Kérem, az világos, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald J. Trump egy igen megbízható és határozott ember. Azt eddig nem tudtuk, hogy bölcsessége is kimagasló, sőt, páratlan: de határozottsága és megbízhatósága mindenképp vetekszik egy másnapos hamis tanúéval, aki épp elfelejtette tárgyalás előtt, kitől fogadott el több pénzt és kissé zavarban van.

Pesmerga katonanők (Fotó: Euronews)

Illetve, itt még csak nem is pénzről van szó, Trump elnök egész egyszerűen nem tudja, mit akar, de azt nagyon és ellenkezőleg is, főként. Esetleg gyanánt. A kurd ügyekben például az elmúlt napok folyamán olyan tragikomédiát viselkedett össze, hogy az Hollywoodért kiált. Lássuk csak, mi is történt?

Kezdjük azon, hogy ha a kurd fegyveresek nincsenek, a nagyhatalmak és a szír hadsereg sakkjátékának és állandó egyensúlyozgatásának következtében az Iszlám Állam még most is vagdosná a polgári lakosság fejeit. Illetve mostanra már kifogytak volna a polgárokból, de hogy még aktív résztvevői volnának a kurdok nélkül a permanens közel-keleti teadélutánnak, az biztos. Igen ám, de voltak, és – persze nem minden hátsó szándék nélkül – eldöntötték azt a konfliktust. Nyilván annak reményében, hogy végre létrehozhatják saját, önálló és elismert államukat. Egyes területeken létre is hozták, ezeken a térségben Izraelt kivéve ismeretlen demokrácia, vallásszabadság és női egyenjogúság tapasztalható, bár a jelek szerint most már nem sokáig.

A kurd függetlenséget kilencvenkilenc éve minden külföldi támogató elárulja, legutoljára az Egyesült Államok tette, most. Kurdisztán mai helyzetét – vagyis, hogy hivatalosan nincs, mégis van – a sevresi békeszerződésnek (1920) köszönheti, melynek értelmében az első világháború végén a kurdoknak független államot kellett volna kapniuk. Ám a békediktátumot a szultáni kormánytól függetlenül megalakult török nemzetgyűlés Mustafa Kemal vezetésével elutasította. Törökország háborúval vívta ki annak felülvizsgálatát, amit az 1923. augusztus 24-én kötött lausanne-i békeszerződés érvényesített. Így Kurdisztánt négy részre osztották, Törökország, Irak, Irán és Szíria között.

Már itt láthatjuk az abszurd kurd történelmi sorsot: ezek után nem kevesebb, mint öt önálló kurd államot kiáltottak ki, de ezeket mind elfoglalták az említett szomszédok.

Lett volna annak idején szovjet Kurdisztán is, csak hát az sem maradt fenn. A második világháború után tovább romlott a helyzetük: Törökországban megjelent a merényleteiről híres Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), Öcalan vezetésével. Irakban a kurd falvak és a városok 70 százalékát rombolták szét és pusztították el. Lakóikat a nagyvárosokba kényszerítették, hogy jobban tudják ellenőrizni őket. A kurd partizánok kezén lévő falvakat teljesen elpusztították, a lakosságot a dél-iraki sivatagba hurcolták, és több mint 180 ezer embert lőttek tömegsírokba.

A kurd népirtás emléknapját minden év március 16-án tartják, amikor Halabdzsa városát 1988. március 16-án elgázosították Szaddám Huszein uralma idején.

Érthető, ha az egymással is rivalizáló kurd erők komoly lehetőséget láttak abban, hogy amerikai támogatással részt vegyenek a magát Iszlám Állam elleni harcban, és legendás hősiességgel küzdöttek – nem utolsósorban azért is, mert az előszeretettel gyilkolta őket. (Meg a jazidiket is.)

Nos, a történelmi háttér nagyon felületes felvázolása után lássuk, mi zajlott le a minap?

A mese úgy kezdődik, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt vasárnap este amerikai kollégájával, Donald Trumppal az Eufrátesztől keletre létrehozandó szíriai biztonsági övezetről, és megállapodtak abban is, hogy novemberben Washingtonban találkoznak.

Mi ez a biztonsági övezet?

Ez, kérem, egy szimpla hazugság. Azt jelenti, hogy a török hadsereg benyomul Szíria északi részébe, és ott megsemmisíti az amerikai fegyverekkel ellátott kurd főerőket, melyek ugyan nem török területen vannak, de kell ez Erdogan padisahnak ahhoz, hogy nyugodt legyen az álma a Topkapi Sarayban. Kellett volna már tavaly is, csak akkor még amerikai tengerészgyalogság állomásozott a térségben, és sem elmenni nem voltak hajlandóak, sem malmozva nézni, ahogy az Egyesült Államok egyik szövetségese lemészárolja a másik szövetségesét. Most Trump abba ment bele, hogy kivonja ezeket az amerikai csapatokat, és így már semmi akadálya egy kedélyes népirtásnak. Népirtást írok, mert arra is lehet számítani: mivel Erdogan a kurdokat egytől egyig terroristának tartja, a fegyvertelen, civil lakosság is célpont.

Ráadásul a kurdok döntő többségben gyalogsági erőket tudnak felmutatni, esetleg némi tábori tüzérséget, légierejük vagy páncélosaik nincsenek – a török hadsereg már légicsapást is mért tegnap este a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szakkelet-szíriai Haszake tartomány el-Malikíja városában található főhadiszállására. A török légierő harci gépei a nap nagy részében intenzív repüléseket hajtottak végre a határ menti térségben, de csak este támadták meg az SDF főhadiszállását. A bombázás a Tell Tavil kerületet érte.

