Ha az ember felteszi magának a kérdést, irigyli-e Novák Katalint, óhatatlanul arra a következtetésre jut: egy kicsit sem. Talán az anyagi viszonyai jobbak annál, mint ami legtöbbünknek jut, de tessék nekem elhinni: nincs ő megfizetve eléggé. Interjút adott ugyanis az Indexnek és ebben a semmitmondás olyan bravúrját mutatta be, ami már világszám.

(Fotó: Magyar Nemzet)

Barnum ezért a mutatványért arannyal fizetne: ráadásul, ha egy kicsit megkapargatjuk azt, amit mondott, még csak nem is semmi a veleje, hanem igenis mond valamit – hogy riasztó ez a valami, az már más kérdés. Különben már az is kisebbfajta csoda, hogy szóba állt az Index munkatársával, nem szokásuk ez Fidesz-alelnököknek, de most mégis megtörtént – talán az önkormányzati kampányra való tekintettel.

Az már az Index dolga, hogy elsősorban a Borkai-ügyről akarták kérdezni a kormánypárt különböző vezetőit, mit csináljunk, kampány van, ez folyik a csapból is, ráadásul mivel a mostani kampányt elég tudatosan a szexbotrányokra építették fel, mondhatjuk, hogy „love is in the air”, a levegőben van a túlfűtött szexualitás, melyet eddig meghagytunk a hanyatló Nyugat ópiumának, még ha Gogolák elvtársnő rövidebb szoknyát is vett fel néhanap. A kormánypárt vezetői nagyjából a bevált taktikát alkalmazták: nem válaszoltak vagy azt mondták, hogy a történtek Borkai magánügyét képezik – egyedül Novák Katalin volt hajlandó beszélni is. Mármost talán azért, mert míg a többieket egyenesen Borkairól kérdezték meg, neki azt szögezték:

 „Ön szerint milyen az a mély és magasabb rendű élet, mely a keresztény szabadság eszméjére épül?”

 Nyilván áthallásos volt a kérdés ezekben a fülledt erkölcsű időkben, de – lássunk csodát – Novák Katalin válaszolt. Mégpedig úgy néz ki, hogy őszintén, ami nagy dolog az ő pártjukban. Ugyebár, a keresztény szabadság misztikus dogmáját Orbán Viktor vezette be, aki egy beszédében azt mondta:

 „Ne féljünk kimondani, hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk.”

 Azóta is gyakran használja ezt a kifejezést, anélkül azonban, hogy elmondaná a nagyközönségnek, mit ért alatta – valódi misztikus fogalommá kezd nőni a közbeszédben, publicisták találgatják, mi lehet ez, ami egyszerre mély és magas, hegyen épült és város, van, aki az Újtestamentumból vezeti le, van, aki Luther Mártonból, bár én mindkét forrást túl komolynak találom a napi politikához. Megint mások egyszerűbben közelítik meg, Borkai szabadsága felől, de ez meg sértés volna a kereszténységre nézve: szóval, keressük a keresztény szabadságot, mint Lancelot a Szent Grált, de mivel nem meghatározott, nem egzakt fogalom, legalább annyira nem találjuk, mint ő a kelyhet. (Nem tartom kizártnak, hogy az egész Grál-legendakör is Artúr király egy beszédéből fajult el, melyet a Kerekasztal tisztújítása alkalmából tartott, ha eredetileg sem volt sok értelme, pár száz év alatt vígan lesz belőle hőseposz vagy bármi más is a nép és a trubadúrok ajakán).

 No, de most Novák Katalin meghatározta nekünk ezt a mesebeli, legendás fogalmat.

 „Én a keresztény szabadságot úgy értelmezem, hogy szabadon tudunk dönteni az életünk legtöbb kérdésében, és hogy valódi szabadságunk van abban, hogy olyan dolgokat teszünk, amikkel másokat sem bántunk meg, illetve amit szeretnénk, hogy mások is tegyenek velünk.”

 Evangéliumi alapú gondolat, lásd Lukács 6,31:

 „És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképen cselekedjetek azokkal.”

