Kulturális témáról lesz szó, tehát finoman kell hozzányúlnom, a durva szót nem állja – mert hát mi volna érzékenyebb, szubtilisabb dolog a magyar kultúránál, annak sorsánál? Talán csak az országgyűlési képviselőink lelkivilága, az a finoman csipkézett, romantikus, az. Mely nem tűri a trágárságot, és borzad a durva élvezetektől, kocsmai dáridóktól.

Szóval azt vesszük ma górcső alá, részegek voltak-e kedd este a kormánypárti képviselők annak a törvényjavaslatnak vitája közben, amely megszüntetné a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státuszát, avagy józanok. Előre sietek leszögezni: nem jártam ott, nem láttam őket. Az eseményekre csak sajtóközleményekből tudok következtetni. Én megérteném, ha ittak volna, mert maga a törvényjavaslat ritka nagy aljasság, teher azt még vitatni is, nem, hogy megszavazni, bár az is igaz, hogy csak olyan embernek teher, akinek van lelkiismerete, nekik meg abból nem sok jutott, hátul álltak, mikor azt osztották. A magam véleményét elmondtam már az ügyben ezeken a hasábokon, az nem változott, de lássuk a mostani affért.

Úgy is tekintem az ügyet, mint a kérdés szakértője, hiszen aki több, mint három évtizedet eltöltött a magyar sajtóban, az óhatatlanul is nagy tapasztalatokat szerzett italozás terén, bár meg kell vallanom, én egy időben magánszorgalomból is igyekeztem ezen a téren a lehető legalaposabb tanulmányokat végezni: most már inkább iszom jobbat és kevesebbet, de nem volt mindig így.

No, akkor lássuk: hát mi történt? Az történt, hogy vitatták a törvényjavaslatot, de nem vitathatták akárhogyan, mert másnap Bencsik János volt jobbikos, most független országgyűlési képviselő igen érdekes közleményt adott ki, éspedig az Országos Sajtószolgálat útján, hogy minden szerkesztőségbe eljusson.

„Budapest, 2020. április 22., szerda (OS) – Szondát a Parlamentbe!

Kedd éjszaka, miközben a kulturális dolgozók jogfosztásáról folyt vita az Országgyűlésben, a kormánypárti képviselők a Ház méltóságát sértő módon harsányan mulattak, heherésztek, röhögcséltek. Viselkedésük annyira zavaró volt, hogy a levezető elnöktől kénytelen voltam alkoholszondás vizsgálatot kérni, hogy kiderüljön: kik használják a bezárt kocsmák helyett tivornyázásra az Országházat.

A Parlament is egy munkahely, ahová ráadásul a magyar emberek a képviseletükre választottak meg bennünket. Ezért biztosítani kell azt, hogy csak felelős, döntéshozatalra képes, belátási képességük teljes birtokában lévő képviselők vehessenek részt a szavazásokban és a napirendi pontok tárgyalásában

Mivel erre jelenleg nincs létező gyakorlat, ezért arra kérem a rendbontásra rendkívül érzékeny Kövér László házelnököt, teremtse meg a feltételeit annak, hogy a jövőben ki lehessen zárni az ülésnapról a beszámíthatatlan képviselőket.

Az országgyűlési képviselőkre ugyanazon előírások kell, hogy vonatkozzanak, mint a magyar dolgozók millióira.

Kiadó: Bencsik János független országgyűlési képviselő” (MTI OS)

Hát, ha igaz a vád, akkor súlyos.

Ittas fővel nem szavazunk sem törvényről, sem egyébről, különben is, nem értek rá vedelni szavazás után? Ki lehetett volna azt bírni. Persze, ha nagyon keresnék felmentő körülményeket, lehetne azt mondani, hogy későn volt a vita, este, sőt, éjszaka (a fontos törvényjavaslatok vitáit mindig éjszakára időzítik, ha az ellenzék foglalkozna ezzel a jelenséggel, már rég bevezette volna a harmadik műszakos ügyeletet, éjszakai pótlékkal, de a jelek szerint tíz év alatt ez még nem jutott eszükbe), a kormánypárti képviselők egész nap ott ültek csontszárazon, egy korty alkohol nem sok, annyi sem csúszott le, vita előtt kiugrottak hát a büfébe egy-két-tíz felesre, hogy kreatívabban gondolkodjanak, tartsák karban a hangulatukat – csak azt nem mondanám, mint már fentebb jeleztem, hogy a lelkiismeretüket akarták elhallgattatni, mert az nem lenne igaz.

Aki azt mondja, hogy nem fordul elő a munkahelyi italozás Magyarországon, az nincs magánál. Ezt az országot a reggeli feles és a délelőtti kétdekás hajtja, a csavaros kifli, aki nem hiszi, vásároljon hajnalban kenyeret egy éjjel-nappaliban: sorba kell majd állnia, ha tetszik, ha nem. Tömény és sör nélkül nincs építőipar, de nincs kiskereskedelem sem, szorítja, fogja, összenyomja egyik dolog a másikát, s így mindegyik determinált, ahogy a költő mondaná: a gyárakban már nem isznak, eltűnt a régi munkásmozgalmi hagyomány, ugyanis ott tényleg szondáznak, de a kicsit szabadabb munkakörökben mindenhol belefér az a pár ital.

Nem jó ez, de így van. Azonban most ráadásul nem reggeli, délelőtti, hanem esti italozásról van szó. És nem is egy-két féldeciről, mert annyit egészséges férfiemberen nem lehet meglátni: több lehetett annál jóval. Abba most nem mennék bele – mert belement már más helyettem – hogy igaz-e a vád, én magam sem Bencsik képviselőt, sem volt pártját nem kedvelem, sőt, mostani függetlenségét sem értékelném túl nagyra: aki egy Szávay István helyén ül, az annak a hagyományait is folytatja. Csakhogy ebben a kérdésben most nem számít az ad hominem érvelés, nem számít az én rokonszenvem, ellenszenvem, ugyanis viszonylag egzakt tényről van szó.

Lehet-e inni a Parlamentben?

Hogyne lehetne, a kilencvenes években magam is megtettem, ha odaszólított a kötelesség. Mármint, nem a büfépulthoz, hanem a sajtópáholyba, de akkoriban az elkötelezett antialkoholistákon kívül nem is volt kolléga, aki meg ne próbálta volna azt az olcsó és kiváló büfét. Sőt, legendákat mesélnek nagy kisgazda névnapozásokról, disznótoros vacsorákról a patinás falak között, az FKGP különösen híres volt jótorkú képviselőiről. Daliás idők voltak, a mostani korszakban már csak Schmitt Pál kortyolgatott időnként a Fidesz, meg Pálffy István a KDNP színeiben: Schmittel tudjuk, mi történt, Pálffynak is volt botránya az ital miatt, és nem kizárt, hogy ez volt az oka nagyköveti kinevezésének Írországba. Hát, nagy büntetés volt őt a Jameson whiskey hazájába küldeni, nem mondom...

De mostanság szárazon ásítanak a széksorok, csak vádak szintjén hangzik el az italozás a csatározó politikusok között, hol megalapozatlanul, hol némi joggal: de még a rágalmakban is inkább emlegetnek kábítószert, ha már erre adják a fejüket. Régi dicsőségünk meg késel az éji homályban, ugyebár.

És kik voltak ott azon az éji órán a kormánypárt soraiból? Az MTI tanúsága szerint többek között Farkas Sándor, L. Simon László és Zsigó Róbert fideszes, illetve Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselők voltak jelen.

L. Simont még értem, neki szívügye a magyar kultúra, foglalkozott is vele felelős államtitkárként, kár, hogy annak idején összetévesztette a bábáskodást a pápáskodással, és kultúrpápaként nem alakított nagyot, csak kellemetlent, kártékonyat: de akkor is József Attila-díjas költő, érthető, hogy nem ment haza a vita előtt. A szakterületéről volt szó végül is. Nacsa Lőrinc is filológus volna eredetileg, meg közgazdász, érthető az ő érdeklődése is – érthető csak nem hasznos. Viszont melyiküknek van köze az italokhoz? Zsigó Róbert ugyan élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár (tehát a jelenléte egy hajszálnyival kevésbé indokolt egy kulturális közalkalmazottakról szóló vitán, mint a korábban említetteké), és ha azt vesszük, az alkohol is élelmiszer: de azért ez nagyon távoli kapcsolat ahhoz, hogy komolyan vegyük. Mindenestre L. Simon éles hangú Facebook-posztban utasította el, miszerint részeg lett volna:

