Történt pedig, kedves felebarátaim, hogy én az este későn aludtam el. Későn, de annál mélyebben: alig bírtam kinyitogatni a szememet a szárnysuhogásra, hanem mikor sikerült, látom ám, hogy ragyogó alak áll az ágy mellett, lángpallossal a kezében és erősen sürget, menjek már vele, mert idézésem van a Legfensőbb Helyről, az meg nem fog várni rám.

Épp csak kesztyűt húzhattam, már vitt is, a ház előtt állt a tüzes szekér. Amint távolodtunk a csillagok között, azon töprengtem: mi vétkem lehet, hogy ilyen sürgős az ítélet, nem várhat a szokásos terminusig? Gábrielt hiába faggattam, csak annyit mondott: neki a Törvény betartása és betartatása a dolga, de ne ijedjek meg, ha valami nagy bűnöm volna, akkor nem őt küldik, hanem Belzebub kollégát, és nem felfelé mennénk, hanem le. Biztos csak kihallgatás lesz, szedjem össze magam. Kaptam is a bejáratnál egy inget-glóriát, hogy mégse Homer Simpsonos pólóban álljak az Úr elé, s már kísértek is a hatalmas terembe. Két oszlop között léptünk be, hosszan baktattunk a fekete-fehér kockás márványpadozaton, míg az Ő színe elé nem kerültem.

Hatalmas asztal mögött ült, balján a Nap, jobbján a Hold, az iratok között böngészett, és mikor rám tekintett a szemüvege felett, teljesen olyan volt, mint a nagypapám, Deutsch László, aki még gyermekkoromban nézett rám így, mikor előkerített az udvari farakás tetejéről, három éves koromban, mert kicsit ebadta valék én már gyereknek is.

- Szele Tamás?

- Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

- Hagyd már, fiam, a formaságokat, nem vagy te Sámuel... Aztán hogy vagytok mostanság?

- Uram, lehetnénk jobban is, igen nagy mifelénk a felfordulás, hatalmaskodás, szegénység is akad bőven, de nem akarok panaszkodni.

- Hát, fiam, én sem érek rá mindig a hátam mögé nézni, de megígérem, lesz rátok gondom. Hanem úgy emlékszem, hogy annak idején azért küldtelek téged a Földre, hogy szövegekkel foglalkozz, híreket keresgélj, azokat tedd közzé.

- Teszem is, Atyám, képességeim szerint.

- Azt látom, hanem akkor munkád lesz: itt van két beszéd, ugyanazon napon mondták, ráadásul ugyanazon környéken. Nézd meg őket, mert én nem igazodok ki rajtuk: vagy az egyik igaz, vagy a másik. A kettő együtt semmi esetre sem. A Mennyei Sajtószolgálat sem tudja eldönteni.

- Hadd lám, Uram!

Máris perdült két angyal, s árkus pergamenen elém hozták:

„A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör. Célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók.”

- Hát, Uram, apokaliptikus egy látomás ez, de bizony nem apolitikus. Olvastam én ezt már tegnap délután.

- No, ezért téged hívtalak, lám, már eszedbe is jutott! Hát ki mondta ezeket?

- Ezeket, Atyám, a Kövér László mondta.

- Tényleg, mintha lenne egy ilyen nevű ápolt a ti környéketeken. És kicsoda ez a Kövér László?

- Tisztesség ne essék szólván elsorolhatnám a címeit, de azokkal sokra nem mennénk, főleg a Te színed előtt: amolyan negyedes fejedelemként viselkedik. Vagy papi fejedelemként, ha ezt a beszédet nézzük, mert bizony a csíkzsögödi plébániatemplomban mondta el.

- Zsögödön? Hát mi a baj Zsögödön? Ahogy nézem a nyilvántartást, nem jött onnan sem több panasz, sem több sirám. Még a templom is ötszáz éve megvan, nem jár arra sem török, sem tatár, sem a halál kultúrája, mi a baja ennek az embernek?

- Én azt, Uram, nem tudom, de igencsak háborgathatja valami belülről a koponyáját, dibuk lakhat benne, ha más nem, mert egyfolytában zöldeket beszél, ennek sincs semmi értelme.

- Nincs ám, fiam: tudnék róla, ha volna ilyesmi, Jó erős lehet az a templom, hogy a fejére nem szakadt, igaz, kár lett volna a hívekért. Akkor ez szamárság?

- Az ám, méghozzá a szemenszedett fajtából.

- No, akkor lássuk a másikat.

Perdültek is az angyalkák, még egy kávé is került az újabb pergamen mellé. Az állt rajta:

„Az egyház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon Káin, és nem Ábel tekintetével tekintettünk rátok, és nem tudtunk elismerni, nem tudtunk értékelni benneteket a sajátosságaitokban. A közönnyel is előítéleteket táplálhatunk, és gyűlöletet kelthetünk. Hányszor ítélkezünk meggondolatlanul, sebző szavakat használva, olyan gesztusokkal, amelyek gyűlöletet keltenek, és eltávolítanak egymástól. Nem vagyunk igazi keresztények, de még emberségesek sem, ha nem látjuk meg az embert a tettei előtt, az ítéleteink és előítéleteink előtt.”

- Uram, ez is ismerős. Ezt a te szolgád mondta, Ferenc, Balázsfalván.

- A római püspök?

- Ő bizony, derék pásztor az.

- Magam is annak ismerem... de hát kiknek mondta?

- Hát bizony az ottani cigányoknak, s okkal.

- Ejnye már, hát csúful bántok velük?

- Gyakorta: nekem nem szokásom, de mások megteszik ostobaságból, előítéletből, aztán csak romlik-mérgesedik a helyzet.

- Nem örvendek, fiam, de azt mondod, Ferenc legalább jól beszélt?

- Jól bizony, Uram ideje volt már az intelemnek is, a szép szónak is.

- Hej, erősen elkanászodtatok ti abban a Közép-Kelet Európában, mióta nem figyelek rátok. Az egyik ostobaságokat szónokol a templomban, a másiknak bocsánatot kell kérnie a másik házamban az elesettektől, ráadásul még ugyanazon a napon, ha más ügyben is, hát hiába beszéltem én nektek?

- Nem hiába, Uram, de látod, ilyen az, ha elkóricál a nyáj, nem ügyelnek rá.

- No, ne félj, fiam, lesz rátok gondom most már.

- Magam is attól tartok... de látod, Uram, mégiscsak mindenki azt tette, ami a dolga.

- Hogyhogy, fiam?

- Látod, a bolond butaságokat zagyvált össze, a bölcs meg derék dolgokat mondott.

- Az igaz: de miért az én házamban kellett bolondozni?

- Atyám, arról már sem a házad, sem a nyájad nem tehet, csakis az, aki felszólalt.

- No, meglátjuk, fiam, mire jutok, de meglehet, nem csak a jobb kezemnek lesz dolga. Te meg, fiam, elmehetsz, még van dolgod pár évtizedig odalent. Csak meg ne bolondulj te is, mint ez a másik, ez a Kövér.

- Hát, az ő módján én sem szeretnék megzavarodni, az már bizonyos.

Reggel aztán eltöprengtem az álmomon.

Azért tényleg csodálatos.

Mármint az ötszáz éves csíkzsögödi templom.

Annak is a fedele.

Hogy az nem szakadt le.

Na, kérem, az a csoda.

Szele Tamás