elnökségével szemben, azaz az elnök legközvetlenebb környezetében vannak, akik egymással összejátszva azon dolgoznak, hogy megakadályozzák Trump azon lépéseit, melyeket károsnak ítélnek meg, és a szerintük helyes iránya fordítsák a kormányzatot. 

A cikk névtelen szerzője Trumpot amorálisnak, kereskedelem- és demokráciaellenesnek írja le, mellette pedig olyan embernek, aki féleszű, nincs tisztában a tényekkel, meggondolatlanul cselekszik. A csendes lázadást meghirdető névtelen republikánus írásában amúgy többször visszatért arra, hogy ők abban érdekeltek, hogy a kormány jól teljesítsen, és hogy voltak olyan intézkedések az elmúlt időszakban, melyek biztonságosabbá és sikeresebbé tették az országot. A szerző ezután arról ír, hogy van a Fehér Házban egy csoport, melyben olyan kinevezettek vannak, akik vállalták, hogy megvédik a demokratikus intézményeiket, miközben mindaddig, amíg Trump hivatalban van, próbálnak az elnök elhibázott döntései ellen hatni. Egy ponton hősiesnek nevezte a saját teljesítményüket, ahogy próbálják a rossz döntéseket a Fehér Házon belül tartani.” (444) (https://444.hu/2018/09/06/trumpnak-igaza-van-tenyleg-osszeeskuves-zajlik-ellene)

Ha ehhez még hozzávesszük a Bob Woodward kedden megjelenő kötetéből kiszivárogtatott részletet, miszerint akadt Dél-Koreával felbontandó szerződés, amit Gary Cohn gazdasági tanácsadó konkrétan el kellett lopjon az elnöki íróasztalról, hogy Amerika rakétavédelme megmaradhasson a mostani szintjén, hozzávesszük Omarosa Manigault-Newman már megjelent kötetének részleteit, akkor elmondhatjuk: a világ csak azért áll még, mert pár tucat hivatalnok szép csendben nem engedi összeomlani egy twittermániás bolond téveszméi mentén.

Micsoda hősök, mondhatnánk, csendben teszik a dolgukat és megmentenek mindenkit.

Ennek az írásnak a megjelenése után Trump még a toalettpapírt is iktatni fogja három példányban, úgy fog ügyelni arra, hogy semmi el ne vesszen. Hiszen már így is tombol, a „washingtoni mocsár lecsapolásáról” tweetel, árulást emleget. A szerző nevét követeli a New York Timestól, nemzetbiztonsági alapon, bár nem lesz bíróság széles Amerikában, amelyik erről végzést hozna – különben a szerző személye valóban nagyon érdekes kérdés, de erről majd később. Egyelőre annyi biztos, hogy Washingtonban fejek fognak hullani, ha Trump orosz elnök volna, a Kreml ablakában egész éjjel égett volna a lámpa. És a Lubjanka téren is.

Mármost akkor tegyük fel a kérdést: ha és amennyiben létezik ez a titkos ellenállás, miért nem mozdítják el Trumpot, a huszonötödik, 1967-ben hozott alkotmánykiegészítés alkalmazása útján, mely az elnök alkalmatlansága esetén lehetővé teszi hivatalvesztését?

Azért, mert nekik az ellen semmi kifogásuk nincs, hogy a Republikánus Párt kormányozzon, ők maguk is republikánusok, elgondolkodtak ugyan a 25. módosítás bevetésén, de végül is elvetették: inkább a háttérből gátolják az őrült döntéseket, hogy ne idézzenek elő alkotmányos válságot.

Értem. Tehát titokban, a háttérben dolgoznak, mint egy vírusirtó, de akkor mi a búbánatos harci francra volt jó ezt az írást leadni a New York Timesnak? Ez dekonspirál mindent. Ez maga a kész lebukás. Ennek a megjelenésétől kezdve egyetlen korábbi módszer sem működik majd, megindulnak a tisztogatások, felvirrad egy merőben új McCarthy-korszak – olyan lépés volt ez, mintha kiálltak volna a Lincoln-emlékmű elé, és rezesbanda kíséretében közhírré teszik: „Szabotáljuk ezt a bolondot!”

Kinek volt jó ez és mire?

Az írás szóhasználata alapján szerzőként gyanúba keveredett elsősorban Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter, korábbi CIA-főnök, Dan Coats hírszerzési főnök, Kirstjen Nielsen belbiztonsági államtitkár – csupa olyan ember, akik nélkül nem lehet kormányozni az Egyesült Államokat. Természetesen mind tagadnak.

Nos, ha van ellenállás, és ilyen ostobán leleplezte magát, az két dolgot jelenthet: az egyik, hogy ők maguk is alkotmányellenesen cselekedtek, hiszen vagy az impeachmentet vagy a 25. módosítást kellett volna alkalmazniuk, a másik, hogy Trump ellen valóban alkotmányos vagy alkotmányellenes puccs készül, és olyan előrehaladott állapotban vannak a dolgok, hogy már nincs értelme a titkolózásnak.

Trump bukása esetén, amennyiben alkotmányos úton történik minden, Mike Pence veszi át az elnöki feladatokat, így nem minden ok nélkül való az ő gyanúsítása: ámde ez pusztán indíték lehetne, nem bizonyíték (mellesleg: a világ nem is járna feltétlenül jól a harcias Pence elnökségével).

És mi van, ha egyáltalán nem is létezik ez az ellenállás, ami amúgy is az összeesküvés-elméletekből visszaköszönő „deep state”-re hasonlít (országon átívelő láthatatlan hatalom, a nemzetbiztonság, a ciklusokon átívelő magas rangú tisztviselők, a katonai-ipari hatalmasok összessége, azaz a „mély állam” lenne a deep state).

Mi van, ha a cikket Trump paranoid eszméit figyelembe véve írta valaki? Valaki, aki azt szeretné, hogy Washingtonban kormányválság legyen? Hiszen a tények bizony tények, Trumpnak valóban van üldözési mániája, a dél-koreai szerződést valóban el kellett lopni előle, hogy alá ne írja a felbontását (ez nem a cikkből származó információ), Omarosa Manigault-Newman sem az ujjából szopja a vádjait, (bár minden szavára azért nem vennék mérget), és Trump egyik visszatérő rögeszméje valóban az, hogy az ő döntéseit szabotálják.

Ha ezt egy ilyen ügyetlen vallomás nagy nyilvánosság előtt megerősíti, Trump haragja nem fog határokat ismerni.

És akkor mi van, ha az egészet Trump íratta, mert rájött, hogy így megszabadulhat gyakorlatilag bárkitől, aki a kormányban és környékén zavarja, egyúttal megerősítheti a nyilvánosság számára a téveszméit és néhány lépéssel megragadhatja a teljhatalmat? Sztálin is egymás után leplezte le Moszkvában a trockista összeesküvőket, elhajlókat, akiknek közük nem volt Trockijhoz, McCarthy is lecsukatott, lehetetlenné tett annyi „kommunistát”, amennyi sosem élt az Egyesült Államokban. Erdogan gülenista látomásairól már nem is beszélnék. És nálunk is minden csipkebokorban vagy Soros bujkál, vagy az ügynökei, bevett módszer ez a kényelmetlen emberek kiiktatására, akár tömegével is.

Akkor most mi lesz?

Lemondatják az amerikai elnököt? Puccs várható, netán palotaforradalom?

Esetleg orosz befolyásnak köszönhető az egész történet, mely kihasználván az elnök elmeállapotát, alkotmányos és társadalmi válságba akarja taszítani Amerikát?

Vagy elnöki puccs várható, egyszemélyi diktatúra a Szabadság Hazájában?

Nem tudjuk, a világ lélegzetét visszafojtva várja a fejleményeket.

De egy dolog fontos: spekulációink során hagyjuk meg a paranoiát Trump elnöknek.

Elvégre neki már van.

Nekünk ne legyen.

Szele Tamás