De miért pont Vietnam? Nagy a sora annak... de kezdjük az elején. A magyar sajtót tegnap érte el az a túlzás nélkül is szenzációsnak mondható interjú, amit a svájci Magazin című lapnak adott George E. Birnbaum, az elhunyt Arthur J. Finkelstein legközelebbi munka- és üzlettársa. Megrázó példája ez az ember a makacs ostobaságnak, de nem pusztán erről van szó.

Szó arról van, hogy Birnbaum nem érti, mi a rossz abban, amit tettek – hiszen ők semmi rosszat nem akartak, csak sok pénzt keresni és ez sikerült. Persze, vannak bizonyos mellékhatások, de úgyis lennének, mondja a tanácsadó, az emberek mindig is rosszak voltak, azok is lesznek. Igen, Birnbaum úr, csak nem kéne őket még tovább rontani... de térjünk a lényegre.

Magyar szempontból – és ebben az ügyben a magyar szempont valójában harmadlagos – az az érdekes, hogyan tette Finkelstein és Birnbaum a világ egyes számú közellenségévé Soros Györgyöt. Hát csak úgy, hogy sokat szidták, minden felületen és egyszerű kifejezéseket használtak. Aztán ez egy idő után nemzetközivé vált, mint egy teljesen őrült Internacionálé, és a világ összes politikusa elkezdte Soros nevét ismételgetni, ha bármiféle problémába ütközött. Márpedig a politikusoknak pont az a foglalkozásuk, hogy problémákat oldjanak meg, extrém esetben, ha épp nincs baj, csináljanak. Ehhez adott univerzális megoldókulcsot a sorosozás, Budapesttől és Bukaresttől Caracasig és Zambiáig. Nem egyéb az, mint a mai politika Nagy Arkánuma, elixír, amit mindenre alkalmaznak. Semmit sem gyógyít, de mindenre adják, mint Paracelsus a laudanumot.

Hogyan kezdődött? Idézzünk az interjúból (https://24.hu/belfold/2019/01/14/soros-gyorgy-fidesz-kampany-arthur-finkelstein-george-birnbaum/?fbclid=IwAR3lM5FjYtn-Qlj2JvRhVaxxYIKBvZh_grHJ8z6eyPkn50HHYt7tljjDuws):

„Birnbaum a svájci lapnak úgy nyilatkozott: hivatalosan a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány kötött velük egyéves szerződést.

„Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás” – mondta és még tíz év után is nehezen hiszi el, hogy mennyire könnyű dolguk volt. A következő kampányhoz viszont kellett egy újabb célpont. Kapóra jött, hogy a pénzügyi válságot követően külföldi hitelekre volt szüksége az országnak, amelyekhez a feltételeket a Világbank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap diktálta. Az új ellenség a „finánctőke” lett, meg „a külföldi bürokraták” és a terv tökéletesen bevált.” (24.hu)

Valóban: magam is tanúsíthatom, hogy 2010-ben az MSZP semmiféle választási kampánynak nevezhető tevékenységet nem folytatott, állt bénán, és várta a kugligolyót, ami letarolja. Ennek azért kulcsszerepe volt abban a történelmi hibában, melyet első Fidesz-kétharmadnak nevezünk és amelynek köszönhetjük mostani gondjaink legnagyobb részét. Igen: a kedves választók voksoltak erre a Fideszre, nem, nem mások, nem, akkor még nem beszélhetünk semmiféle választási csalásról, inkább úgy fogalmaznánk: kicsiny hazánk beugrott pucér fenékkel a kaktuszligetbe ott, ahol a legsűrűbb, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Addig sem volt ideális a kormányzás, de valódi kalandparkká akkor vált az ország. Thank You, mr. Finkelstein!

De miért került elő Soros? Ő sosem volt egyértelműen népszerű figura. Sok pénzt keresett, sokat is költött, néha értelmetlen dolgokra is – sajnos a terjedelem nem engedi, hogy pár ezer oldalban vázoljam, mi mindent támogatott már, de alig akad karitatív törekvés a világon, amibe ne feccölt volna valamennyit. Néha olyan társaságok is kaptak tőle a nagy pénzosztásban, akiknek én személy szerint nem adtam volna, mert minimum gyanúsnak találom őket, ne feledjük, a Fidesz jelenlegi vezérkara is sokat köszönhet neki, de hát ahol gyalulnak, ott hullik a forgács. Az ő elővételére 2013-ban került sor, a 2014-es kampányhoz kellett a magyar kormánynak.

Az első fecske a kormánypárti Heti Válaszban az év augusztus 14-én megjelent cikk volt, amely az állítólag Soros György által irányított civil szervezetek ellen irányult. Ekkor született meg az a kormány és a kormánypárti sajtó által terjesztett összeesküvés-elmélet is, amely szerint Soros Magyarországot támadja.

„Arthur mindig azt mondta, hogy a szövetségesek annak idején nem a nácik ellen harcoltak, hanem Hitler ellen, az amerikaiak pedig nem az Al-Kaida, hanem Osama bin Laden ellen.”

Igen, arcot kellett adni a kampánycélpontnak, és erre Soros György arca volt a legalkalmasabb.

„Kellett egy személy, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.”

Tulajdonképpen Sorosnak már korábban is voltak politikainak nevezhető problémái, például Oroszországban, mely állammal nem nehéz konfliktusba keveredni, de aktívan sosem politizált, bár mindig volt véleménye, amit el is mondott.

„Soros valóban tökéletes ellenségnek bizonyult. Egyrészt rá lehet aggatni a liberális címkét, másrészt megtestesíti azt, amit a konzervatívok annyira utálnak sikeres baloldaliakban: egy pénzügyi spekuláns, aki közben gyengébb kapitalizmust szeretne. Harmadrészt nem politizál, így nincsenek politikai eszközei a visszavágásra és még csak nem is él az országban.”

