Örömmel jelenthetem, hogy új fordulatot vett a Korea-közi konfliktus: egyelőre, de csak egyelőre nem atomháború várható, hanem papírháború, viszont az rettentő lészen. Már nyomják Phenjanban a rengeteg szórólapot, olyan átkokkal, hogy azokba maga Mun Dzsein, a dél-koreai elnök is beleőszül, akárki meglássa. Legalábbis ezt mondja ma a KCNA.

Azért jó lesz ezt részletesebben is megnézni, mert nem komikus a fordulat, hanem tragikomikus, és könnyen fordulhat tragédiába. Tehát: nagyon komoly válság van a Koreai-félszigeten, természetesen nem azért, amit Phenjan mond – vagyis, hogy Kim Dzsongunt mindenféle sértésekkel illették a Délen tevékenykedő ellenállók röplapjaikon – ugyanis azt még Kim Dzsongun is tudja, hogy, amint a nyóckerben szokás mondani, „aki rosszlánynak állt, ne csodálkozzék, ha b.szogatják”. Ő azzal, hogy diktátornak állt (de mégsem állhatott traktoristának, bár a kiterjedt Kim családban nem egy példa volt a hatalomtól való önkéntes távolmaradásra, ezeket a családtagokat aztán szépen, egyenként meggyilkolták, nehogy egyszer még meggondolják magukat), csak otthon váltott szabadjegyet mindenre, hullámvasúttól zsarnokoskodásig, a világ összes többi országában lehet róla bármit mondani, még a szomszédos Délen is.

És mondanak csúnya dolgokat, mert bizony van kiről, van rá ok, eddig mondtak, mindig mondtak, mindig el is jutott hozzá, csak most akar megsértődni. Most robbantja fel az észak-déli összekötő iroda épületét jelképes gesztussal, most fenyegetőzik a demilitarizált zóna megszállásával – így az első panmindzsoni egyezmény, vagyis a koreai háborút lezáró fegyverszünet (1953) és a második panmindzsoni egyezmény, vagyis a félsziget két államának közeledését és az atomfegyver-mentesítést előíró okmány (2018) felrúgásával – most válik sértődékennyé, annyi év után, holott tavalyelőtt még vígan diskurált Mun Dzseinnel és invitálta Északra. Jelképesen át is sétált a határon pár lépésnyit együtt a két állami vezető, de Mun Dzsein olvashatta az Egri csillagokat, mert nem várta meg a feketelevest Északon.

Hát mi lelte ezt a Kim Dzsongunt, elérte a férfiklimax?

Nem gondolnám. Őrült ugyan, de kicsit sem buta, művelt, tanult, képzett zsarnok, a legrosszabbjából: Svájcban járta az iskolát. Ha ostoba lenne, fél év alatt elvesztette volna az ellenőrzést az Észak-Korea nevű csődtömeg fölött.

Neki nem érzelmei vannak, hanem érdekei: és most éppen a katonai feszültség maximumra gerjesztése az érdeke a félszigeten. Lehet, hogy háborút akar, lehet, hogy csak játszik, de akkor a tűzzel teszi: kivárta azt a pillanatot, amikor a világ nem ér rá elfenekelni, mert épp válságban van részint a járvány miatt, részint az Egyesült Államokban zajló események foglalják le, a nagy szomszéd, Kína sem szól rá, mert ő meg a Himalájában eszkalálódó hármas indiai-kínai-pakisztáni krízisre figyel. Bár Pekingnek tudnia kell Phenjan ügyeiről, sőt, Hszi Csin-ping rá is bólinthatott Kim Dzsongun ferde dolgaira, mert a mai Rodong Sinmun (a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának napilapja, ha valaki nem ismerné) lelkes cikkben ünnepli a ma egy évvel ezelőtt zajlott Hszi Csin-ping – Kim Dzsongun-találkozó évfordulóját, érdemes is kicsit idézni belőle, már pusztán a stílusa, nyelvezete miatt megéri. 

„A Phenjanban tartott találkozó nagy jelentőségű alkalom volt a két vezető közötti baráti kapcsolatok további megerősítésére és a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésére. A két ország pártjai és népei szorosan és hosszú ideje támogatták egymást és együttműködtek egymással, vérüket és életüket az imperializmus elleni, a békéért és a szocializmusért folytatott közös függetlenségi harcnak szentelve. A szocializmus a nagy lobogó, amely lehetővé teszi a két ország vezetőinek és népeinek, hogy alatta egyesüljenek mély elvtársi bizalommal és elkötelezettségekkel egymás iránt. Ma a két párt és a két ország megosztja gondolatait és egyesíti erőfeszítéseit a szocializmus megteremtésének és fejlesztésének útján, miközben távol tartja az ellenséges erők kétségbeesett, erőszakos manővereit. A KNDK és Kína közötti barátság történelmi hagyományai, amelyeket az egységük, a kölcsönös együttműködés és támogatás támaszt alá, a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére is erőteljesen folytatódnak. A két párt vezetőinek gondoskodása mellett a kétoldalú baráti kapcsolatok a jövőben is mindig erősödni fognak, és a két ország szocialista építése mindig győzedelmes lesz!” (Rodong Sinmun)

Akkor pedig Peking tud a mostani játékokról és megengedte őket. A nyelvezetet nem véletlenül emeltem ki: ez ugyanis a koreai pártsajtó megszokott bikkfanyelve, szemben a most benne eluralkodó, úgynevezett neotrágár stílussal, ami valószínűleg Kim Jongdzsuntól, a diktátor nem túlzottan galamblelkű húgától származik, amint a konfliktus irányítását is ő végzi.

Ő sértődik meg a bátyja nevében, ő irányítja a hadműveleteket, ő hirdet kampányokat, a bátyuskának sürgős pezsgőznivalója van, ha ugyan még él egyáltalán, és aktívabb egy szobanövénynél, mert Észak-Koreában semmi sem biztos. Meglehet az is, hogy néha kiveszik a naftalinból mutogatni – olyan három hetente – és különben gondosan ügyelnek rá, hogy ne tegyen semmit. Ezt egyelőre nem állíthatjuk de nem is tagadhatjuk.

Hanem most mondom, fordult a kocka. Jó is, hogy fordult, mert legalább egy ideig ebbe nem hal bele senki. Hogy aztán mi lesz, majd meglátjuk, de pillanatnyilag és átmenetileg Észak egyelőre a vontcsövű, nehézlovassági becsületsértések fegyvernemét veti be Dél ellen. Mert mit ír a KCNA, az északi hírügynökség? 

„Készülnek a röplapok Délnek!

Phenjan, június 20-án (KCNA) – Harag és a lelkesedés önti el lelkünket azért, hogy bosszút álljunk az emberi mocskon és az árulókon, akik a legfelsőbb vezetésünk legszentebb méltóságát megsértették, és ezzel az egész koreai népet sértették meg, eszüket veszítvén.

Népünk szent megtorló küzdelme arra irányul, hogy az emberi mocsok keservesen érezze, milyen abszolút sérthetetlenségüket vitatják. A harc most arról fog szólni, hogy szórólapokat terjesszünk Délen, melyek elítélik a förtelmes elkövetőket.

Az ország feldühödött népe aktívan folytatja az előkészületeket egy nagyszabású szórólap-terjesztés megindítására. A büntető szórólapokon azoknak a dél-koreai embereknek üzennek, akiknek még az alapvető erkölcsről sincs fogalmuk.

Kiadói intézményeink szórólapokat nyomtatnak, hogy válogatás nélkül csapjanak le azokra a dél-koreai hatóságokra, akik az utóbbi két évben minden honfitársuk reményével és elvárásaival játszottak, és amelyek súlyos büntetésekkel járnak a Korea-közi megállapodás szerint.

Egyszerű vádunk nyíltan kinyilvánítja és bemutatja a dél-koreai hatóságok bűncselekményeit, amelyek elrugaszkodtak a közgondolkodástól a Korea-közi kapcsolatok megszüntetése és az USA-hoz való közeledés érdekében. De hegymagasra nőnek bűneik és eljön a népakarat kitörése, mely az ellenség elméjébe vési, mennyibe kerül majd nekik árulásuk.

Egyetemi hallgatóink minden kar minden szintjén felkészülnek arra, hogy elindítsák a szórólapok nagymértékű terjesztését, mihelyt megnyílnak az észak-déli határhoz közeli területek, és az oda való belépésük nem sérti a vonatkozó szabályokat.

Minden bűnt bűnhődés követ.

Minden akciót megfelelő reakció követ, és csak akkor hatásos ez, ha a vétkes saját bőrén tapasztalja, mennyire sértőek állításai.

Valóban szörnyű idők várnak a dél-koreai hatóságokra.” (KCNA)

Én ki fogok számlázni egy közepes összeget ennek a hírügynökségnek, mert kínszenvedés volt már a szokott bikkfanyelvet is lefordítani, ezzel a neotrágár szóözönnel meg egészen más sportág megbirkózni, ez nem az első idézett hír fuvolaszava... na, de csődben van ott maga az ország is, úgysem fizetnének. Mindegy is, most fordítsuk le ezt a tirádát magyarról magyarra.

Szóval akkor

1. Röplap-háború következik, mennek majd a léggömbök Északról Délre, Délről Északra, és felvirágzik mindkét ország papíripara.

2. Azonban valamiért mégis megszállják a demilitarizált övezetet! Nem valamiért, hanem az uralkodó széljárás miatt. Ugyanis most csak Délről lehet egyszerűen ballont küldeni Északra, fordítva csak akkor elképzelhető, ha azt egyenesen a határövezet bizonyos részeiről küldik. Csak éppen ahonnét léggömböt lehet indítani, onnan lehet tüzérségi lövedéket is, és ettől aránytalanul inkább tart Szöul, mint pár nyavalyás röpcédulától.

3. Melyekre egyébként sincs semmi szükség: nincs a világnak az a távol-keleti szóvirágokkal bőségesen megtűzdelt ideológiája, ami épeszű embert képes volna meggyőzni az északi nyomor, éhezés és zsarnokság előnyeiről a Délen tapasztalható bőséghez, és aránytalanul rendezettebb viszonyokhoz képest.

Tehát: ne lélegezzünk fel sem Szöulban, sem máshol, nem változik a reális háború röpcédula- és ballonháborúvá. Vázolnám a menetrendet.

Phenjan megszállja a demilitarizált övezetet, hivatalosan csak azért, hogy onnét röpcédula-hordozó léggömböket eregessen. Meg esetleg még szappanbuborékokat is, mert azok olyan szépek. A világ röhög és hagyja, míg csak anyáznak, nincs baj.

Az északi egyetemistákat, szegényeket mind befogják eregetni, teszik is majd pár hétig, a világ továbbra is röhög majd, most már a Délre átjutó röplapok szövegein, és lazán megkérdi, hogy ezt komolyan tetszenek gondolni?

Aztán egy éjszaka az északi tüzérség bevonul a balloneresztő támaszpontokra, és mire magunkhoz térünk, tűz alá veszi Szöult. A megelőző csapás lehetetlen, ugyanis az ártatlan egyetemistákat pusztítana el, a műholdas megfigyelés kimutatja ugyan a csapatmozgásokat, csak éppen még akkor is világbotrány tör ki, ha az épp felszerelkező tüzérségi alakulatokat semmisítik meg a Tomahawkok a helyszínen, ugyanis a tüzéreket is ártatlan egyetemi hallgatóknak fogják beállítani. Védekezni majd csak akkor lehet, ha eldördült az első sortűz, de akkor meg már késő.

Ebben a játékban Észak-Korea egyetemi ifjúságának az élő pajzs hálátlan szerepe jutott. Sokat tanultak Phenjanban Gázától.

Szóval: ne mosolyogjunk, ne dőljünk hátra, ne kérjünk egy kávét és ne gondoljuk, hogy a fegyveres harc propaganda-háborúvá enyhül.

Ez csak hadicsel, az aljasabbik fajtából.

Adja Isten, hogy tévedjek.

Szele Tamás