Forgókínpad

Forgókínpad

Világok harca

2018. október 21. - Szele Tamás

Nem szeretném összehasonlítani sem a Demokrata főszerkesztőjét Orson Wellesszel, sem az amerikai színészt Bencsik Andrással, ugyanis első esetben heveny kisebbségi komplexust kapna kedvenc munkásőrünk, másodikban pedig minimum főbe lőne egy műkritikusokból álló szervezet bérgyilkosa – annyi közük van egymáshoz, hogy Bencsik nem ismeri Orson Welles munkásságát.

Mondjuk Orson Welles sem Bencsikét, de ennek naptári okai vannak: az amerikai színész 1985-ben elhunyt, ellenben Bencsik úr szép napjai akkor és azután kezdődtek csak el. No, de hogy kerül össze ez a két ember, mi közük egymáshoz? Az, hogy Bencsik mester – a Magyar Idők alapján – nem ismeri a Világok harcát. Először lássuk, ő mit mondott? (https://magyaridok.hu/belfold/bencsik-andras-kiderult-hogy-szoros-iranyitas-alatt-all-az-ellenzeki-sajto-3589025/?fbclid=IwAR1eC34eHHZG6UhS51f-_FVRV2morGVwT6YQDmwSDqZtd3H0mpJdPDy89JA)

Bencsik András úgy fogalmazott: érdekes, hogy a magát objektívnek és függetlennek beállító ellenzéki sajtó megmutatta, hogy mennyire egy kéz irányítja őket. Vezényszó alatt azt mondják, amit mondaniuk kell. Egy pillanat alatt beálltak az irányba és ezt az ostoba hazugságot azonnal címoldalon közölte az összes portál – fogalmazott. Hozzátette: kiderült, hogy a mennyire szoros irányítás alatt áll az ellenzéki sajtó.” (Magyar Idők)

Hát, fogalmazzunk egyszerűbben: kerülközött egy szenzációs, vagy inkább csak annak tűnő hír, ráadásul – utóbbi időben szokatlan! - volt forrása, sőt, hivatalos forrása volt, a független sajtó ráugrott és hatalmasat koppant. Ez volt az Orbán Flóra- vagy Fauna-ügy. Sokan elemezték felemelt mutatóujjal, hol és miképp kellett volna vigyázni a hír elfogadásakor, én magam azok közé tartoztam, akik alapvetően szkeptikusan viszonyultak a dologhoz már az első megjelenések idején is (történetesen tudok pár dolgot a katonai repülésről, többek között azt is, hogy a személyzet családtagjait, ha biztonságos, a koreai háború óta békeidőben ingyen szállítják a gépek, és egyébként is, csapatszállítóval csak az nem repül, akinek nem engedik meg), de már egyszer megvédtem a mundér becsületét (http://huppa.hu/szele-tamas-az-igazsag-halala/), azt hittem, többször nem kell.

Hát kell: a kormány kabarésajtója – mert komolyan nem lehet venni ezeket a lelkes amatőröket, balett-táncosokat és kőfaragókat – összehangoltan támadja a független médiát, azért, mert sajtóként viselkedik.

Ugye, adott jelenség a hírverseny. Hogy jó-e avagy rossz, az ízlés dolga, én, főleg az utolsó tíz évben már egyre óvatosabb vagyok a friss szenzációkkal, de az tagadhatatlan, hogy akié a hír, azé az olvasó, a hagyományos, tehát piaci alapú, nem állami támogatásból élő sajtó számára szó szerint pénzkérdés az állandóan friss és minél érdekesebb hírek összevadászása. Óhatatlanul bekerül némi selejt: még a boldogabb időkben is bekerült, ezt okozhatja fordítási hiba, túlbuzgóság vagy manipuláció egyaránt. Ilyenkor mondják a felemelt mutatóujjú okosok, hogy „miért nem ellenőrizték a hírt?”

A hírt két okból nem szokás ellenőrizni: vagy olyan, teljesen megbízhatónak ismert forrásból származik, hogy felesleges, vagy azért, mert nem lehet. Esetünkben mindkét kritérium fennállt: azt azért ép ésszel mégsem lehetett kétségbe vonni, hogy a képviselő asszony feltette az inkriminált kérdéseket, hiszen az egész Országgyűlés tanú volt rá, másfelől meg ő betekinthet titkos katonai iratokba, a sajtó nem. A kérdéseket ő tette fel, nem a sajtó: szigorú logika szerint tehát a tévedés is az övé, nem a médiumoké.

Ezt már vázoltam korábbi írásomban, utána jött Bencsik – és társai – összeesküvés-elmélete. Miszerint a független sajtót egy titokzatos kéz irányítja (cifrább helyeken meg is írják, hogy Sorosé) és azért reagált egyszerre, egy időben. Ördögöt azért. Azért, mert sajtó. Ők is reagáltak: csak ők cáfolták a hírt. Illetve, azt cáfolták, amiről a kérdés szólt – mert a hír lényege, szigorúan véve, az volt, hogy Demeter Márta kérdezett.

Baromi egyszerű a titok: mindenki ugyanúgy az internetet használja elsődleges hírforrásként, másodlagosként meg mindenki egymást. Hiszen nem lehet ott minden lap mindenhol: nincs más megoldás, meg kell bíznunk egymásban, más kérdés, hogy illik jelezni, ha egy hírt átvettünk valahonnan. Beesett egy szenzáció és mindenki rámozdult, nem volt ebben semmi szervezés, Bencsik maximum a kormánysajtóban tapasztalható dilettáns kapkodást és direktívavárást hiányolhatja – ők ugyanis tényleg nem írnak semmiről, míg meg nem jött fentről a sillabusz az ügyben, vagy ha írnak mégis, azt gyakran megbánják.

Egyszóval: az egyforma címoldalak nem összeesküvésnek köszönhetőek, hanem annak, hogy a sajtó – sajtó. Ilyen a természete. Ha mondjuk rosszul lesz az angol királynő teázás közben, és az italt fenséges abroszára löttyinti, nem fogunk odamenni, megkérdezni a komornyikot, tanúkat keresni, elemezni az abrosz teatartalmát, hanem megírjuk, mielőtt megírja más. Vagy azért írjuk meg, mert más megírta már. Amennyiben a forrás hitelesnek tekinthető. Lemaradni nem lehet. Hírverseny van.

De hogy jön ide Orson Welles?

Úgy, hogy ő is rávette már egyszer a nálunk pöttyet nagyobb amerikai sajtót, hogy egyszerre mozduljon.

Mégpedig szintén Halloweenkor.

1938. október 30-án, keleti zónaidő szerint este 8 órakor Orson Welles a CBS New York-i stúdiójában társulatával rádiójátékot adott elő, mely Herbert George Wells már akkor is negyven éve megjelent „Világok harca” című kisregényét dolgozta fel. Ez volt az első sci-fi különben, ami arról szólt, hogy gonosz földönkívüliek támadták meg a bolygót. Welles – nem Wells! - annyit módosított a történeten, hogy átrakta a helyszínt Közép-Angliából New York közelébe, és kicsit aktualizálta, dramatizálta a szöveget. De a kisregény már akkor sikeresnek, ismertnek, sőt majdnem klasszikusnak számított. A rádiójáték elején szép, tisztességesen bemondták, hogy drámai műről van szó, nem helyszíni közvetítésről – és ahogy elkezdődött az adás, elszabadult a Pokol.

Azok a hallgatók ugyanis, akik nem az elejétől hallgatták a műsort, készpénznek vették, élő adásnak a marslakók támadásáról, és kitört az általános pánik. Sokan elindultak a hegyekbe, elbújni a támadók elől, mások állítólag öngyilkosok lettek, akadt, aki áthajtott ijedtében a zárt garázsajtón a kocsijával, olyan hanyatt-homlok menekült, egyesek azt hitték, nem a marslakók támadnak, hanem a németek, csak a kormány így ködösít – egyszóval, a mi derék nagyszüleink pont úgy viselkedtek, mint a mai emberek. Azért túl nagy mégsem volt a pánik a valóságban – annál nagyobb lett másnap, a nyomtatott sajtóban.

Az bizony rendesen rájátszott a történtekre.

vilagok_harca.jpg

Néhány borzalmas órán át Maine-tól Kaliforniáig elhitték az emberek, hogy halálsugárral felfegyverzett irtózatos szörnyetegek pusztítanak el minden ellenük küldött fegyveres ellenállót, hogy egyszerűen nincs előlük menekülés; hogy a világvége közeleg. Másnap reggel az újságok a rémületnek az egész nemzeten átsöprő szökőárjáról írtak. Nyilvánvalóvá vált, hogy országos arányú pánikról volt szó. A Szövetségi Távközlési Bizottság sajnálatosnak nevezte az esetet”

Legalábbis ezt írta Hadrel Cantril közvélemény-kutató magyarul is elérhető, Támadás a Marsról című tanulmányában. (http://www.urbanlegends.hu/2014/12/orson-welles-vilagok-harca/?fbclid=IwAR1BzOIMCYpWXQxkczovEInL4GJUHUMJdk2g_JPLjGCmrwXxhu2P26xGgmI)

A valóságban néhányszor tíz, mondjuk maximum száz baleset történhetett – hogy a kiváló Urban Legends blogot idézzük:

A heteken át tartó médiavisszhangnak köszönhetően emlékeztek hétre hétre, és évről évre egyre többen arra, hogy maguk is hallották az adást, miközben a rádiójáték éjszakáján készült, 5 ezer háztartást érintő C. E. Hooper telefonos közvélemény-kutatás szerint az országnak csupán 2 százaléka hallgatta Orson Welles műsorát. Amiben a Slate szerint semmi különös nem volt: a CBS ugyanis marstámadását az akkoriban igen népszerű hasbeszélő, Edgar Bergen komikus műsorával egy idősávba tette. Hasonlóan alacsony számok jöttek ki a CBS másnapi felméréséből is, egyik képviselőjük pedig később így nyilatkozott az estéről: A legtöbb ember nem hallotta adásunkat. Azok pedig, akik igen, inkább tréfaként tekintettek rá”. (Urban Legends)

Akkor miért mozdult egyszerre a nyomtatott sajtó? Összeesküvés? Soros? Már akkor is? Nyolc évesen? Megvette a teljes amerikai nyomtatott médiát?

Nem, kérem.

Pénzről volt szó.

Egyrészt az eladott példányok száma növelte a direkt bevételt is, a reklámbevételt is, másrészt akkoriban az amerikai nyomtatott sajtó kifejezetten ellenségesen tekintett a rádióra, konkurenciának érezte, és teljesen spontán módon, de minden pánikról szóló hírt hatszorosára fújtak fel.

Senki nem beszélt össze senkivel, nem volt titokzatos kéz, ami irányított volna, egyszerűen csak mindenki akart egyet ütni a versenytárson. Ez olyan jól sikerült, hogy még évtizedekkel később is országos pánikra emlékeztek az emberek: az emberi emlékezet különben is furcsa dolog. Woodstock valahányadik évfordulóján felmérést tartottak arról, hányan emlékeznek úgy, hogy részt vettek a fesztiválon. Amelynek egyébként félmillió nézője volt. Természetesen legalább ötmillióan emlékeztek úgy, hogy ott voltak... de nálunk is volt annyi tagja a Partizánszövetségnek annak idején, saját bevallásuk szerint – erre pont Bencsik emlékezhetne a legjobban – hogy ha tényleg annyian lettek volna, a német megszállás véres kudarcba fullad 1944-ben, Szálasi meg borbélysegédnek álcázza magát, úgy menekül Budapestről.

Egyszóval: az emlékezet csalóka, az emberek meg hajlamosak kollektíve tévedni.

Főleg utólag.

A sajtó azért mozdul egyszerre egy hír hallatán, mert sajtó, ha egy közszereplő vagy egy médium népszerű – vagy népszerűtlen, ebben az esetben egyre megy – ne csodálkozzon, hogy minden, vele kapcsolatos hír gyorsabban terjed, Bencsik elvtárs meg jobban teszi, ha elgondolkodik a sajtó mibenlétén és természetén. Ha eddig még nem tette meg, ami elég baj.

Nem összeesküvés van itt, hanem sajtó.

Minden erényével és hibájával.

Már, amíg még van.

Aztán majd nem lesz, és bencsikek lesznek helyette.

Központi irányítás alatt.

Ők majd egyszerre fognak lépni, de kapnak is rétest estére.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása