Forgókínpad

Forgókínpad

Szigetszentmiklós elcsatolása

2019. március 09. - Szele Tamás

Kérem tisztelettel, én most különös kísérletbe kezdek. Az a helyzet ugyanis, hogy újabb fejlemények tapasztalhatóak a Magyarországon elfogott és az Egyesült Államok helyett Oroszországnak kiadott fegyvercsempészek ügyében, és ez alkalomból próbálnám meg összefoglalni a történetet – de valahogy mindig burleszk lesz belőle.

fegyvercsempeszek_444.jpeg

(Fotó: 444)

Pedig hát ez egy egészen komoly ügy volt, géppel írva.

A Direkt36 nyomozásaiból ismerjük (https://www.direkt36.hu/tobb-sebbol-verzett-az-oroszok-kiadatasi-kerelme-amivel-elhappoltak-az-usa-elol-a-magyarorszagon-elfogott-fegyverkereskedoket/), de nekem még most is az az érzésem, hogy ez nem egy eset, ez egy akcióvígjáték, csak rossz felől nézzük. Ebben benne van egész Kelet-Európa, a mai is, a tegnapi is, a holnapit még nem ismerem, de gyanús, hogy sokat nem fog változni... No, de lássuk, miről van szó?

Arról, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis magyar vadászbolt Pilisvörösváron. Ezt még 2011-ben vette meg bizonyos Gyarmati András Tamás, aki angliai tanulmányokból hazatérve fogott vállalkozásba. Át is nevezte később Pilis Defence Systemsnek, és mivel szerette a sok pénzt, nem sörétes puskákkal kereskedett, hanem felvásárolta pár millió forintért a Honvédség föld-levegő valamint levegő-föld rakétáit és lokátorait, igaz, ezt még 2015-ben tette, és a céget akkor még Pilis Vadászbolt Kft-nek hívták. Hogy rakétával, sejehaj, rakétával nem vadászunk szalonkát? Az kit érdekel? Az a lényeg, hogy a magyar törvények szerint a nemzetközi fegyverkereskedelemhez egészen pontosan ugyanolyan iratok és engedélyek kellenek, mint egy vadászbolt üzemeltetéséhez.

A 2015-ös ügy nem maradt titokban: beszéltek róla a sajtóban (https://blog.atlatszo.hu/2015/12/a-hm-ei-zrt-szerint-a-vadaszbolt-meg-nem-tudta-eladni-a-leselejtezett-raketakat/), a Parlamentben, mindenhol, csak hát nem volt illegális, sőt, a szerződés szerint:

a vadászbolt „hazai és export továbbértékesítési céllal” vásárolta meg a fegyvereket. A részletes kiírás szerint jelentős részben éles rakétákról, közte félezer páncéltörő levegő-föld rakétáról és félszáz légelhárító rakétáról van szó.” (Átlátszó)

Adót fizettek?

Fizettek.

Akkor rendben van.

Dehogy van. Még nem esett szó a PDS másik ügyvezető igazgatójáról, csak az egyikről, Gyarmati mesterről. Nos, a másikat Vlagyimir Vlagyimirovicsnak hívják, de ne tessenek megijedni, nem Putyin, hanem Ljubisin. Az is szép név. De hogy került Ljubisin (és atyja) a cégbe?

Gyarmati a Direkt36-nak azt mondta, hogy 2012-ben bukkantak fel nála Ljubisinék. „Először hoztak nekem egy üzletet, aztán még egyet, aztán egy nagyobbat – majd jól tönkre is mentünk” – idézte fel, hozzátéve, hogy az oroszok eleinte csak értékesítők voltak a cégben, és valóban lett saját névjegykártyájuk, hogy bizalmat ébresszenek a vevőkben. Miután egyre több potenciális ügyfelet hoztak, a fiatalabb Ljubisin 2015 végén társügyvezetővé lépett elő.” (444)

Hát bizony, ezek az üzletek, ezek hozták a végromlást. Mert nem csak a vadászboltocska volt egyszer és hol nem, kerek erdő közepében, hanem egy mexikói drogkartell is. Sok ilyen van, de most speciel csak egyről mesélünk: ezeknek a szegény, dolgos embereknek elmondhatatlanul sok bajuk van az Egyesült Államok helikoptereivel. Ugyebár, bajuk van először is Kolumbiában, ahol a kokát termesztik, arcuk verejtékével, és ezek a harci gépek felégetik az ültetvényeket, ha rájuk találnak, márpedig egy ültetvény nem kisegér, nem tud bebújni egy lyukba, ha zúgást hall. Aztán bajuk van velük a mexikói-amerikai határon is, ahol meg nem hagyják becsempészni a kész anyag szállítmányait. (Mondjuk, ennek nincs köze az illegális migrációhoz, sőt: az is zavarja a csempészeket, elvégre ők nem embereket akarnak szállítani, hanem kokaint, és annak csak árt ez a nagy személyforgalom, de ez mellékszál, maradjunk a főcsapásnál). Tehát, ej, azok a kutya jenki helikopterek... tenni kéne ellenük valamit. Szükség volna valamilyen légelhárító fegyverrendszerre. Valaki beírhatta a gugliba a kulcsszavakat, mert hamar rájöttek, hogy – ha kicsit messze is – de a PDS-nek épp van ilyesmije és az eladó.

A kartell emberei a rakétavásárlás után nyolc hónappal már a budapesti Intercontinental Hotelben tárgyaltak Ljubisinnal és társaival. Abban egyeztek meg, hogy a drogkartell az első szállítmányért, a szervezésért és a logisztikai költségekért másfél millió dollár (közel 400 millió forint) előleget fizet a magyar cégnek. Az első tervezett konténer különböző típusú géppuskákból, valamint teherautóplatóra felszerelhető légvédelmi gépágyúkból állt volna. Ezen kívül Ljubisin vállalta azt is, hogy a PDS előrendel a kartell számára kétezer kézigránátot, ötszáz gránátvetőt és harminc Dragunov mesterlövészpuskát, ha erre igényt tartanak a vevők.

De le lehet ezt bonyolítani hivatalosan? Le bizony, bár nem egyszerű. (https://444.hu/2018/11/23/ket-orosz-fegyverkereskedot-csaltak-torbe-magyarorszagon-amerikai-ugynokok-de-az-orban-kormany-moszkvanak-adta-oket)

Nemzetközi fegyvereladásokat kizárólag a végfelhasználó feltüntetésével, úgynevezett „end user certificate” birtokában szabad végezni. Ljubisinék terve az illegális üzlet lepapírozására az volt az amerikai nyomozók szerint, hogy a magyar cég a fegyvereket hamisított végfelhasználói tanúsítványokkal egy közép-amerikai országban működő katonai vállalatnak adja el. Ez a fedőcég, illetve annak raktárai szintén Ljubisinékhoz kötődtek. Az árut a valódi vásárló, a kartell pedig majd ott tudja átvenni.” (444)

Amerikai nyomozók? Bizony, bizony, ők is megérkeztek, és nem a falvédőről jöttek, hanem a DEA-tól, ami az Amerikai Kábítószerellenes Hivatal. Sőt. Ők voltak a kartell emberei! Meg akartak előzni egy esetleges valódi fegyverüzletet, kiadták magukat bűnözőnek, és Ljubisinék végig titkosügynökökkel tárgyaltak. A tárgyalások menetét ügyesen úgy alakították, hogy megtudják, Ljubisinék meddig hajlandóak elmenni – és közben újabb és újabb bűncselekményekre vették rá őket, miközben az Ügynökség pedig a kezdetektől megfigyelt minden kommunikációt.

Hát, ez bizony csapda volt, ennen dugába dőlés tipikus esete, akkora bukás, hogy megremegtek tőle még a Himalája jeges bércei is. Természetesen Ljubisint és atyját azonnal letartóztatta a TEK, külföldi bűntársaikat más szervek kapták el, például Montenegróban is volt érdekeltségük, ez egy nagy, összehangolt nemzetközi akció volt, „Perszeusz” fedőnéven.

Itt kérek elnézést, hogy nem ismertetek minden részletet, de köt a terjedelem és az olvasók egy része így is panaszkodik, hogy nem képes hosszú szövegekkel foglalkozni – akkor rövidítsünk, de azért lássuk, mi történt azután?

Azután az történt, kedves gyerekek, hogy a derék Ljubisinék magyar őrizetbe kerültek, hiszen magyar területen fogták el őket és a törvénysértések többségét is nálunk követték el. Az Amerikai Egyesült Államok természetesen azonnal kérte a kiadatásukat, hiszen amerikai érdekeket sértettek, és ezért is fogták el őket, Tulajdonképpen az akció is a DEA-é volt, a magyar szervek csak segítettek benne. Ennek helyt is adott a magyar bíróság, azonban Ljubisinék politikai üldöztetésre hivatkozva menedékért folyamodtak, és ennek elbírálásáig fel kellett függeszteni a kiadatást.

Felfüggesztették.

Elbírálták.

És kiadták őket.

Oroszországnak!

Ugyanis az orosz szervek Ljubisinék elfogása után hirtelen rájöttek, hogy – így utólag – ők is keresik a családi vállalkozást, és ők is kérték a kiadatásukat. Az általuk beadott kérelem ugyan kissé érdekes, mert nagy részében az amerikai kérelem tükörfordítása, így az ügyész jelezte is, hogy adják be inkább oroszul, majd lefordítjuk mi – de van egy gyönyörű pontja.

Az a helyzet, hogy létezik egy még hatályos, 1958-ban kötött magyar-szovjet megállapodás, ami leszögezi, hogy bűncselekmények esetén „kiadatásnak nincs helye, ha a kiadni kért személy a bűntettet a megkeresett Szerződő Fél területén követte el.” Ez általánosan elismert nemzetközi jogelv, ha mondjuk Hollandiában lopok biciklit, Hollandiában is kell leülnöm. Baltás gyilkosságok esetében van precedens az ellenkezőjére, de attól most tekintsünk el. Az ám, de a bűntett helyszíne esetünkben Szigetszentmiklós volt! Hát jó – az orosz fél úgy töltötte ki a formanyomtatványt, hogy aszerint Szigetszentmiklós Oroszországban fekszik.

Erre a komoly iratra már nem lehetett mást válaszolni, kiadták Ljubisinékat Oroszhonnak. Ahol is az atya egyelőre még ül, ám az ifjabb Ljubisin már – lakhelyelhagyási tilalom mellett ugyan – szabadlábon van és állítólag újra üzletel.

A szabadlábra helyezést Moszkva Baszmannij kerületének bírósága engedélyezte.

Tudtam, úgy tudtam, hogy ebbe bele fog keveredni még a Régi Baszmannaja utca is...

Hát akkor most mit látunk? Mi ebből a tanulság, gyerekek?

Azt látjuk, hogy:

  1. Az orosz és magyar kereskedelem egysége örök és megbonthatatlan, utolsó vadászboltunkig kitartunk fegyverbarátaink mellett.

  2. Az amerikaiak cselezhetnek akárhogy akarnak, a végén úgyis Furfangos Nyesztyerka nyer, de csak oroszul és a magyar fordításban.

  3. Szigetszentmiklós elcsatolása meglepő fejleménye az ügynek, de nekünk a két Ljubisin megér egy várost. Párizs pedig megérne egy misét, kár, hogy nem hozzánk tartozik.

  4. A Régi Baszmannaja utca igenis létezik! És ott van a bíróság.

  5. Nehéz úgy fegyvercsempészt fogni, ha el akarjuk engedni.

Nem foglalkozhattam az ügy minden részletével, ne is tessék ezt az írást a történet elemzésének tekinteni, inkább csak néhány főbb mozzanatot emeltem ki, szem előtt tartva bizonyos gerontológiai szempontokat, melyek szerint, aki kíváncsi, az nagyon hamar megöregszik – eddig, volt, nem volt mese, itt a vége, Ljubisinék futnak véle.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása