Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy Kim Dzsongun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (mindközönségesen: Észak-Korea) vezetője, mindenféle cím birtokosa a tegnapi nap folyamán hosszas szenvedés után, eszméletét sem visszanyerve megnyitott egy műtrágya-gyárat és rövid közszereplés után újból eltűnt. Emlékét örökké megőrizzük. Vagy nem.

Szóval, ember legyen a talpán, aki most képes megmondani, mi a helyzet Kim Dzsongun körül, de az is minimum egy Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin, aki egyáltalán az idevágó hírek között képes eligazodni. A dolgok jelenlegi állása szerint fogalmunk sincs, mi zajlik Észak-Koreában, ezen belül mi történt, valamint történik Kim Dzsongunnal és egyelőre remény sincs arra, hogy biztosat tudjunk.

Kezdjük ott, ahol mindenki kezdte: körülbelül húsz nappal ezelőtt egy észak-koreai emigráns, aki névtelensége biztosítását kérte, azt állította a Délen megjelenő Daily NK hasábjain, miszerint az állami vezetőn szívműtétet hajtottak végre, méghozzá sikertelenül, és most vagy halott, vagy kómában fekszik élet és halál között. A Daily NK nem éppen álhír-lap, északi emigránsok szerkesztik, akik ezzel sosem tréfálnának, megváltás volna nekik a zsarnok halála, és ritkán adnak hitelt meg nem erősített információknak ilyen ügyekben – nem tudjuk, kicsoda lehetett az informátoruk, de szerintem ha ők hittek neki, mi is hinnénk. Az viszont már teljesen más kérdés, kinek állhatott érdekében elterjeszteni ezt az álhírt, már amennyiben álhír, mert erősen elképzelhetően hangzott.

Annyira, hogy Észak-Koreában, ahol az internet teljesen állami ellenőrzés alatt áll, elkezdett pendrive-okon terjedni egy videó Kim Dzsongun temetéséről, de legalábbis búcsúztatásáról – épp a Daily NK leplezte le, hogy ez ugyan temetés is, búcsúztatás is, állami vezetőé is, csak éppen a felvételeket a kedves papa, Kim Dzsongil temetéséről vágták össze a Kumsusan palota mostani képeivel... és itt már dezinformációs kampány-szaga van az ügynek. (Ennek a videónak semmi köze ahhoz a másikhoz, ami szintén erről szólna állítólag, de csak egy amerikai zenekar klipje, melyen afroamerikai zenészek „temetik” emberünket New Orleans-i „jazz funeral” keretében).

Ezen majd még töprengjünk el, de most kövessük az eseményeket.

A világsajtó felbolydult, megindultak jó esetben a találgatások, rossz esetben a pletykák, álhírek, fél- és egész hazugságok, áradatként leptek el mindent. A halálesetet valószínűsítette, hogy Kim Dzsongun valóban nem jelent meg a nyilvánosság előtt – április 11-én meglátogatott egy légvédelmi alakulatot, 12-én még személyesen megjelent a Koreai Munkáspárt politikai bizottságának ülésén, de aztán eltűnt. A különvonatát a kémműholdak Vonszan állomásán találták meg, márpedig Vonszan nemcsak az észak-koreai pártelit üdülőhelye, de Kim Dzsongun szülővárosa is, ahol sok időt tölt, az is kérdéses volt, ott lábadozik-e vagy oda vitték eltemetni? 15-én nem jelent meg a nemzeti ünnepen, pedig az legendás nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja, és eddig még soha, semmilyen körülmények között nem hagyta ki ezt az alkalmat. Egyre világosabbnak tűnk, hogy mozgásképtelen lehet. Vagy, mert beteg, vagy, mert halott.

Mikor pedig Peking orvosdelegációt küldött Phenjanba, a legkomolyabb hírügynökségek is elkezdték kész tényként kezelni azt, hogy Észak-Koreában vezetőváltás várható.

Az észak-koreai sajtóban, pontosabban a KCNA hírügynökség anyagaiban viszont egyre-másra jelentek meg a levélváltásai mindenféle harmadosztályú politikai vezetővel, tehát a felületes szemlélő azt is hihette, hogy él, hiszen levelezik – csak ezek olyan levelek voltak, amiket nem kellett megírni, nem kellett személyesen aláírni sem. Diplomáciai sablonszövegek, üdvözlet a baráti ilyen meg amolyan népeknek és hős vezetőiknek, akik fáradhatatlan harcukat vívják a világimperializmus erőivel, de reménykedjenek, mert már közel a győzelem. Vagy messze, mindegy is. Kiadott vagy kiadtak a nevében egy heti utasítást is, amit egyáltalán nem az ő stílusában fogalmaztak (Észak-Koreában törvény tiltja Kim Dzsongun stílusának utánzását) és sokkal rövidebb volt a megszokottnál, olyan ukázok voltak benne, hogy tessék elvetni a vetőmagokat, mert tavasz van és építsék tovább a phenjani általános kórházat. Itt tartottunk e hét szerdán.

Egy nap pihenő után tegnap annyi változás látszott a helyzetben, miszerint egy korábban Északról elmenekült, Dél-Koreában nemrég parlamenti mandátumot szerzett képviselő, bizonyos Ji Seong-ho, azt állította, hogy 99%-os valószínűséggel meghalt múlt hétvégén Kim Dzsong Un és várakozása szerint a halálhírt ezen a hétvégén be is fogják jelenteni. Lehet, hogy ő így is tudta, de a helyében nem lottóznék.

Az egy százalék jött be.

Ugyanis péntek éjfélkor a BBC világgá röpítette a hírt, a KCNA, az északi hivatalos hírügynökség beszámolója alapján, miszerint a halott Kim megjelent a nyilvánosság előtt és ünnepélyesen megnyitott egy műtrágya-gyárat Szuncsonban! És valóban, a fotón a vezető jó széles vörös szalagot vág át, a háta mögött, kissé oldalt Kim Jodzsong áll, a húga, akit sokan potenciális utódjának gondolnak (még többen pedig nem).

Akkor kész, vége a legendának, eldőlt a kérdés?

Dehogy dőlt. Még csak most kezdődnek a találgatások igazán. A KCNA hivatalos oldala elérhetetlenné vált, azonban az angol nyelvű hírválogatásuk még elérhető, sikerült onnan megszerezni a tudósítás szövegét. Igen hosszú, megkímélnék tőle mindenkit, a nyitóbeszédet nem Kim Dzsongun tartotta, hanem Pak Pongju, a Politikai Bizottság tagja, a KNDK Állami Ügyek Bizottságának alelnöke és a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának alelnöke (ez mind ugyanaz az egy ember), és az ilyenkor szokásos marhaságokat mondta, egészségről-betegségről szó sem esett, tehát mindenki úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. 

A kérdés azonban így sem dőlt el megnyugtatóan. Mi Észak-Koreán kívül csak egy fotót látunk, amit a KCNA közzétett. Nem tudjuk, mennyi ideig volt a nyilvánosság előtt Kim Dzsongun, nem tudjuk, hogyan érezte magát, miképpen viselkedett, mit mondott vagy nem mondott, sőt, még abban sem lehetünk biztosak, mikor készült a kép. Mert ilyen szalagátvágós felvétel minden politikusról fiókszámra akad az összes sajtótermék archívumában (tudok olyan magyar politikust, akinek nincs is más fotója, csak olyan, amin avat). Szóval, ez a fotó vagy Szuncsonban készült, vagy máshol és vagy tegnap, vagy nem.

Ha Kim Dzsongun él, akkor nyilvánvalóan azért tették közzé, hogy megnyugtassák a forrongó közvéleményt, ami már a vezető temetését is megtörténtnek vélte. Ha meg nem él, akkor előkerestek egy archív fotót annak érdekében, hogy a trónöröklés a színfalak mögött, nyugodtan bonyolódjon le, és ne törjenek ki zavargások.

Ha visszamegyünk a történet kezdeteihez, ott összesen egy informátort látunk, tőle indult el az egész, legyen igaz vagy sem, és az ő személyét nem ismerjük. Lehet magas rangú északi katonatiszt vagy kiválóan kvalifikált orvos, ha hitelt adtak a szavainak, mert az azért világos, hogy ha valaki mezei rizstermelő, annak nincs honnan tudnia ilyesmiket, ha állítaná is, senki sem hinne neki. De fogadjuk el, hogy hitelesnek tűnt. Ha valaki olyan pozícióban van, hogy tudhat a legfelső pártvezetés titkairól, akkor viszont két lehetőség van: vagy azt mondja, amit legjobb meggyőződése szerint tud, vagy azt, amit üzennek vele. Amit mondania kell. Ez nehezen eldönthető, gondoljunk a Nyugatra szökött román kémtábornok, Ion Mihai Pacepa esetére, akinek először senki sem hitt, aztán kiderült, hogy – kivéve azokat a részeket, amelyekben Amerika iránti elkötelezettségét ecsetelte – végig nagyjából igazat beszélt. De a mostani esetben vígan elképzelhető az is, hogy Kim Dzsongun maga indította el a legendát: tiszta vizet akart önteni a pohárba, meg akarta tudni, családján belül (és kívül) kik jöhetnek számításba az utódjaként, aztán ha majd felütik a fejüket a trónkövetelők, szépen levágja nekik. Nem az első ilyen „tisztogatása” volna, szokása neki időről időre a családirtás, biztonsági okokból. Ezzel egy időben országszerte kiderül, kik állnak szemben a rendszerrel, mert azok mind megszólalnak, elárulják magukat, szóval épp állhat egy ilyen provokációs indok is a legenda mögött.

De az is lehet, hogy tényleg halott, a kép régi, és most Phenjanban egy sok résztvevős palotaforradalom zajlik, cselvetésekkel és összeesküvésekkel, majd a nyertesen kívül mindenki eltűnik a süllyesztőben.

Aztán az sincs kizárva, hogy egy külföldi állam akarta így destabilizálni a különben megingathatatlannak tűnő rendszert, ami egyetlen stabil pontra épül: a vezér személyére. Ha ő nincs, ha ő nem él, akkor nincs is kihez hűségesnek lenni, összeomlik az egész mindenestől. Ez leginkább Dél-Koreának és/vagy Japánnak állt volna érdekében, de abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Peking rajong a nehezen kezelhető, állítólag nukleáris fegyverekkel bőségesen ellátott, nem igazán kiegyensúlyozott szomszéd diktátorért, pláne, hogy éhező, nyomorgó népe tömegével szökik át a határon (képzelhető, mekkora lehet a szegénység és éhezés ott, ahol még egy elmaradottabb kínai tartomány is az ígéret földjének számít). Aztán az Egyesült Államok sem haragudna okvetlenül, ha ezzel az egy gonddal, ezzel a latorállammal kevesebb volna, okozott már nekik elég fejfájást. Habár Trump elnök ma reggel annyit mondott Kim Dzsongun nyilvános megjelenésére, hogy

„Majd, ha lesz beszélnivalóm vele, felhívom”.

Oroszország annyiban lehetne érdekelt, hogy van Észak-Koreával közös határa, nekik sem kedves szomszédjuk a rakétás kis ember, jobb szeretnek maguk dominálni katonai szempontból a házuk táján is, másfele is. Szóval: akármerre nézünk, mindenhol találunk olyan diplomáciai ellenfeleket, akiknek jól jönne egy destabilizálódó, esetleg lázongó Észak-Korea, aminek ráadásul minden oka meg is volna a zavargásokra, mert túlzás nélkül mondható, hogy ott a bolygó legkegyetlenebb diktatúrája regnál.

Aztán persze az sincs kizárva, hogy azt a műtrágya-kombinátot nem is Kim Dzsongun avatta fel, hanem egy hasonmása, mert az is van neki, ráadásul több is, már amennyire ezt tudni lehet. És azért nem korábban, mert mostanáig nem volt elég testes a hiteles alakításhoz.

Egyáltalán, minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is abban az országban, a mostani „nyilvános megjelenés” semmit sem döntött el.

Javasolnám, hogy ha már ilyen különös, kérdéses helyzet alakult ki, legalább húzzunk belőle valami hasznot és kössünk fogadásokat arra, mi is lehet az igazság, mégpedig rulett-szisztéma szerint: lehessen tippelni arra, hogy Kim Dzsongun él vagy nem él (ez lenne a piros vagy fekete, illetve páros vagy páratlan), aztán az utódjának a személyére, ez lenne az, amikor számra teszünk tétet.

Csak míg a rulettgolyóról viszonylag egyértelmű, hol áll meg, nehéz másként látni teszem azt, a piros huszonhármast, addig ez a fogadás nem fog egyhamar és egyértelműen eldőlni. Ez időbe telik, és könnyen járhat olyan kimenetellel, ami fel sem merül egyelőre bennünk, tehát nem is fogadhatunk rá.

Szóval, egyelőre várjuk ki a végét.

Érdekes idők járnak most Koreában.

Szele Tamás