Jevtusenko még viszonylag komolyan próbálta cáfolni ismert versében, hogy „akar-e Moszkva háborút”, illetve az eredeti szöveg szerint „akarnak-e az oroszok háborút”. Putyin bebizonyította, igaz nem versben, hanem tettekkel, hogy igenis akarnak, csak ez a mostani háború egyre nehezebb, kényelmetlenebb mindenkinek – nem véletlen, hogy egyre többet emlegetik a béketárgyalások szükségességét.

(Képünk illusztráció)

Igen ám, de főként vagy olyanok emlegetik ezt – mint Donald Trump például – akiknek fogalmuk sincs sem Oroszországról, sem Ukrajnáról, sem bármiféle háborúról, vagy olyanok – mint Putyin – akik csakis a saját békéjüket lennének hajlandóak elfogadni, olyan feltételek mellett, amikről még tárgyalni sem érdemes, bár nem is lehet. Ha Ukrajnát az elé a választás elé állítják, hogy önként pusztuljon el teljesen, vagy előtte még harcoljon az életéért, biztos, hogy a második lehetőséget fogja választani. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy a béke lehetetlen volna – sőt, a Jamestown Alapítvány tanulmánya szerint Moszkva mintha tétova lépésekkel bár, de valamiféle békekötést készítene elő, igaz, egyelőre csak belföldön, és erre is csak olyan jelek utalnak, amelyek főként a rapasztalt kremlinológusok ingerküszöbét ütik át. De akkor is, lássuk ezeket a jeleket!

2024 vége óta a Kremlhez közel álló médiumok egyre inkább azt az elképzelést terjesztik, hogy Oroszország teljes körű ukrajnai inváziójának befejezése küszöbön áll és elkerülhetetlen. 2024 decemberében az orosz elnöki adminisztrációhoz kötődő Nezygar Telegram-csatorna azt állította, hogy „a társadalom többsége Oroszország győzelmeként fogja felfogni a specoperacija (különleges katonai művelet) befejezését”, míg az „elégedetlen hazafiak” marginalizálódni fognak. A csatorna szerzői szerint „a belpolitikát felügyelő személyek utasítást kaptak arra, hogy készüljenek fel a művelet befejezésére, és annak eredményeit pozitívan állítsák be a közvélemény számára”. Azt állították, hogy „az információs tér ellenőrzés alatt áll”, a haditudósítók „be fogják tartani a nekik adott utasításokat”, és a társadalom „győzelemként fogadja el azt az eredményt, amelyet eléjük tárnak majd”. Oroszország ukrajnai háborúja egyre fokozódó feszültséget okoz belföldön.

Január végén a VcsK-OGPU nevű Telegram-csatorna, amely az orosz információs térben a „bürokraták, oligarchák, gengszterek és biztonsági erők titkainak feltárásáról” közismert forrás, arra figyelmeztetett, hogy ha a háború nem ér hamarosan véget, „2026-ra Oroszország gazdasági helyzete kicsúszik az ellenőrzés alól”. A szerzők kiemelik „a betétesek számára garanciaként szolgáló banki eszközök értékének katasztrofális csökkenését”, miközben megjegyzik, hogy „a veszteségek napról napra tovább nőnek”. A bankszektort érő további csapást a hitelek és jelzáloghitelek egyre növekvő számú nem teljesítése jelentheti.

Bár ezt a csatornát „külföldi ügynöknek” minősítették, a Radio Szvoboda (Szabadság Rádió) jelentése szerint kapcsolatban áll az orosz biztonsági erőkkel. Eközben a háború befejezéséről szóló viták jelentős teret nyertek a korábban említett Nezygar csatornán – ezúttal a békés élet újjáépítésének szükségességét hangsúlyozva. Meglepően őszinte megjegyzéseket tartalmaz arról, hogy „a vidéki területek többsége belefáradt a halálhírekbe”.

Ezek az új dinamikák betekintést nyújtanak abba, hogy a Kreml szükségét érzi-e annak, hogy legalább szüneteltesse a háborús aktivitást. Az orosz hadseregnek nincs elegendő ereje újabb ukrán városok elfoglalásához. Komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogy a Kremlnek van-e megfelelő mennyiségű erőforrása ahhoz, hogy a harcok jelenlegi intenzitásával folytassa azokat, ha elhúzódnának. Független újságírók szerint a raktáron lévő régi szovjet és orosz harckocsik tényleges száma 2024 végére a felére csökkent a teljes körű invázió kezdetén meglévő készletekhez képest. Az év végére az Oroszországi Föderációnak már nem volt több, mint 500 viszonylag jó állapotban lévő harckocsija. A többiek helyreállítása nagyon összetett feladatot jelent, és igen hosszú időt vesz igénybe . A kutatók becslése szerint a helyreállításra és javításra alkalmas harckocsik 2025 végére elfogynak.

A védelmi minisztériummal való szerződéskötési hajlandóság is csökken, és jelenleg napi 40 fő körül mozog Moszkvában. Ez a szám 2024 késő nyarán és őszén ötször magasabb volt. A sajtó arról számol be, hogy a jelentkezők között megnőtt a Kínai Népköztársaságból és egyes afrikai országokból származó külföldiek száma, akik elsősorban pénzért és harci tapasztalatért mennek a frontra, míg a legtöbb háborúba menni szándékozó orosz a büntető- és közigazgatási ügyekben érintettek közül kerül ki. Ez segít a Kremlnek elkerülni egy második mozgósítást, de ha a háború folytatódik, a zsoldosok morálja és az orosz hadseregbe való beilleszkedés nehézségei befolyásolhatják annak harci hatékonyságát. Ez már megtörtént az észak-koreai katonákkal, akiket az oroszoknak január végén a súlyos veszteségek miatt ki kellett vonniuk a Kurszki Területről. A közgazdászok az üzleti környezet rosszabbodását és az infláció növekedését is megjegyzik, ami a háború folytatódása esetén tovább fog romlani.

Az oroszországi radikális-patrióta szegmens továbbra is erősen negatívan viszonyul a tárgyalásokhoz, melyeket csapdának tekintenek. Ehelyett inkább háborút követelnek a végső győzelemig. Ezt az álláspontot képviselik az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló Military Review című honlap szerzői is. Ők „zsákutcának” nevezik a Donald Trump amerikai elnökkel való esetleges megegyezést, és ragaszkodnak ahhoz, hogy Oroszország „nem engedhet meg magának egy olyan alkut, amely »semmissé tenné« a különleges katonai művelet globális céljait, és a jövőben új konfliktust teremtene”. A tárgyalások szerintük csupán „az utolsó lehetőséget jelentik az oroszok megtévesztésére”, és a béke elérésének egyetlen módja szerintük „az igazságos megtorlás a kijevi rezsim és a Bandera-követők megsemmisítése Oroszország nyugati határain”. A radikális jobboldali Cárgrád tévécsatorna munkatársai is azon keseregnek, hogy „Ukrajna idegen kezekbe kerül, miközben Oroszország tétovázik”.

Ez nem jelenti azt, hogy a Kreml elvesztette volna az ellenőrzést a társadalom radikális része felett. Lehet, hogy ezek a médiumok még nem kapták meg a megfelelő utasításokat vagy módszetani útmutatókat (metodicskákat) a Kremltől, és úgyszólván a tétet próbálják emelni a tárgyalások előtt. Ráadásul még ha az elégedetlenségük meg is marad, nem valószínű, hogy az orosz társadalom ezen radikális tagjai képesek lesznek komolyan befolyásolni a helyzetet.

Komolyabb problémát jelenthetnek a Kreml számára a háború közvetlen haszonélvezőivé vált erők, amelyek független újságírók szerint a szankciókkal sújtott orosz oligarchák negyven százalékát teszik ki. Ezen oligarchák jövedelmének elsődleges forrása a külföldi vagyonok bekebelezése és az importot helyettesítő áruk és szolgáltatások előállítása lett. A háború befejezése esetén a korábbi jövedelmi szintek fenntartásának képtelensége és a gazdaság békeidőre való átállásának nehézségei elégedetlenséget okozhatnak az elit ezen részében.

Ugyanakkor egyes megfigyelők úgy vélik, hogy a harcok befejezése után az orosz milliárdosok Vlagyimir Putyin orosz elnök ellenőrzése alá kerülhetnek. Véleményük szerint „az egyik fő téma, amely egyesítheti az oroszokat, a vagyon újraelosztása és a társadalmi igazságosság helyreállítása lehet”. Ráadásul az óriásvállalatok tevékenysége egyre inkább emlékeztet az 1990-es évekbeli privatizáció során elkövetett jogsértésekre, és a Kreml óvakodik attól, hogy ez a helyzet ismét előfordulhasson.

Külső ellenség hiányában az orosz rezsim kénytelen lesz új „belső ellenségeket” keresni és fokozni az elnyomást, ha a béketárgyalások gazdasági válsághoz vezetnek. Nem zárható ki azonban, hogy Putyinnak még az elnyomó politika új fordulója esetén is szüksége lesz egy külső fenyegetés valamiféle változatára, hogy elterelje a társadalom figyelmét a növekvő belső problémákról.

Összefoglalva: béke még nincs, egyelőre nagyon nehezen is lehetne elérni akár csak a tárgyalásokat is – el kéne kerülni például, hogy a Minszki Egyezményekhez hasonló látszateredmény születhessen rajtuk, de ezt csak komoly nemzetközi garanciák segítségével lehetne megoldani, csak épp a Kreml ezeket sosem vette tekintetbe – de igény, az volna rá. És ha figyelembe vesszük a helyzet gazdasági vetületeit, előbb vagy utóbb, de mindenképpen 2025 teléig el kell kezdődjön valamiféle folyamat, ami aztán elvezethet a tárgyalásokhoz. Persze, ez még nem lesz béke és nem is lesz fegyverszünet – de lépés lesz a megoldás felé vezető úton. Mindenesetre a jelek arra mutatnak, hogy nem Kijev lesz a kapcsolatfelvétel kezdeményezője, hanem Moszkva. Leginkább a közeledő és valószínűleg elkerülhetetlen orosz gazdasági és társadalmi válság miatt.

De egyelőre arra a kérdésre, hogy „akar-e Moszkva háborút?” az a helyes válasz, hogy magát Moszkvát ugyan senki sem kérdezi, Szobjanyin polgármester sem kíván ez ügyben népszavazást tartani, de a Kreml egyelőre még nagyon is akar. Majd, ha elfogy az utolsó kopejka is, vagy ellopják, mint a bolondtól a Borisz Godunovban – nos, akkor majd Putyin is felfedezi magában a mélyen érző pacifistát.

Addig viszont ne is számítsunk őszinte békevágyra tőle. A fenti jelek egyszerű óvintézkedésnek tűnnek, arra a váratlan esetre, ha véletlen folytán kitörne egy hirtelen, rohamos lefolyású béke.

És ez nem túl valószínű.

Szele Tamás