Forgókínpad

Forgókínpad

Kaloda, pallosjog, máglya

2019. április 07. - Szele Tamás

Kérem, mindig öröm a magyar jog megújulásáról, illetve, esetünkben visszaavulásáról beszámolni. Öröm, ugyanis összekavarni a dolgokat minden amatőr képes, de az igazi káoszhoz és tévedéshez már jogi ismeretek kellenek: most például Toroczkai László vezette be a középkori jogrendszert Ásotthalmon, melynek különös következményei lehetnek.

Mármost, ha csak a jogrendszert babrálta volna a Mi Hazánk alapítója és elnöke, az is érdekes dolgokkal járna, de ő a végrehajtó hatalmat is – hogy mondjam ezt? - visszaavította, ódonította (ilyen magyar szavak nincsenek is...), merthogy felállította e hó negyedikén, tehát három napja az ásotthalmi Rózsa Sándor Élményház előtt Magyarország első működő köztéri kalodáját.

Más néven szégyenfa.

kaloda.jpg

Sőt, erről be is számolt országnak-világnak egy Facebook-posztban.

De hát lássuk, mit mond először is ő maga erről a lépéséről, hiszen a tárgyaláson is meghallgatják az alperes álláspontját, márpedig ő ebben az ügyben csak alperes lehet, mint majd látni fogjuk.

 „KALODA - újra üzembe helyezve Magyarországon. Tavalyi ígéretemhez híven elkészült hazánk első 21. századi köztéri kalodája. Turisztikai célok mellett, ide kerülnek mostantól azoknak a bűnözőknek a tettei és ismertető jelei, akik meglopják embertársaikat, akik betörnek más házába, udvarába, vagy bármilyen bűncselekményt követnek el, kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig. Ki kell vetnünk őket a közösségünkből, saját érdekünkben távol kell tartanunk magunkat tőlük, ezért ismernünk kell őket és tetteiket. Természetesen maradhat előttem rejtve bűntény, ezért kérem a lakosságot, ha ilyesmiről értesül, jelezze nekünk a kalodainfo@gmail.com címen.”

Várjunk csak. Túl azon, hogy ehhez sincs joga, akkor ez nem egy kaloda, hanem egy különös formájú faliújság, amin azt jelzi, szerinte ki bűnös és ki nem az?

Nem, kérem: kaloda ez. A videó kísérőszövegében el is hangzik:

... és elkészítünk egy igazi középkori kalodát, amelyre fel fogjuk rögzíteni bármilyen bűntény elkövetőjét, a bűntettet, illetve magára a bűn elkövetőjére is rá lehet majd ismerni...”

Nyugodjunk meg, kérem: igazi kalodáról lesz tehát szó, emberrel benne, arról segédfogalmam sincs, magát a bűntettet hogyan csukják majd bele, gondolom, az írásos bizonyítékokat kitűzik a készülékre, szép, nagy darab alkotmányról van szó, de a bűntett akkor is fogalom, nehéz lesz elővezetni.

Akkor menjünk tovább: kik kerülhetnek bele? Írja is: „ kezdve a környékünkre kóborló, kreol bőrű idegenektől a tősgyökeres fehérgalléros bűnözőkig” bárki. Hát elhiszem, hogy Ásotthalom nem New York, de azért nem is a világ vége, annyira nem, hogy még magam is megfordultam ott egy alkalommal – emlékeim szerint Magyarország területén fekszik, márpedig akkor ott magyar törvények érvényesek. Azokban viszont jó régóta nem szerepel a kaloda, mint büntetőeszköz.

Ugyanezen magyar törvények alapján kreol bőrűnek lenni épp úgy nem bűncselekmény, mint fehér gallért viselni, túl a megnyilvánulás rasszista aljasságán, az is felvetődik, hogy mi a jó Istent tudna mondjuk egy tőzsdecápa Ásotthalomtól elüzletelni vagy elsikkasztani? És minek? Tősgyökeret? De egyáltalában véve: ez szaloncigányozás, szalonzsidózás, szalonmigránsozás. És nyílt fasizmus, ami nem idegen a Mi Hazánk nevű szervezettől, amint a gőzös fejű elképzelések sem. Hiperaktívak lettek utóbbi időben, a héten Dúró Dóra azt követelte a nevükben, hogy fosszák meg analfabéta polgártársainkat szavazati joguktól, korábban az az ötletük támadt, hogy a magyar börtönök helyett orosz fegyintézetekben bérraboskodjanak a magyar elítéltek – ezek a jogot, hogy úgy mondjam, még elítélti szinten sem ismerik, de legalább nem is kíváncsiak rá.

Kezdjük rögtön azon, hogy Toroczkainak, mint polgármesternek a világon semmi joga kalodába csukni senkit. Ha elfogná Hasfelmetsző Jacket, véres késsel a kezében, egy halott prostituált még meleg teteme fölött, őt sem zárhatná beléje. Ugyanis ehhez – lévén, hogy a kaloda, mint eszköz egészen egyszerűen nem eleme a magyar jogrendnek semmiféle minőségben – nincs joga. És még egy csomó mindenhez nem volt, amit azonban megtett.

Ugyanis a kaloda, mint ötlet, egy tavaly októberi eset kapcsán merült fel Ásotthalmon. Történt ugyanis, hogy valaki – nem írom le a nevét, én ugyanis jogkövető vagyok, ráadásul, ha beperelne az illető személyiségi jogok és jó hírnév megsértése miatt, megnyerhetné a pert – ellopott tizenkét zsák cementet a felújítás alatt álló óvodából. Hát mondjuk nem egy Nagy Vonatrablás, de ez jutott, kis pénz, kis lopás. Toroczkai, mint a falu atyja, nem volt rest, és elindult: teleplakátolta a községet az elkövető nevével. Azt ugyanis a polgárőrök elkapták állítólag, de a polgármester ezt a fajta nyilvános megszégyenítést célszerűbbnek találta, mint a megszokott módszert, miszerint rendes bíróság elé kell állítani a tolvajt. Az erről beszámoló Facebook-bejegyzését zárta a „Nem volt olyan rossz ötlet régen az a kaloda” gondolattal még tavaly.

Hát, már ehhez sem volt joga. Van bűncselekmény, van bizonyítási eljárás van sok minden, meg ezzel szemben van önbíráskodás, ami szintén szigorúan büntetendő. Ez egyfelől önbíráskodás volt, másfelől meg – nem állíthatom biztosan, hiszen a tolvaj sorsáról nincs tudomásom – amennyiben a cement eltulajdonítója elkerülte a bíróságot, még bűnpártolásnak is minősül, elvégre megakadályozta a törvényes eljárást és ehelyett összeamatőrködött egy saját, törvénytelent.

Ennek lett a folytatása a mostani kalodaállítás.

Mármost azt én elhiszem, hogy Toroczkai, úgy is, mint a Hatvannégy Vármegye egyik alapítója, valóban vármegyei uraságnak érzi magát, csak a mostani bolond időkben betyárok a hajdúi, de amit tilos, azt tilos: Ásotthalom nem hozhat saját, a magyar közjogtól eltérő törvényeket. Illetve abban az esetben hozhat, ha népszavazás útján kiválik Magyarországból, és önálló államalakulatként folytatja tovább történelmi küldetését, ámde úgy vélem, ennek viszonylag csekély esélyei vannak.

És lehet, hogy Magyarországnak is lenne pár szava a dologhoz.

Ha a magyar állam eltűri – amint Érpatak esetében el is tűrte volt! - hogy a jogrendszerét ezek a szélsőjobboldali kiskirályok semmibe vegyék és a maguk törvényét tartsák csak be, Toroczkai előbb-utóbb be fogja vezetni a faluban a pallosjogot is.

Áll majd akasztófa is, máglyarakás is a határban, vigyázzák a polgárőrök.

Meg használják is, ha kedvük támad és találnak kreol bőrű, vagy fehér galléros áldozatot.

Esetleg lehet még karóba húzás is, ha Toroczkai mester állapota súlyosbodik.

Aki most azt mondja: „mit védjük a bűnözőket, azok minden rosszat megérdemelnek” az nagyot téved. Megnézném őt magát, ha kalodába vagy akasztani vinnék, mert nem vásárolt helyjegyet a vonaton vagy elfelejtette, hogy lejárt a villamosbérlete. Ezek is szabálysértések, ha enyhék is: amennyiben szerinte a bűnös minden jogát elveszti a lebukáskor, akkor kérem, szabálysértésért is járhat kivégzés.

Meg bármiért bármi.

Sőt: semmiért is bármi.

Eszembe jut a régi ötvenhatos vagy inkább hatvankettes vicc. Kohn és Grün találkoznak a Körúton:

 - Holt volt, hogy ennyi ideig nem láttam?

- Börtönben, kérem, börtönben, öt évet kaptam...

- És mit csinált?

- Én semmit.

- Kis huncut! Semmiért csak három év járt!

És vannak, akik ezekre az emberekre, akik a legváltozatosabb módokon kívánják színesíteni mindennapi életünket, még szavaznának is.

Az ásotthalmi enklávé kiválását Magyarország testéből még megvárom, de attól tartok, előbb fog megbukni ez a különös polgármester-pártelnök, amint szellemi elődje, Orosz Mihály Zoltán sem lett meghatározója a honi politikának, akármennyire is nagyra törtek a tervei.

Nevelgetjük a kiskirályainkat, nevelgetjük, megengedünk nekik mindent, hadd szemtelenedjenek el... és csak akkor kapnak egy-egy seggberúgást, ha már a zálogcédulákat is elsikkasztották és zálogba tették.

No, mindegy: Ásotthalmon áll a kaloda.

Ez Magyarország, az uniós választások előtt.

Európa része és dísze.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása