Forgókínpad

Piknik a Vérmezőn

2020. július 10. - Szele Tamás

Rettentő időket élünk, kérem, a nemzet végveszélyben van, és segélyére csak Szakács Árpád rohangál körbe-körbe a Kárpátok alatt véres karddal, de szaporodnak is szépen a hadai: dübörögnek nyomában a zsebrákok, duk-dukok, mamelukok, csak úgy reng köszvényes léptük alatt az édes magyar anyaföld. Én ugyan úgy hallom: nem reng, hanem sír alattuk, de hát én kicsit süket vagyok.

nv-szk-ph.jpg

Legutóbb a Professzorok a Hazáért Civil Társaság bandériuma csatlakozott, márpedig az ő rezes fringiáik látták még a győri csatát is – de mit kíván a had, Szakács Árpád hada, kevély hadával Szakács Árpád maga? Meg kíván küzdeni a magyar szabadkőművességgel, de száz évre visszamenőleg, kiirtani, hogy írmagja se maradjon, a mozgalom tagjaival történelmi hagyományaink szerint a Vérmezőn leszámolni, mert azt mondják – nem bizonyítják, mondják! – hogy miattuk alakult úgy a trianoni döntés, ahogy alakult.

Dehogy miattuk, csak hát olyan ez, mint minden egyéb hamis vád: a megrágalmazottnak kell cáfolnia, amire az a válasz, hogy hazudik, hiszen érdekelt a tulajdon védelmében, így a magyar politikában minden ocsmány rágalom örök életű. Hanem tegnap fordulat állt be az ügyben: a Magyar Nemzet bizonyítékot mutatott be!

Ugyan különös bizonyíték, annyit mondhatok. Egyfelől nem abból a legendás tizenegyezer oldalnyi „szabadkőműves iratból” származik, melyre oly büszkén hivatkozik Szakács Árpád, és ami lehet, hogy megvan, csak még senki sem látta (ha van is ilyen irattár, tekintetbe véve a magyar szabadkőművesség méreteit, anyaga maximum a tizede lehet ennek a mennyiségnek), hanem:

Az iratok forrása a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, azon belül L P 1100 1. tétel Vegyes iratok (1867–1917). Az első irat az 1905. évi iratok csoportján belül a 63. fólió, a második irat Az 1906. évi iratok csoportjában a 13. fólió.”

Áldja meg az Isten, végre két forrás, dokumentáltan, végre valamiről beszélünk, nem csak úgy, belé a vakvilágba! Azonban az írás szerzője, Mihályi Balázs térképész, térinformatikus, Budapest 1944–1945-ös ostromának kutatója lehűti a lelkesülő olvasót:

Sosem kutattam a szabadkőműves forrásokat, és nem is valószínű, hogy fogom, ezért csak idézni tudok attól, aki ezzel foglalkozott, ő pedig Raffay Ernő.”

Hát, akkor nem is azt látjuk, amit ő talált, hanem azt, amit a makulátlan előéletű, feddhetetlen jelleméről közismert Raffay Ernő, aki hét éveken keresztül, 1980–87 között volt ügynöke az akkori hatalomnak, mint azt már bizonyítottuk is. Tudjuk: azt a segget kizárólag hazafiságból nyalta, és azért, hogy aranyeret okozzon neki, tehát cselekedete nem róható fel vétekként. Mondjuk ebben a vitában Raffay jellemrajza valóban nem érv, pusztán adalék, azonban térjünk végre a tárgyra, lássuk milyen bizonyítékot talált a magyar szabadkőműves mozgalom vétkes voltára a trianoni döntésben? A László király páholy egy 1905. december 12-i feliratát a Nagypáholyhoz:

Indítványozzuk, mondja ki a magyar szabadkőművesek 1906. évi közgyűlése, miszerint: A szabadkőművesek szövetsége az egyes politikai pártok tusájában és érvényesülésébe beavatkozástól tartózkodván elvárja a testvérlánc minden szemétől, hogy az emberi jogok kiterjesztéseképpen, titkos választójog reformjainak győzelmét és mielőbb törvénybe iktatását, minden tőle telhető erővel, saját társadalmi és politikai körében a legerélyesebben, szívós következetességgel támogassa.”