Az amerikai egységeket már vissza is vonták az inváziós zónát kijelölő két határváros, Tel Abjad (Kobane) és Rás al-Ajn város megfigyelőállásaiból.

Mindeközben úgy a világ, mint az amerikai hadsereg döbbenten nézi Trump elnököt, aki szó szerint összevissza beszél. Először azt mondta:

„Be kell fejezni a vég nélküli háborúkat”

és haza kell vinni a csapatokat. Ami szép gondolat lett volna – Vietnamban. Itt viszont mintegy 100-150 amerikai katonáról van szó, akik nem fegyveres erőt jelentenek a térségben, hanem tanúskodni képes erőt: azért vonták ki őket, hogy ne legyen kívülálló tanúja a várható népirtásnak.

Aztán ráreccsent az elnökre – a Pentagon. 

„A védelmi minisztérium - mint ahogyan az elnök is - világossá tette Törökország számára, hogy nem helyeseljük a török hadműveletet Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok hadereje nem támogat ilyen hadműveletet és nem is bonyolódik bele. - fogalmazott közleményében Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője. Hozzátette azt is: Mark Esper védelmi miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője tudatta török partnereivel, hogy egyoldalú akciók kockázatot jelentenek Törökország számára. - fogalmazott közleményében Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője. Hozzátette azt is: Mark Esper védelmi miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője tudatta török partnereivel, hogy „egyoldalú akciók kockázatot jelentenek Törökország számára”.

Az amerikai és az orosz védelmi miniszter hétfőn telefonbeszélgetést folytatott egymással, értesülések szerint az amerikai fél kezdeményezésére. A beszélgetés tartalmáról semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra.” (Index)

Egyszóval alakul a botrány, és valószínűleg Trump most kezd rájönni, mibe is egyezett bele ő, amikor felhívta az a kedves Erdogan gyerek és ő engedett a kérésének. Gyorsan fellépett hát a Twitterre, és megfenyegette a változatosság kedvéért most épp Törökországot:

„Amennyiben Törökország olyan lépést tesz, amelyet kimagasló és páratlan bölcsességem alapján megengedhetetlennek ítélek, abban az esetben tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot!”

Így.

Szó szerint így, a kimagasló és páratlan bölcsességgel együtt, azt én emeltem ki.

Bizánci és kínai császárok, orosz cárok és török szultánok szoktak így beszélni tulajdon felkent személyükről, nem amerikai elnökök: ilyent még a brit uralkodók sem engedtek meg maguknak, főleg azért sem, mert egyiküket kifejezetten Együgyű Ethelrednek hívták. Az amerikai kölcsönökre épülő török gazdaságot bedönteni nem lenne művészet, inog az már jó ideje, bár Trump ebbéli szándékában kételkedem – de ez az öntömjénező mondat többet árt neki, mint az egész Mueller-bizottság teljes tevékenységével.

Az, hogy a Biden-ügy kapcsán világossá vált, miszerint Trump az elnöki hatalmat nem ráruházottnak, hanem öröknek, szerzettnek és Isten kegyelméből valónak tartja, amelyet nem a választók bizalmából élvez, hanem a saját ügyességének köszönhetően és ezért vissza is élhet vele, egy dolog. De hogy most már despotákat megillető címeket és jelzőket is aggat magára, az vagy valódi zsarnokra vall, vagy szellemi fogyatékosra.

Mindeközben el kell ismernünk, hogy a helyzet mostani alakulásával valóban megszűnhet a független Kurdisztánnak még a lehetősége is, és nem pusztán azért, mert maguk a kurdok is megszűnnek a török hadsereg tevékenysége folytán. Hanem azért is, mert ha létrejön a „biztonsági zóna” - és nagyon úgy néz ki, hogy létrejön – akkor Erdogan meg kívánja változtatni a terület lakosságának etnikai összetételét. Arról van szó, hogy a határ 30 kilométeres mélységében, 450 kilométer hosszan akarja letelepíteni Törökországban élő 3,6 millió polgárháborús menekült egy részét, egy millió embert. Ezek a többségében arab vagy turkomán etnikumú emberek azonban Szíria más részeiről származnak, így a kurd hatóságok - és velük együtt az Európai Unió is - úgy véli, hogy a helyi lakosság megkérdezése nélküli letelepítésük az etnikai viszonyok erőszakos átrendezésének számítana.

És nem lesz Kurdisztán, mert nem lesznek kurdok, sőt: pár év múlva már úgy fogjuk tudni, hogy Kurdisztánban mindig is turkománok éltek.

Ez Erdogan tervének lényege, ehhez asszisztál az okos, ám velejéig gonosz moszkvai vezetés és a síkhülye, öntelt amerikai elnök. Aki magát, mint említettem volt, megbízhatónak, határozottnak, de legfőképp kimagaslóan és páratlanul bölcsnek tartja.

Én eddig azt hittem Trumpról, hogy Putyinba vagy Kim Dzsongunba szerelmes, ahhoz is kellett volna némi gyomor, de a szívnek nem lehet parancsolni: most azonban kiderült, hogy saját magába.

Az már mindjárt más.

Viszont akkor másnak már felesleges is őt szeretni: reménytelen volna.

Szele Tamás