Avatni jó, avatni kell, avatni szükséges, élni nem annyira szükséges, főleg így, választási kampányfinisben, mikor a csapból is mocsok folyik, hogy minél alaposabban egymásra kenhessük. Természetesen választott vezetőink útmutatása alapján, mert ez, kérem, demokrácia. No, de amikor nem mocskolódik a politikus a kampányban, akkor avat.

Mit avat?

Elvileg mindent, de hála bölcs és kissé pazarlóan gazdálkodó kormányzatunknak, mely a korábbi ciklustól eltérően, mikor még hagytak a kampányidőszakra pár fontosabb átadni valót, olyasmiket, amikkel lehessen dicsekedni, nevezhetőek komoly eredménynek, most eljutottunk abba az állapotba, hogy mindenünk is van. Illetve, nagyon sok fontos dolog hiányzik, még több rohad, vagy működésképtelen, de azokat nem avatják, ugyanis akár a megépítésük, akár a rendbetételük sokkal több pénzbe kerülne, mint amennyi politikai hasznot hajtana. Avatás ugyanis avatás, darab – darab, a voksok szempontjából nem mutat nagy különbséget, hogy haranglábat vagy iskolát avatnak.

A haszna?

Kit érdekel?

E magyar világon mindeneknek csak két haszna vagyon: az elsődleges a politikai, a másodlagos pedig az, amennyit zsebre lehet belőle vágni, bár most épp két olyan avatást mutatok be, amiből nem sok csurranhatott-cseppenhetett a zsebekbe, ezek politikai célból avatódtak.

Rögtön az elsőn látszik is, hogy se haszna, se értelme, ha csak annyi nem, hogy pár ezer év múlva, ha megtalálják a régészek, ugyan törni fogják a fejüket, mit is akar jelenteni a felirata. Mert talányos. Arról van szó, hogy a 86-os és a 84-es út találkozásánál, a körforgalomban zászlót, zászlótartót és márványtáblát avattak augusztus 20-án Hegyfaluban. Az állíttató hármas: Ágh Péter a Fidesz országgyűlési képviselője, Gagyi Levente, Ágh volt titkára, Bartók Tibor pedig a kitüntetett település, Hegyfalu vezetője.

Hát, ami kell, az kell – ez aztán nagyon kellett. A környéken egy benzinkutat kivéve semmi nincs, a zászlót megközelíteni nem tanácsos, mert a két út azért forgalmas (itt jegyezném meg, hogy mostani írásomban zászlótartón nem Petőfi Sándor apját értem, mint a költő tette, nem is más embert, hanem azt a csövet, amibe beletűzik a zászlórudat. Ennek később fontossága lesz. Különben, ahogy ezeket ismerem, felavatnák Petőfi édesapját is, ha azt kapnák ukázba...)

Hanem a márványtábla igen szép, mert a felirata csodálatos. Azt mondja:

„A Keresztény Magyar Államalapítás alkalmából állíttatta:

Ágh Péter

a Fidesz országgyűlési képviselője

Gagyi Levente

Vas megyei önkormányzat képviselője

Bartók Tibor

Hegyfalu község polgármestere

Hegyfalu, 2019. 08. 20”

Akkor elemezzünk. Az, hogy az építtetők neve megjelenik az örökkévalóságnak szánt márványtáblán, megszokott, a római Pantheonra is felíratta Marcus Vipsanius Agrippa, miszerint:

„M·AGRIPPA·L·F·COS·TERTIVM·FECIT”

és ebben már az is benne van, hogy az átadás idején harmadjára volt consul. Ugyan a consulságára kevésbé emlékszünk már, de az épület máig megmaradt – és ne feledjük, Rómában is választották a consulokat, mégsem hinném, hogy a Pantheon felirata kizárólag kampánycélú volt, ha kampányolni akart volna a jó Agrippa, inkább lupanart, nyilvánosházat épít, hiszen a római nőknek nem volt szavazati joguk a férfiak voksát meg azzal jobban megszerezhette volna. De térjünk vissza Rómából Hegyfaluba, Jeruzsálemből Makóba: egyszóval nagyon fontos volt, hogy ennek a három embernek a nevét kőbe véssék az eljövendő évezredek számára. Őrizze valami az emléküket a sírkövükön kívül is – mert majd, egyszer tán csak lesz faragott sírkövük. Kívánom, minél később legyen, félreértés ne essék. De átlagembernek a kőbe vésésre az szokott lenni az egyetlen esélye, ők most megragadták ezt a másikat.

Hanem hát mikor kiássák majd kései utódaink ezt a hóbelevancot, mit fognak gondolni róla, mi volt? Mert a zászló bizony nem marad meg a földben, a selyem elfoszlik, a fa elkorhad, a zászlótartó szétrozsdásodik. Csak a márványtábla marad meg, mert neki az a dolga. Ámde azon nem szerepel, mit állíttattak az érdemes férfiak! Azt majd ki kell deríteni. Ráadásul azt mondja a tábla: „ A Keresztény Magyar Államalapítás alkalmából”.

Nem az évfordulója: a megalapítása alkalmából.

Ejnye, akkor csak idén alapították meg a Keresztény Magyar Államot, így Nagy Kezdőbetűkkel (a Helyesírási Hiba igen kínos, de még sokkal kínosabb, ha kőbe vagyon vésve)? Úgy látszik, igen. Ezek szerint Szent István állama nem volt keresztény? A jelek szerint az állíttatók úgy gondolják: nem. Kell ahhoz némi bátorság, hogy mindezt ráadásul Szent István napján vágják a világ képébe, van bennük némi kurázsi, nem mondom – vagy némi szemtelenség. De legalább tudjuk most már, hogy Szent István kereszténysége a fasorban sincs Orbán Viktoréhoz képest. Majd őt is szentté kell avatni ezek szerint, ha lehet, minél hamarább.

A másik avatás is kedélyes, igazi vígjátéki téma: történt pedig, hogy nemrég felújították a sajóvárkonyi Szent Miklós püspök templomot. Jól tették, helyesen tették, szép is lett. Hanem, az árgyélusát, sőt, a kiskésit nekije, a zászlótartóról megfeledkeztek! Ott állt a templom Szent Istvánkor, egy szál zászlótartó nélkül, világ csúfjára. Azért fellobogózni csak lehetett, mert az inkább jóindulat kérdése, mint zászlótartó vasé, találékony a magyar, de hát akkor is. Márpedig ha nincs zászlótartó vas, akkor légyen, keríteni kell, ha a földből is! Szerencsére nem a földből kerülközött, hanem az ózdi Fidesztől, ki mástól? Ugyan szerintem bárki, akibe szorult egy kis barkácsoló természet, összehegeszthette volna a csövet a tartólemezzel, aztán felfúrja a falra a tipliket és rácsavarozza, maximum szép nagy létra kellett volna hozzá – de akkor nem lett volna mit átadni.

Mert, kérem, átadták a zászlótartó vasat is.

Sőt. A Fidesz ózdi polgármesterjelöltje, Eke István, az egykori polgármester Fürjes Pál, valamint Obbágy Csaba területi képviselő fel is avatta! Méghozzá egyházi áldással, bár szerintem az áldás a templom természetéből fakadóan eleve adott kellett volna legyen – olyan nincs, hogy a templom áldott, de mondjuk a zászlótartó vasa vagy az esőcsatornája átkozott lenne. Vagy áldott az egész mindenség, vagy nem. Még az ózdi önkormányzat honlapja is megemlékezett a grandiózus eseményről! 

„Fürjes Pál önkormányzati képviselő cége legyártotta a pajzs alakú tárgyat, Eke István vállalkozó pedig egy magyar zászlót ajándékozott a plébániának. Obbágy Csaba területi képviselő szerint igazi közösségi összefogással valósulhatott meg a projekt. Rövid beszéde után Talián Zoltán diakónus Isten áldását kérte a zászlóra és annak tartójára is, majd megszentelte azokat. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság emelőkosaras autójának segítségével szerelték fel a galvanizált csövet, amely évtizedekig szolgálja majd célját. Végül elhelyezték benne a lobogót.”

 Nincs is annál szebb, mint amikor ennyien avatnak egy galvanizált csövet, áldással és tűzoltóautóval (az az emelőkosár miatt kellett). Még ugyan a tűzoltózenekart hiányolom, az adta volna meg a kellő fényt a Nagy Eseménynek, melyen, megkockáztatom, talán tízen is részt vettek, és ez sajóvárkonyi viszonylatban számottevőnek mondható. Kár, hogy leginkább azok vettek részt, akiknek valamilyen formában dolguk volt a zászlótartó felhelyezésével, vagy egyéb közük volt hozzá, szóval a gyakorlatban a lőtéri kutya nem volt kíváncsi erre a Nagy Átadásra.

 De a tendencia világos. A választásokig át kell adni mindent!

 Mondjuk iskolakezdés alkalmából átadhatnának egy nemzetiszínű golyóstollat.

 Szüret alkalmából némi sárga földet.

 Időjárás alkalmából egy bárányfelhőt.

 Hosszú távon pedig – ha kérhetném – a hatalmat.

Szele Tamás