Forgókínpad

Forgókínpad

Lankadatlanul

2019. július 15. - Szele Tamás

Itt és most le kell szögeznünk: végveszélyben a magyar kultúra, és minden fillérre szükség lesz a megmentéséhez. Nem hagyhatjuk, hogy ősi értékeink pusztuljanak, sorsukra hagyva, hogy unokáink se lássák, bár, ahogy elnézem, unokáinknak már leborulni sem lesz hova, mert nekünk, mint ősapáknak nem lesz pénzünk sírásóra, szóval sírjaink nem domborulnak majd.

pornokazetta.jpg

No, de nem olyan egyszerű ez. Mert például sokan emelnek szót az OSZK-ért, az Akadémiáért, az 1956-os Intézetért, Petőfi Irodalmi Múzeumért, egyáltalán, mindenféle közgyűjteményért és kulturális intézményért, színházért, épített örökségért – de bizony ez mind lényegtelen, szemünket homály fedi melyen nem látunk át, ez mind liberális maszlag és beléndek, a lényeget nem látjuk, honfiak és honleányok: ezek is fontosak, ezekre majd vigyáz is a nagy, hatalmas és bölcs Állam, mely féltő gondjaiba veszi őket, de mi nyúljunk inkább a zsebünkbe más, lényegesebb gyűjtemények megmentéséért.

Mi lehet ezeknél fontosabb?

Hát azt bizony nem a független vagy ellenzéki média tárta fel, ők csak lila ködökkel foglalkoznak, ilyen költőkkel, meg micsodákkal. A magyar lét esszenciáját az érzi, aki a kormány oldalán lovagolva száz csatában tesz hitet a vezénylő tábornok mellett, aki nem rest hadra kelni a hajléktalanok ellen ha kell, aki kéjtanyát fedez fel a SZTAKI-ban, egyszóval, akire mindig számíthatunk: a Ripost.

Mai számukban fújtak riadót, és jogosan, hiszen veszélyben kamaszkorunk világa. Veszélyben annyi titkos pillanat emléke. Hová leszünk, hová fajulunk, ha nem digitalizálják az általuk említett gyűjteményt állami pénzen, és nem veszik köztulajdonba, nem teszik ingyenesen megtekinthetővé?

Magyarok, véreim, ne szaporítsuk a szót, mondjuk ki kereken:

Veszélyben a magyar pornóarchívum!

Ne sápadjunk, bár nyakunkon a vész, lássuk, mit ír a Ripost!

Ma már csak egy belvárosi raktár őrzi azokat a klasszikusokat, melyeken bevallva, vagy bevallatlanul, de generációk nőttek fel.

A Ripost bejutott a ma már történelemnek számító kordokumentumok közé, ahol Kovi ma 2500 anyagot tárol. Az egykori pornócézár csak remélni tudja, hogy rövidesen megkezdheti az anyagok digitalizálását, mivel az idő véges...

Ripost: Hol vagyunk?

Kovi: Ez itt Magyarország legnagyobb pornóarchívuma. Nagyjából 2500 eredeti felvételt őrzök itt, köztük az összes saját munkámat és minden filmet, amit annak idején a Lux Videó égisze alatt megvásároltam külföldről és kiadtam. Ami mindben közös, hogy Magyarországon, magyar szereplőkkel készültek. Gyakorlatilag ez itt egy korrajz, ami az iparág fénykorát mutatja be.”

Először is, Isten áldja a tisztes ipart.

Ha meg honi, akkor még inkább áldja. Mennyi jó magyar fáradozás, orcák és egyebek verejtéke kellett, hogy ezeket a képsorokat felvegyék, közzétegyék, hogy megőrizzék őket – akkor még azt hitték – az örökkévalóságnak! És mennyi magyar öröm fakadt belőlük, mennyi intim, kellemes pillanatot okoztak a kérges markú, keményen dolgozó magyar kisembernek... Nemzeti érdek, alapvető nemzeti érdek, hogy a Kovi-gyűjtemény el ne enyésszen, ne jusson ebek harmincadjára.

Ripost: Fáj a szíved, amikor ide belépsz?

Kovi: Már nem, de nagyon sokáig fájt, hiszen 23 év munkáját nem lehet csak úgy kitörölni az életemből. Nem tagadom, voltak álmatlan éjszakáim. Sokat gondolkodtam megoldásokon, hogy mit lehetne még kihozni a tapasztalatomból, de rájöttem, hogy én nem akarok mobiltelefonnal néhány perces maszatolásokat forgatni a netre.”

Ne bizony, Kovi. Magyar ember, magyar pornós nem maszatol, hanem győztesen rohamoz és keményen helytáll, huj-huj-hajrá! Mi ez a mobiltelefonos dekadencia a hőskorhoz képest, a mi példaképünk Toldi, akinek testrészét taligán kell tolni, de mit tudnak erről az enervált nyugatiak? Mit tudnak ők a magyar szív fájdalmáról, az álmatlan éjszakáidról, melyek forgatással teltek...

Ripost: Mi lesz a sorsa ennek a rengeteg kész filmnek és nyersanyagnak?

Kovi: Nem tudom és ez nagyon aggaszt. Nagyon nem így kéne tárolni a filmeket, hiszen a mágnesszalagok szavatossága véges. Digitalizálásra lenne szükség, de annak az ára nagyjából 8 millió forint. Arról nem is beszélve, hogy ha napi nyolc órában nekiállnék, akkor egy éven át tartana a folyamat. Nagyon sajnálom, hogy nekem nincs ennyi pénzem, hiszen komoly üzleti potenciál van ezekben az anyagokban.”

És nem csak üzleti. Látjátok, honfitársaim, a saját keze munkájával királyi magasságokba emlekedő hőst, akinek most filléres gondjai vannak, és nincs rongyos nyolcmilliója sem digitalizálásra, holott ha ez elmarad, unokáink sem fogják látni, miként készültek az ő szüleik?

Látjátok a hajdani dicsőség romhalmazát, melyeknek bús düledékein, mint Husztnak romvárán, megállunk? Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!

Hát nem látod, Árpád vére miként fajul pornógyűjtemény nélkül? Nem látod a bosszús szadomazochisták ostorait nyomorult hazádon?

Az a minimum, hogy indítsunk mozgalmat annak érdekében, hogy a Kovi-kollekció végre az őt megillető helyre kerüljön, vagyis a Nemzeti Múzeumba. Aztán digitalizálják és tegyék nyilvánossá is.

Van abban valami magyaros, valami csodás, valami keserédesen megfoghatatlan, hogy Kovi gyűjteményét most az a Ripost karolta fel, amely kéjtanyákat kajtat az akadémiai kutatóintézetekben, ha vannak, ha nincsenek.

De hát kérem, ami szép, az szép, ami fontos, az fontos.

És ez nagyon fontos.

Nemzeti nagylétünk a tét.

Hogy el ne sorvadjunk, mint ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel.

Hazádnak lankadatlanul légy híve, óh, magyar!

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása