Minél többet nézem én ezt az álhír-terjesztési történetet, annál kevésbé értem. Nagyon arra hajaz az egész, hogy itt valaki(k)nek egyszerűen elment az esze, valami elszabadult. Ez azért nem jó, mert az épelméjű gazembereket terveit ki lehet számítani, az őrületet és a káoszt viszont egyáltalán nem – márpedig a szemünk előtt lejátszódó eseményeknek vagy semmi logikája, vagy csak minimálisat láthatunk beléjük.

Először lássuk a szikár tényeket. Tegnapelőtt reggel előállítottak egy Szerencs mellett lakó urat, Kusinszki Andrást (helyi olvasó külön felhívta a figyelmemet, hogy nem Szerencsen él, hanem Bodrogkisfaludon, ami 13,2 kilométer különbség, szóval legyünk pontosak, kérem), álhír-terjesztés miatt, éspedig egy olyan Facebook-posztért, ami még hírt sem tartalmazott, csupán véleményt, nem, hogy álhírt. Ezt némi undorral vette tudomásul az ember, de mivel az eljárást is megszüntették, hajlamos voltam egyszeri túlkapásnak gondolni és remélni, hogy nem lesz belőle gyakorlat.

Lett.

Tegnapelőtt hajnalban Gyulán szintén Facebook-posztért állították elő Csóka-Szűcs Jánost, a helyi Kossuth Kör vezetőjét, aki ráadásul mozgássérült és cukorbeteg is: az ő esete nem csak azért súlyosabb, mert a rendőrség, habár kihallgatása során tisztességgel bánt vele, hazajuttatásáról nem tudott gondoskodni, de azért is, mert lefoglalták telefonját és számítógépét, sőt, egyes források szerint jelszavainak átadására is kötelezték. A rendőrségi jegyzőkönyv ezt ugyan nem említi, ahogy a számítógép lefoglalását sem, csak az okostelefonét: de egy szakértő számára a Google-fiókba bejelentkezett okostelefonból pontosan két perc kiszedni a tulajdonosa összes jelszavát, sőt, még egy amatőr számára is, amennyiben ismeri a „passwords.google.com” varázsszót és a Google fiók jelszavát ismételten be tudja ütni (ezért kellhetett az az egy jelszó mindenképpen, a többit már kiadja a gép, csak kérni kell). Ez viszont már komoly dolog, ez nagyon nem része a rendőrségi előállításnak, ez nem tartozik a rutinhoz. Ahogy az előállított személyt sem kötelező rabosítani, márpedig Csóka-Szűcs úrral ez történt. Négy órás kihallgatás után elengedték, főleg, mikor a Momentum EP-képviselőivel szerette volna felvenni a kapcsolatot, de az eljárás módja komoly aggályokat vet fel. Az ő esetében sem volt szó álhír terjesztéséről, ő Hadházy Ákos egyik posztját osztotta meg egy zárt csoportban (tehát csakis besúgás áldozata lehetett), egyetlen mondattal megfejelve, miszerint:

„Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.”

Ebben tévedett, éspedig a kormány javára, mert Gyulán nem 1170 ágyat ürítettek ki, hanem 1200-at, de ez volna a rémhírterjesztés elvileg.

Ez abszurdum, ez ostobaság és jogtalanság.

Tűrhetetlen.

Akkor most fogjuk a jogos felháborodásunkat, hajtsuk össze szépen, tegyük le egy kis időre a sarokba és tekintsük át hideg fejjel, elemezve a helyzetet, indulatoktól mentesen. Mit látunk?

Látunk egy kelletlen intézkedést Szerencs mellett, Bodrogkisfaludon, amit a gyanúsított elmondása szerint maguk a rendőrök is félszívvel végeztek (el is hiszem: a rendőr is ember, ráadásul nem ez a dolga, hanem az, hogy a valódi csibészeket kergesse) és látunk egy, a jogszerűség határát már a túloldalról súroló, sokkal alaposabb intézkedést Gyulán.

Az okostelefonok, számítógépek lefoglalása és a jelszavak megszerzése nem teljesen új dolog, előfordult már a 2012-es diáktüntetések idején is, de tavaly-tavalyelőtt a Ligetvédők esetében szintén láttunk hasonlót, de sem 2012-ben, sem később nem volt ez jogos, ha csak nem volt rá külön parancs. Azért az ilyesmi, fogalmazzunk udvariasan, nem a rendőr dolga, vannak erre bizonyos szolgálatok, ez az ő feladatuk. Lenne.

Tekintsük emellé a tegnap este 22:11-kor kiadott ORFK-közleményt, mégpedig teljes szövegét tekintsük, mert csak úgy van értelme:

„A rendőrség tudomásul veszi az ügyészség álláspontját.

A rendőrség a veszélyhelyzettel összefüggésben 87 eljárást indított rémhírterjesztés és 27-et közveszéllyel fenyegetés miatt. Ezek közül jelenleg 38 eljárás van folyamatban, 6 ügy már ügyészi szakaszban tart. A nyomozások során összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki. Az eljárások során a nyomozó szervek a büntetőeljárási törvény szabályai szerint járnak el.

A rendőrség valamennyi, így a szerencsi és a gyulai ügyben is tudomásul veszi az ügyészség álláspontját, konkrét esetekben hozott döntését, és mindezekre figyelemmel alakítja további gyakorlatát.”

Hát, ez van odaírva, sem több, sem kevesebb: lehet úgy értelmezni, hogy a rendőrség belenyugszik az ügyészség döntésébe, de úgy is (és ez a valószínűbb), hogy ezen az úton jelzik: a döntések felelőssége nem az övék, Pilátusként mossák kezeiket, ők csak az izom, az ügyészség az ész, rájuk lehet haragudni.

Maguk az eljárások, előállítások egyébként merőben indokolatlanok, de haszontalanok is. Aki aktívan használja a világhálót, tíz perc alatt talál tíz valódi és veszélyes, szabadon terjedő álhírt, azokat kéne üldözni, lenyomozni, nem mindenféle veszélytelen véleményeket. Amelyek egyébként meg sem valósítják a törvényben leírt tényállást, hiszen hír sincs bennük, tehát álhír sem lehet.

Hasznos ez valakinek is? Nem, sőt, káros. Amennyiben a kormány nem azt tervezi, hogy örök időkig fenntartja a felhatalmazási törvény hatálya alá eső időszakot – különben megteheti, csak nem biztos, hogy okos lenne – itt előbb-utóbb választások lesznek és minden ilyen intézkedés nagyon komoly szavazatveszteséget okoz, nagyon alaposan csökkenti a népszerűségüket. Mégis intézkednek.

Az ellenzéknek – most nem mennék bele ennek a végtelenül heterogén csoportnak a kategorizálásába, felosztásába – szintén nem hasznos, mert igaz ugyan, hogy 1. árt a kormány népszerűségének, 2. hétköznapi hősöket termel, de 3. legalább annyira el is riaszt sokakat a nyílt politikai véleménynyilvánítástól, tehát végső soron károsabb, mint amilyen hasznos.

Akkor ki a csodának van rá szüksége?

Ép elme nem tudja megmagyarázni ezt, mert azért mégsem tekinthetjük az előállításokat természeti csapásnak, balesetnek vagy vakvéletlennek: de azt hiszem, sejtem a mechanizmus lényegét és ha igazam van, nagyon nagy a baj.

Tulajdonképpen egy tegnapi szalagcímről jutott eszembe. A Pesti Srácok írásának az a címe, hogy:

„Dübörög a bíróbűnözés! Százmilliót ítéltek meg a tanárverő gyöngyöspataiaknak!”

A tartalmát ezúttal nem elemezném, a hozzászólásokban viszont elszabadul a pokol, a kedves megnyilvánulók minimum a bírói kar és a Kúria kollektív pusztulását kívánják, de ezt sem részletezném – azonban elképzeltem a „bíróbűnözést”, mint jogi kategóriát. Ki ítélné el a bíróbűnözőt? Másik bíró nem teheti, hiszen elfogult lenne: talán létre lehetne hozni erre a célra egy állami hivatalt, mely egyúttal át is venné az ítélkezést a kompromittálódott bírói kartól úgy általában, minden ügyben, és ahogy a kommentelőket elnézem, nagyon szívesen beállnának ehhez a céghez, amennyiben kegyetlen és szigorú ítéleteket hozhatnának, azonnali végrehajtással. Addig is marad nekik a puffogás és a névtelen feljelentgetés. Ez az embertípus termelheti a most érkező belégeket.

Ha meg érkezik egy névtelen feljelentés a hatósághoz, azt régebben kidobták, mert nem foglalkoztak marhaságokkal, de ha most, ebben a rendkívüli helyzetben érkezik, ráadásul rémhírterjesztésről (mely kategóriát természetesen a kormány a független sajtónak és a vele szemben álló politikusoknak szánta a törvényben, csak a kis ügyes besúgók felfedezték és kihasználják a lehetőséget), hát bizony foglalkozni kell vele. Ha akad a környéken egy feltörekvő ügyész, aki sikerre szomjazik, mindenképpen előállítás lesz a dologból (kétséges eredménnyel), de ez alapvetően nem egy központi hadjárat kezdetének tűnik, hanem sajnos egy spontán népi besúgómozgalom szárnypróbálgatásainak. Melyeket a törvény lehetővé tesz és egyesek bátorítanak.

Tehát a jelek szerint magára hagyott gólemként szabadult el a törvény idevágó paragrafusa, és most tör-zúz Prágában. Ez azért rossz hír, mert ha nem állítják meg – azonban csak törvénymódosítással lehetne megállítani, és azzal a kormány eldobná magától a féltve őrizgetett csodafegyverét – ellenőrizhetetlenül folytatódnak majd a feljelentgetések, előállítások, kiengedések, visszahívások kihallgatásra, perek, tán még ítéletek is. Hangsúlyoznám, nem a valódi álhírterjesztők ellen, hanem a véleményüket megosztók ellen. Márpedig ez a káosz csak növekedni fog.

Ez a nagy baj, amire utaltam, ennek kéne gátat vetni, csakhogy törvényes úton törvényt átszabni nem lehet: akinek lehetne, az meg nem akarja.

Mellékhatásként számolnék ellenzéki oldalon egy nagyon kellemetlen következménnyel: az álhírek előretörésével.

Tudjuk, hogy minden politikai mozgalom gerincét a vakhitű rajongók adják, akik egy faék egyszerűségével vetekedő válaszokat követelnek a bonyolult világra, az sem baj, ha ezek hazugságok. Dehogynem baj: csak a rajongóknak nem az. Ez így van minden politikai oldalon, nekik szól az előadás. Ők látják úgy, hogy „mi” vagyunk a szépek és okosak, „ők” a csúnyák és buták, és ezen a két csoporton kívül senki más nem létezik, ők ítélik meg a pekingi döntéseket is budapesti, sőt, kocsmapult melletti szempontok alapján.

Ezt a réteget eddig kormányoldalon a KESMA szolgálta ki, és ellenzékin is akadt számukra dolgozó pártsajtó, sőt, olyan is, aminek annyira homályos a háttere, hogy nem zárható ki: minden állítólagos ellenzékisége dacára a kormány zsoldjában áll. Az „ellenzéki” álhír fogalma eddig is létezett, bár magának az ellenzéknek semmi köze nem volt hozzá, de az ő színeikben adták el a szélhámosok mondjuk kormánypárti politikusok soha el nem hangzott, primitív „megszólalásait”, ez arra volt jó, hogy növelje az adott orgánumok reklámbevételét és növelje a zűrzavart, csökkentse a valódi sajtó hitelét. És erre mondja az elkötelezett választópolgár, mikor kiderül, hogy hamis a hír: „Nem mondta, de mondhatta volna”.

Nem is mondhatta volna, de hittel, pláne vakhittel nem lehet vitatkozni.

Mármost pont az ilyen igazi álhíreket terjesztő csibészek fogják magukat az első intézkedés után ártatlanul meghurcolt ellenzékinek, hazafinak nevezni és kihasználják, meglovagolják majd a melléjük álló közhangulatot, az ötpercpihenő és társai háza tájáról: a valóban ártatlanul meghurcoltak pedig egy kalap alá kerülnek majd ezekkel a bűnözőkkel, akik különben minden politikai vezetés alatt büntetést érdemelnének.

Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha ellenzéki oldalon tudatosan határolják el magukat a politikusok, pártok, szervezetek és egyének a valódi álhír-terjesztőktől, orosz konteók elosztó ügynökeitől, 5G-ellenes aktivistáktól és egyéb országháborítóktól.

És csak az ártatlanul meghurcoltakat támogatják, viszont őket mindenben.

De honnét ismerjük meg az ártatlanokat, hamisan megvádoltakat?

Mi alapján teszünk különbséget?

Egyszerű: világosan beszélnek és nem kérik, hogy higgyünk el nekik mindenfélét feleslegesen.

Ez különben mindig ilyen egyszerű volt.

Nem vagyok optimista: a fanatizált neoházmesterek egyre több feljelentést termelnek majd a közeljövőben, egyszerűen azért, mert megtehetik.

Érdekes idők elébe nézünk.

Szele Tamás