Mikor tegnap megláttam a meglehetősen szűkszavú rendőri hírt, már tudtam, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Mérföldkőhöz, mely ízlés szerint inkább sírhalom vagy trágyadomb, kinek hogyan tetszik jobban: de mindenképpen fontos helyet jelöl a legújabb kori magyar történelemben. Innentől büntethető a vélemény – egészen pontosan tegnap reggel hattól.

Politikai radikálisok, főként szélsőjobbról itt hagyják abba az olvasást, mert nem következik számukra semmi hasznos, sőt, kellemes sem: már tegnap, pusztán a rendőri hír ismeretében is leírtam volt egy másik lapban, miszerint a véleményért mindenképpen felelős az ember, ha közzéteszi, nem csodaszer az a mindenféle politikai propaganda szalonképessé és büntethetetlenné tételére, ha elé írjuk a mágikus igéket: „véleményem szerint”. Ha ugyanis a véleményem reális tények tagadására épül vagy azok elferdítésére, úgy az a vélemény nem helytálló, így felelősségre vonható vagyok érte, ha az épület alapjából hiányzik egy kő, vagy szivacs van a helyén, hiába hibátlan a fal, a ház össze fog dőlni. Ezzel már az ógörögök szembenéztek, kínlódtak is vele sokat. A mai ügyvédek is ezzel szoktak harcolni, a politikusokról nem szólva, de nem erről beszélünk.

Arról beszélünk, hogy tegnap reggel hatkor büntetőeljárást indított volna a rendőrség egy hatvannégy éves úr ellen, aki Szerencs közelében él, rémhírterjesztés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ez manapság nem ritka eset. Kimentek, házat kutattak, fényképeztek, urat bevitték. Ki is kérdezték, amire még majd kitérünk. „Nagy ügy”, mondanánk ásítozva és tévednénk: tényleg nagy. Ugyanis a gyanúsított nem hamis tényeket állított abban a Facebook-posztban, amelyet valaki feljelentett, nem mondta, hogy nincs vírus, nincs járvány, azt sem mondta, hogy az 5G terjeszti, egyáltalában véve: nem állított semmit. Az eddig – jogosan! – eljárás alá került ál- és rémhírterjesztők mind állítottak valamit, egyszerűbben fogalmazva: hazudtak, ő azonban állítás híján nem is tudhatott hazudni. Emberünk kizárólag kérdezett és egy valós hírből vont le következtetéseket. Konkrétan az érdekelte volna, hogy miért a járvány állítólagos tetőzése idején oldotta fel a kormány – részlegesen és vidéken – a kijárási korlátozások egy részét?

Ezt kizárólag maga a kormány tudja, az meg még a sajtónak sem szokott válaszolni, ha ilyeneket kérdezünk tőle, szóval maradtak a szerző számára a feltételezések, melyeket nem tényállításként adott elő, hanem véleményként. Konkrét eseményhez, tagadhatatlan hírhez fűződő véleményként. De legyünk hitelesek, álljon itt a bejegyzés teljes szövege, lássuk, mivel van dolgunk!

„De tényleg! Csak kérdezem. Valaminek a tetőzése, árvíz, járvány, gazdasági válság, bármi, ami tetőzhet, ugye azt jelenti, hogy elérte a legmagasabb értéket? Tehát a legtöbb van belőle. A koronavírus esetében ez azt jelenti, hogy ekkor van a legtöbb, a legmagasabb számú vírushordozó ebben az esetben Magyarországon? Így van? Az én meglátásom szerint, ha elhagyom az otthonomat ekkor van a legnagyobb esélyem olyan emberrel találkozni, aki vírust hordoz. Szerintetek is így van? Azért kérdezem mert oly mértékben néznek hülyének, hogy kezdem elhinni. Tehát, ha nem jól látom, keményen hülyézzetek le, és tudni fogom, hogy az vagyok. DE! Ha jól látom, akkor van egy gondom. Drága vezetőnk, aki nem téved soha, nem hazudik soha, azt mondta (és ezt sok szakértő alátámasztotta), hogy május 3-án, vasárnap tetőzik a járvány hazánkban. Május 4-től, hétfőtől lehet lazítani a kijárás korlátozásán. Mindenkire érvényes lesz, vagy csak a nyugdíjasokra, akik terhet jelentenek a költségvetés számára? Mert akkor értem. Sőt kötelező legyen a templom, a nyugdíjas klubok, rendezvények látogatása. De ha mindenkire érvényes a szabadabb császkálás, akkor nem értem. Szabadabban mozoghatunk a nagyobb kockázat mellett. Akkor miért szenvedtünk ez előtt? Kedves diktátorunk, kedves vezetőnk! Én és szerintem a soraimat kedvelők mind azt kérjük, hogy ebbe az utcába ne tereld be népedet! Azért, mert kijelentettél valamit, amivel a népszerűségedet növeled és azt nem módosítod mert a hatalom megtartása a fő irány, ne küldj halálba ezreket. Azzal, hogy nem mondjuk meg majd a valós adatokat, a járvány csökkenéséről adunk számot, mikor az nőni fog, ezrek halnak meg. Aki ezzel ellenkező adatot mer kiadni, szankciókra számíthat. Az egészségügyben dolgozók nem nyilatkozhatnak már ma. Rémhírterjesztésért (vagy az igazság terjesztéséért) akár börtön is járhat. A spanyol nátha második hulláma áldozatainak száma jóval meghaladta az első hullám áldozatainak számát. Sajnos tudjuk, hogy téged nem érdekel az itt élők sorsa, halála. Te ezt az egészet úgy ahogy van leszarod. Nem tudom miből van a lelked, a szíved. Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig.”

Én meg azt kérdezem, hol a rozmaringos, vadvirágos, paszomántos keresztút gémeskútjában van itt a rémhírterjesztés, amikor a teljes vitatott szövegben egyetlen tényállítás sem hangzik el? Az egész egy hosszú elmélkedés, merengés, spekuláció, a szerző kérdez, a szerző többször megjegyzi, hogy akár tévedhet is, a szerző tartózkodik minden állítástól. Viszont nem fukarkodik a jelzőkkel.

Ügyész legyen a talpán az, aki ebből egyáltalán jogszerű vádat képes kreálni. Nem jogszerűt persze lehet, de akkor a fő vádpont a crimen laesae maiestatis, vagyis a felségsértés kell legyen, amire nincs törvényünk, tehát nullum crimen sine lege, ami ellen nem létezik törvény, az nem is bűn. Még, teszem hozzá. Alapja még a törvénytelen vádnak is alig volna.

Persze a legfrissebb hírek szerint lehet, hogy el is marad a vádemelés (hiszem, ha látom), mert a 444 szerint azt mondták a kihallgatás végén: nem lesz folytatása az ügynek, nem valósult meg bűncselekmény.

De nem ám: isten áldja a rendőrök józan eszét. Viszont már maga a tény, hogy egy vélemény megfogalmazása és közzététele miatt eljárás indulhat, mérföld- de inkább sírköve a magyar demokráciának.

Ne tessenek most azzal jönni, hogy egyik vagy másik politikai nézet, propaganda, konteó kifejtése is „pusztán véleménynyilvánítás”, mert nagyon nem az, és nem is „vélemény, mellyel egyetértenek”. Épp ott van a különbség, hogy az említett házaknak az alapja szivacs, legyen szó akár arról, hogy rég elporladt politikusok mit tettek vagy nem tettek, akár arról, ki kivel bújt ágyba, akár arról – most terjed, most divatos! – hogy a madarak már mind kivesztek, amiket látunk, azok már mesterséges, kormányzati drónok, és azért ülnek a kábeleken, mert ott töltik őket. A galambpottyot nem elemzi ez az elmélet.

Ez mind azért nem kifejthető, megosztásra érdemes eszme, amivel kapcsolatban lehet véleményeket megfogalmazni, mert alapvetően hazugságra épülnek. Akár a haláltáborok létének tagadására – ez aljas hazugság –, akár a politikai faktorok nemi életére (amiről nem lehet tudomásunk, különben is, kit érdekel?), akár pedig a galambok mechanikus voltára, melyet bárki ellenőrizhet (minálunk, de egyes amerikai nagyvárosokban már nem, mert nincs galamb). Ahogy arról sem vitázunk, ehető-é a kőszikla, hiszen mindenki tudja, hogy nem az, erről is csak azok teszik, akik vagy sült bolondok, vagy ostobák és felültek a propagandának, vagy pedig érdekükben áll terjeszteni az ostobaságot.

A politikai vélemény, mely valós hírre alapul, nem ebbe a kategóriába tartozik.

Legalább hét éve foglalkozom az álhírekkel birkózom velük és a terjesztőikkel, elhihetik nekem, hogy tudom, mi az álhír, mi a rémhír. Ez nem az, hanem egy sarkos politikai vélemény, amivel lehet egyetérteni, lehet vitatni (én például nem így látom az enyhítés okait, inkább a gazdaság, sőt, a mezőgazdaság körül keresgélnék), a megfogalmazás is magyarosan fűszeres: de egyet nem lehet vele tenni.

Nem lehet büntetni.

Ha nem olyan volna a helyzet, amilyen, a rendőrség az ügyben született feljelentést egyenesen dobta volna ki, ahogy ki is szokták mostanáig hajítani az ilyesmit: a rendőrségnek ugyanis nem dolga a szövegértelmezés. A rendőrségnek a bűnüldözés a dolga. Megesik, hogy szóval követnek el bűnt, például ilyen a zsarolás, de ez nem az az eset. Ennek az úriembernek egyszerűen nem tetszett sem a kormány, sem annak feje, sem a meghozott intézkedései. Szíve joga, nekem sem tetszenek, ez semmin sem változtat, az sem, ha ki-ki elmondja a maga verbális eszközeivel. Melyek bizony különbözőek.

Kering elég valódi rém- és álhír a közösségi oldalakon, ami büntetendő volna, alig győzné az ember kutatni, mutatni, nem politikai véleményekkel kéne foglalkozni. Nem tudok biztosat a dologról, de azt hiszem, úgy történhetett az eset, hogy az úrnak valami névtelen jóakarója fordulhatott a hivatalos szervekhez, azok meg sajnos ilyen esetben – főleg most, főleg, mivel a felhatalmazási törvény külön bekezdést tartalmaz ide vonatkozóan – kötelesek voltak eljárni. Mikor elindultak, már tudhatták, hogy tartoznak az ördögnek egy úttal, de ez csak az én véleményem, spekulációm.

Végül is azonban azt kell mondanunk: habár az „ügy” rendeződni látszik, már az maga felháborító, hogy nem az 5G-tornyok gyújtogatását nyilvánosan tervezőkkel kell a rendőrségnek foglalkoznia, hanem politizáló úriemberekkel. Akiket ne avassunk sem szentté, se ne átkozzunk meg, az indulatnak nincs helye, és a véleményük sem válik okvetlenül szentírássá csak azért, mert ilyen vihart kavart, szóval ne essünk annak a jól ismert magyar lovunknak egyik oldalára sem: de az, hogy ilyesmi megtörténhetett Magyarországon, egészen egyszerűen botrány.

Két dolog jut eszembe az esetről. Az első egy idézet:

„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” (Orbán Viktor, 2018. szeptember 11. Strasbourg, a Sargentini-jelentés vitája)

A másik egy történet. Mégpedig Kristály Gyula története, aki 1987 januárjában nyílt, postai levelezőlapokon majd később röpcédulákon fejezte ki (viszonylag egyszerű) ellenvéleményét az akkori rendszer iránt úgy általában és egyes kérdésekben speciálisan is. Elég bonyolult pere volt, ugyanis a postai levéltitok megsértésével sikerült csak vádat emelni ellene, a nyomozás maga 11 hónapig tartott, és csak egy névtelen telefonálónak köszönhetően vezetett eredményre. Kristály Gyulát 1988. szeptember 5-én jogerősen másfél év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A történet nem vidám, mert meg is hurcolták, alázták, el is lehetetlenítették: felesége nem bírta a megaláztatásokat és öngyilkos lett, szóval a rendszer nagyot akart ütni, de annál is nagyobbat sikerült. Azonban az ellene felhozott vádban volt egy érdekes mondat:

„Sértő szavakkal illetett néhány politikust.”

A rendszer odacsapott – de mindannyian emlékszünk, mi történt 1989-ben, aztán 1990-ben, mikor is megdőlt. Hogy tőlünk-e vagy önmagától, az már más kérdés, amire máig keressük a választ: de megdőlt. Ideje is volt megdőlni egy ilyen rendszernek.

Amelyben vádpont lehetett néhány politikus „sértő szavakkal illetése”.

Én azért elmerengenék ezen egy kicsit, ha politikus lennék.

Nem vagyok az.

Szele Tamás