Mire is a kassai Resurrexit páholy egy más tartalmú választ fogalmazott meg:

A Resurrexit páholy állandóan figyelemmel és érdeklődéssel kíséri a László király páholynak a szabadkőművesi eszmék megvalósítását célzó törekvéseit. Nagy horderejű és mélyreható gondolatvilága, értékes munkájának határozott iránya buzdító és felemelő hatással van az összes páholyra. És csakis ezen nagy koncepciójú eszmeáramlat okozta lelkesedés izzó hevének tulajdonítható, hogy a titkos választói jog kiterjesztése irány a nagypáholyhoz beadott indítványa elején olyan kitételt alkalmaz, melyek a szabadkőművesség etikájával össze nem egyeztethetők. Munkáink sikerének elengedhetetlen feltétele, hogy kölcsönösen tiszteljük egymás gondolat- és lelkiismeret-szabadságát és azok ellen bármily támadást indítani nem szabadkőművesi cselekedet. Márpedig a László király páholy mindjárt az indítvány elején mintegy dogmatice kinyilatkoztatásokat diktál a páholyokra oly leckéztető hangon, mely sértő, és oly kifejezések: »öntetszelgő cégbitorlás« használatára ragadtatja magát, amelyek a szabadkőművesség szótárában eddig hiányoztak. Kénytelenek vagyunk az irány [stílus] ily szokatlan módja és hangja ellen testvéri szeretettel tiltakozni.”

Udvarias kor volt, ma úgy mondanánk a kassai páholy válaszát, jóval rövidebben, hogy „eb ura fakó, parancsolgassanak az urak a nénikéjüknek, de nem nekünk”. Rendben tehát, a két páholy nem értett egyet az általános és titkos választójog kérdésében. Van ilyen. De hogy jön ide Trianon? 1905-ben?

Hát csak úgy, hogy az írás szerzője, éspedig nem Raffay, hanem Mihályi úr idecibálja, a hajánál fogva. Azt mondja:

Az idézet első olvasatra nem tűnik túlzottan érdekesnek, de hozzá kell tenni, hogy ebben az időszakban még nem volt titkos választójog, és ennek bevezetése a fennálló hatalmi rendszer egyértelmű gyengülését okozta volna.”

Vagy nem: a trianoni döntéssel való minden kapcsolatba hozatal feltételezi, hogy a nagyváradi László király páholyban (mely különben kétnyelvű páholyként ma is működik, és tagjai köztiszteletben álló polgárai Nagyváradnak) 1905-ben előre tudtak nem csak arról, hogy 1914-ben ki fog törni a világháború, de arról is, hogy azt az Osztrák–Magyar Monarchia el fogja veszíteni, főleg, ha általános és titkos választójog révén meggyengül a központi hatalom! Ha ekkora jövőlátók voltak, azt az egyet nem értem, hogy a soraikban gyakran megforduló és állandó pénzzavarral küszködő Ady miért nem lottózott, mert a reskontó számait előre megmondani ehhez a jósteljesítményhez képest kismiska lett volna.

De különben mélyebbre nyúlnak az ármány gyökerei, mint gondolnánk: ugyanis az általános és titkos választójog bevezetését korábban Irányi Dániel javasolta a magyar Országgyűlésben, éspedig 1872-ben és 1891-ben, a 48-as párt padsoraiból – márpedig Irányi egyike volt a márciusi ifjaknak. De bekerült ez a követelés 1903-ban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt programjába is, sőt, valamilyen formában és nem teljesen a Fejérváry-kormány vezette be.

Hej, megannyi hazaáruló... akik azzal mételyezték a magyar szellemet, hogy kikérték az ország polgárainak véleményét a saját ügyeikről. Korábban ugyanis cenzus alapján dőlt el, kik jogosultak választani, éspedig vagyoni cenzus alapján: az ország lakosságának olyan 6-12%-a szavazhatott az összlakosság nevében.

Mondjuk azt nem állítanám, hogy ezek a vitázó iratok ne lennének hitelesek. Igaziaknak tűnnek, miért pont a szabadkőművesek ne rúgnák össze időnként a patkót? Hozzátenném, hogy 1905-ben Nagyvárad és Kassa a legnagyobb természetességgel koccanhatott össze, a civakodó urak gondolták a legkevésbé, hogy 1920-ban már nem egy, hanem két-három különböző országban fognak élni.

Olyan ezt a levélváltást Trianonra vonatkoztatni, mintha az én dédapám, a hétfalusi jegyző Elekes Nándor szerelmes levelét tekintenénk politikai dokumentumnak, mely levelét Fiuméba írta későbbi nejének, dédanyámnak, Tkáltsits Jankának, éspedig Bécsből – azért a császárvárosból, mert épp ott volt dolga, azért Fiuméba, mert dédanyám odavalósi volt és azért írta, mert szerette a menyasszonyát. Hogy ez a három város aztán három országhoz került később, az nem teszi dédapám szerelmes levelét politikai irattá.

Tehát akkor mit látunk, mit terjesztettek a nagyközönség elé, mint „bizonyítékot”? Egy 1905-ös levélváltást, mely az akkori, Monarchián belüli társadalmi-belpolitikai viszonyokkal kapcsolatos, és amely két páholy egymás közti vitáját tükrözi. Nem történész mutatta be, hanem térképész, nem maga találta, hanem Raffay, és mindenhez van köze, csak Trianonhoz nincs.

Hát ilyenek a magyar kormánymédia „bizonyítékai”. Még egyszer hangsúlyoznom kell azonban: ez a vita igazából nem a szabadkőművességről szól, a szabadkőművesség csak mellékszereplő, mumus a történetben, hivatkozási alap – hogy is fogalmazott Szakács Árpád tegnapelőtt a Polbeatben? 

A magyar szabadkőművesség nemzetellenes szárnyának komoly felelőssége van abban, hogy bekövetkezett a trianoni tragédia. Egyes magyarországi páholyoknak kifejezetten az volt a célja, hogy kiirtsák a nemzeti gondolatot, és helyette az internacionalista, majd pedig liberális világkép uralja a magyar közéletet és az oktatás minden szegmensét. Ennek a következményeit a mai napig nyögjük.”

Ahelyett, hogy Szakács Árpád és a nyomában tolongó szakácsárpádok uralnák. Szóval, a valódi célpont: a magyar oktatás és közélet feletti teljes és abszolút uralom.

Ettől még a magyar szabadkőművesség, mivel bűnbakként és botránykőként szerepel a történetben, áldozatául eshet Szakács és a szakácsok ambícióinak.

Lehetetlen volna felsorolni azt a rengeteg ellenséget, akik a kormány állítása szerint végveszélybe sodorták az elmúlt tíz évben a nemzetet, a filozófusoktól a romkocsmákban merengő bölcsészekig, az internetezőktől a rokkantnyugdíjasokig, a civilektől a tanárokig, lassan alig van már polgára Hunniának, aki egy ideig ne lett volna besorozva ellenségnek.

Arra mindig vigyáztak azonban, hogy ne jelöljenek meg túl nagy létszámú vagy erős társadalmi csoportokat, mert még visszaütnének és az fájna.

A magyar szabadkőművesség politikai érdekérvényesítő ereje minimális, talán még akkora sincs, mint a romkocsmákban merengő bölcsészeké, így hát büntetlenül támadható – akármilyen komoly vádat is koholhatnak ellenük, míg az politikai, védekezni nem tudnak ellene.

Lehet, megtartják majd azt a kis pikniket a Vérmezőn.

Minden jel arra mutat.

Az pedig már biztos, hogy az Irányi Dániel utcát Szakács Árpád utcának fogják nevezni nemsokára.

 

Szele Tamás