- Jó reggelt, Hacsek, mi a baja, hogy úgy néz, mint aki kétharmadot kapott Strasbourgban?

 - Hagyjon békén, ne piszkáljon még maga is... járom Európát, mint egy kísértet, és sehol semmi pénzkereseti lehetőség, lassan kezdem azt hinni, hogy a córeszt rólam nevezték el.

 - Hát, én sem tudnék olyan üzletet mondani, amibe manapság érdemes belevágni. Fene egy dolog ez a közgazdaságtan.

 - Hallgasson, mert meghallja a Palkovics!

 - Nem jár az ide. Különben is, mi van, ha meghallja?

 - Megszünteti magát. Mint a Közgazdaságtudományi Intézetet.

 - Ne marháskodjon, a genderszak szűnt meg, nem a közgazdászok!

 - Is. Felkészül a finnugrisztika.

 - Úristen, mi lesz itt...

 - Mi lesz, mi lesz... de addig mi lesz?

 - Még jó, hogy Európa velünk van.

 - Mondja maga. A Simek szerint meg ellenünk.

 - És maga mit mond?

 - Kis kíváncsi. Én azt mondom, Európa velünk van, csak mi nem vagyunk magunknál.

- Az sincs kizárva. Jutalmat kéne kitűzni ránk, és ha megtaláltuk magunkat, felvenni.

 - Ha csak azt nem... na, várjon, azt hiszem, itt van egy kis üzleti lehetőség.

 - Mutassa, mutassa!

 - Itt írja az újság. „Keressük Magyarország legszebb péniszét!”

 - Nem a legnagyobbat?

 - Nem, a legszebbet.

 - Akkor magának esélye sincs. Különben is, meg lesz ez bundázva, higgye el nekem, majd ráteszi a kezét valamelyik politikus erre is.

 - Hát, ha ezt szereti, tegye, de csak kölcsönös örömszerzés céljából...

 - Nem úgy értem, maga túlfűtött, freudi elfojtás, maga komplexustömeg!

 - Hanem hogy?

 - Úgy, hogy az lenne a szép, ha ezt a címet egy arra érdemes, hazájáért fáradhatatlanul munkálkodó, állandóan harcra kész, mindig kiálló, töretlenül büszke hazafi kapná, és ilyen csak a politikusok között van.

 - A „legszebb magyar pénisz” címét?

 - Igen.

 - Hát, volna pár jelöltem... kár, hogy a legesélyesebb már más jelzőt kapott, szintén a teniszpályán.

 - Teniszpályán?

 - Pénisz táján, maga teljesen összezavar!

 - Elképzelem a díjátadó ünnepséget. Az ünnepelt feláll, megtapsolják aztán jutalmul elküldik a p...ába.

 - Sőt, ezt szokás ünnepély nélkül is, mondhatni mindennapos gyakorlat. Csak sajnos egyik sem megy.

 - Talán népszavazással kéne, arra biztos hallgatnak.

 - Hagyjuk ezt, maga két lábon járó szabotázs, ebből nem élünk meg, és még meghallja valaki.

 - Ha már pénzről van szó, inkább lépjünk be az Előretolt Helyőrségbe, ott nagyon szép dotációkat osztanak.

 - Csak a Potriennek rossz a modora. Olyan hangos, mérges ember.

 - Ebben az Előretolt Helyőrségben nincs Potrien! Ebben Orbán János Dénes van!

 - És annak jó a modora?

 - Nem, annak is pocsék.

 - Na látja. Nem mindegy?

 - Mondhatni. Hanem volna itt egy okosság.

 - Mondja, mondja!

 - Van nekem egy unokatestvérem, a Stirlitz Manó. Moszkvában él, olyan titkos a munkája, hogy ha elmondaná, mivel foglalkozik, meg kéne öljem.

 - Nem neki kéne megölnie magát?

 - Is. Pedig kár lenne érte, kiváló ügynök. Na, szóval ő fizetne egy kis pénzt két ügyes embernek, én rögtön magára gondoltam.

 - Akkor maga hülye.

 - Azt már más is mondta, de miért?

 - Én és az ügyes ember?

 - Ne szerénykedjen, voltak magának briliáns sikkasztásai is, és csodálatos adócsaló!

 - Hát igaz, ami igaz... Miről lenne szó?

 - Először is felvesszük az útielőleget...

 - Bozse moj. Maga lenne a másik ügyes ember? El se induljunk.

 - Így nem lehet semminek se nekifogni! Bízzon magunkban!

 - Magamban még csak-csak, de magában? Na, folytassa.

 - Szóval felvesszük az útielőleget és átvesszük a hamis útleveleket, repülőjegyeket Moszkvában.

 - Nem kell ahhoz Moszkváig menni. Mindkettőt veszek magának a Teleki téren.

 - De nekünk ezek a moszkvai papírok kellenek! Ezek bizonyítják majd, hogy civilek vagyunk!

 - Milyen civilek?

 - Álcivilek. Oroszok. Táplálkozási kiegészítőkkel foglalkozunk.

 - Mit nem mond... és azután?

 - Elrepülünk Londonba. Megszállunk egy kis panzióban, másnap reggel kimegyünk a Waterloo pályaudvarra...

 - És megvernek minket, mint egy Napóleont.

 - Nem, maga marha, elutazunk Salisburybe!

 - Miért pont Salisburybe? Én Sevenoaksba akarok menni! Vagy Glastonbury Torba.

 - Azért Salisburybe, mert ott van a világ legnagyobb toronyórája.

 - Láncostól.

 - Láncostól, kutyástól, maga rezidensek rémálma!

 - És megnézzük a toronyórát.

 - És NEM nézzük meg a toronyórát! Hanem őgyelgünk a pályaudvaron, sétálunk a városban, főleg elmegyünk párszor a Szkripalék háza előtt.

 - Értem: ott kerüljük a feltűnést. 

 - Ott bizony. Aztán hazamegyünk Londonba. Másnap megismételjük ugyanezt.

 - És harmadnap lecsapunk!

 - Dehogy csapunk. Harmadnap visszarepülünk Moszkvába és jelentünk.

 - Mit jelentünk?

 - Nem sokat. De azt mind.

 - És aztán?

 - Míg mi a térfigyelő kamerák előtt töketlenkedünk, az igazi profik megmérgezik a Szkripal családot novicsokkal.

 - Hogy jönnek ide a kavicsok? A legtöbb nem is mérgező.

 - Nem kavicsok, novicsok, maga Bond-paródia! Az a lényeg, hogy mi láthatóak legyünk a felvételeken.

 - Értem, és majd kiadnak minket az angoloknak, mint bűnösöket.

 - Nem érti: mi leszünk azok, akiket NEM adnak ki, ugyanis civilek is vagyunk, ártatlanok is. Mi csak a toronyóra kedvéért mentünk oda. Minden körülmények között.

 - Na jó, de mire ez a nagy felhajtás?

 - Nézze, kell valaki, akit kergetnek, míg a profik dolgoznak, de mi tökéletes biztonságban leszünk. Csak a kémcsöveket ne felejtse ki a poggyászból.

 - Kémcsöveket? Minek?

 - Élelmiszer-vegyészek vagyunk és órások, elfelejtette? Meg aztán milyen kém lenne maga cső nélkül? Még a végén elkerülné az angolok figyelmét.

 - De ha mégis kiadnak, mi lesz velünk? Életfogytig tartó várfogságot kapunk a Towerban.

 - Nem adnak ki. De ha kiadnának, mit választ inkább? Orosz börtönt vagy brit várfogságot?

 - Mond valamit... de hogy kerülnék én orosz börtönbe Pestről?

 - Ha ilyen ügyekbe keveredik, inkább az a kérdés, hogy ne kerülne.

 - Az is igaz...

 - Na, akkor siessünk, délben indul a Semerremotyói gép. Időben oda kell érnünk a Lubjanka térre, ugyanis van két másik jelentkező is az akcióra.

 - Ne mondja! Kik?

 - Stan és Pan.

 - Akkor siessünk. De nem lehetne mégis megnézni azt a toronyórát?

 - Minek?

 - Elkezdett érdekelni...

 - Mars ki!

Szele Tamás