Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Washingtonszkaja Pravda

2025. január 26. - Szele Tamás

Kérem, aki Donald Trump eddigi rövid, pár napos uralmának intézkedései és sajtóvisszhangja alapján azt állítaná, hogy az Egyesült Államok elnökét személyi kultusz övezi, mely neki egyáltalán nincs ellenére, annak – hm, hogy is mondjam csak – igaza van. Esküje letétele óta naponta többször is megtekintem a Fehér Ház honlapját, ugyanis valamiféle perverz vonzalom hajt oda: ritkán lát az ember igazi orosz vagy kínai szellemiségű szöveget ilyen helyen.

voros_zaszlo_feher_haz_januar_25_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Nem kétséges, hogy aki például az alábbi, Trump kormányzásának első száz óráját (tehát nem száz napját: óráját!) megéneklő kiseposzt írta, vagy a Pravdánál, vagy a Zhenmin Zhibaonál tanulhatta a betűvetést (esetleg a RIA Novosztyinál, de ennél többet nem engedek), mert ennél sztálinistább-maoistább, sőt, talán rákosistább talpnyalást régen olvastam, de pont a Fehér Ház honalpján egyenesen soha. Nos, ahogy a Sergio Leone-film címe mondja, „Volt egyszer egy Amerika”, remélem, lesz is még, de egyelőre minden jel szerint eltűnt az a demokratikus állam, amit így hívtunk. Ilyen szemtelenül még Sztálin vagy Kim Ir Szen is csak ritkán ünnepeltette magát. Lefordítottam, de nem fogom megállni, hogy itt-ott megjegyzéseket ne fűzzek ehhez a szemérmetlen apológiához, ezeket zárójelbe teszem. Akkor lássuk ezt a kis gyöngyszemet.

Donald Trump elnök második hivatali ciklusa történelmi kezdettel indult.

Az elnök nem vesztegette az időt az amerikai népnek tett ígéretei teljesítésében. Már az első napon több elnöki rendeletet írt alá, mint bármely más államfő a történelemben.
(Valószínűleg ezért kaphatott ínhüvely-gyulladást – nem tréfadolog az, de America first, Amerika az első neki).

Második kormányzásának első 100 órájában Trump elnök több száz elnöki intézkedést hozott a határ biztosítása, a bűnöző illegális bevándorlók kitoloncolása, az amerikai jólét fellendítése, a költségek csökkentése, a kormányzati átláthatóság növelése és a szövetségi kormányzatban az érdemeken alapuló munkaerő-felvétel visszaállítása érdekében.
(A hibridkukorica-termelést és az édesvízi nehézbúvár-tevékenységet – eddig még – nem szabályozta, de ami késik, nem múlik).

Az elnök már több mint 1 billió dollárnyi történelmi jelentőségű új beruházásról gondoskodott.
(Sosem fog kifogyni mások pénzéből, ahogy elnézem – akkor is, ha ezt Thatcher asszony mondta a baloldali kormányzatokról. Érvényes ez jobboldalt is, hajjaj, de még mennyire!)

A Trump-hatás tanúiként elmondhatjuk:

  • Trump elnök mindössze néhány nappal a beiktatása után történelmi beruházásokat valósít meg.

  • Trump elnök 500 milliárd dolláros magánszektorbeli befektetést biztosított a történelem legnagyobb mesterséges intelligencia-infrastruktúra projektjéhez, és erről a Softbank vezérigazgatója, Masayoshi Son, az Oracle társalapítója, Larry Ellison és az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman egybehangzóan kijelentette, hogy ez nem lett volna lehetséges, ha Trump elnök választási győzelme és vezetése nem valósul meg. (Köszönjük néked, Rákosi elvtárs...)

  • Szaúd-Arábia 600 milliárd dollárt akar befektetni az Egyesült Államokban a következő négy évben. (Egyelőre: akar. Aztán lássuk, mi lesz belőle. Én is be akarnék fektetni ennyit, ha rendelkezésemre állna ez a bagatell összeg)

  • A Stellantis bejelentette, hogy újraindít egy összeszerelő üzemet Illinois-ban, és Detroitban fogja gyártani az új Dodge Durangót.
    A Detroit Free Press szerint: „A hír, amelyet Antonio Filosa észak-amerikai operatív vezérigazgató szerdán az alkalmazottaknak írt levelében jelentett be, kellemesen érintette az ohiói Toledóban és az indianai Kokomóban dolgozókat is, ahol szintén beruházásokat terveznek. A Belvidere-i üzem a következő két évben egy új középkategóriás teherautó gyártását fogja megkezdeni. A levél szerint a vállalat elnöke, John Elkann a múlt héten találkozott Donald Trump elnökkel, még hétfői beiktatása előtt. Elkann megosztotta
    »lelkesedésünket az Egyesült Államok autóipara iránti erős elkötelezettségével és mindazzal kapcsolatban, amit ez az amerikai munkahelyek és a gazdaság egésze számára jelent«.”

  • Trump elnök már most biztosítja a határt és őrizetbe veszi a bűnöző illegális bevándorlókat. (Mint egy Buffalo Bill.)

  • A határőrség máris jelentős csökkenésről számol be az illegális határátlépési kísérletek terén. (Mágia ez, varázslat, nem egyéb.)

    Fox News: „Az Egyesült Államok déli határán a Trump-kormányzat első napjaiban az illegális bevándorlókkal való összecsapások száma jelentősen csökkent, szemben a Biden-kormányzat utolsó napjaival.”
    (Ej, de gyors reagálásúak ezek az illegálisok...)

  • Az ICE dolgozik a bűnöző külföldiek begyűjtésén.

Fox News: „A Fox News Digital által megszerzett információk szerint január 21. éjfél és január 22. reggel 9 óra között, azaz 33 óra alatt az ICE Enforcement and Removal Operations (ERO) több mint 460 illegális bevándorlót tartóztatott le, akiket szexuális erőszakkal, rablással, betöréses lopással, súlyos testi sértéssel, kábítószerrel és fegyverrel kapcsolatos bűncselekményekkel, letartóztatásnak való ellenállással és családon belüli erőszakkal vádolnak.” (Sőt. Egyikük férfi létére vétkesnek bizonyult méhen kívüli terhességben is.)

Breitbart News: „Donald Trump elnök kormánya csütörtökön 538 illegális bevándorlót tartóztatott le, gyermekrablóktól kezdve bandatagokon át egy terroristagyanús személyig.” (Azt az egyet csodálom, hogy mindenféle bűnöst találni közöttük, épen csak egyfajtát nem. Sehol egy FSZB-, GRU vagy SZVR-ügynök. Bár, ha jobban meggondolom: nem csodálom.)

  • A Trump-kormányzat azonnal leállította a CBP One alkalmazást, amely több mint 1 millió illegális bevándorlót „engedett át”.

  • A kitoloncolási járatok már elindultak, és a hadsereg is segíti a munkálatokat. (Air America?)

  • A Belbiztonsági Minisztérium visszaállította az „illegális bevándorló” kifejezés hivatalos használatát a „papírokkal nem rendelkező, állampolgársággal nem bíró személyek” kifejezéssel szemben, és az igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy fellép a „menedékvárosok” törvénytelen politikája ellen. (Mikortól törvénytelen? Mostantól. Hogy is mondjam csak, a Huckleberry Finnben is Északra akart eljutni Jim – egy Trump-kaliberű elnök ezt feleslegessé tette volna, ha egyszerűen betiltja a menedékadást a szökött rabszolgáknak. Igaz, akkoriban erősebb volt az önkormányzatiság arrafelé és ésszerűbbek a szövetségi törvények.)

  • Donald Trump elnök aláírta a drogkartellek terrorista szervezetként való megjelöléséről szóló rendeletet. (Ez az egy intézkedés jogos.)

  • A józan ész helyreállt a kormányzatban. (Nofene. Az így néz ki?)

  • Trump elnök egy sor végrehajtási rendeletet írt alá, amelyek biztosítják a diszkriminatív DEI-gyakorlatok megszüntetését és az érdemi alapú munkaerő-felvételt. (A DEI tulajdonképpen egy elv, magyarul „sokszínűség, méltányosság és befogadás” alkalmazása.)

  • A DEI-programok munkatársait szabadságolták. (Vagyis elbocsátották.)

  • A Szövetségi Légügyi Hivatalnak mostantól vissza kell térnie az érdemi alapú felvételhez. (Ez vitathatatlan, bár mondjuk a pilótákat vagy a légiirányítókat eddig is alkalmasság alapján vették fel, különben nagy lett volna a baj.)

  • Trump elnök megszüntette a szövetségi kormányzati felvételeknél a pozitív diszkriminációra vonatkozó rendelkezést. (A negatív diszkriminációval nem foglalkozott. Talán támogatja?)

  • Trump elnök aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megerősíti azt a tényt, hogy csak két nem létezik. (Nagy matematikus, „hogy számolta ki”?)

  • A külügyminisztérium iránymutatást adott ki, hogy a nagykövetségeken csak az amerikai zászlót szabad kitűzni. (Értem, az illető országét is tilos, ahol a követségek állnak. Lesz pár félreértés a fogadások alkalmával.)

  • Donald Trump elnök végrehajtási rendeletet írt alá, amelyben felszólította a kormányügynökségeket, hogy hagyjanak fel a távmunka gyakorlatával, és utasította a dolgozókat, hogy térjenek vissza a munkahelyükre. (Ennek sok értelme van – úgy gondolhatta, legyen rossz másnak is, ne csak neki.)

  • A Külügyminisztérium ezt követően elrendelte, hogy a dolgozók térjenek vissza az irodai munkához.

  • Donald Trump elnök felszabadítja az amerikai energiaforrásokat. (Letépi láncaikat, mert csak azokat veszíthetik.)

  • Trump elnök nemzeti energetikai vészhelyzetet hirdetett, hogy felszabadítsa Amerika teljes energiapotenciálját és csökkentse az amerikai családok költségeit. (Vagy azt nem tudja, mi az az „energia”, vagy azt nem, mi a „vészhelyzet”.)

  • Trump elnök visszavonta Joe Biden minden egyes ipargyilkos, Kína-barát és Amerika-ellenes energiaszabályozását, lehetővé téve a fogyasztók számára a választás lehetőségét a járművek, zuhanyrózsák, WC-k, mosógépek, villanykörték és mosogatógépek terén. (Tudtommal ez eddig sem volt tilos, de érdekelne, miért pont ezek az árucikkek fontosak számára. Szabadságot az iratkapcsoknak, ajakrúzsoknak és szörfdeszkáknak is!)

  • Trump elnök kiléptette az Egyesült Államokat a katasztrofális párizsi klímamegállapodásból, amely tisztességtelenül megfosztotta az országot számos lehetőségtől. (Például a szabad légszennyezéstől. Tiszta nyereség – bár a betartását eddig is elsumákolták.)

  • Trump elnök felfüggesztette a hatalmas szélerőműparkok minden szövetségi bérbeadását és engedélyezését, amelyek rontják természeti tájaink képét, és nem szolgálják az amerikai energiafogyasztókat. (Valamint kellemetlenül emlékeztették Don Quijotéra. Fene azt a sok szélmalmot, ha Hollandiába látogat, ott is le kell majd bontani őket!))

  • Trump elnök visszavonta azokat a megterhelő szabályozásokat, amelyek akadályozták Alaszkát abban, hogy hatalmas természeti erőforrásait fejlessze és kitermelje. (Valamint elszennyezze a természeti környezetet.)

  • Trump elnök megszüntette Biden elektromos járművekre vonatkozó támogatási intézkedéseit. (Vége a híres San Francisco-i villamosoknak, kérem.)

Ez a néhány nap úgy is összefoglalható, hogy Trump elnök betartotta a megtett ígéreteit:

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy feloldja a JFK-akták titkosítását. Ezt meg is tette. (Legnagyobb részük eddig is nyilvános volt.)

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy véget vet az elektromosáram-szolgáltatási megbízás rendszerének. Megtette.

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy támogatni fogja a bátor férfiakat és nőket a bűnüldözésben. Pontosan ezt tette azzal, hogy kegyelmet adott két washingtoni rendőrnek, akiket igazságtalanul vontak felelősségre. A fővárosi rendőrség megköszönte Trump elnöknek a kegyelmet. (Újból: köszönjük néked, Rákosi elvtárs!)

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy a hadsereget fogja bevetni a határ biztosítására. A Pentagon csapatokat vezényelt a határra, a parti őrség pedig eszközöket vezényelt az Amerikai-öbölbe. (A hadseregnek nincs is jobb dolga, nem is lenne, az már biztos.)

  • Trump elnök azt mondta, hogy „fúrunk, baby, fúrunk!”. Az elnök aláírta a tengeri fúrások megnyitására és az alaszkai energiafeltárások kiaknázásának fokozására vonatkozó rendeleteket. (Aláírunk, baby, aláírunk!)

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy véget vet a kormányzat fegyverkezésének. Aláírt egy végrehajtási rendeletet, amely pontosan ezt teszi. (Ez értelmezhetetlen – de ez van odaírva.)

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy megkegyelmez a J6-os (a Capitolium ostroma miatt letartóztatott) foglyoknak. Ezt meg is tette. (Valóban: a Proud Boys tagjait és vezetőit azóta már koholt vádak alapján szabadlábra is helyezték.)

  • Donald Trump elnök azt mondta, hogy véget vet a kormányzati cenzúrának. Hivatalba lépésének első napján aláírta a szólásszabadságot helyreállító és a kormányzati cenzúrát megszüntető végrehajtási rendeletet. (Attól tartok, rosszul tetszett érteni ezt...)

Trump elnököt sokan dicsérik történelmi jelentőségű vezetői képességéért:

  • Az acélgyártók szövetsége ezt írja: „Trump elnök ismételten bizonyította, hogy határozottan támogatja az amerikai acélmunkásokat. Ezt a támogatást már az első napon megismételte azzal, hogy utasította ügynökségeit, hogy vizsgálják ki a tisztességtelen kereskedelmet és annak a hazai gyártásra gyakorolt hatását”.” (Most már csak annyi kell, hogy betiltsa a rozsdát is. A korrózió azonnal behúzza fülét-farkát és megszűnik, mint jelenség.)

  • Chet Thompson, az Amerikai Üzemanyag- és Petrolkémiai Gyártók elnök-vezérigazgatója szerint: „Trump elnök megígérte, hogy új kormányzásának első napján véget vet a gázüzemű autókra vonatkozó tilalmaknak és a járművekre vonatkozó előírásoknak, mi pedig örömmel látjuk, hogy ez a munka már folyamatban van. Köszönjük, Trump elnök úr.” (Javasolnám a gőzkocsik bevezetését is, szénfűtéssel, az lenne csak igazán konzervatív.)

  • Mike Sommers, az American Petroleum Institute elnök-vezérigazgatója: „Az amerikaiak egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg az urnáknál, és Trump elnök már az első napon eleget tesz a kérésnek. Az USA energiaipari dominanciája lesz nemzetünk gazdasági és biztonsági programjának motorja. Ez egy új nap az amerikai energiaszektor számára, és üdvözöljük Trump elnököt, amiért gyorsan lépett egy olyan új út kijelölése érdekében, ahol az amerikai kőolajat és földgázt befogadják, nem pedig korlátozzák.” (Növekszik a piac, baby, növekszik!)

  • A Job Creators Network vezérigazgatója, Alfredo Ortiz a következőképpen nyilatkozott: „Trump kettős megközelítése, az olaj- és gázkitermelés fellendítése és a Biden-kormányzat zöld energiára vonatkozó előírásainak hatályon kívül helyezése olcsóbbá, megbízhatóbbá és hatékonyabbá teszi az amerikai energiát”. (Azért ezt nézzük meg pár év múlva.)

