Nem, most nem Széchenyiről lesz szó, nem is Bereményi Gézáról, mi több, nem is a filmről. Most Horváth Balázsról lesz szó, a hajdani belügyminiszterről és kötéltáncosról, aki hihetetlen egyensúlyozó képességeit annak idején a Parlament ablakából mutatta be országnak, világnak és a tévékameráknak, biokémiai kísérlet keretében.

(Fotó: Talum Attila / MTI)

De hogy kerül szóba így pont ő, majdnem napra pontosan a produkció huszonkilencedik évfordulóján? Jó, pár nap eltéréssel, a későbbiekben egészen pontos adatokkal szolgálok.

Csak úgy, hogy a Pesti Srácok beszámolt róla, miszerint:

„A balliberális karaktergyilkosság első áldozatáról, Horváth Balázs volt belügyminiszterről neveztek el hidat Nagyvázsonyban

Belügyminisztériumi pályázatból új hidat építettek Nagyvázsonyban, amelyet Horváth Balázsról, az Antall-kormány belügyminiszteréről, Veszprém megyei országgyűlési képviselőről neveztek el, aki az első Orbán-kormány határon túli ügyekért felelős minisztere is volt. Horváth Balázs személye azért is szimbolikus, mert ő volt a balliberális karaktergyilkosság egyik első áldozata, akit többek között azzal is megvádoltak a kommunisták, hogy a taxisblokád idején a taxisok közé akart lövetni, illetve váltig állították azt is, hogy egyszer részegen integetett ki a Parlament ablakából. Természetesen ezekből semmi nem volt igaz. Az avatáson megemlékező beszédet mondott Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, illetve részt vett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, de az esemény kapcsán nyilatkozott portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere is.”

A nyilatkozattól engedelmükkel megkímélem az olvasóközönséget, akit feltétlenül érdekel, olvassa el a megjelölt forrásban. Mi vegyük csak a puszta hírt.

Tehát Horváth Balázsról azért neveztek el hidat, mert 1990. október 27-én vasárnap, a kora esti órákban, szürkületkor erősen dülöngélve integetett a Parlament ablakából? Úristen, akkor sokakról fél Budapestet el lehetne nevezni... Jó, nem ezért. Hanem azért, mert olyan nevetséges volt a jelenet – történetesen magam is láttam, sőt, van róla videofelvétel is, bár nem a legjobb minőségű – hogy megírtuk, és akkoriban elég sokat röhögtünk a részeg belügyminiszteren, amint szó szerint a helyzet magaslatán ingadozott, mint egy középparaszt a téesz kapujában.

Tetszik érteni? Az az érdeme, hogy szidta a sajtó!

Már csak azt nem tudom ez esetben, Borkairól mit fognak elnevezni időnek múlásával? Balatoni yacht-kikötőt? Gyógyszervegyészeti kisüzemegységet? Persze nyilvánosházat kéne, de az ugye nálunk nagyon nincs, sőt, egyáltalán.

Na, akkor lássuk csak mi ezt a „rágalmat”. Az idézett cikkben az érdemes polgármester megmagyarázza a magyarázhatatlant:

„Egy süppedős székre állt fel, ezért tűnt úgy, mintha dülöngélne. Teljesen józan volt, hiszen akkor Antall Józsefet helyettesítette, aki már kórházban volt. Pontosan tudta, hogy mekkora a felelőssége. Tagadhatatlan azonban, hogy bohém ember volt, szerette a társaságot, de nem véletlenül választották meg biztos többséggel minden választáson, amin elindult.”

Annak, hogy min állt, én nem vagyok megmondhatója, de annak, hogy nem lehetett józan, annak bizony igen. Higgyenek nekem, évtizedek tapasztalata áll mögöttem e téren... mármint, nem belügyminiszteri tapasztalat. Hogyan is történt? Az már nem az első napja volt a taxisblokádnak. Gyengébbek és újszülöttek kedvéért: taxisblokádnak nevezzük azt a lázas pár napot 1990-ben, amikor egy váratlan és drasztikus üzemanyag-áremelés miatt néhány napra spontán blokád alá vették az ország főbb közlekedési csomópontjait először még csak a taxisok, aztán már majdnem mindenki. A lakosság többségében támogatta a blokádot, kisebb részben – ennek lesz jelentősége – nem, és elég parázs viták folytak az úttorlaszokon. Így utólag elmondható: egy dolog dőlt el akkor – az, hogy Magyarországon nem lesz direkt demokrácia egyhamar. Az áremelést pár napon belül mérsékelték, aztán szép ütemesen lenyomták a torkunkon, ahogy azóta is szokás, mi meg benyeltük, mint kacsa a nokedlit, tiltakozás nélkül.

Én akkor a Kurírnál dolgoztam, mint megbízott rovatvezető, de ott egyfelől sosem voltak pontosan behatárolva a munkakörök határai, mindenki a legjobb képességei szerint segítette a lapot, ahogy csak tudta (jól is ment), másrészt minket is váratlanul ért a taxisblokád, mint mindenkit: az dolgozott, aki vagy már bent volt a lezárások pillanatában, hiszen haza úgysem jutott volna már, vagy aki közel lakott, és gyalog vagy metróval is be tudott jönni a Hajós utcai szerkesztőségbe. A Kossuth tér nagyon közel volt, oda semmiség volt átruccanni – így esett, hogy habár erről az eseményről Kis Zoltán kolléga úr tudósított, én is jelen voltam a mágikus pillanatban. Egyszerűen kíváncsi voltam és odamentem a többiekkel. Adjuk is át a szót Kis kollégának, lássuk az akkori, október 28-i, reggeli számban megjelent tudósítást!

„Szombaton négy óra körüli időben háromszáz-négyszáz fős kormánypárti tüntető tömeg közelítette meg a tiltakozó taxisok által birtokolt Kossuth teret, a Margit híd, a 2-es villamos Kossuth téri megállója, illetve az Alkotmány utca felől. Köztük voltak azok is, akik az MDF XI. kerületi szervezetének rendezésében, a Bartók Béla út 61. szám alól indultak. (Klicsu Lajos a kerületi MDF-től elmondta, hogy pártjelvények, zászlók nélkül vonulnak a Parlament elé.) A „Taxisblokád-nemzeti tragédia”, „CB-terror” és a „Taxisok, haza!” feliratú transzparensekkel felszerelkezett tüntetők legelőbb a tér délkeleti sarkánál érintkeztek a feliratoktól feldühödött taxisokkal, ahol a taxisok vezetőinek sikerült csatárlánccal elkülöníteni egymástól a kölcsönösen szitkozódó csoportosulásokat.

Ezt követően a többszörösen és folyamatosan megerősített rendőri osztagok a lépcsők előtt a kettős rendőrfal két oldalára tudták szétválasztani a kormánypárti tüntetőket, illetve a harmadik napja demonstráló taxisokat. A lépcsőkre felhúzódó MDF-tagok és szimpatizánsok éltetni kezdték a kormányt, amikor pedig a Parlament egyik ablakában feltűnt Horváth Balázs belügyminiszter, „Tarts ki, Balázs” kiáltásokat skandálva hátat fordítottak az átellenben kiabáló, illetve dudaszóval tiltakozó magánfuvarozóknak. A láthatóan elérzékenyült Horváth Balázs ezután kinyittatta az ablakot, és integetéssel üdvözölte a hűségtüntetőket. A fokozódó üdvrivalgások közepette feltérdelt az ablakpárkányra, mit sem törődve a távolabb álló magánfuvarozók kifejezetten illetlen mutogatásával.”

Jellemző Kis Zoltán mély humanizmusára, hogy Horváth miniszter állapotát „láthatóan elérzékenyültnek” írta le: látható volt rajta, de nem igazán az elérzékenyülés, hanem pár féldeci a jóféléből. Több nem, meg nem is csujjogatott vagy danolászott, de azért színjózan se nagyon lehetett. Aki azt mondja, ez szubjektív benyomás, az tekintse meg a videofelvételt, 02:48-tól látható rajta a világszám.

Hát biza igaz, ami igaz. Mondjuk nagyon nem rónám fel neki a dolgokat, ha – magánember lett volna. Stresszes állapotban, felkészületlenül kellett olyan problémát megoldania, amire a magyar történelem folyamán kevés példa akadt: amennyiben nem épp a miniszterelnököt helyettesítette volna és amennyiben nem belügyminiszter, én lennék az utolsó, aki kárhoztatnám azért a pár féldeciért. Csakhogy ilyen felelősséggel a vállunkon nem iszunk, ilyen helyzetben ez sem nem vagány, sem nem férfias – ilyen körülmények között ez bizony felelőtlen ostobaság volt. Szerencsére sokaknak, főként Göncz Árpádnak helyén volt az esze, és meggátolták, hogy a karhatalom drasztikusan lépjen fel, mert lehettek volna abból akár utcai harcok is.

Ugyanakkor (audiatur et altera pars) ezt Kónya Imre 2016-ban így magyarázta:

„Egyik képviselőtársunk, Zacsek Gyula kapacitálja a belügyminisztert, hogy köszöntse a kormánypárti tüntetőket. Horváth Balázs szabadkozik, hogy túl magas az ablak, ezért segítő kezek a combjánál fogva felemelik. Alulról hatalmas ováció és erősödő tülkölés fogadja a nyitott ablakban imbolyogva egyensúlyozó belügyminisztert, aki a győzelem jelét mutatja fel híveinek. A televízióban látott és többször megismételt jelenet alapján kész a rosszhiszemű interpretáció, amit sikerült mélyen bevésni az emberek agyába: Horváth Balázs a taxisblokád alatt részegen imbolyogva integetett a Parlament ablakában...”

Azért az az ováció nem volt olyan hatalmas, mint a felvétel is mutatja de erre tényleg csak azt lehet mondani, hogy hej, de sokféleképpen lehet látni ugyanazt...

És hogyan zajlottak tovább az események?

„Mikor a demokrata fórumosok a „Mi vagyunk a nép” jelszót kezdték skandálni, a négy postai teherautóval időközben kiegészült alkalmi taxiparkoló másfélszer nagyobb emberserege hátat fordított a Parlament VII. kapuja fölötti erkélyen megjelenő Horváth Balázsnak és minisztertársainak. A kormánytagok többszöri megmutatkozásától megmámorosodott hűségtüntetők jelszavai ezután az alábbiak szerint hangzottak el: „Taxismaffia”, „Nem lesz puccs”, „Aki dudál, velünk van,” „Vissza a hidakat”, „Kormánysajtót”. (Az említett kormányhű sokadalom némelyik tagját láthatóan felbőszítette a tüntetésről tudósító munkatársaink Kurír-kitűzője, amit az egyik fotós kollégáról megpróbáltak letépni, a másik fotósunknak pedig sikerült megakadályoznia, hogy kezéből kirúgják a fényképezőgépet.)

A kormányt éltetők egyike a Parlament lépcsőjéről bejelentette, hogy öt órakor elindulnak a Szabadság térre, a Televízió elé, illetve felhívta az egybegyűlteket, hogy a vonulás alatt tartózkodjanak a taxisok becsmérlésétől. Szózatát az szakította félbe, hogy a főlépcsőn megjelent Horváth Balázs, aki támogatói szoros gyűrűjében hangosbemondón beszédet mondott, amit azonban tizenöt méter távolságból már egyáltalán nem lehetett hallani, mert a téren álló taxik csaknem egyszerre megszólaló kürtjei teljessé tették a hangzavart. A fülsértő hangosság elülte után a kormánypárti tüntetők a következő jelszavakat hangoztatták: „Dolláros maffia”, „Terrorizmus”, „Eszközök vagytok”. A Horváth Balázs lemondását is követelő taxisok válasza: „Provokátorok”, „Maradjatok reggelig”.”

Izé... legalább azt a megafonos fellépést (címképünkön) el kellett volna kerülni, mert testközelből már eléggé látszott, hogy mintha valakit taszigálna a maligán, és Horváth úr, aki nem túlzottan reálisan mérte fel a helyzetet, úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Kissé kataton módon ismételgeti: „A Rend, a Rend... az legyen a jelszavatok, a Rend!” Ami a tüntetők viselkedését illeti: mintha el sem telt volna ez a majd' harminc év, nagyon másféléket ma sem kiabálnának egymásnak a dühös honpolgárok.

Nem változott, nem változik ebben az országban semmi.

Illetve annyi mégis, hogy pont a történtek évfordulóján hidat neveztek el a dülöngélő belügyminiszterről Nagyvázsonyban.

Hát Istenem, ez tévedés volt: ugyanis taxiállomást kellett volna róla elnevezni.

Azért az is ritka, hogy ilyen, ércnél maradandóbb emléket kapjon némi italozás, mely magyar földön azért viszonylag gyakori jelenség.

De hogy valakinek az legyen a legfőbb érdeme, miszerint a sajtó röhögött rajta...

Ez elmond néhány dolgot a néhai Horváth Balázs belügyminiszterről.

Azokról meg főleg, akik azt a hidat elnevezték.

Szele Tamás