Forgókínpad

Forgókínpad

A rendszerváltás elrablása

2019. november 15. - Szele Tamás

Kérem tisztelettel, könnyű észrevenni a szamárságot, ha szürke, hosszú a füle és az bőgi, hogy „I-á”. Akkor is könnyű észrevenni, ha a kormánysajtóban van, és Ady Endrét akarja kirakatni a tantervből vagy a Nyugatot nevezi „kis, jelentéktelen” lapocskának (és még egy felekezeti jelzőt is hozzátesz). De nehéz észrevenni, ha azt játssza, hogy megemlékezés, méghozzá méltó.

sajtoszabadsag2.jpg

Mármost egy ilyen álmegemlékezést próbálunk fülön csípni ma reggel, nem nagy örömmel, ugyanis arról van szó, hogy a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából megpróbálják ellopni, sőt, le is tagadni hivatalosan – magát a rendszerváltást. Nem kímélnek pénzt, sem embert, még korainak találom ugyan a kísérletet, ugyanis élnek még a szemtanúk és résztvevők, azt mondanám, a hatvanadik évforduló táján már könnyebb feladat volna ez, harminc év múlva, de mit csináljunk: a kormánynak és az ő érdekes fejének most sürgős belepiszkítani a ventilátorba, tehát most teszik.

Éspedig egyre nagyobb energiák bevetésével. Mikor a nyár elején elkezdték terjeszteni a reklámfilmet, amiben Orbán Viktor egyedül a kupolában, pusztán a szájával lerombolja az előző rendszert és mintegy mellesleg a Varsói Szerződést is, valamint összevont szemöldökétől Silov altábornagy szovjet páncélosai Szemipalatyinszk-alsóig szaladnak, és mindehhez semmi, de semmi köze a máltai konferenciának, nagyhatalmaknak, összeomló szovjet gazdaságnak – még csak röhögtem. Hiszen tudjuk, hogy nem így volt, itt voltunk, emlékszünk rá.

Akkor még azt hittem: Orbán Viktor egyszerűen csak nagyobb részt akar az évfordulós ünneplésből, mint amennyi jár neki. Nem mondom én, hogy nem játszott ő szerepet az akkori eseményekben, de nem volt az ő szerepe döntő. Az a helyzet – így, harminc év távlatából nézve – hogy talán senkinek nem volt döntő a szerepe. Nem igazán az egyének diadala volt az a korszak, ami egyébként is nehezen behatárolható, nem hősök csatáztak lovagi porondokon vagy vérmosta mezőkön, hanem inkább folyamatok zajlottak, amikhez jobban vagy kevésbé jól alkalmazkodtunk. Persze nagyon érdekes egyéniségek, tarka személyiségek bukkantak fel, műveltek mindenféle csodás és gyalázatos dolgokat, nélkülük minden sokkal unalmasabb lett volna: de azért nélkülük is lepörgött volna ez a film.

Megint más kérdés, hogy sokan tekintik életük legnagyobb teljesítményének a részvételt a rendszerváltásban, náluk többen már csak azok vannak, akik életük legnagyobb kudarcának tekintik: kiváló tere a visszaemlékezés épp emiatt a politikai manipulációnak, hiszen ha azt mondjuk, amit sokan akarnak hallani (a tényeket figyelmen kívül hagyva), akkor számíthatunk a rokonszenvükre, szavazatukra. Azt se feledjük viszont, hogy ha egy marhaságot sokat ismételgetünk, a végén egyre többen fogják akarni hallani, mert ilyen az emberi természet. Szóval, a velem egykorú, ötvenes generáció számára a rendszerváltás, mint téma, valóságos világnézeti halálcsapda is lehet, mármint, ha nem a magunk eszére hagyatkozunk, hanem elfogadjuk a készen kapott véleményeket és azok közül válogatunk.

Ugyanis csak egyféle készen kapott vélemény van: a kormányé. Mikor nyáron megnyitották az utcai tablókiállítást a korszakról, csak néztem: ejnye már. A falurombolás elleni tüntetésen nem voltak narancssárgák a transzparensek, sőt, nem is lehettek egységes színűek, nem volt az egy jól szervezett tömeg, ami egy helyről kapta volna a táblát, festéket... mi több, annak még pártpolitikai jellege sem volt. A többi tablón pedig mindent elönt Orbán Viktor és a Fidesz – előfordul ugyan az MDF is, bár csak az Antall-kormány és a négyigenes népszavazás említésekor.

Tényleg, ha már itt tartunk: kik is támogatták a négyigenes népszavazást? A Fideszen kívül? Sőt, ha már itt tartunk, kik kezdeményezték? Ja, igen, az SZDSZ, hozzájuk csatlakozott a Fidesz, az FKGP és a Szociáldemokrata párt. A hivatalos visszaemlékezésekben már csak fideszes kezdeményezésként jelenik meg. Egyáltalán, mintha a teljes „30 éve szabadon” eseménysorozatnak egyetlen célja lenne:

letagadni az SZDSZ létezését is.

Még a különben igen randa tablókiállításon is több helyet kapott Szűrös Mátyás, mint Göncz Árpád: mármint oly formában, hogy az obskurus Szűröst kiemelten idézik, a neve említésével, Göncz Árpádról viszont említés sem történik. Ahogy az 1956-os évfordulókon is fontosabb volt nála Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettő. (Jó: ő mondjuk Faludynál is fontosabb volt).

Rendben, szakadjunk le erről a nyomorult és méltatlan tablókiállításról. Az évfordulós bélyegsor is épp elég botrányt kavart. Mint kiderült, erre a bélyegsorra került volna így, összeöntve Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Karátson Gábor, Krassó György, Rajk László, Sütő András és Solt Ottília.

Mi bennük a közös?

Hát az, hogy már egyikük sem él, így nem is tud tiltakozni a különös megtiszteltetés ellen. És az is kiderült, hogy élő hozzátartozóikat, örököseiket Schmidt Mária (ez ügyben kormánybiztos) meg sem kérdezte a bélyegkiadásról, engedélyt sem kért, csak küldött nekik egy-egy meghívót az átadó ünnepélyre, érezzék magukat megtisztelve. Nem érezték, annyira nem, hogy a tiltakozásuk hatására ki is kellett venni a sorozatból Rajk László és Solt Ottília képét. Schmidt Mária még kissé hisztikézett, napi politizálást emlegetett – de levette.

Ebbe a méltatlan évfordulós légkörbe csapott bele az önkormányzati választások eredménye, derült égből, a kormány számára teljesen váratlanul. És lám csak – habár nem győzöm eléggé ismételni, messze vannak még ők a vereségtől! – azonnal meg is jelent a kormánysajtóban az eddig eltitkolt SZDSZ. Csakhogy: mint mumus.

A titokban máig harcoló SZDSZ nyerte meg a budapesti választásokat... ez vagy az a párt „az új SZDSZ” (de jó is lenne, csak ilyen nincs)... a rendszerváltást is az SZDSZ tette tönkre... az Origo és a köztévé pár napja odáig mentek egy műsorban, hogy Földi Lászlóval kimondatták egy műsorban: az SZDSZ nyugati titkosszolgálatok zsoldjában állt.

A rendszerváltást megelőzően egy rendkívül kemény, külföldi hálózatépítés folyt, nyugati irányból Magyarország politikai elitje körében. Ennek főleg az SZDSZ volt a célpontja, hogy így fogalmazzak, ők voltak a hálózat alapemberei.” (Origo)

Mondja ezt Földi László, aki szépen ívelő karrierjét a III/1-es csoportfőnökségen kezdte, sőt, ő volt ott az alapszervezeti párttitkár. Makulátlan múlt, az már biztos, kiváló káderlap. Na jó, de Földi elvtárs gyakorlatilag bármit hajlandó kimondani és az ellenkezőjét is, mindez csak összeg és igény kérdése.

Közben már nyár óta erősíti a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok azt az enyhén szólva is paranoiás elméletet, miszerint a Fideszt kivéve (meg a gyevi bírót) az összes rendszerváltó pártot és mozgalmat tulajdonképpen az állampárt, az MSZMP alapította és fizette. Ez az MSZMP nagyobb jós lehetett, mint Teiresziasz és Kalkhász együtt, ugyanis előre látták, miszerint harminc évvel a feloszlásuk után lesz majd egy magyar kormány, amit ők nem kedvelnének, ezért aztán merő egy komiszságból megalapították a teljes ellenzéki mozgalmat, kineveltek egy politikai nemzedéket, meg is döntették magukat, de csak azért és semmi másért, hogy kellemetlenkedjenek a 2019-es Fidesz-kormánynak. Az pedig már a pofátlanság csúcsa részükről, hogy a Fidesz alapításába nem feccöltek egy kopejkát sem, úhy kellett támogatást kérni szegényeknek a Sorostól.

Ja igen: Soros György sem létezik, ő sem játszott szerepet 1989-90-ben.

Szóval: tombol az elmebaj.

Nézzük meg, kiket, miket hagytak ki látványosan az évfordulóból.

Nincs Göncz Árpád, nincs Soros György, illetve ez utóbbi csak démonizált formában jelenik meg.

Nincs SZDSZ, csak démonikus ábrázolásban, ezért nincs Szabad Kezdeményezések Hálózata, Demokratikus Ellenzék sincs, SZETA sincs, de ha ezek nincsenek, nincs Ellenzéki Kerekasztal sem, szóval rejtély, mitől alakultak a dolgok úgy, ahogy alakultak.

MDF alig van, FKGP egyáltalán nincs, a KDNP nyomelemekben előfordul. Szociáldemokrata párt sincs, ám Petrasovics Anna idén egyszer megjelent, mint kormánypárti szónok (és nem kiabálták neki, hogy „ennénk, innánk, Annánk!”). MSZP van ugyan, harmadlagos mellékszereplőként, de nem játszik lényeges szerepet.

Fidesz van csak, és ez a Fidesz egy személyben Orbán Viktor.

Hát kérem, ha így nézett volna ki a rendszerváltás, máig létezne kerületi párttitkár és függetlenített alapszerv, ugyanis amennyiben egyedül Orbán Viktor veselkedett volna neki a dolognak, a műsor egyszerűen elmaradt volna.

Sokkal színesebb, izgalmasabb és érdekesebb időszak volt az ennél a monokróm és ostoba tündérmesénél, amit most a fülünkbe dünnyögnek róla.

Három évvel ezelőtt sikeresen ellopták 1956-ot. Mármint, kilopták a köztudatból, és valamiféle műanyag utánzatot raktak a helyére, aminek még az ellenkezője sem igaz.

Most lopják a rendszerváltást – ugyan, ha az akkori szereplőkben volna egy kis kraft és még szóba állnának egymással, rendezhetnének pár igazi megemlékezést is, amin netán tények is szóba kerülhetnének, bár félő, hogy elsikkadna a kiáltó szó a tomboló viharban, fergetegben.

Most, hogy utána gondolok... Úristen, hogy nézhetett ki igazából 1848? Annak a meghamisításához ugyanis jóval több idő állt rendelkezésre és több rendszer is foglalkozott a feladattal.

Nem is csodálom, hogy a nálam fiatalabbak nem sokat értenek a rendszerváltásból.

Így nem is fognak – valami olyan temetetlen holtja az a mai magyar rezsimnek, mint Nagy Imre volt a korábbinak, nem is mernek beszélni róla.

Már várom, mikor keresztelik át az egészet „1989-es eseményekre”.

Vagy mikor jelentik ki, hogy nem is történt semmi, az egész népköltés.

Ekkora hazugság is kitelne tőlük?

Ugyan.

Még nagyobb is.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása