Forgókínpad

Törvények kolera idején

2019. december 12. - Szele Tamás

Sztahanovi műszak volt tegnap a Törvénykombinátban, bocsánat, a Parlamentben, csak úgy gördültek ki egymás után a futószalagról az új törvények, csillogva-villogva sorjáztak – mondjuk a minőségi ellenőrzés ilyenkor elmarad, elvtársak, hogy meglegyen a darabszám a terv túlteljesítéséhez, de hát valamit valamiért, vagy mennyiség, vagy minőség.

kolerabakterium.jpg

Mármost az a marxi tétel, miszerint a mennyiség átcsap egy szint fölött minőségbe és viszont, a világforradalomra lehet, hogy érvényes, olyant még nem használtunk a mindennapi életben, de más területeken valahogy a proletárok Istenének se akar működni.

Legyen szó Zaporozsec személygépkocsiról, Szaratov hűtőről vagy magyar törvényről, amit gyorsan és tömegtermelésben raknak össze, akkor is pocsék lesz, ha egyébként nem sajnálják belőle az anyagot. Legfeljebb a nagy és nehéz selejttel a használat során több a baj, mint a kicsivel és könnyűvel. Tegnap a magyar Országgyűlés mindenképpen rekordot döntött, mennyiségben feltétlenül, egy nap alatt tucatnyi előterjesztést emeltek törvényerőre, a minőség azonban... vetekszik a valamikori szovjet ipar termékeivel.

Ezeket a marhaságokat nem lehet majd a gyakorlatban használni, ha a kormánynak volna egy csepp esze, meg sem próbálná, de sajnos már ott tartanak szellemi képességek tekintetében, hogy a saját termékeikről hiszik el, miszerint azok működőképesek. És Magyarország gazdasági, politikai mozgásteréről azt, hogy létezik. Az egész kormányzat működése valamivel rosszabb annál a helyzetnél, amit a régi szovjet vicc emleget, melyben a Szovjetunióban sikerül nagy mennyiségű hidrogénbombát gyártani. Összeül a Politbüró, megtárgyalni a kialakult helyzetet. Molotov elvtárs felszólal:

- Sztálin elvtárs, azt hiszem rájöttem, miképpen győzhet a világforradalom.

- Mondja csak, Vjacseszlav Mihajlovics!

- Vesszük a hidrogénbombáinkat, mindegyiket belerakjuk egy hatalmas bőröndbe és feladjuk őket postán a kapitalista államok fővárosaiba. Mikor mindegyik megérkezett, a szükséges pillanatban rádiótávirányítással egyszerre felrobbantjuk őket, és máris miénk a győzelem.

- Brilliáns ötlet, Vajcseszlav Mihajlovics!

Lazar Kaganovics szót kér.

- Mondja csak, Lazar Mojszejevics!

- Sztálin elvtárs, sajnos ez a terv működésképtelen, Nincs rá kapacitásunk.

- Azt akarja nekem mondani, Lazar Mojszejevics, hogy a Szovjetuniónak nincs elegendő hidrogénbombája a kapitalizmus elpusztításához?

- Nem, egy pillanatig sem! Hidrogénbombánk több is volna, mint elég.

- Akkor?

- Sztálin elvtárs, az egész Szovjetunióban nincs annyi bőrönd, amennyi hidrogénbombánk van...

És így menekült meg a világ, ugyanis Sztálin elvtárs időnként, bár nem mindig, de alkalmanként mégis hajlandó volt szembenézni a realitásokkal, amit Orbán Viktorról egyre kevésbé mondhatunk el. Akkor lássuk, mik voltak a tegnap elkövetett főbb hibák.

Az ilyen kormányzati postamunkák idején törvényszerű, hogy becsúszik pár marhaság, és a munka egy része merőben felesleges: például arra, hogy 2020-at Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánítsák, gyakorlati szükség nincs, azonban aki majd a fővédnöke lesz ennek, szép pénzt kereshet. Senkit se zavarjon, hogy már volt Zrínyi-emlékév 2016-ban, szóval kicsit sűrűn emlékezünk hősi elődünkre, ne adja az Isten, felkél a sírból és közénk csap, ha sokat zargatjuk – különben is, külkapcsolataink érdekében inkább lehetne Szulejmán-emlékévet tartani, a Türk Tanács támogatásával, de ez most már így alakult. Vannak dolgok, amikre négy évente kerül sor, úgymint országgyűlési választások, olimpiák és Zrínyi-emlékévek.

A többi selejt közül kiemelkedik a kulturális törvény, amihez lassan már az útkaparók is értenek – valószínűleg közülük is választották azt, aki fogalmazta a törvény javaslatát – és a társadalombiztosítást érintő változások.

Na, ott a nagy baj.

A kulturális törvény végül mégsem az lett, aminek indult, a hétfejű sárkányból lehagytak két fejet, vagyis a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megszüntetését és a független színházak működési támogatásának megvonását, de öt fejjel is ugyanolyan tűzokádó fenevad maradt, mint volt, tessék nekem elhinni. Így is ugyanolyan veszélyes, mivel benne hagyták kultúrstratégiai intézmények rendszerének kialakítását, melyeket majd a Nemzeti Kulturális Tanács irányít. Az igaz, hogy viszont kimaradt a Magyar Nemzeti Kultúrközpont terve a törvényből, de akkor is: lényegében véve végrehajtották a kulturális intézmények központosítását, ellenőrzés alá vételét szervezeti szempontból, az apróbb változások a javaslat eredeti szövegéhez képest lényegtelenek. Sárkány ez, csak nem hétfejű, hanem ötfejű: ez is fel tud égetni bármit, amit akar. A visszatáncolások okai viszont érdekesek: az NKA információim szerint azért maradt meg, mert a Magyar Művészeti Akadémia nem volt hajlandó feladni azt a szervet, amit már nagyjából elfoglalt, és ennek következtében komoly harcok folytak a kormánypárton belül a különböző érdekcsoportok között.

Szóval, szép, típusos kremlinológiai helyzet alakult ki.

A másik hatalmas baj a TB-törvénnyel lesz. Ez dióhéjban annyit mond, hogy egységes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől.

Ez viszont akkora marhaság, hogy döf. De még bőg is.

No, szóval, hogy is fog ez kinézni?

Tegyük fel, leszaladok vásárolni, és a szomszéd építkezésről a fejemre esik egy cserép. Agyrázkódás, elájulok, kijön a mentő vagy miután fellocsoltak, elvánszorgok magam a Balesetire, ahol is az lesz az első kérdés, hogy van-e pénzem, minimum tízezer forintom, mert különben orvos nem is nézhet meg. Mármint, ha nincs TB-jogviszonyom, és pillanatnyilag fogalmam sincs, hogy van-e – múlt hónapban azt hiszem, még volt, de ahogy Penny mondaná az Agymenőkből, „épp sok állás között vagyok”, tehát lehet, hogy az már nem érvényes.

És ha polgártársaim nem csak fellocsoltak, hanem, míg eszméletlen voltam, ki is raboltak helyi szokás szerint, akkor orvossal nem lesz nekem találkozásom, ha beledöglök, az az én bajom lesz. Felmérések szerint körülbelül hétszázezer magyar állampolgár csöppenhet ki így a társadalombiztosításból, akiknek ezek után eshet bármi baja, náluk is magánügynek minősül majd. Mondjuk a balesetek szempontjából ez őrültség, ugyanis azok kivétel nélkül váratlan módon következnek be, senki sem készül rájuk, senki sem veszi magához jó előre a TB-kártyáját (bár sokan hordják, én is), senki sem vág zsebre egy borítékot benne egy tízessel és írja rá, hogy „vizsgálati díj” arra az esetre, ha baleset érné és elveszítené az eszméletét – a baleset lényege épp az, hogy váratlan. Ilyenformán meg is szűnhet nagyjából a baleseti ellátás, ami eddig úgy működött, hogy szükség esetén az embert mindenképpen elsősegélyben részesítették, sőt, kezelésben is, csak utána a NAV-val kellett lejátszani a költségeket, ha nem volt érvényes TB-je a páciensnek.

De hagyjuk a baleseteket, látjuk: azok a kormány szerint magánügyek, egyéni szoc. problémák. Van azonban olyan szegmense is az egészségügyi ellátásnak, amikor a betegség már nem magánügy, hanem közügy.

Igen, a járványokra gondolok. Nem minden betegség ellen létezik védőoltás, a TBC már így is rohamosan terjed, ha beüt egy izmos kis kolera, ami egyáltalán nem lehetetlen, az kezelhető ugyan hidratációval, infúzióval és antibiotikumokkal – ha van a betegnek TB-je. Ha nincs, akkor belehal, azonban előtte végig fertőz, mivel nincs lehetőség a kórházi elkülönítésére sem. Aztán meg a vibrio cholerae nem fogja nézni, kinek milyen a jogviszonya, az terjed, mint a bozóttűz, szóval így alakulhatnak ki majd egyébként könnyen izolálható és kezelhető megbetegedésekből akár középkori méretű epidémiák is.

És azokba már nem csak az hal bele, akinek nincs TB-je, hanem bárki, aki elkapja, ugyanis a kezelés nem mindig és minden esetben hatásos vagy érkezik időben.

Szóval, ez is olyan törvény, amit még gazdasági szempontból is csak félig gondoltak át, más szempontok meg szóba sem kerültek.

Ennek a rendszernek az az egyik nagy baja, hogy minden törvénye olyan, mintha a mai nap örökké tartana és soha nem következhetnének be váratlan helyzetek, fordulatok: soha nem lesz baj, nem is érdemes rá felkészülni, lehet hozni nyugodtan személyre, esetre szabott egyedi törvényeket, jók lesznek azok... hogyne, azoknak, akik meghozzák. És nekik is csak rövid ideig.

Ezek az emberek valószínűleg nem tudják, mi az a törvény. Csak hozzák.

Hát így állunk a december havi túltermelés után: lett törvényünk, tucatnyi is, mind szépen le van festve, nikkelezve, kisuvickolva, csillognak-villognak, csak épp használni ne kelljen őket, mert azonnal kiderül, hogy mind selejt.

Karácsonyig még tizenkét nap van, tavaly is ilyentájt verték keresztül a legfelháborítóbb törvényeket, akkor lett belőle tüntetéssorozat, csak véget is ért a téli ünnepek miatt. Most is erre számíthattak, csak most már jó előre kiherélték a parlamenti ellenzéket is, hogy szólni se merjen: szóval nagy esélyt nem adnék a spontán népfelkelésre az ügyben, igaz, az se oldaná meg a rendszer strukturális problémáit.

Az ebben a szomorú, hogy ha egyszer majd valami csoda véget vet ennek a vircsaftnak, legalább háromszor annyi időbe fog telni a dolgok kijavítása, visszaépítése, mint ameddig a rombolás dühöngött.

És akkor még csak ott fogunk tartani, ahonnét 2010-ben elindultunk, tehát olyan ötven éves lemaradásban leszünk a világ többi részéhez képest.

Na, mindegy.

Országgyűlés törvénykezik, színész játszik, beteg haldoklik, úr ír.

Hogy minek ír, lassan már nem tudja.

De még ír.

Aztán majd csak lesz valahogy.

 

Szele Tamás