Hát meghalt, kérem, meghalt a kalifa, most már csak az a kérdés, hogy melyik. Nem véletlenül mondom ezt: az elmúlt időkben al-Baghdádi, az Iszlám Állam feje monoton rendszerességgel hagyogatta el az árnyékvilágot, valósággal évente, nem volt képes lemondani erről a szokásáról, a mostani hír hallatán is elsőre azt mondtam, rendes évi elhunytát tölti.

Bár ez esetben valószínűleg tényleg halott. Annak dacára, hogy ezt az eseményt maga Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke jelentette be személyesen, a rá jellemző módon, minek következtében több a történetben a kérdőjel, mint a pont.

Trump ugyanis roppant határozottan és szokás szerint nem kissé zavarosan beszélt: elmondása szerint:

„Al-Bagdadi „gyávaként, egy kutyaként” halt meg, menekülés közben, ahogy kiáltozott és sírt az életéért, miközben az amerikaik és kutyáik üldözték őt egy alagútban. Az utolsó pillanatait félelemben töltötte, attól rettegve, hogy jönnek érte az amerikai csapatok. Gonosz, beteg, kegyetlen ember volt, és így is halt meg. Nem hősként halt meg, hanem mint egy gyáva, futott az életéért.”

Ami valószínűleg szó szerint igaz, és azért volt fontos elmondani, hogy a tubafa tövébe költözött Abu ben Pulloverből ne legyen halála után szent, hős vagy mártír. A házát is ezért rombolták le, alapos munkát végezve: az iraki állami televízió felvételein már csak törmeléket láthatunk, nem is nagyon lehetne megmondani, hogy ott valaha épület állt.

Trump elnök légideszant-támadásról beszél, melyet nyolc helikopter segítségével hajtottak végre, mondjuk ez az erő valóban impozáns – azt kissé csodálom, hogy egyéb légi támogatásról nem szólt, de bizonyára volt, csak az elnök nem tudott róla vagy nem találta lényegesnek megemlíteni. A titkos műveletben al-Bagdadi búvóhelyét támadták meg Szíria észak-nyugati részén, Idlib tartományban.

 „Ezután a földön betörtek a házba, akkor sortűz fogadta őket, de egyetlen amerikai sem halt meg az akcióban. „Egy gyönyörű, tehetséges kutya megsérült” az amerikaiktól, őt végül kihozták onnan, mondta Trump. Al-Bagdadi legtöbb közeli embere és hozzátartozója viszont meghalt. Előbb kihoztak tizenegy gyereket épségben, amikor viszont al-Bagdadi felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt, magával vitte a halálba saját három gyerekét. A vezető teste teljesen megroncsolódott, de a DNS-minták teljes bizonyossággal alátámasztják, hogy a holttest valóban hozzá tartozik, ehhez pedig alig kellett tizenöt perc.”

Hát, a negyedórás DNS-vizsgálat kenterben veri a dr. Csont összes epizódját, az biztos: végül is talán lehetséges, ha a technika legmodernebb eszközeit használták hozzá, többet is egyszerre, csak erősen meglepő. Lehet, hogy volt a srácoknál trikorder is a Star Trekből. Miután az amerikaiak végeztek az akcióval, begyűjtöttek rengeteg dokumentumot az Iszlám Államról, aztán rakétacsapással olyan alaposan megsemmisítették a helyszínt, hogy annak mostani állapotához képest a Hortobágy egy Himalája.  

Mondjuk jól tették: ne legyen belőle zarándokhely.

Alapvetően az egész akciónak is csak örülni lehet, mert ez az ember nem egy halált érdemelt volna, hanem tízezret is. A rémtetteit még elsorolni is nehéz volna, gyilkolt és kínzott az mindenért, dohányzástól és zenehallgatástól sakkjátékig, állatként kereskedett emberekkel, bevezette a Daesh (Iszlám Állam) területén a rabszolgaságot, a csonkításos büntetéseket a legkisebb vétségekért is, de a lefejezések szintén a mindennapi program részei voltak. Szóval, ehhez képest még viszonylag jól járt, hogy így, kissé szétszórtan, ám gyorsan végezte.

Az, hogy Trump elnök előadásában az akció a leginkább egy 1950-es évekbeli westernfilmre hasonlít, valószínűleg annak köszönhető, hogy az elnök így képzelte el, tehát így is mutatta be: és ragaszkodhatott ahhoz, hogy ő jelentse be az eseményt, ennek jelképes fontossága is van. Kössék az ő nevéhez.

Fontos dolog al-Baghdádi halála?

Lehet azt mondani, hogy nagyon fontos, mert valóban rengeteg ember haláláért, kínzásáért volt felelős, legalább egy pokolfajzattal kevesebb rontja a levegőt. Azt se feledjük, hogy a Daesh ideológiája nem volt valami bonyolult dolog: összegyúrták a közel-keleti történelemből azt, ami a legrosszabb volt benne és bevezették, aztán kitartottak mellette. Konzekvensen. Meg merném kockáztatni, hogy a valódi középkor nem volt mindig annyira sötét és borzalmas, mint ez az utólag összerakott, mesterséges utánzata.

És azt is lehetne mondani, hogy a jelenlegi helyzetben nem olyan fontos, hogy meghalt a kalifa. Ugyanis a Rojava elleni hadművelet lényegében elérni látszik célját: a térségben jelen lévő amerikai erők már csak az olajmezőket védik, a kurdok által használt olaj- és gázvezetéket átvette az orosz állami Rosznyeft vállalat, Erdogan megszabadult a határai mentén létező, világi és bázisdemokratikus kurd állam rémétől, szóval mindenki jól járt, mármint a kurd lakosságot kivéve, de ők meg időtlen idők óta folyamatosan rosszul járnak. Ebben a végjátékban valóban felesleges volt a Daesh is, al-Baghdádi is, levették a tábláról, ne zavarja a képet.

Melyik al-Baghdádi halt meg?

Azt most már lehetetlen eldönteni, de tény, hogy ahány fotó bejárta róla a világsajtót, annyiféle ember szerepelt azokon. Volt fiatal al-Baghdádi, öreg al-Baghdádi, szakállas és kevésbé szakállas, őszülő vörös bozontú és hollófekete, szóval vagy többen is játszották a szerepét, vagy a világ legelfoglaltabb sminkmesterét alkalmazta. Lényegében véve mindegy: igazából az lenne a fontos, hogy maga a legenda, a kalifa legendája pusztuljon el. Azt nem kétlem, hogy most elő fog kerülni egy kisebb szekérderék kalifa a térségben, hogy összeszedje a Daesh szétszórt csőcselékét, az Iszlám Állam politikai árváit, ezek közül csak az lehet sikeres ideig-óráig, amelyik élvezni fogja valamelyik nagyhatalom támogatását. És valószínűleg lesz ilyen: ugyanis erre az elállatiasodott, embertelen haderőre még szükség lehet jó ideig, gyakorlatilag most is ilyen fanatikusok harcolnak a török hadsereg oldalán arab és turkomán milícia néven, egészen pontosan a Daeshtől vették át őket, és a jelek szerint ugyanannyira alkalmasak török katonának, mint korábban az Iszlám Állam csapatainak. Kelleni fog majd az ilyeneknek egy vezér, szóval ha esetleg nem is al-Baghdádi néven, de az ő szellemében lesz még pályázó erre a szerepre.

A világ közben döbbenten nézi az eseményeket, a humanistább érzésű része tüntet a kurdok méltatlan sorsa ellen – tegnap Budapesten a Hősök terén és a török követség előtt is volt egy kis létszámú, de annál látványosabb civil demonstráció, és Erdogan elnök budapesti látogatása sem ígérkezik zavartalannak (izgalmas lesz, mikor november hetedikén tüntetnek majd a November 7. téren), de ennél többet – sajnos – nem tehetünk.

Ugyanis azok a világpolitikai és világgazdasági folyamatok, amelyek lehetővé tették az Iszlám Állam létrejöttét, és amelyeknek most is az állandó instabilitás az érdeke, jelenleg is hatnak, legfeljebb most más módon lökdösik az asztalt: ha nem a Daesh lesz a zavarkeltő tényező, akkor a nagytörök álmok vagy a megerősödő közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok fognak krízist kiváltani, esetleg Teheránban bolondul majd meg valaki – al-Baghdádi halott ugyan, de a hozzá hasonlók ördögi munkájára még erős politikai igény mutatkozik és emiatt lesz is ilyen vagy amolyan formában utódja.

Mindazonáltal nem rossz hír az, hogy elköltözött ebből a világból – de azért ne nyugodjunk meg.

Nehéz idők jönnek még.

Szele Tamás