„Furcsa, egyúttal felháborító nyilatkozatot adott ki a volt jobbikos országgyűlési képviselő, Bencsik János. Állítása szerint tegnap éjszaka kormánypárti képviselők ittasan vettek részt a parlamenti ülésen. Ezt határozottan visszautasítjuk. Magam is ott voltam a vita ezen szakaszában, s jóval éjfél után mentem haza vidékre az autópályán az autómmal a családomhoz, s ugyanezt tudom elmondani több más fideszes és kereszténydemokrata képviselőtársamról. A kedd reggel kilenckor kezdődött ülés az ellenzékiek obstrukciógyanús felszólaláscunamijának köszönhetően késő éjjel ért véget, s tény, hogy a közalkalmazotti státus átalakításáról szóló törvény vitájában egyes ellenzéki képviselők színvonaltalan és komolytalan felszólalásai közben – a parlamenti szokásoknak megfelelően – többen bekiabáltunk, sőt néha hangosan felnevettünk az elhangzott butaságokkal szembesülve. Az az igazság, hogy a vészhelyzet ellenére késő éjszaka is eleget tettünk a kötelességünknek, helyt álltunk a vitában, elviseltük az ellenzéki obstrukciót, és próbáltunk érdemi vitát folytatni azon ellenzéki képviselőtársaikkal (például Hiller Istvánnal vagy Ungár Péterrel), akik valóban szakpolitikai hozzászólás elmondására törekedve igyekeztek megőrizni az Országgyűlés méltóságát. Éppen ezért – a kormánypárti képviselőtársaim nevében is – még egyszer visszautasítjuk azokat az alantas vádakat, amiket Bencsik János közleményében megfogalmazott. Jobb volna, ha Bencsik János hatásvadász nyilatkozatok kiadása helyett a színvonalas munkájával akarna kitűnni, s ha a saját, illetve a szövetségesei háza táján söprögetne.”

Hát ezzel nem lettünk okosabbak, egy állítás áll egy tagadással szemben, a legjobb mégis az lesz, ha bevezetik azt a szondázást: akkor rögtön kiderül, ki ivott, ki nem.

Illetve. Illetve nem is olyan biztos, hogy koronavírus-járvány idején értelmes dolog-e ilyen megfúvandó eszközöket alkalmazni, hiszen a kórokozó cseppfertőzéssel terjed. Akkor viszont vérvételhez kell folyamodni, csak míg annak meglesz az eredménye, megszavazzák ezek a szeszkazánok még a cinkotai icce országos bevezetését is, különös tekintettel a rendkívüli helyzetre. Sőt, bemutatót is tartanak azonnal és helyben a használatából. Marad még a Tagore-teszt, vagyis az, hogy a részegséggel gyanúsított egyén mondja ki egyből és hibátlanul a nagy indiai költő, Rabindranath Tagore nevét – csak épp személyes tapasztaltból tudom, hogy elegendő gyakorlással képes lehet erre bárki akár pocsolyarészegen is. Szóval: a járványra való tekintettel nem lehet szondáztatni a Parlamentben egyelőre.

Mondjuk nem is érdemes: elnézve a törvényjavaslatok szövegét hiába tudom, hogy többségüket színjózan állapotban fogalmazzák, akkor is annyi értelmük van, mintha telt kupa mellett írták volna őket, és még ez a jó eset, mert ha van értelmük, az többnyire borzalmas. Ahogy a szavazógéppé silányult képviselőknek is elég annyira józannak maradni, hogy össze ne keverjék a gombokat maguk előtt, félre ne nyomjanak, el ne tolják a szavazást.

Ilyenformán először is a szondázásnak nincs értelme a még működni látszó Országgyűlésben.

Másodszor a vitának, harmadszor pedig magának az Országgyűlésnek.

Úgyis mindent megszavaznak.

Nem mindegy?

Szele Tamás