 Igen ám, csak épp az elv - az ember személyes szabadsága addig tart, amíg azzal másokét nem korlátozza, másoknak kárt nem okoz – feltűnik ám a Nagy Francia Forradalom eszméi között is, máig liberális alapvetés. Prüszkölnek is ellene sokan, meg hát teljes mértékben soha nem is lehetett alkalmazni, talán csak egy területen sikerült, éspedig a hatályos magyar sajtótörvényben, ami szerint egy írás akkor is sértheti valaki jó hírnévhez való jogát, ha különben igaz, és így közlése büntethető – amennyiben a felperes sértettnek érzi magát. Érdekes, hogy az egész világ kerekén egyedül nálunk ilyen ultraliberális a joggyakorlat és a törvény, de hát lássuk be: jól jön ez egyszer a liberalizmus még az illiberálisoknak is.

 Mondjuk Novák Katalin már nyilatkozhat szabadelvű alapvetéseket, mert neki csak egy főnöke van, Orbán Viktor, az pedig nem olvas Indexet, nem fog az orrára koppintani – meg nem is menne bele ennek a bonyolult meghatározásnak az értelmezésébe, rég volt az már, mikor ő ilyesmiket művelt. Az interjú természetesen a Borkai-botránnyal folytatódik, az alelnökasszony többször elismétli, mennyire és milyen nagyon, de nagyon sajnálja, hogy a pártember „nem viselkedett példaértékűen”, ez egy szerencsétlen, rossz dolog, de mégis, alapvetően az ő és a családja személyes ügye.

 Ebben nem értünk egyet teljesen, bár én az egész botrányt kissé differenciáltabban látom, mint a legtöbben: egyfelől a forrás ellenőrizhetetlen, másfelől pedig ugye azt senki sem képzeli, hogy azon a yachton bárki olyan is lehetett volna, akit nem hívtak meg oda, aki nem volt brancsbéli? Márpedig ha brancsbéli borította ki az éjjeliedényt (és borítgatja folyamatosan), akkor ez egy belső leszámolás lesz, pénzügyi okokból, és csak másodlagosan belpolitikai faktor: persze, jókat lehet röhögni az egész képmutatásán, de nézetem szerint ebből még bármi lehet, tájfuntól kisnyúlig. Egyelőre várjunk még az értékeléssel és figyeljük az eseményeket.

 No, de mond egy érdekeset az alelnök asszony az interjú végén. Egy olyant, amitől kicsit végigfut a hideg az ember hátán.

 „Abban bízom, hogy egyre nagyobb szabadságot tudunk adni a magyar embereknek.”

 Hm. Adni?

 Elvileg a szabadság gyári szériatartozéka minden embernek, alapjog, el nem vehető, ha csak nem követett el valami bűnt az illető, de akkor is csak ideiglenesen korlátozzák szabadságában, ahhoz már, hogy végleg elvegyék, sokszoros gyilkosnak kell lennie – hiszen épp ezért olyan komoly büntetés a szabadságvesztés, hogy az egész büntető jogrendszer arra épül. A rómaiaknál például nem így működtek a dolgok, náluk nagyon ritka volt a börtön, ellenben igen gyakori a száműzetés – de ez is amiatt volt, hogy úgy gondolták: igazi római csakis a Városban, az Urbsban lehet szabad. Szóval, a szabadság a békeszerető és jogkövető polgár számára alapjog, nem, hogy elvenni nem lehet tőle, de többet adni sem lehet belőle.

 Mert mondjuk nekem is szabadságomban állna tejszínhabbal enni a pacalpörköltet, törvény nem tiltja, azonban valamiért mégsem teszem, talán a gyomromra való tekintettel: amennyiben a magyar polgár valóban szabad, nem lehet neki még több szabadságot adni, hacsak nem ilyen nevetséges formákban, hiszen már birtokában van az elérhető teljes szabadságnak.

 Illetve: ha lehet, akkor viszont nem szabad a magyar.

 Vagy még akkor lehet, ha elveszik a szabadságát, és egy keveset visszaadnak neki valamilyen területen.

 Akárhogyan is: ezt az utolsó mondatot nagyon nem kellett volna mondania Novák Katalinnak: ez leleplezi az összes megelőző gondolatát.

 Mondom én, hogy nem irigylem, keressen bár akármennyit.

 Bár, ahogy én ezt az országot ismerem, ember nem lesz, aki ezen fennakad.

 Míg vannak pucér alfelek és más szervek, míg azok adriai yachtokon villognak, tojunk mi a Szabadságra.

 Az Egyenlőségre és a Testvériségre is.

 Szexbotrány kell minékünk.

 Azzal elvagyunk.

 Szele Tamás