Hát igen, tizenötödikétől érvénybe lép a törvény, betiltják a hajléktalanságot, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak: a valós helyzet sokkal bonyolultabb, elvégre mégiscsak jogról van szó, az alapvetően nem is szabad, hogy egyszerű legyen. Szóval, szabálysértés lesz a hajléktalanság. Mivel nyakunkon a törvény, nézzük már meg alaposabban, mert több, mint különös.

Röviden, pontosan a 178/2018 (X.2.) kormányrendeletről beszélünk (http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK18150.pdf), „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Ez alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban.

Igazán rájuk férne, mármint a szerzőkre egy, csak egy novemberi éjszaka a nyóckerben akárhol.

Márpedig senki sem jókedvében fekszik ki a jégbe, hóba, a kormányrendelet alapvetően aljas, szemforgató és álnok, ugyanis két dolog felől rendelkezik: első sorban is magának a szabálysértőnek a sorsáról (rövidebben, sommásabban), másodsorban viszont az ingóságai és vagyontárgyai sorsáról – hosszan és kimerítően. Nyilván, az sokkal fontosabb, mi lesz a kis batyuval, mint az, hogy az emberrel mi lesz: no, de hát ilyen a jogi környezet. Szabál, szabál, embert zabál.

Illetve, büntet. Az alaphelyzet az, hogy valamely kedves, öntudatos, házmesterlelkületű polgártársunk értesíti a rendőrséget, miszerint hajléktalant látott az alvégen. Erre fel elvileg kimegy intézkedni egy járőr, akiknek az kell legyen az első dolguk, hogy értesítik a területileg illetékes, az Szt. 65/E. § (2) bekezdése szerinti diszpécserközpontot, miszerint hajléktalanság van folyamatban. Mintegy zajlik.

Van az, már elég hosszú ideje, harminc éve biztosan, mert akkoriban tüntetett először Nagy Bandó a Déliben a hajléktalanokért – igaz, akkor még meg lehetett volna oldani az akkori helyzetet, bár azóta elképzelhetetlen mértékben sikerült rontani az állapotokon, különböző zseniális intézkedések révén. Ez a mostani szadista elmebaj már csak a hab a tortán. De az intézkedésnél tartottunk.

Szóval, a rendőr értesíti a diszpécserközpontot, mely azonnal cselekszik, és tájékoztatást nyújt az  elkövetés helye szerinti ellátási területen szabad férőhellyel rendelkező hajléktalanellátó intézményekről. Majd munkatársa segítséget nyújt az elkövető hajléktalanellátó intézménybe való eljutásának megszervezése érdekében, ha az elkövető az  őt fogadni képes, szabad férőhellyel rendelkező hajléktalanellátó intézménybe állapotánál fogva önállóan nem képes eljutni. Mármost azonban, ha az elkövető – borzalmas ez a kifejezés, bár jogilag nem lehet ellene kifogást emelni – ellenszegül, nem hajlandó bevonulni az intézménybe, akkor megindul ellene a szabálysértési eljárás, és irány a fogda.

Azzal senki sem foglalkozott a nagy, löttyös indulatban, törvényalkotás közben, hogy mi a helyzet az esetben, amennyiben közel s távolban nincs olyan elérhető intézmény, amely képes volna fogadni az elkövetőt? Nyilván, jogi szempontból akkor is szabálysértési eljárás következik, hiszen a szabálysértés cselekménye egyébként folytatódna. Eltekintve attól a lehetőségtől, melyre kevés esélyt adok, vagyis ha a rendőr felszólítására a hajléktalan abbahagyja szabálysértő tevékenységét és menten lakhellyel bíró személlyé változik. Ez a verzió nem túl valószínű, mivel ha módjában állna megtenni, semmi szükség nem volna ehhez rendőri felszólításra.

No, de – mint tegnap alaposan elemezte a napi sajtó – mi lesz az ingóságaival?

Hát igen, a magyar jog szépsége. Az ingóságokról legalább kétszer annyit beszél a rendelet, mint magáról az emberről, az olyan alaposan szabályozva van, hogy ahhoz képest a japán vasúti menetrend egy kaotikus anarchista piknik Dél-Olaszországban. Summa summarum: az ingóságokat márpedig az eljárás és a büntetés végéig lajstromba kell venni és el kell tárolni, vagy – most figyeljünk! - amennyiben „az  ideiglenes tárolásba vett ingóságok gyorsan romló, bomló, tárolhatatlan dolgok”, úgy meg kell őket semmisíteni, ám az eljárás végén a jogalanyt kártérítés illeti meg.

Akkor itt álljunk meg egy szóra. A romlandó, elbomló élelmiszerek joghelyzete világos, azt nem is lehet tárolni, ki kell dobni. De mit jelent jogi értelemben a „tárolhatatlan”? Ki határozza meg a tárolhatóság mértékét? Lévén, hogy az ideiglenes tárolás a helyi önkormányzat kötelessége, illetve megfelelő tárolókapacitás híján igénybe veheti más önkormányzatok segítségét, csakis az önkormányzat hozhat döntést ez ügyben. Különben az se csúnya, hogy a rendelet alapján „Az  ideiglenes tárolásba vett ingóságok helyszíni őrzésében szükség szerint azok elszállításáig a  polgárőrség is közreműködhet.”

Tehát, adott egy batyu, amiben mondjuk van három pulóver, egy dzseki és hasonló ruhaneműk. Esetleg kisrádió, ócska mobiltelefon, miegyéb. Vak koldus esetén a botja. Nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy belássuk: ezeket senki sem fogja eltárolni. Sem hely, sem szándék nincs erre, azok a ruhák koszosak, büdösek, mert kevés az ingyenes közmosoda és az utca nem patika, a holmik is foglalják a helyet. Ezeket bizony meg fogják semmisíteni, mert így egyszerű, így praktikus és így olcsó: ehhez elég egy kazán és egy aláírás. Hogy a szabaduló hajléktalannak semmije sem lesz, az valószínűleg egyedül őt érdekli, a jogalkotókat kicsit sem.

Illetve: pár dolgot szigorúan tilos megsemmisíteni!

„Nem hajtható végre az  ideiglenes tárolásba vett ingóságok megsemmisítése az  elkövető személyes tárgyai, így személyes iratok, fényképek, gyógyászati segédeszközök, az  elkövetőhöz köthető hatósági iratok kiadmányai, közokiratok, az  elkövetőre vonatkozó jogot, kötelezettséget megállapító okiratok esetében. Az  ideiglenes tárolást végző szerv a megőrzési idő lejártakor a közokiratokat az azokat kiállító hatóságnak megküldi.”

Hatósági iratot soha! Az a bálvány, az a szentség, arra az egyre vigyázni kell, mint a szemünk fényére. Így mondjuk megmaradhat a vak koldus botja is, hiszen gyógyászati segédeszköz. De minden másnak pusztulnia kell.

A rendelet indokolatlanul, értelmetlenül gonosz, kegyetlen és - tegyük hozzá – a valóság ismeretének teljes hiányáról tanúskodik. De mert így kívánta a felsőbb akarat, meghozták. Pedig igazán tudhatnák, hogy embercsoportokat nem lehet eltüntetni a föld színéről. A hajléktalanság nem divat és nem szórakozás, hanem a magyar társadalom súlyos válságának a jele. Hát hiszen azért is nem akarják látni.

No, tehát hatályba lépett ez a rendelet, megjelent a Magyar Közlönyben, sőt, ez alkalomból interjút közölt a Magyar Idők is, „Egyre kevesebb hajléktalannak kell majd a közterületeken élnie” címmel. (https://magyaridok.hu/belfold/egyre-kevesebb-hajlektalannak-kell-majd-a-kozteruleteken-elnie-3538313/) Ebben elhangzik, miszerint:

„Magyarországon 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, a nappali melegedők száma pedig eléri a 7600-at – közölte a beszélgetésen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.”

Nocsak. És mit mond a számokról a Város Mindenkié 2017-ben? (https://avarosmindenkie.blog.hu/2017/08/08/tobb_mint_100_ezer_ember_van_bizonytalan_lakcim_helyzetben)

Tavaly Magyarországon 70 808 embernek nem volt érvényes lakcíme. 23 865 embernek volt csak település szintű lakcíme, ebből 6728 fő Budapest valamelyik kerületébe volt bejelentve. 5818 főnek volt csak tartózkodási címe.

Hát ennyi hajléktalanról lehet szó valójában, nem 9 800-ról.

Márpedig azt kimondhatjuk: szegénységet, elesettséget büntetni embertelenség.

Ennek okából nagyon remélem, hogy kellő számú koldusbot fog felhalmozódni a megfelelő raktárakban.

És azt is remélem, hogy a törvény alkotói minél előbb hasznukat is látják ezeknek a koldusbotoknak.

Megsemmisítés helyett nekik kell kiutalni, munkaeszközként.

De csak hivatalos igénylés ellenében.

Szele Tamás