Forgókínpad

Forgókínpad

Kásler világa

2019. október 30. - Szele Tamás

Akkor ma miről meséljek nektek, kedves gyerekek? Meséljek Dobrinya Nyikiticsről, aki ma reggel griffmadáron iderepült? Nem mesélek, mert senki sem tudja, miket beszél a mi bojárunkkal, nincs mit mesélni. Akkor meséljek arról, hogy Johnson Seherezádé már az ezeregyedik meséjét mondja az alsóháznak? Úgyis leváltják, mesélek inkább másról.

kasler2.jpg

(Fotó: 24.hu)

Mesélek én nektek az okos Kásler bácsiról, akiben időnként felvillan az isteni szikra, és olyanokat mond, hogy a fekete lyuk hozzá képest szupernova, még szerencse, hogy a Magyar Nemzet reggel jelenik meg, mert ha délben kerülne az utcára, hát kinyitnák az olvasói, kiugrana belőle a Kásler bácsi és elsötétítené a Napot is. Azért beszélek a Magyar Nemzetről, mert ott jelent meg vele az az interjú, melyben egyrészt újból tanújelét adja bölcsességének és rátermettségének, másrészt beragyogja szellemi égboltunkat, igaz, valahogy úgy, hogy eltakarja, de az ő ragyogása ilyen setét.

No, de hát mit mond, hogy ennyire felkeltette a figyelmemet?

Első sorban is jelezném: az interjú hosszú és unalmas, azokat a részeit venném górcső alá, ahol felszikrázik Kásler szelleme. Például már az elején meglep minket.

„– Égető a létszámhiány az oktatásban?
– Azt gondolom, nincs pedagógushiány. Megvan a ritmusa annak, hogy a tanárok milyen periódusokban mennek nyugdíjba, de ezek kiszámíthatók, ismertek. A tanárképzés egyik célja, hogy a nyugállományba vonuló pedagógusokat megfelelő módon lehessen pótolni. Ez így történik. Arra szoktak hivatkozni a létszámhiány kapcsán, hogy sok az álláshirdetés, de gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált. Ám ez nem feltétlenül jelent szakemberhiányt, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma.”

Tehát nincs is létszámhiány, kérem. Tettem egy ellenpróbát: a jooble.org álláskereső oldalán megnéztem, hány helyre keresnek pedagógust. Tanárt 379 hirdetésben keresnek, éspedig nincs olyan tantárgy, amelyben ne mutatkozna igény rájuk, de legalább sürgős volna a jelentkezésük szinte mindenhová. A kedvencem az, ahol „bármely” szakos tanárokat keresnek. Az az igazi, mert az azt jelenti: semmiféle tanár nincs már az iskolában. De létszámhiány, az nincs, hogyan is lenne: ez a helyzet azért alakult ki Kásler szerint, mert a pedagógusok költöznek ide-oda az országban, mint a madarak, van őszi és tavaszi pedagógusvonulás. Vagy nem tudom, hogy képzeli a dolgot.

Orvoshiány sincs, ahogy azt egy alaposan kitekert mondatból megtudjuk.

Az orvosok hasonlóképpen vándorolnak, mint a tanárok és a madarak, csak a tanárokkal ellentétben és a madarakkal analóg módon külföldre, illetve nem, vagyis külföldről vándorolnak vissza.

Illetve fordítva, oda-vissza, tétre, helyre, befutóra. Ember legyen a talpán, aki képes értelmezni Kásler gondolatát, szerencse, hogy nekem van gyakorlatom, olvastam én a Mongolok Titkos Krónikáját is.

„– A világon mindenhol van orvoshiány, de nem mindegy, hogy az egyes országokban milyen mértékben, tempóval, intenzitással történik mindez. Hazánkban jelentősen, mintegy harmadával csökkent azoknak az egészségügyben dolgozóknak a száma, akik papírokat igényeltek ahhoz, hogy külföldön dolgozzanak. Mivel ott is változó körülményeket tapasztalnak, elindult a visszaszivárgás. Orvosként volt alkalmam látni és tapasztalni, hogy az egészségügyben dolgozók igen megterheltek. Nemcsak Magyarországon, a nyugati országokban is. Ott kétségkívül magasabbak a fizetések, de a megélhetés is többe kerül. Vagyis összetett kérdés, hogy valaki megy-e vagy marad.”

Na akkor lássuk. Harmadával csökkent azon egészségügyi dolgozók száma, akik iratkikéréseik alapján külföldre akarnak menni, hogy ott dolgozzanak. Tehát már csak harmad-annyian vándorolnak el, mint eddig, miből is a lángelméjét villogtató miniszter levonja a következtetést: elindult a visszaszivárgás. Ráadásul felhívja a figyelmet arra, hogy az élet külföldön drágább. De a bér is magasabb. Hát inkább éljek drágán és jól, ha keresek annyit, hogy megfizessem – ez ennyire egyszerű. Az iratigénylések száma meg nem azért csökken, mert csökken az elvándorlási kedv.

Hanem azért, mert már csak ennyi végzett egészségügyi dolgozó van, a többi már kiment.

Olyan ez, mint a viccben: a számadó bánatosan mondja a birtokosnak:

- Nagy a baj, uram, dögvész esett a nyájba! Száz juh is odaveszhet, annyi a nyáj.

- Jelentse csak minden nap, hány hullik el!

Számadó jelenti, egyik nap tíz, másik nap húsz. Egy szép reggelen ragyogó arccal érkezik:

- Nincs már baj, vége a dögvésznek!

- Nocsak, igyunk is rá valamit! És hány juhunk maradt?

- Juhunk? Az egy sem. De nincs dögvész sem.

Körülbelül ez a kásleri logika lényege. De a valódi mondanivalóját csak az interjú végére hagyta, csattanjon ott az ostor:

Egy év alatt számos előrelépést tettünk, és kimondhatjuk: véget ért vagy legalábbis lecsengőben van a véleménydiktatúra, amikor még volt, aki megmondta, ki tehetséges és ki nem, és jellemzően ugyanazok kaptak támogatást.”

Mindezt a Magyarságkutató Intézet kapcsán jegyzi meg, de érvényes a kultúra bármely területére. Hát azt látjuk, hogy a tehetség mostanában nem tényező, például az említett Magyarságkutató Intézet teljesen meg is szabadult tőle, és más állami intézményeink is követik példájukat, de ha a tehetség nem számít, nem számít az eredmény sem. Ugyanis nem kell sokat gondolkodni, hogy rájöjjünk: amennyiben tehetségtelen emberekre bízunk bármit a világon, azok kudarcot fognak vallani, még ha szorgalmasak is. Sőt, minél szorgalmasabbak, annál rosszabbat tesznek.

Márpedig ezek hangyamód sürögnek-forognak. Ámde mintha az sem számítana – akkor mi számít?

Még Hoffmann Rózsa idejéből származik a hazug és embertelen tétel, hogy mindenki egyformán alkalmas minden feladatra, ennek a szellemében is hozták létre az EMMI-t, ami az embert mint erőforrást tekinti és kezeli, képességeire, adottságaira és lehetőségeire való tekintet nélkül. Mondjuk maga a gondolat korábbi, ismerte már a történelem összes zsarnoka, de mi ne menjünk vissza régebbre. Hát ha az ember erőforrás és nem élőlény, főleg nem személyiség, akkor semmi szükség a tehetségére: akkor még a szorgalmát is csak ott fejtse ki, ahová a Párt, bocsánat, a kormány állítja. De az se sokat számít, mondom.

Akkor mi a fontos manapság?

Kizárólag a lojalitás. Kásler utolsó mondataiból kiderül, hogy nem csak a kultúrában, a sportban is lényegtelen a tehetség, az a fontos, minél többen sportoljanak, mert „a sport csökkenti a túlsúly kockázatát, ha nincs túlsúly, akkor jóval kisebb a keringési, de a daganatos betegségek kialakulásának esélye is.”

Lehet, hogy Kásler onkológus. De annyi fekvőtámaszt végezzen ennek szellemében, ahány nem túlsúlyos daganatos beteg hal meg a magyar kórházakban gyógyszer, személyzet és megfelelő kezelés híján.

A sportban meg majd elosztják az érmeket. Lojalitás és nem helyezés alapján.

A tehetségre abban a világban, ahol ez az úr emberminiszter lehet, tényleg semmi szükség.

Ez nem a képességek és tehetségek világa.

Ez a mamelukok világa.

Javaslom az Országos Tehetségtelenséggondozó Intézet megalapítását.

Hogy végképp kialhasson a szellem napvilága.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása