Forgókínpad

Forgókínpad

Géniuszok kora

2020. június 28. - Szele Tamás

Hát igen, igen, eljött a reformok ideje, van amit még csak javasolnak, van, ami már faktum, egyik szőke, másik barna, harmadik meg csodaszép, olyan boldogan és jól szervezetten fogunk élni, mint eddig még soha, tán még belé is bolondulunk a fene nagy jólétbe. Csak gratulálni tudok a kormánynak, hogy sikerült maga köré koncentrálnia a magyar géniuszokat.

nemzeti-konzultacio.jpg

Az ország színét és javát, mondhatni. Mástól nem származhatnak azok a briliáns ötletek, melyeket lesz pechem bemutatni a nagyérdeműnek, azt az egyet sajnálom, hogy nem cirkuszban vagyunk, mert akkor porondmesterként ostort is pattogtathatnék mellé. Illetve cirkuszban vagyunk, de ló nincs benne, csak lószerszám. Éspedig olyasféle, amivel nem lehet pattogtatni. Akkor lássuk elsőre a javaslatot, csak remélni merem, hogy elnyeri a Legmagasabb Tetszést, mert sok izgalmas következménye volna.

Azt írja a minap a rejtelmes műfajú Minden Szó, melyről hatályos bírósági ítélet mondta ki, hogy nem sajtótermék, szóval maradjunk a „valami” meghatározásnál, miszerint:

Felhívás! Mivel a Postán is rengeteg a kommunista, mindenki adja le a Nemzeti Konzultációt a helyi Fidesz irodákban!”

Most hagyjuk is azt az apróságot, hogy a Fidesz-irodát kötőjellel írjuk, címben pláne, ők már lerázták a helyesírás és a valóság igáját, de tényleg, a kommunisták már a postán vannak, ahogy az oroszok a spájzban? Hej, ha ezt Kádár megérhette volna – de nem érte meg, dadus. És mit csinálnak a postákon a kommunisták? Szervezkednek, illegális sejtekbe tömörülnek, sztrájkolnak, osztályharcot vívnak és egyesülnek, ahogy az a világ proletárjaihoz illenék? Nem.

Megtörtént eset következik. Helyszín XVIII. kerületi posta. Idős néni adná fel a Nemzeti Konzultációt. Postás hölgy beszól neki: „Tetszik feladni Orbánkának a levelet?”. A néni csak csendben tűr, a postás hölgy tovább provokál. Nekünk meg elegünk lett, és hatalmas balhét rendeztünk, ott helyben! (…) Emelt hangon kiosztottuk az egész XVIII. kerületi postát, majd a paláver végén hivatalos bejelentést tettünk a postai alkalmazott ellen.”

Érdeklődnék, hogy mit vártak a postáskisasszonytól tulajdonképpen, kuglófot és habos kakaót? Ez a kérdés nem volt durva, nem volt trágár, nem volt bántó, mióta nem szabad becézni a miniszterelnököt? És ki az a „mi”? Ott tartózkodott véletlenül, de egész véletlenül a Minden Szó teljes törzsgárdája, amelyről már többször fontosnak tartották megjegyezni, hogy több személyből áll, tehát minimum ketten vannak? Vagy mégis egyetlen személy műve a valami? Mert ez esetben értem a fejedelmi többest, ideges lett, üvöltözhetnékje támadt, szolgálatba helyezte magát és már nem egy ügyfél volt, hanem egy szerkesztőség. Ha azonban nem így áll a helyzet és mégis többen vannak, akkor csakis az lehet a megoldás, hogy mindenhová csapatostól vonulnak, mint a vadludak.

Összegzés: tekintettel arra, hogy rengeteg agyhalott dolgozik a Postán, tele van liberálissal, kommunistával, akik még szóban is gyalázzák a jobboldaliakat, mindenkit megkérünk, hogy inkább a helyi FIDESZ irodában adják le a kitöltött Nemzeti Konzultációt!”

Értem, hogy nincsenek megelégedve a szóban gyalázással (ami nem történt meg, de hagyjuk azokat a nyavalyás tényeket). A „még” használata itt azt jelenti a magyar nyelv szabályai szerint, hogy szeretnék, ha tettben is gyaláznák az illető világnézet híveit, a szó nem elég. De ez hagyján. Hanem ha valamiért körbe fogják őket kergetni a Fidesz alkalmazottai a Nagykörúton, és eltörnek rajtuk három nádpálcát, az pont ez a zseniális javaslat lesz. Miről beszélek?

Számoljunk, kérem. Azt mondják, éspedig a kormány mondja, hogy:

Hétfő reggel Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője egy kecskeméti belvárosi társasház előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a posták a mintegy 7,8 millió küldeményt ütemezetten kapják meg.”

Tehát kiment körülbelül 7,8 millió sillabusz. Hány tagja van a Fidesznek? Azt senki sem tudja pontosan, mert nem verik nagydobra, 2011-ben volt 40 320, 2010 óta ők maguk állították le a belépéseket, nincs haverfelvétel, hogy tíz év alatt hányan maradtak, meg nem mondanám, de ennyinél csak kevesebben lehetnek, a természet törvényeit figyelembe véve. Az ám, de a Fidesz tagságának legalább a kilencven százaléka a legkevésbé sem aktív, és nem is pártalkalmazott, ők csak valamikor beléptek és azóta fizetik a tagdíjat, meg nem léptek ki, mert egyetértenek a párt politikájával (aki meg nem értett egyet, azt kizárták, mint engem, még 1993-ban). Szóval, lehet vagy négyezer aktív párttag, ami így se kevés, de pártalkalmazott, irodai dolgozó még a legpesszimistább számítások szerint sem lehet több ezernél. Már az ezer is nagyobb bürokráciát feltételezne párton belül, mint a boldogult Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában volt. De legyen ezer.

No, akkor, ha – tételezzük fel – mindenki hallgat a Minden Szóra, ennek az ezer embernek kell fejenként 7 800 nemzeti konzultációs űrlapot begyűjteni, iktatni, esetleg kiértékelni, de mindenképpen továbbítani. És a fejenként ennyi csak egy átlag: nyilvánvaló, hogy az irodavezető sem fog nekiveselkedni ennek, a helyettese sem, mind ráhagyják majd a titkárnőkre. Akik majd ülnek a levélhalom alatt és nagyon fogják szeretni a kis lojális Minden Szót.

Nekem gyanús is ez a javaslat, nem lehet, hogy ezt az ötletet ennek a sajtó jellegű valaminek Soros György sugalmazta? Abból a célból, hogy a fideszesek életükben először dolgozzanak is valamit? Megérdemelne a történet egy nemzetbiztonsági átvilágítást, ha nem is találnának semmit, a Minden Szó egy életre megtanulná, hogy fideszes alkalmazottat munkával megalázni tilos.

Ez volt a javaslat. Az azonban már nem javaslat, hanem eldöntött tény, a Magyar Közlönyben is megjelent, miszerint július 15-étől a nem előrecsomagolt gyümölcsöknél és zöldségeknél kötelező lesz feltüntetni a boltokban, milyen országból származnak. Ha a származási ország Magyarország, akkor ezt egy legalább 3x5 centiméteres magyar zászlóval is jelezni kell majd, kivéve a termelői piacokon. Sőt, nem csak a zöldség-gyümölcs termékcsoportnál lesz változás, hanem a húsoknál is: a nem előre csomagolt sertéshúsnál már 2019 óta kötelező eredetmegjelölést kiterjesztik a baromfira, a kecskére és a birkára is.

Zászlóerdőben fogunk bevásárolni, én mondom. Az egy dolog, hogy ez az intézkedés az Európai Bizottság egy 2011-es rendelete alapján történik (mondjuk kilenc éven keresztül nem vették a fejünket, ha nem szurkáltunk zászlókat az almába, most sem tennék, nem is reklamálták), de az csak annyit ajánl (tehát nem kötelez rá senkit), hogy a származási országra vonatkozó szöveges információt fizikai vagy elektronikus hordozón jól látható módon, termékenként egymástól elkülöníthetően kell feltüntetni. A zászló például fizikai hordozó, ugyebár, megannyi Sheldon Cooper leszünk, tízmillió vexillológus (zászlótanász), az utolsó kofa is fejből fogja tudni, hogy néz ki mondjuk az andorrai lobogó. Ez a rendelet különben idén január 15-től érvényes volt már a kimért sertéshúsra, most érvényes lesz mindenre, nem is tudom, nélküle hogyan tudtuk nyugodtan álomra hajtani a fejünket.

Azért erősen érdekelne, mi lesz a nagyobb bevásárlóközpontok közértjeiben nyitáskor: zászlófelvonás, tiszteletadás jobbról, majd nemzeti himnuszok eléneklése délig, feszes vigyázzban? És például a spanyol himnuszt hogyan fogják elénekelni? Ugyanis annak spanyol belpolitikai okokból egy ideje nincs szövege. Márpedig Hispániából elég sok zöldséget-gyümölcsöt importálunk.

A spanyol himnusz szövegét majd megírják azok a bölcsek, akik a tantervet készítették. Ők olyan sok mindenre képesek, hogy magam is csak csodálni tudom a tehetségüket. Az emberi történelemből például kidobták a teljes őskort, amint az Eduline beszámol róla, konkrétan az egész őskor helyett magyar őstörténetet fognak tanulni az általános iskolások.

Ez több gondot is felvet, rögtön ott az első, hogy az értelmesebb, elmélkedésre hajlamos ötödikesek ezen információk alapján úgy fogják gondolni, hogy az első emberek ab ovo ősmagyarok voltak, és eleve értettek a halászáshoz-vadászáshoz-madarászáshoz, nyilazáshoz, lovagláshoz és jurtaépítéshez. Hiszen előttük a tankönyv szerint nem volt semmi. Úgy pattantak ki, készen Numi-Tórem atyácska egéből, tiszta világcsoda, hogy aztán később nem csak magyarok lettek belőlük, hanem mindenféle németek, franciák, angolok, de még kínaiak is. Ezeknek a nációknak a tankönyvi logika szerint nem is lenne szabad létezniük, persze lehet, hogy nem is léteznek.

A másik gond is égető. Ha nincs őskor, akkor nincs Vértesszőlősi Samu sem, aki pedig a Kárpát-medence leginkább őslakos polgára volt, lévén az elsők egyike, neki nem is kellett hont foglalni, mert itthon volt. Nincs Körös-kultúra, Starčevo-kultúra, vonaldíszes kerámia-kultúra, lengyeli kultúra, tiszai kultúra, Vinča–tordosi kultúra, de ha az nincs, nincs tatárlakai agyagtábla és kísérlet a korai írásbeliség kialakítására... akkor meg mi az Öregistenre fognak majd hivatkozni a Magyarságkutató Intézet mirzái és akszakállai? Ezt azért még át kéne gondolni, mert ez nem csak a tudományt dobja ki az ablakon, de még az áltudomány nagy része alól is kirántja a szőnyeget, márpedig anélkül meg oda a propaganda.

És ha még csak az írásbeliség korai kísérleteit vették volna ki a tananyagból – de kivették a későieket is. Mivelhogy kikerült belőle az összes kortárs költő. Mint az Eduline írja:

Az elsősöket írni, olvasni tanító kötetekből teljesen eltűntek az olyan kortárs költők gyermekversei, mint Varró Dániel, Gryllus Vilmos, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Lackfi János.”

Ezzel ugyan nagy szolgálatot tettek a Facebook közönségének, mely átlag fél évente virtuálisan meglincseli szegény Varró Danit vagy Lackfi Jánost a verseik miatt, de ugyanakkor sokat ártottak is ugyanennek a rétegnek: most már nem lesz kit simfelni, marad célpontnak Móra Ferenc meg Nemes Nagy Ágnes.

És ezek csak a ma reggeli reformok és ötletek. Hogy mi milyen boldogan és rendezetten fogunk élni, azt el nem mondhatom.

Olyan jó dolgunk lesz, mint egyetlen másik bolondokházában se lehetne.

Szele Tamás

süti beállítások módosítása