Sajnos látom a jövőt. Mármint nem látok mindent, nem látom mindenkiét, de azt látom, hogy ebben a hónapban – sőt, tán eltart télig is – állandóan Orbán Viktorral kell majd foglalkoznom, ha tetszik, ha nem. Belépett a hiperaktív korszakába, átváltott az euforikus fázisba és olyanokat művel, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Pedig jó lenne.

Jó lenne, mert én már nagyon unom ezt a mindentől elrugaszkodott, téveszmék között tántorgó, mániás elmét, de hát tetszettek volna nem megválasztani. (Lásd még Gyalog-galopp: „A királyod vagyok!” „Én ugyan nem szavaztam rád.”) Sajnos kezd elhatalmasodni a kór, már a saját világában él, és ha a reális univerzum nem azonos ezzel, hát a valódit igazítja a fejében létezőhöz – ezért volt fontos a tegnapi, Kleine Zeitungban megjelent interjú elemzése is, tökéletes kórképet lehetett felállítani belőle (http://huppa.hu/szele-tamas-rut-sybarita-vaz-2/). Azt azonban nem gondoltam, hogy a zavaros gondolatözönt kevesebb, mint egy napon belül tett követi – de lássuk, mit művelt a minielnök tegnap?

(Fotó: Blikk.hu)

Eldöntött egy régi kérdést.

Sok vita folyik ugyanis arról, hogy Orbán Viktort az érzelmei vagy a hideg, számító értelem vezeti politikai döntéseiben: tegnap ez kiderült. Mint a magyar miniszterelnök Heinz-Christian Stracheval, Ausztria alkancellárjával tartott sajtótájékoztatóján láthattuk, kormányfőnket az indulatok vezérlik, és egyelőre nem látható, nyilatkozatának miféle következményei lesznek.

Azt mondta ugyanis, miszerint (https://fuhu.hu/haduzenet-webernek/)

„A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira. Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni. Nekünk jó lett volna Weber bizottsági elnökjelöltnek, de ő kijelentette, hogy nem kér a magyarok szavazataiból. Ha valaki így megsért egy országot, utána annak az országnak a miniszterelnöke nem szavazhatja őt meg. (...) Ezt a demokrácia és az erkölcs szabályai is tiltják, és ebben egyetértünk Weber úrral: nem lenne helyes, ha a magyarok szavazataival lenne bizottsági elnök.”

Nem mellesleg, a többi csúcsjelöltet is pozíciójukra alkalmatlannak nevezte, és hozzátette: „Keressük a megfelelő jelöltet” aki méltó elnöke lehetne az Európai Bizottságnak.

Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra a körülményre, hogy Manfred Weber sosem állította, miszerint nem kérne a magyarok szavazataiból. Egy korábbi, a ZDF televíziónak adott interjújára utalt a magyar miniszterelnök, ám abban világosan úgy fogalmazott: amennyiben csak a Fidesz szavazataival tudna csak az Európai Bizottság elnökévé válni, nem fogadná el a megbízatást. Hozzátette; inkább számítana „középről jövő” szavazatokra, ebből a pozícióból lenne ő Európa jövőjének alakítója.

Semmiképpen sem „a magyarokról” vagy a magyar népről beszélt.

Elképzelhető, hogy Orbán Viktor nem ismeri a különbséget a saját pártja és hazánk népe között – úgy általában véve – de májusban kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy a választók juttassák eszébe ezt a komoly differenciát.

A Heinz-Christian Stracheval folytatott tárgyalások egyébként a végeredményt tekintve szívélyes, baráti hangnemben folyhattak, ugyanis az osztrák alkancellár szinte mindenben egyetértését fejezte ki Orbán Viktorral, habár Manfred Weber kapcsán tartózkodott véleménye kinyilvánításától. Kifejtette azonban, hogy országaink között mennyire jó a kapcsolat, és minden felvetődő kérdésben támogatja, sőt, osztja a magyar kormányfő nézeteit és álláspontját.

A jelek arra mutatnak tehát, hogy az EP-választásokig nem lép ki a Fidesz az Európai Néppártól, azonban utána nagy valószínűséggel megteszi ezt a lépést, és nem kizárt, hogy a Salvini-féle populista szövetség frakciójához csatlakozik a párt uniós képviselőcsoportja.

Ez ugyanakkor a költségvetési vitára, az uniós költségvetésre gyakorolt befolyásukat jelentősen csökkenteni fogja, hiszen már nem az Európai Parlament pillanatnyilag legerősebb frakciója áll majd mögöttük, hanem egy jóval kisebb, gyengébb, meg merhetjük kockáztatni az állítást: ad-hoc jelleggel összeállt képviselőcsoport, mely tagjainak személyes ambíciói miatt bármikor fel is bomolhat. A populista frakcióban nincsenek közlegények, csak tisztek: épp ezért fegyelem sem lesz.

Orbán Viktor tehát hadat üzent Manfred Webernek is.

Indulatból, haragból, a gesztusnak az országra gyakorolt későbbi következményeivel nem számolva.

Kíváncsian várjuk, mikor tűnnek fel az első óriásplakátok Budapest utcáin, melyek Manfred Webert támadják majd. Esetleg hármasban ábrázolják Jean-Claude Junckerrel és Soros Györggyel, bár, ha Orbán Viktor ilyen iramban szaporítja esküdt ellenségeinek számát – értve ez alatt, hogy ő esküszik bosszút ellenük, mert maguktól egyébként nem volnának ellenségei – hamar eljő a csoportképek kora is.

Természetesen ez az őrült sakkhúzás – aminek a lényege és mozgatórugója az a téveszme, miszerint a Fidesz azonos a magyar néppel – következményekkel járt.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata Unió elnöke például szintén arra számít, hogy a Fidesz ki fog lépni az Európai Néppártból. Mint tegnap esti nyilatkozatában közölte:

„Az elmúlt napok viselkedésével és az olasz Liga vezetőjével tartott találkozóval világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni az EPP-t.”

Hát igen: senki sem szereti, ha házon belül esküsznek össze ellene. Orbán úgy van a Néppárttal is, az Unióval is, mint a nem túl okos, de annál agresszívabb Pistike a búgócsigával: nem érti, de nem hagyja békén, ha nem tud vele rendesen játszani vagy megszerezni, legalább megpróbálja elrontani, összetörni.

Az Európai Néppárt szóvivője útján reagált a Politico munkatársának az ügyre:

„Nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság első olyan elnöke, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg.”

És ez volt a legbölcsebb, amit mondhattak: ez ugyanis helyére teszi ezt a felfuvalkodott kis kecskebékát, aki épp a világot készülne lenyelni. Meg hát ne feledjük: 2014-ben Jean-Claude Junckert sem szavazta meg a Fidesz, nélkülük lett bizottsági elnök, szóval van élet a Fidesz nélkül is, sőt, hogy Orbánra utaljak, a Fideszen kívül is van.

Továbbmennék: nélkülük csak az igazi.

Hogy ebből mi lesz?

Így, ilyen formában kizárólag Magyarországnak válik kárára Orbán személyes bosszúhadjárata, melynek mellesleg – igen, csak mellesleg – az Európai Néppárt szélsőjobbra ráncigálása volna a célja. A fő cél mindenképpen Weber és Juncker megskalpolása, a skalpok övre tűzése és utána tánc a kínzócölöp körül, hogy merüljünk el kicsit a dakoták mára majdnem elfeledett világába is. Persze, hogy ez nem fog sikerülni, Orbán emiatt élete végéig tőrrel a szívében mászkál majd, ellenben az eszelős politikai hadjárat hozadékaként a Fidesz EP-képviselői – a csillagok mostani állása szerint – mindenképpen a populista frakcióba szorulnak, Salvinihez, Marine le Penhez, egyéb brigantikhoz. Ennek különben lesz egy olyan következménye is, hogy mivel a lengyel PiS kibékíthetetlen ellenségeként tekint Marine le Penre és pártjára, a lengyel kormánypárt támogatását is elveszítik. Lehet majd új legendát gyártani a hagyományos magyar-lengyel barátság helyett a hagyományos magyar-francia testvériségről, bár előre szólok: nehéz lesz, sok bicska belé fog törni abba, lévén, hogy Marine le Pen finoman fogalmazva sem a francia kultúra és politika hagyományosnak mondható értékeit képviseli.

Esetleg előveszik majd Pétaint a sifonérból. Bár az sem túl jó ötlet, Pétain az első világháborúban konkrétan a Monarchia ellen harcolt. No, meglátjuk.

Kérem, ebből az a tanulság, hogy aki ellenségeket keres, az előbb-utóbb talál is, minden attól függ, mennyire vágyik rájuk.

Egy orosz közmondás jut eszembe:

„Itt állunk, mint egy falu, bolond pappal.”

És tényleg.

Szele Tamás