  • Bob Broeksmit, a Jelzálogbankárok Szövetségének elnök-vezérigazgatója: „Trump elnök az amerikaiak költségeinek csökkentését szorgalmazta kampányában, és nagyra értékeljük, hogy a lakáskínálat és a megfizethetőség szerepel az erről szóló elnöki rendeletében. Támogatjuk a felesleges szabályozói bürokrácia csökkentésére irányuló törekvéseket, valamint a szövetségi lakásprogramok olyan fejlesztését, amelyek elérhetőbbé és fenntarthatóbbá teszik a bérlést és a lakástulajdont.” (Szépen hangzik: hiszi, aki látja is.)

  • Professzionális kamionosok szövetségének csoportja: „Trump elnök döntése a szabályozások befagyasztásáról és a bürokratikus túlkapások visszaszorításáról dicséretes. Pontosan erre van szüksége Amerikának: a kormányzati beavatkozás csökkentésére és a kis teherfuvarozó vállalkozások és vállalkozók nagyobb szabadságára, hogy felvirágozhassanak”.” (Ez az, elvtársak, ez az! Nem tudtam, mi hiányzik a valódi sztálinizmushoz – hát a szakszervezet!)

  • Steve DelBianco, a NetChoice vezérigazgatója: „Hivatalba való visszatérésekor Trump elnök megmutatta: Amerika készen áll arra, hogy ismét vezető szerepet töltsön be a technológia és az innováció területén. Az energiatermelésre és a mesterséges intelligencia fejlesztésére vonatkozó Biden-féle korlátozó szabályozások hatályon kívül helyezésével az elnök arra készteti Amerikát, hogy továbbra is meghatározó maradjon a világ legjobb technológiájának megteremtésében.” (Na, ebből lesz a nagy baj. Én szóltam.)

  • Az Együtt a Nukleáris Irán Ellen Egyesület (UANI) elnöke, Jeb Bush kormányzó és Mark Wallace nagykövet, vezérigazgató közölték: „Üdvözöljük Trump elnök mai döntését, hogy a houthikat újra terrorszervezetnek minősítette. Az UANI a Trump-kormányzat első 100 napjára ajánlott cselekvési tervében javasolta, hogy az elnök jelölje meg újra terroristaként a houthikat. Ez mostantól további hatásköröket biztosít az amerikai kormány számára, hogy a houthikat felelősségre vonhassa a nemzetközi kereskedelemre, valamint az USA szövetségesei és partnerei ellen irányuló fenyegetéseikért.” (Védje a houthikat az öreg ördög vagy a Khamenei ajatollah, a kettő nagyjából ugyanaz is, de eddig is terroristának minősültek, különben nem lehetett volna ellenük fegyveres erőket bevetni.)

Eddig az irat, és szerintem több, mint csodálatos. Vannak hiányosságai, például a mostani elnök még nem jár vízen és nem gyógyít kézrátétellel (bár nemi betegségek esetén ez is kétértelmű lenne), de általánosságban véve, első kísérletnek kiváló. Mondhatni frenetikus vagy inkább penetráns.

Azt nem értem, miért nem közölte eddig a fordítását a RIA Novosztyi, illetve értem: az ő olvasóiknak nem jelentene újdonságot. De a szerzője – már amennyiben nem Trump saját maga írta, bár nem hinném, hogy ilyen hosszú szöveget meg tud írni, szerintem elolvasni sem képes ezt a terjedelmet, a felénél belealszik – mégis megérdemelne egy kitüntetést. Sztálin-díj már Oroszországban sincs, de Trump alapíthatna egy Benedict Arnold-díjat. Az érem a könnyebbség kedvéért ábrázolhatna egy hatalmas, kövér, meztelen alfelet, egy belőle kilógó „Press” felirattal.

Sőt, egységesíthetnék ezt az egész világon az arra érdemeseknek. Nagy lenne rá a kereslet, annyi biztos.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása