Kérem itt van ez az izé, ez az olvasottság. Két dolgot nem tudunk megmondani az arab közmondás szerint: azt, hogy mi van abban, amit eszünk és Allah igazi nevét. A harmadik pedig az, hogy mitől olvasott valami. Ilyenkor nyáron semmitől, mondjuk, és nem azért, mert a művelt olvasó közönség mind egy szálig üdülne kies, széljárta tengerparti fövenyeken, hanem mert nincs igazából hír.

(Képünkön a nairobi állomásfőnök sínkerékpárja látható)

Már dehogy nincs, mondaná a laikus elme, tele vannak a napilapok. Hát tele, mert megtöltik őket, de a tartalomban már alig lelünk információt. Amit meg lelünk, el kell magyarázni, rá kell világítani a mélyben zajló folyamatokra, utána menni, bebizonyítani, aztán a kedves kommentelő elintézi egy anyázással, ha nem nyeri el becses figyelmét, és nem nyeri el, mert az anyázó kommentelő figyelmét csak az érdemli ki, ami vagy pacalból van, vagy pálinkából, vagy gurul a gyepen. A másik oldalról anyázókét meg ennek pont az ellenkezője, szóval minden tiszteletem a rosszéletű utcalányoké, akik gyümölcsözően és jövedelmezően képesek tetszeni annyi, de annyi különböző embernek. Van is kolléga a szakmában, aki sokat tanult tőlük.

Ugye, a mai reggel híre, miszerint mégis meghosszabbítják Bicskéig a felcsúti kisvasutat. Illetve az előterjesztés még tegnap született, a hír ma terjedt el. Hát mit tetszettek várni, átalakítják légpárnás üzemű hullámvasúttá és felhúzós biedermeier zenélődobozzá? Hosszabbítják azt majd még Lovasberényig, és ha kell, Stocktonig vagy Darlingtonig is (ezt a két települést kötötte össze Stevenson első rendszeres vasúti járata). Ha úgy alakul, rendeznek majd mozdonyversenyt is Felcsúton, mint a vasúti közlekedés hajnalán Rainhillben.

Tudnék még vasúttörténeti példákkal szolgálni, turisztikai hasznuk is volna, például 1896-ban Texas víg földjén egy William George Crush nevű úr megvásárolt két kiszuperált lokomotívot, és kihirdette, hogy az általa felhúzott ideiglenes város mellett szeptember tizenötödikén vasúti szerencsétlenséget tart, belépti díj ellenében. Negyvenezren voltak kíváncsiak az egymásnak rohanó mozdonyokra, melyeknek a kazánja is felrobbant, bár a szétrepülő törmelék alig két-három turistát ölt meg, a többiek csak megsebesültek. Szóval remekül sikerült a piknik, és Crush a belépti díjakból, az eladott ételek-italok árából, valamint a szállások kiadásából egy nap alatt milliomos lett.

Ez például egy nagyon gazdaságos kihasználási módja lenne a meghosszabbított felcsúti kisvasútnak, csak úgy tudom, a MÁV-nak mostanság nincsenek megfelelően látványosan robbanó mozdonyai, de legfeljebb megrakjuk őket kínai tűzijátékkal.

Vagy, ha már Texas, ott vannak a vonatrablások is, persze, magyarosan: hallgatag férfiak gyülekeznek lóháton a vágány mentén, mikor érkezik a szerelvény, páran karikásukkal megcsáklyázzák és felkapaszkodnak rá (kéretik ügyesen csinálni, mert döcögős tud lenni, ha az embert húzza maga után a szerelvény a talpfákon), elvágják a wifit, végigszaladnak a termeskocsikon, elszednek minden értéket az utasoktól, aztán hamarjában átugranak menet közben a lovaikra, bemutatnak egy Puszta-ötöst és eltűnnek az alkonyatban. Vagy felőlem a hajnalban is eltűnhetnek. Lényeg, hogy tessék belelovagolni a Napba. Közben nagyzenekar játszik magyaros motívumokat a „Volt egyszer egy Vadnyugat” című filmből. Ha nincsenek benne magyaros motívumok, majd teszünk belé. Az értékeket az utasok nem kapják vissza, de leírhatóak lesznek az adóalapból.

Egyszóval, ezer és egy módon ki lehetne használni a kisvasutat, a világ boldogabbik részén a vasúti turizmus komoly üzletág és igen jövedelmező, igaz, igényel némi befektetést. A vasút drága üzem, mi is tizenkétmilliárdot fogunk költeni a következő két évben a felcsúti kisvasút meghosszabbítására és a salgótarjáni kiépítésére – ez utóbbinak az a célja, hogy utasai számára „átélhetővé tegye a bányászatot”. Ez is mutatja, mennyit fejlődött a magyar kormányzati gondolkodás az ötvenes évek óta, ugyanis Faludy Györgynek Recsken például minden kisvasút nélkül tették átélhetővé ezt a szép szakmát, bár nem zárnám ki, hogy ha nagyobb tömegekkel kívánják majd megismertetni, el fognak tekinteni a vasúti prezentációtól és visszatérnek a régi metódushoz.

Annyi zavart mégis érzek az Erőben, hogy a kisvasúti előterjesztést ketten jegyzik és viszik a kormány elé: Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, aki generálisan az Orbán számára fontos ügyek intézője, tehát az ő személye érthető, valamint Révész Máriusz.

Miért épp Révész Máriusz?

Azért, mert – tessék kapaszkodni – ő a kerékpározásért és aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Akkor másnak is voltak kreatív ötletei, nem csak nekem.

Lesz, kérem, vasúti fitnesz-turizmus ezek szerint, aktív lesz Magyarország, és időnként majd ki-kicsattan az egészségtől.

Persze, hogy nem véletlen Révész Máriusz személye – tetszenek arról tudni például, hogy létezik sínbicikli?

Bizony, ilyen állat is van. A meghatározása szerint

„A közönséges felnőtt férfikerékpár elég szilárd ahhoz, hogy egy speciálisan kialakított, háromkerekű fémvázzal összeszerkesztve, bármilyen nyomtávú vágányra lehessen applikálni. Két kis peremes kereke a bicikli előtt és után az egyik sínen fut, a gumikerekeket megvezetve, míg a harmadik, nagyobb a másik sínen gördülve biztosítja, hogy a jármű a vágányon maradjon.”

(Képünkön: cári orosz karhatalmi erők ismerkednek a korszerű technikával, 1895-ben)

Na, ugye. Kérném tisztelettel, ez egy kiváló sporteszköz, edzi az izmot és jó kedvet ád, ezért már érdemes lesz Bicske és Felcsút között végigtekerni a pályát, ha valakinek még nincs sajátja, azoknak lehet majd sínkerékpárokat bérelni – tisztes összegért – paszomántos sínbetyárok igazítják a vágányra a sportembert, aztán hajrá, lehet száguldani álmaink vonalán!

Javasolnám még sínbicikli-versenyek rendezését is, legendássá válhatna a Tour de France mintájára a Bicske-Felcsút közötti Túr de Franc, nem mondom, előzéskor akadhatnak majd néminemű technikai gondok, ugyanis sínen előzni lehetetlen, mint olyan.

De ez senkit se zavarjon abban, hogy legkésőbb 2021-ben megrendezzük ennek a férfias sportnak a világbajnokságát is, legalább félmillió nézőre szabott költségvetéssel, ami azért jó, mert he történetesen nem lesznek ennyien, akkor is el lehet költeni a pénzt, vagy legrosszabb esetben zsebre lehet tenni. A rangos nemzetközi sportesemény közvetítési jogait majd elég magasra kell szabni, nehogy valaki megvegye, mert ha meglátja a világ, mit művelünk, menten beleszakad a röhögésbe.

Tehát a főcsapás iránya világosan látszik, sínbiciklit Felcsútra s a haza fényre derül.

No, de az írás elején panaszkodtam arra, hogy nincs hír.

Nincs is.

Mert akárhogyan is forgatom: ez nem hír.

A hír ugyanis az lenne, ha az említett kisvasutat leszerelnék gazdaságtalan üzemelése miatt, és visszavinnék Nyíregyházára, ahonnét elhozták. A salgótarjánit meg el sem kezdenék.

Na, az hír volna.

De ez?

Hát mi ebben a nóvum, mi ebben az újdonság?

Bárki számított valami másra?

Mindegy, kérem, arra a leszerelésre is sor kerül majd.

Addig is: vágányra, magyar!

Szele Tamás