Forgókínpad

Forgókínpad

Koronavírus telefonon

2020. április 15. - Szele Tamás

Most már kezd több lenni kettőnél, ami a mobiltelefon-tornyok körül zajlik. Ez nem tréfa: utolsó híradásom óta szó szerint megugrott az ellenük intézett támadások száma világszerte, de főleg Nyugat-Európában, mintha csak a hülyeség is úgy terjedne, ahogy a koronavírus: a jelek szerint járványos és meredeken emelkedő görbe szerint fertőzi a népességet.

who_5g.jpg

Mondjuk mindig gyanítottam, hogy az ostobaság esetében időnként betegséggel van dolgunk (máskor meg aljassággal), az sem újdonság, hogy virulens, de amondó volnék, egyszerre két világjárványt nem bírunk el, a butaságot egy kis fegyelmezéssel vissza lehetne szorítani, szóval itt volna az ideje a hatósági fellépésnek.

Mint azt korábbi írásaimban több alkalommal is bemutattam, terjed a világban egy végtelenül ártalmas összeesküvés-elmélet, egy konteó, ami összefüggésbe hozza a koronavírust és a mobiltelefonok 5G-s vivőfrekvenciáját, illetve több leágazása van, több iskolája, azonban ezek nem vitatkoznak, hanem szépen egyetértenek abban, hogy nem a vírus okozza a járványt, hanem az 5G. Legrosszabb esetben is a kettő együtt, valahogy úgy, hogy a vírus a chemtraillel ránk permetezett okosporral került be a szervezetünkbe, de ott már régóta lapul, ártalmatlanul, hanem az 5G aktiválja. Olyant is olvastam, hogy az 5G legyengítené a szervezetet, a vírus meg elvégzi a többit. Szóval, mindenképpen kétkomponensű a rendszer, mint a jobbfajta ragasztók és műgyanták. Hiszi boldog, hiszi boldogtalan, egyedül az olyan emberek nem hiszik, akik gondolkodásra használják a fejüket, nem a két fülük közötti űr kitöltésére.

Akkor lássuk a legújabb fejleményeket. Arról szóltam már, hogy Angliában korábban is megrongáltak átjátszótornyokat, de közben jött a Húsvét és mit hozott a nyuszi?

A nyuszi húsz toronyrongálást hozott Angliában, Walesben és Skóciában, a Leedshez közeli Huddersfieldben hat tűzoltóautóval kellett eloltani az egyik lángokban álló tornyot, a London melletti Dagenham településen pedig három embert tartóztattak le egy felgyújtott torony miatt. A helyzet annyira komoly, hogy a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter, Michael Gove is megszólalt az ügyben, és a konteót veszélyes nonszensznek nevezte. Máskor is az, járvány idején főleg. Idézzük: 

Azért veszélyes, mert a mobilkommunikációnak ezekben a válságos időkben még sokkal kiemeltebb a szerepe. Ha nem működik megfelelően az internetszolgáltatás, például nem elég nagy a sávszélesség, akkor az emberek nagyobb valószínűséggel fognak elmenni otthonról, hogy a munkahelyükön dolgozzanak. Ezáltal nő az emberek közötti kontaktusok száma, ami segíti a járványt.

Emellett természetesen a járványellenes védekezésben dolgozó, illetve a létfontosságú infrastruktúrát üzemeltető szakemberek zavartalan kommunikációja is prioritást élvez.”

Megszólalt az ügyben a WHO is, és hivatalos oldalán közölte, miszerint a koronavírus nem terjed rádióhullámok útján. Valóban: semmiféle vírus nem terjed rádióhullámok útján, ezen az úton csakis és kizárólag az ostobaság képes terjedni.

Ez a fanatikus toronyrombolókat nem zavarta: Hollandiában is megrongáltak négy tornyot, sőt, az egyikre 5G-ellenes jelszavakat festettek. Érdekes ötlet: ha van 5G-ellenes jelszó, miért nincs kerék- és tűzellenes is? Mindig mondtam, hogy kár volt lemászni a fáról, még nagyobb kár volt kijönni a barlangból, ha ott maradunk, csodás harmóniában élhetnénk Természet anyánkkal életünk mind a tizenhat éve alatt, ráadásul az étrend is autentikusan paleo volna. Jó, hát nem élnénk sokáig, de legalább izgalmas volna szaladgálni a barlangi medve és a kardfogú tigris elől. Meg belehalni a fogszuvasodásba, ahogy az akkoriban szokás volt. De vissza a mai korba: a holland kormány kissé morcos lett, és közleményt adott ki, ráadásul a Biztonsági és Terrorizmus Elleni (NCTV) hatósága útján, melyben jelezte, hogy ez veszélyezteti a mentőszolgálatok elérhetőségét, sőt, néhány egyéb vészhelyzeti szolgáltatást is ezek a bázisállomások vezérelnek, tehát legközelebb már komoly válaszra számíthatnak a konteósok. Akik erre ugyan azt mondják, hogy „ha nincs 5G, nem is kell mentő”, csakhogy ezek szerint ahol nincs 5g, nincs lábtörés és szívroham sem? De ne kérjünk számon rajtuk logikát, gondolkodást, hasonlókat. Ők ilyenek.

Szóval azt látjuk, hogy a mentők munkáját és a gyógyítást már akadályozzák ezek a nagyokosok, amiért rendkívüli jogrend idején piszok sok év szokott járni. Még mit akadályoznak?

Például a vakcina alkalmazását, jó előre. Megszólalt ugyanis tegnap koronavírus- és 5G-ügyben maga David Icke, minden konteósok pápája is, aki azt mondta a You Tube-ról azóta eltávolított videójában, a Russia Today-re hivatkozva, miszerint:

Tény, hogy a készülő, COVID-19 elleni vakcina olyan nanotechnológiás mikrochipeket tartalmaz, amellyel később távirányítani lehet az embereket.”

Tehát vakcina még nincs is, de majd, ha lesz, tessék elutasítani, mert egy orosz forrás azt mondta. A Russia Today egyébként már január 29-e óta terjeszti az 5G-ellenes propagandát:

Aznap egy híreket elemző műsorban Michele Greenstein műsorvezető olyan kijelentéseket tett, miszerint az 5G-vel egyetlen gond van, miszerint „akár meg is ölhet”. Onnantól kezdve ugyanő legalább tíz alkalommal beszélt a mobilhálózat egészségügyi kockázatairól, tényként állítva be például olyan adatokat, miszerint az 5G-nek kitett gyerekek orrvérzésre panaszkodtak, de tanulási nehézségek jelentkeztek náluk és a rákra is hajlamosabbá váltak.” (PC World)

De lássuk csak, kicsoda ez a nagy tekintélyű David Icke?

Az összeesküvés-elméletek egyik ősatyja. Korábbi nemzedékből származik, mint a mai, digitális kor nagyipari eszközökkel dolgozó gyermekei, de bizony a montenegrói álhír-iparostól a menő orosz FSZB-s konteóvezérig az összes mai dezinformátor valahol az ő köpönyegéből bújt ki.

David Vaughan Icke eredetileg futballkapus volt Angliában, bár a harmadosztálynál feljebb sosem jutott, csak egy krónikus ízületi gyulladás véget vetett sportkarrierjének, utána – 1981-től – szakkommentátorként dolgozott a BBC-nél, sőt, 1985-től 1990-ig úgy nézett ki, komoly karrier vár rá a Brit Zöld Pártban. De csak úgy tűnt – a karrier nem maradt el, viszont nem a politikában futotta be.

Hanem az összeesküvés-elméletek világában, ugyanis elkezdte hirdetni tételeit, melyek szerint (többek között) az emberiséget alakváltó reptilián gyíkemberek uralják. Egy idegen faj, az arkhónok vagy annunakik eltérítették a Földet, ők manipulálják a valóságunkat a Holdról, ami valójában egy belül üreges űrhajó. Igazából a gyíkember hibridek alkotják a földi elitet is: ők hozták létre a Babiloni Testvériség nevű titkos társaságot, akárcsak az illuminátusokat, de Cion bölcseinek jegyzőkönyvei is mind igazak; a cél, hogy az általuk irányított globális eseményekkel félelemben tartsák az emberiséget, és negatív energiáik révén győzedelmeskedjenek. Felsorolja azokat a csoportokat is, amelyeket a gyíkemberek hoztak létre és ellenőriznek a mai napig: az Illuminátus Testvériség, a szabadkőművesek, a templomos lovagok, a Bilderberg-csoport, satöbbi – természetesen a végső cél az Új Világrend, az emberiség totális ellenőrzése, testi, szellemi és intellektuális uniformizálása.

Azt nem értem, hogy a gyíkembereknek ez még hogy nem sikerült eddig és mire fel kell nekik összeesküdni, ha amúgy is a markukban tartják az egész bolygót a felsőbbrendű technológiájukkal, tenger pénzükkel, ráadásul sok tízezer évük volt a mesterterv megvalósítására, de talán azért vallottak eddig kudarcot, hogy Icke mesternek legyen miből élnie.

Azt már nem is mondom, hogy elsősorban a brit királyi család áll gyíkemberekből szerinte – nem mondom, a Windsor-ház férfitagjai nem túlzott, kissé nőies szépségükről híresek, de gyíknak még Károly herceget sem nevezném. Az azért enyhe túlzás volna.

Hát ez a gyíkkirály hirdeti az orosz forrásból fakadó, vígan bugyogó maszlagot és beléndeket, úgy tessék rá hallgatni, hogy már korábban is megmutatta, milyen nagyon okos ember.

No, de mi közünk nekünk ehhez, nálunk tán csak nem terjed ez az ostobaság, amiben lassan minden kezd lenni, Jézuskától géppuskáig és máig harcoló japán alakulatig?

Csak de. Terjed ez nálunk is vígan. Szervezik a romboló akciókat, gyűjtik az átjátszók földrajzi adatait. Mégpedig nyíltan, a Facebookon: van erre csoport, több is. Az egyik épp tegnap változtatta meg óvatosságból a nevét „Stop 5G Magyarország!”-ról „StopG5 Magyarország!”-ra.

Hát, fenenagy óvatosság volt ez, kérem, így már ember fel nem ismeri őket.

A magyar csoport színvonaláról legyen elég egy komment, név nélkül tőlük:

Kicserélték a villanyoszlopokba az égőket led világításra,ami képes az 5g sugárzására is ..leglább is ezt halottam,láttam,,,úgyhogy nem kérik majd ,hogy a házakra telepítsék....”

Nem javítottam, szenvedjen tőle más is. Szóval, nálunk nem csak telefon nem lesz, ha ezek a lányok-legények elindulnak, de közvilágítás sem.

Nem, nem csak pár eszement hülyéskedik: 5954 tagja van ennek a csoportnak, ha politikai párt volna, nem sok hiányozna nekik a parlamenti küszöbhöz.

És nem érdeklik őket a tények, mivel ők hisznek ettől a ponttól képtelenség elmagyarázni, hogy annak, amit bárki gondol vagy hisz a valóságról, semmi köze a valósághoz magához. Az tőlünk függetlenül létezik, a vírus tojik az 5G-re, tojik a mozgalmainkra, és minket maximum táptalajnak tekint, ha ugyan egyáltalán tekint valaminek, mert az is vita tárgya, hogy él-e, az viszont biztos, hogy nem tudatos lény.

Mindegy, kérem, ez az emberi nem valamiféle típushibája lehet, tervezési probléma, majd, ha ezek az ébredő magyarok (nem túlzok: így is hívják magukat) szétverik a huszonegyedik századi infrastruktúránkat a rögeszméik miatt, ne csodálkozzunk.

Ha már ilyen sokan vannak (sőt, a csoport adminisztrátora szerint még négyezren várnak a tagságra), azt mondanám, megérdemelnének egy kis figyelmet.

Egy kis törődést.

Hatóságit, ha lehet.

Míg nem késő.

 


Szele Tamás

süti beállítások módosítása