Forgókínpad

Az Ég magas

2020. július 06. - Szele Tamás

A kínaiak már a spájzban vannak, mondja a rettegő kispolgár, és a karantén idején a kínai ismerőseim is legalább annyira rettegtek a kispolgártól, mint az tőlük. A kínaiak valóban a spájzban vannak, de nem attól, hogy Budapesten, vagy általában, Magyarországon vannak kínai büfék, boltok, az csak jó. Nem a kínai néptől kell tartani, hanem a kínai kormánytól.

sayragul.jpg

(A képen: Sayragul Sauytbay)

És senki se jöjjön azzal, hogy „ők választották meg a vezetőiket”, ezt Kínában nem lehet elmondani, ahogy lassan Magyarországon is iróniának számít a szabad választások emlegetése. A kínai polgárnak annyi köze van a saját vezetőihez, mint a magyar választónak az övéihez. És hogy ez mennyi, mindenki döntse el világnézete szerint. Én úgy gondolom, vajmi kevés. De lássuk, miért is vannak a kínaiak a spájzban?

Érdekes írást közölt egy hete az Azonnali (az is érdekes benne, hogy csak most került elém, pedig az ilyesmit hamarább meg szoktam találni), és nem is nagyon vitatkoznék vele, hiszen nagy vonalakban egyetértek a benne foglaltakkal, inkább csak hozzátennék egyet-mást. Az írás, német forrásokra támaszkodva azt állítja címében, hogy:

2055-ig csendben meghódítaná Kína Európát?”

Ha nem volna ott az a kérdőjel, tiltakoznék, de így érdemes megvizsgálni a dolgot. Kínának ugyan abszolút nem érdeke Európa meghódítása, aminek több oka is, van, melyek közül a legelső a távolság, a második pedig a két földrajzi egység között lévő Orosz Föderáció és egyéb államok, de ha nem katonai annexióról beszélünk, akkor azért van a dologban valami. Éspedig az van benne, hogy befolyásra mindenképpen törekszik a pekingi vezetés, minél nagyobbra, annál jobb.

Az írás a munkatáborokat is megjárt Sayragul Sauytbay frissen megjelent könyvére és az annak kapcsán adott interjúra hivatkozik, melyet a kazah írónő a Neue Zürcher Zeitungnak adott. Ezek szerint Kínának valóságos ütemterve van első sorban a nem han nemzetiségű kínai állampolgárok eltüntetésére 2025-ig (ezt mindenképpen elhiszem), másodsorban a vele szomszédos, muzulmán vallású országokban, úgymint Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Üzbegisztánban a teljes befolyás megszerzésére 2035-ig (ez bonyolultabb lenne), és végül, 2055-re az Európai Unió fölötti dominancia megkaparintására (ezzel már bajok lesznek).

Nem mondom, hogy Sayragul Sauytbay ne mondana legjobb tudomása szerint igazat, ugyanis már többször bebizonyosodott, hogy – főleg az ujgurokat és kazahokat sanyargató táborok ügyeiben – igazat mond. Őt arra kényszerítették volt, hogy ezekben a táborokban a foglyokat kínai nyelvre tanítsa, már amennyire tanítás az, hogy aláíratták vele: nem fog a rabokkal beszélgetni, tőlük bármit kérdezni, velük nevetni vagy sírni. A rabok különben egész nap meg vannak bilincselve, kivéve, mikor bűneikről kell írjanak, természetesen kínaiul. Általában véve verik és kínozzák őket, rabszolgamunkára is kényszerítik, orvosi kísérleteket is végeznek rajtuk. Szóval, ezek bizony megsemmisítő táborok inkább, mint munkatáborok, sőt, a pekingi kormányzat „szakmai átképző” táboroknak nevezi őket, és valószínűleg sikeresen képzik át bennük az eleveneket holtakká. Sauytbay-t 2018 márciusában váratlanul kiengedték, visszatérhetett a munkahelyére. Ez az állapot három napig tartott, akkor újra letartóztatták, és hazaárulással, valamint külföldiekkel való kapcsolattartással vádolták meg. Közölték vele, hogy 1-3 év átnevelőtábor vár rá, ezúttal már sima rabként. Akkor sikerült megszöknie és kalandos, kanyargós úton eljutnia Svédországba. Persze, nem csak ő szökött meg így, akadnak még páran, ha nagyon kevesen is, az ő leírásaik szóról szóra egybevágnak a hölgy tanúvallomásával, és nem mellesleg a műholdfelvételek is bizonyítják, hogy a táborok egészen pontosan ott vannak, ahol ő mondta. Tehát nyilatkozatát igaznak kell tekintsük.

És egyébként sem kétséges, hogy Peking szabadulni akar nem han nemzetiségű polgáraitól, tibetiektől, mongoloktól, ujguroktól, akár asszimiláció, akár tömeggyilkosság útján, az új ebben az, hogy Sauytbay szerint ez öt éven belül meg is történik majd. Sajnos – ismervén az eddig bevetett módszereket – ez távolról sem lehetetlen, és így a történelem egyik legnagyobb népirtása fog lezajlani az orrunk előtt. Nem tehetünk ellene sokat, pontosabban fogalmazva, a világon semmit sem tehetünk ellene. Kína mindent tagadni fog, az utolsó emberig, aztán majd azt állítja, hogy ilyen gyorsan asszimilálódtak a korábbi nemzetiségek.

Egy mondat azonban megütötte a szememet a Sauytbay-interjúban.

A foglyokkal azt kellett megértetnünk, hogy a nyugati demokrácia modellje megbukott, szétesik”

és így fel kell adják annak reményét, hogy valaha is jobbra fordul a sorsuk.

Jegyezzük meg, kulcsmondat ez.

A környező országok fölötti befolyás megszerzése már nem lesz annyira egyszerű, mármint nem a gránitszilárdságú kazah, kirgiz és üzbég demokratikus hagyomány miatt, sőt, meg is kezdődött, egy csomó kínai tulajdonú sajtótermék terjeszti már ezeken a nyelveken a kínai propagandát, a helyi kormányzatok – nyugodtan hívhatjuk őket diktatúráknak – pedig inkább érdekeltek egy erős kínai szövetségben, mint bármi másban, mert félnek a muzulmán radikalizmus további terjedésétől a térségben. Továbbit mondok, mert már jelen van, igaz, egyelőre inkább csak önkéntesek indulnak ezekből az országokból azokba a háborús válságzónákba, ahol a harcos iszlám érdekelt, de ezek az önkéntesek egyszer haza fognak majd menni és nem kevés fejfájást okozhatnak majd. Tehát jó az az erős kínai hadsereg a helyi rezsimeknek, amire támaszkodhatnak, amit ha baj lenne, behívhatnának.

Akkor mi az akadálya a kínai befolyás teljes kiterjesztésének?

Egy szóban: Moszkva. Míg Kína a határain belül marad, vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretein belül harcol a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem ellen, mely szervezetnek tagja még Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán is, nincs baj. Hiszen minden katonai lépést egyeztetnie kell partnereivel. Azonban Moszkva semmiképen sem egyezne bele akár csak egy „segítségnyújtásba” sem a saját befolyási övezetének tekintett (és szénhidrogén-alapú energiahordozókban rendkívül gazdag) utódállamok területén. Tehát látszólag paradox módon, de pont az a regionális szövetség akadályozza meg Kína terjeszkedését a térségben a terrorizmus elleni harcra hivatkozva, amely lehetővé teszi a közös harcot a terrorizmus ellen. Valószínűbb, hogy ezek az országok ütközőállamokká válnak a két nagyhatalom között.

Azonban mi ez a szamárság Európával?

A világpolitikában most négy főbb hatalmi tényezőt kell figyelembe venni. Az Egyesült Államokat, Kínát, Oroszországot és az Európai Uniót. Vannak más, komoly hatalmak is, de ez a négy nevezhető nem csak katonai, hanem gazdasági szempontból is meghatározónak. Mondjuk a legkevésbé még a mi Európai Uniónk, sok szempontból mi vagyunk a sereghajtók, de azért messze nem vagyunk elhanyagolhatóak. Mármost a további három nagyhatalomból kettőnek valóban célja a nyugati típusú demokratikus rendszerek szétzilálása és destabilizálása, az Egyesült Államok meg pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy bárkinek is támogatást nyújtson, köszönhetően annak, hogy rejtelmes okokból náluk épp destabilizálódik a nyugati típusú demokratikus rendszer és a szétzilálódás jeleit is mutatja. Ki érti ezt...

Olyan szempontból tehát egybeesnek Peking és Moszkva érdekei, hogy a nyugati demokráciákban minden eszközzel, propagandával, álhírekkel, konteókkal a lehető legnagyobb zavart akarják kelteni, akár még polgárháborús helyzetet sem átallnának előidézni, ugyanis míg rendetlenség van, a két demokratikus berendezkedésű világhatalommal nem kell számoljanak tényezőként, azok el lesznek foglalva az otthoni bajaikkal. Azonban minden európai terjeszkedés lehetetlen, éspedig pont azért, amiért a közép-ázsiai is: Moszkva Pekinget nem engedné lépni, Peking Moszkvát. Most viszont békében vannak, közös az érdekük, vagyis a zűrzavar, és mondhatni vállvetve keltik is.

Az sem utolsó szempont, hogy a világon semmi értelme egy területet katonailag meghódítani, ugyanis azt megszállva kell tartani, pacifikálni, ez mind pénzbe kerül és erőforrásokat köt le: elég megszerezni a gazdasági befolyást fölötte, és ebben a kínai állam verhetetlen, ahogy nálunk is vasútvonallal lépett be a magyar makrogazdaságba, úgy Kenyában is hasonlóképpen cselekedett, miáltal a kenyai államadósság másfélszeresére ugrott és a vasút is Kínáé lett. Jelenleg nagyon komoly ellenszenv kíséri a kínai terjeszkedést Afrikában – persze nem csak emiatt, hanem azért is, mert a Kínai Népköztársaságban megjelent az afrikaiak elleni apartheid jelensége, egyelőre csak a járvány kísérőtüneteként, de nagyon negatív reakciókat váltott ki minden afrikai ország részéről. Szóval: törékeny dolog ez a gazdasági-politikai befolyás és csak békeidőben működik, kizárólag olyan helyeken, ahol betartják a törvényeket.

A magyar példa különben azért is jó, mert gyönyörűen mutatja a befolyási övezetek terjeszkedését: Oroszországnak atomreaktorral tartozunk, Kínának vasúttal. A helyes diplomáciai lépés az volna, amennyiben ez jelenleg nem lenne kizárt, hogy gyorsan tartozzunk valamivel az Egyesült Államoknak is, mert az Uniónak már tagjai vagyunk – így egyensúlyba kerülne a helyzetünk. De ez pillanatnyilag megoldhatatlan.

Tehát: elhiszem, hogy van ilyen terv, és nem hiszem, hogy Sayragul Sauytbay valamiért ne mondana igazat. Még azt is elhiszem, hogy egy ujgurok számára létesített koncentrációs tábor párttitkárja van abban a helyzetben, hogy hallott erről a tervről, nyilván a legtöbbet az erőszakos nemzetiségi asszimilációval kapcsolatos részéről. És nem lehetetlen, hogy az odakényszerített tanárnőnek is beszélt róla, abban a biztos tudatban, hogy az már onnan sohasem szabadul.

Azt nem hiszem, hogy ennek a tervnek egyetlen része is megvalósítható, ami a mai Kínai Népköztársaság határain kívüli területekre vonatkozik. Éspedig nem azért, mert a kiszemelt, célba vett államok meg tudnák vagy akarnák akadályozni: azért, mert a konkurens nagyhatalom nem fogja engedni.

Külön kihangsúlyoznám: a kínai boltos vagy büfés nem része a befolyási övezet növelésének semmiféle módon, ő ugyanolyan kisember mint bárki más, senki se hibáztassa őket ezért! És a pekingi kormányzattól épp ők szenvedtek a legtöbbet, ne bántsa őket senki. Itt magasabb szinteken zajlanak a dolgok.

Van egy szép, régi kínai közmondás:

Az Ég magas, a császár messze van”.

Meg Peking is.

Az a mi szerencsénk.

 

Szele Tamás