Ahogy Birnbaum fogalmazott: „Annyira nyilvánvaló volt. Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.”

Igen, a nagy disznóságok mindig egyszerűek, mint a faék. Csak éppen a 2013-as ötlet – mely 2017-ben kulminált, mikor az egész országot teleragasztották Soros-plakátokkal – univerzálissá nőtt.

Mit adott Magyarország a világnak? Sok mindent, de kétségtelen, hogy a bűvöskockán kívül a Soros-hibáztatás is tőlünk indult túlzás nélkül világhódító útjára.

Adtunk egy ötletet.

Moszkva elégedetten mosolygott a kampány láttán, Bukarest egyes nacionalista körei azonnal átvették – Romániában Sorost az általunk megszokottal ellentétben a szélsőjobb körök magyar nacionalistának nevezik, de az érvrendszerük különben szóról szóra megegyezik a budapestivel - , Gruevszki Macedóniában szintén neki tulajdonítja a vereségét, sőt, Ukrajnától és Zambiától Venezueláig mindenért őt hibáztatják: hiszen nem üt vissza. Én sem tudnék kapásból mit válaszolni, ha azzal vádolnának, hogy – teszem azt – biciklit loptam Kuala Lumpurban, ahol életemben nem jártam.

Soros ideális célpontja a konzervatív, megszokott viszonyait őrizni kívánó, minden újtól tartó rétegeknek, megfelel az ellenségképp 1972-es finkelsteini meghatározásának:

„Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön”

- írta Finkelstein annak idején nem kisebb személynek, mint Nixon elnöknek.

És itt érkeztünk el a probléma kulcsához. Nixon! Arthur J. Finkelstein első sikereit az ő 1972-es kampányában érte el, korábban, 1968-ban még csak az NBC News stábjánál elemezte az exit-pollok eredményeit. Bár már akkor is támogatta Nixon elnököt. 1972-ben viszont már Nixon stábjában dolgozott pollsterként, azaz a célzott közvélemény-kutatások elemzésében vett részt. Igen, Nixont 1972-ben megválasztották, jóllehet roppant népszerűtlen volt és ha nincs Henry Kissinger, döntései az egész világra veszélyesek lehettek volna. De az 1972-es, nagyon alaposan megszervezett, nagyon tudományos, statisztikailag kidolgozott választási kampány sikeres volt, és Finkelstein megtanulta: ez a győztes módszer.

Ráadásul – elnézést kérek, magánvélemény következik – Soros Nyílt Társadalom Alapítványa csupa olyasmit támogat, amiben felfedezhető 1968 szellemisége, liberalizmusa, később elfajuló újbaloldalisága. Azért lett pont Soros az Utálatos Kép, a céltábla, mert Finkelstein – tudatosan vagy tudat alatt – ifjúkora demokrata, liberális ellenfeleivel és a hippikkel harcolt, halálig is.

Soros és Finkelstein, Behemót és Leviatán harca tehát még Vietnamban kezdődött.

És most már tartani fog akár mindkettőjük halála után is – bár Soros György elhunyta nagyon komoly gondokat fog majd okozni a magyar kormányzati kommunikációban, de nem féltem őket, meg fogják oldani, ha másként nem, misztikus úton.

Birnbaum hangosan tiltakozik az ellen, hogy a Soros elleni kampányban lenne bármiféle antiszemitizmus, és lehet, hogy az ő számára, aki kitalálta, nincs is. Ő magát egyszerű de nagyon tehetséges zsoldosvezérnek, condottierinek gondolhatja, neki ez csak egy munka volt, pénzért csinálta és kész. Csak hát a kampány nem neki szól: ő felháborodva tiltakozik az antiszemitizmus vádja ellen, de a felhergelt tömegek már nem érdeklik.

Hát igen, a fegyvergyárosok is azt szokták mondani, hogy ők csak leszállítják az árut, a kedves vevők döntik el, mire használják fel – és szállítják a lőszert minden félnek. Ha feltámadna Jacob Sprenger és Heinrich Kramer, ők sem vállalnák az Inkvizíció bűneit, ők is tiltakoznának a tömeggyilkosság vádja ellen – azt mondanák, csak az Egyház megbízásából írták a Boszorkányok Pörölyét, minden aljas szándék nélkül és legjobb tudomásuk szerint. A végtelenségig folytathatnánk a sort: ezen a világon mindenki jót akar, a rosszra kevesen törekszenek tudatosan. Csak ebből a sok jóakaratból rendszerint pokolian rossz dolgok sülnek ki.

Mint most, ebben az esetben is. Finkelstein és Birnbaum csak elvállalt – és elvégzett - egy munkát, ám ezzel csodafegyvert adott, valóságos új Malleus Maleficarumot a világszerte újjáéledő szélsőjobboldal kezébe. Alt-right, neokonzervatvizmus? Tessék megkaparni kicsit, ott a máz alatt a régi horogkereszt. Ez a baj: lehetett volna kicsit rosszabbul is végezni ezt a megbízást.

Ma reggel beírtam az Origo és a Magyar Idők keresőjébe azt a szót, hogy „Soros”. Az Origón 3 284 találat, a Magyar Időknél 5 667. Ez már nem múlik el nyomtalanul.

És ha majd meghal a célpont – hiszen ő sem örök életű – a legvalószínűbb, hogy kineveznek valakit Sorosnak.

Engem, téged, őt, bárkit.

Ez a harc Vietnamban kezdődött és nagyon, nagyon hosszú ideig fog tartani.

Semmi köze nincs már most sem Soroshoz vagy Finkelsteinhez.

A hajóágyú elszabadult.

Szele Tamás