Kérem, majdnem azt írtam, hogy sűrű napjai voltak Toroczkai Lászlónak az utóbbi időben, sok utazgatással, de kicsit utánanéztem a dolognak, összevetettem pár dolgot és rájöttem, hogy a programja ugyan lehetett sűrű, ám ez a kiváló szervező – aki azért ostromolt már televíziót is, szóval van gyakorlata sok mindenben – ki sem kellett mozduljon Ásotthalomról.

(Fotó: Index)

Pedig felszólalt ő a Magyar Szigeten is, a Mi Hazánk kongresszusán is. A megoldás: mindkettőt oda szervezte, a maga kis fellegvárába. Ja, hogy a környéken még magaslat sincs, hogyan lehetne fellegvár Ásotthalom? Úgy, ahogy sziget – mert tenger vagy folyam se sok van.

No, de lássuk be, a Mi Hazánk keserű kézfogót tartott a Valósággal az elmúlt napokban: az egy dolog, hogy a kongresszuson részt vett száznyolcvan fő, magam is voltam kongresszusi küldött a nyolcvanas évek végén egy másik párt eseményén, ezt nem lehet elbliccelni, oda, ha csak nem halálos beteg az ember, el kell menni. És ha beteg, még akkor is van rá esély, hogy odatolják talicskán. Ott kérem, pártfegyelem van és nagy bólogatások (már amikor nem frakcióharcok). Hát akkor lássuk, mi hangzott el a minapi kongresszuson a Hirado.hu szerint (azért nem a HVG-t idézem, hogy ne vádoljanak részrehajlással). 

„Az embereknek bizonyíték kell, mert elvesztették a hitüket, ezért látniuk kell, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai mindenhol jelen vannak, dolgoznak és mozgalmi jelleggel, önerőből is bátran szembe mennek a magyar népet veszélyeztetőkkel, legyen az migráns, vagy cigány bűnöző – fogalmazott Toroczkai László, a mozgalom elnöke szombaton a Csongrád megyei Ásotthalmon.

A Mi Hazánk Mozgalom I. kongresszusán Toroczkai László elmondta: ezen az úton haladva „győzelemre vannak ítélve”, mert ha a magyar emberek tudják, hogy a mozgalom tagjaira minden körülmények között számíthatnak, akkor mindenki rájuk fog szavazni.

Kiemelte: 114 ezer magyar ember szeretné, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megmaradjon, megerősödjön, és képviselje az önkormányzatokban és az Országgyűlésben a magyarok érdekeit.

Éppen ezért „küzdeni kell, bátran előre nézve, és akkor meg lesz az a várva várt győzelem, a tiszta és soha meg nem alkuvó nemzeti erő számára” – hangoztatta.” (hirado.hu)

Hát, azért mondjuk én nem pont a migrációt és a cigányságot jelölném meg a magyar népet fenyegető veszélyként, inkább a növekvő orosz és kínai gazdasági-politikai befolyást, valamint a teljesen agyalágyult kormánypolitikát az élet minden területén, nem is érdemes részletesebben kifejteni, de kapásból nem tudnék olyasmit mondani, amit a kormány idén jól csinált. De Toroczkai tudja, mi kell az ő közönségének. Azt mondja, ha küzdenek, bátran, előre nézve (tehát nem hátra, pajtások, előre, ez az úttörők jelszava!), akkor győzelemre vannak ítélve.

Na jó, akkor mit mond a következő bekezdésben, hogy fog kinézni ez a győzelem?

„Toroczkai László azt mondta: 2022-ben vagy Fidesz-kormány, vagyis Orbán-kormány lesz, vagy jön az ennél is rosszabb, a korrupció mellett a társadalom alappillérét képező család és annak valamennyi intézményét támadó balliberális kormányzat. Létük alapja ugyanis, hogy „szét kell zúzni mindent, ami nemzeti, ami hagyomány, ami tradíció, és ami fontos a magyar emberek számára” – fogalmazott.”

Jól értem én, hogy a MI Hazánk győzelme ezek szerint a Fidesz győzelme? Jól értem.

Akkor minek két különböző párt? Ja, mert a Mi Hazánkba be lehet söpörni azokat, akik ugyan szalonképtelenek és gondot okoz nekik a törvények betartása úgy általában, de a fizikai erejük és a szavazatuk mégis szükséges. Hát, van ilyen.

Az pedig, hogy a pártelnök szerint 114 ezren állnak mögöttük az országban (az adat realitását most ne elemezzük, de sok lesz ez, mindegy, fogadjuk el munkahipotézisként), csak annyit jelent, hogy ezzel szemben olyan kilencmillió-nyolcszázezren meg nem állnak mögöttük. Szóval, még a pártelnök is az ország lakosságának körülbelül egy százalékának támogatásával büszkélkedik. Csak ki ne derüljenek a valós adatok.

A hivatalos kommüniké nem említi a párt válságát, az átjáróházat a vezetésben, ugyanis bizonyos szint fölött utóbbi időben folyamatosan jönnek-mennek a pártvezetők, pártból ki, pártba be, komoly huzat lehet náluk – de mindenki arról nyilatkozik, amiről akar, és gondolom, a Híradó munkatársai óvakodtak ilyen kellemetlen kérdéseket feltenni.

Szóval, ahogy Szálasi mondta egyszer a nyilas pártról (híres volt a képzavarairól), itt áll ez a mozgalom a maga száguldó dinamizmusában. Csak össze ne törje magát az ácsorgásban.

Hanem azt nem vitathatjuk el Toroczkaitól, hogy jó szervező. Vannak ötletei, most például az, hogy a kongresszust a Magyar Szigettel egy időben és egy helyre szervezte, mert ha nem teszi, ki tudja, hányan mennek el a magyar szélsőjobb rendes évi seregszemléjére? Én nem voltam ott, mert ösztönösen irtózom a kietlen, csendes, lény nem lakta helyektől, ahogy Vörösmarty mondaná, de az Index lement tudósítani, hagyatkozzunk az ő beszámolójukra.

Ugye, ezt a zomotort tizenhét éve tartják, és amikor a legnépszerűbb volt, körülbelül tizenötezren látogatták. Hát, most jelentősen kevesebben voltak, pedig gyönyörű és csalogató volt a reklámszlogen: „Ásotthalom, a bűbáj földje”. Akinek ennél több kell, az lop, csal, hazudik és festi magát. Ehhez képest:

„Kis túlzással egy nagyobb társasház lakógyűlésén többen vannak, mint amennyien a Magyar Szigeten hallgatták a nemzeti radikálisok legfőbb ideológusait. Akik egyébként szintén hangot adtak annak a felismerésnek, hogy kevés embert, kevés fiatalt tudnak megmozgatni. Toroczkai László nyitó beszédét például 40-50 ember hallgatta meg. A polgármester azzal kezdte, hogy „remélem, azért szép lassan leszünk annyian, hogy jó vágóképeket lehessen csinálni”.

(…)

Bár a programban előzetesen az szerepelt, hogy lesz íjászat, kelevézdobás (lándzsa hajítás), kardvívás és airsoft lövészet is, végül ezek egyike sem volt. A pár tucat fesztiválozó így csak inni tudott, illetve az árusok portékáit bogarászni. A savanyú gumicukor gombócok, a bubifújó, a hullahopp karika és a műanyag játék fűnyíró mellett megfértek a vaskeresztre hajazó jelképek, illetve a különböző nacionalista és homofób feliratokkal tarkított pólók, pulóverek is. Ezek közül az enyhébbek a betyárkultuszt (pl. „Ha nagy leszek, betyár leszek” feliratú rugdalózó), a szebb napokat látott focikultúránkat (pl. angol-magyar 3:6) és a múlt századok hősies csatáit (pl. „Szigetvár”) dicsőítették. A durvábbak pedig különböző homofób feliratokkal operáltak” (Index)

Hát, hányan lehettek? Volt 180 kongresszusi küldött, azoknak, ugye, kötelező, aztán gondolom a fele sofőrrel vagy családtaggal érkezett, ott lehetett még pár odaverődött nemzeti tudatú elkötelezett, ott voltak az árusok is... legyen eddig ötszáz, mert nekem van szívem. Aztán az Index szerint az esti Kárpátiára még befutott pár száz fekete ruhás ember közönségnek, akkor se jön ki több nyolcszáznál. (Bár a koncertre csak ötszázan maradtak). Közben tartottak egy „Merre tovább nemzeti oldal?” című pódiumbeszélgetést, részt vett rajta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom alapítója, Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője, valamint Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke. Erre olyan százan voltak kíváncsiak, pedig érdekes panaszok hangzottak el: Toroczkai például beismerte, hogy

„A fiatalokat ma már inkább a Momentum „elmebeteg rendezvényei” fogják meg, és nem a Magyar Sziget.”

„Ha ez így megy tovább, akkor egy momentumos generáció fog felnőni.”

„A nemzeti radikálisok többsége a negyvenes korosztályba tartozik, de bízik benne, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot.”

Menj, az úton menj tovább... tenné hozzá Schuster Lóri, a MIÉP részéről.

„Az idei Pride-on például ugyanaz a harminc ember tüntetett a felvonulás ellen, akik húsz évvel ezelőtt is ott voltak. Akkor mégis mivel lehetne megszólítani az ifjakat: „Meg lehet ezzel a zenével szólítani őket, vagy inkább mondjuk house-ra kéne váltani?”

Azt azért még megnézem. De nagyon röhögnék.

Hát, Toroczkai mester, baj van.

Rossz hírrel kell szolgálnom.

Maguk pont olyanok, mint a pol-beat volt: állami és párt-támogatásból jöttek létre, míg a hivatalos szervezés maguk mögött állt, akadt közönség is ezrével, csak most már annyira kimentek a divatból, mint a Miskolci Nehézipari Együttes. Igen, volt ilyen, részt is vettek az első magyar pol-beat fesztiválon, 1967 nyarán. Nem emlékszik rájuk? Én sem, akkor még egyikünk sem élt, bár én annak az évnek a decemberében születtem. Maga meg 1978-ban.

Na látja.

Ahogy mi most nem emlékezünk a valamikor mozgalomnak tekintett pol-beatre, ugyanúgy fogják elfelejteni a Kárpátiát, Jobbikot, Mi Hazánkat a következő generációk, nincs mese, maguk fölött elrepült az idő vasfoga és más hasonló közhelyek is arra légiközlekedtek.

Ennek a történetnek vége, méghozzá magától.

Ha valaki ebbe nem pumpál hamar akkora pénzeket, amik nincsenek is, esztendőre már meg sem lesz érdemes rendezni a Magyar Szigetet.

Nem lesz nagy veszteség.

Szele Tamás